Ung, 1912. július-december (50. évfolyam, 27-51. szám)
1912-07-07 / 27. szám
50 évfolyam. — 27. szám. Megjelenik minden vasárnap. Ungvár, 1912. július 7. Előfizetési feltételek: Csak az „Ung“ lapra Egész évre . . 8 K Negyedévre . 2 K Félévre .... 4 K Egyes szám . 10 f. Amerikába : Egész évre .... 10-60 K „Ung vármegye Hivatalos lap“-ával együtt Egész évre 14 K — Félévre .... 7 K Ung vármegye Hivatalos Lapja az „Ung“ mellékleteként megjelenik minden csütörtökön. Hirdetések ágy az „Ung“ mint „Ung vármegye Hivatalos Lapja“ részére ■— továbbá magánosok részéről az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, Székely és Illés könyvkereskedésébe küldendők. Nyílttér soronkint 40 fillér. A nyílttér és a hirdetési díjak előre fizetendők. Kiadóhivatal! telefonszám II. AZ ÉMNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA, DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Szerkesztőség: Kazinczy utca 1-ső szám. A nyaralás okoz nagy gondot mostanában a férjeknek és általában véve a családapáknak Ez az a bizonyos időpont, amikor különösen a hölgyeken a legkülönbözőbb betegségek tünetei mutatkoznak. Házi gyógykönyvet lehetne összeállítani abból a sok bajból, amely éppen ilyenkor jelentkezik a legpusztítóbban . . . S aztán jön a háziorvos. A jó bácsi — hisz Istenem, mit nem tesz az ember szívességből — már tudja a fürdőt is. Ez mind csak bevezetése a nagy eseménynek. Aztán jön a többi. Az első skatulya. A második skatulya. A tizedik skatula. A tudj’ Isten hányadik skatulya. Toilettek, fürdőruhák, esti ruhák, strand ruhák, kiránduló ruhák, korzó ruhák, kis kalap, nagy kalap, plörözős kalap, fürdőcikkek, úti cikkek — s ki tudná elősorolni, mi mindennel jár az ilyen kistafirozás. Erősen konkurál már a kiházasítással. Mert hiába, az az átlag felfogás, aki fürdőzik, az luxust űz, az ilyen éppúgy fel akar tűnni a többiek közt, akár itthon a korzón. Jó férj uram, pedig izzad bele, szaladgál pénz után, bármilyen módon is, előkerül a hosszú sárga blanketta, s mire künn az állomáson végre ráleheli a bucsucsókot a szeretett hitvesre, érzi, hogy meg vannak őrölve az idegei — s ez az ő nyaralása. De már hiába. Ezen nem lehet segíteni. Ez meg van indokolva. Komoly, nagy argumentummal. Istenem, ha Schwarczné megy nyaralni, hát akkor a fess kis Feketéné csak nem maradhat itthon. Hogy gúnyolódna fölötte majd szeptemberben. — Édesem, hol is töltötted a nyarat ? S ezért mennie kell. Mennie kell száznak és száznak. Ha törik, ha szakad. Ha mindjárt a családfő anyagi kivégeztetésével is. Talán túl sötéten festettünk. Túl sötéten talán a mégis egészségesebb vidéki életre. De mindenesetre van ebben jellemzés. Korjellemzése a mindenáron a felszínen úszni akaró társaságoknak. S amikor látjuk asszonyainkat vonulni elegánsan, drágán, kényelmetlenül öltözve az ostendei, herkulesi, siófoki s nem tudom én még hány más fürdő pazar korzóján, ugyanakkor a Tátra, az erdélyi havasok, az Aldunán és egyéb szép vidékeken találkozunk igen előkelő külföldi asszonyokkal, —• vászonruhában, minden puc nélkül, akik turisztikáznak, akik a természetet, magáért szeretik, akik tanulnak. Mert hiszen a pihenés mindenkinek kell. De mindig csak praktikusan és addig, ameddig a takaró ér. Olyan fájó... Irta Oppé Vilmos. Olyan fájó nékem Látni olyan szépnek, Oly fájó ilyenkor Szállanom az égnek. Olyan fájó nékem Látni oly csodásnak S nőni napról-napra Gyönyörűbbé másnak. A városok Meglepetésszerűleg történt a városok fejlesztéséről szóló törvényjavaslatnak m.hó 22-iki képviselőházi tárgyalása. A javaslat azóta már törvénnyé lett, de a városok még ma sem tudnak felocsúdni álmélkodásukból, mert hát a törvény nem a városok fejlesztéséről gondoskodik, hanem kizárólag a tisztviselők fizetését rendezi egységesen, országszerte, a városi adózók oly nagy mérvű újabb megterhelésével, mikép jó néhány évig tényleges városfejlesztési munkát oly anyagi viszonyok között levő városok, mint Ungvár is, aligha fognak létesíthetni. Egyetlen egy szakasza van az új törvénynek, mely tényleg a rendezett tanácsú városoknak szabadabb mozgást, s a kis- és nagyközségek felett való megkülönböztetést biztosít, s ez a jelenlegi községi törvény 110. §-ának oda módosítása, hogy olyan határozat, amely valamely ingatlannak vagy jognak megszerzésére, elidegenítésére, átalakítására, felosztására, vagy elcserélésére vonatkozik, csak abban az esetben igényel felsőbb hatósági, tehát törvényhatósági jóváhagyást, ha az eladási vagy vételár, illetőleg becsérték 10,000 K-t meghalad. Amennyiben Ungvár városára nézve az uj törvény — a szolgák és egyéb segédszemélyzet fizetéskiegészítését nem is számítva — mintegy évi 25,000 K uj terhet okoz, s így még a legelfogultabb tényleges adófizetőre sem lehet közömbös az uj törvény szerinti fizetésrendezési ügy, s ebből eredőleg a városi tisztviselők létszámának a jövőre való mikénti megállapítása, — ismertetni kívánjuk itt elsősorban az új törvényt, hogy egy másik közleményünkben a tisztviselői állások újból is hogyan való szervezésére vonatkozó véleményünket annál könnyebben megérthetőbbé és indokoltabbá tegyük. fejlesztése. Az ismertetést kizárólag azon pontokra adjuk, melyek Ungvár városát közvetlenül érintik. Ezek a következők: Ungvár város tisztviselői, akiknek jelenlegi száma 29, a VII—IX. fizetési osztályba sorozandók, s az ezen osztályoknak megfelelő fizetés és lakbér az 1913. évtől kezdődőleg tényleg utalványozandó is, az állami tisztviselőkéhez hasonló családi pótlékkal. Jogi és közigazgatási tanácsosi állásra csak azt lehet megválasztani, aki az 1883. I. t.-c. 3. §-ában megállapított elméleti képzettséggel bír. A külön szakképzettséget igénylő tanácsnoki állásra meg lehet választani azt is, aki az illető állásra megállapított főiskolai szakképzettséget igazolja. Ez a rendelkezés azonban a jelenleg alkalmazásban levő tisztviselőkre nem terjed ki. Városi tisztviselő magángyakorlatot vagy mellékfoglalkozást (ide értve a pénzintézetek, vállalatok stb. igazgatósági és bizottsági tagságát is) csak a törvényhatósági közgyűlés, vagy a képviselőtestület engedélyével és csak annyiban folytathat, amennyiben az hivatali állásának tekintélyével és kötelességével összefér. Minden rendezett tanácsú városban legalább két tanácsnoknak kell lenni. A r. t. városok kötelesek az új törvény által érintett szervezési szabályrendeleteiket egy éven belül megfelelően átalakítani. Ez alkalommal a mutatkozó szükséghez képest a tisztviselők létszámát újból meg kell állapítani. A belügyminiszter ezután a rendezett tanácsú városok közigazgatási eljárását, ügyvitelét, pénzkezelését bármikor megvizsgáltathatja. A tisztviselői fizetések kiegészítéséhez a kormány évi 24000 K-val járul s ezen felül Reflexiók. Itta August Schindberg. A teljes harmónia. Ha egy csámcsogó malacot látok, amelyik sötét óljában térdig áll az eléje tett moslékban s a rothadt hulladékokat falja, azt hiszem, teljes harmóniában érzi magát környezetével. Világosságot nem lát s a bűz életszükséglet neki. Dolgoznia nem kell, ez a lehető legideálisabb állapot. Az étkezési időközüket átaludhatja, ezzel megvan a legfőbb életöröme. Ha fel akarnók világosítani és képesek volnánk megértetni vele, hogy sötétben, piszokban és szemétben él, ha ő is felfedezné e diszharmóniát, mialatt illúzióját romboltuk széjjel, bizonyára igen-igen boldogtalannak érezné magát. Talán el sem hinné, hogy felvilágosítást óhajtottunk neki nyújtani, azt mondaná: nagyon feketén látunk mindent, mikor világosságot akarunk hozzá bocsátani. Rothadt káposztatorzsa a malac útjában apró virág, melytől nem szabad őt megfosztani. És bizonyára beteg lenne attól, ha eszünkbe jutna megmosdatni, megfésülni őt. Egy chicagói benszülött, ki megszokta volt városának büzhödt levegőjét, egyszer hegyvidékre utazott. És mikor a tiszta atmoszférát érezte, elájult, s csak akkor bírták magához téríteni, mikor romlott halat tartottak orra alá. Ez úgy hatott reá, mint az édes otthon élvétete s teljes illúzióba ringatta, mint nagyon sok embert, ki előtt legnemesebb illat a feltört záptojásnak illata. Kibékülés az élettel. Ez egy olyan kifejezés, melyet nagyon gyakran hallunk. Én a magam részéről ezt a kibékülést mindig kötelességemnek tartottam. Mikor azonban láttam, hogy az élet minő kicsinyes kompromisszummal jár, hogy az ember tönkremenésére irányuló törekvés, és azzal az igyekezetével, hogy mindenkit egyenlően engedelmes, fűzabálóvá tegyen , azóta megállapodtam annál az elhatározásnál: nem fogok kibékülni az élettel, mert ez csak látszólagos élet vagy tetszhalál. Legyen az élet annyira engesztelhetetlen, hogy semmi se tartsa vissza az embert, ha szabadulni akar tőle; semmiféle vágy, hanem élénk undor, mely úgy hat, mint a puskaporfojtás, és kiveti az embert a világűrbe, kívül a föld vonzása erejének körein, úgy, hogy új pályákra jussunk, melyek tovább visznek. Hallottam olyanoktól, akik halálos ágyon kibékültek felebarátukkal. Ezt képtelen vagyok felfogni. Áthúzni valamit, elfelejteni és megbocsátani, ezt értem , de elvi ellenségeinkkel újra barátságot kötni, sebtében rokonszenvet rögtönözni, holott ilyen nincs jelen, barátságot tettetni, mely minden értelem nélkül való : ez alig lehet más, mint gyengeség. Ellenkezőleg, azt hiszem, oly alaposan kell szabadulnunk rokonainktól és barátainktól, hogy semmi sem hívjon bennünket vissza abból a célból, hogy itt kísértetkép járjunk. Az élettel való kibékülés az asszony útján menjen végbe. Ha ezt így mondták volna, az asszony és gyermek utján, akkor volna benne némi igazság, különösen ha a „kibékülés“-t felcserélnék a „hozzákötöttség“-gel, mert mi sem köti jobban az embert, mint a családi élet s az otthon melege elviselhetővé teszi az élet zojdonságait. Ha elkopott egy ismeretség és a barátság meghidegült, akkor az ember ismételten megkísérli a kibékülést. Ez azonban sohasem sikerül, mert hamis leszen. Az ember megköti újra a barátságot kényelmi szempontból, vagy abban a reményben, hogy újra feltaláljuk, ami már elmullott egészen. A régi megváltoztatta természetét és olyan újba akadunk, mely idegen és ellenszenves nekünk. Vannak emberek, akiket sohasem kellett ® J volna megismernünk, mégis érintkeztünk velük, megajándékoztunk bizalmunkkal, mellyel ők visszaéltek, átadtuk lelkünket s ők elnyelték azt. Mi úgy bánunk velük, mint barátainkkal, pedig ellenségeink voltak ; ösztönszerüleg otthagyta őket s újra visszatért hozzájuk és minden képzelt kibékülést uj árulás kisért. Ha az ember egy hamis barátot elhagy, ennek nem szabad ellenséges érzülettel történnie, mert ez az érzés ápolja az összeköttetést. Sőt ellenkezőleg: erélyesen kell eljárni, a köteléket eltépni; mi volt, azt meg kell semmisíteni s útját közömbösen, de engesztelhetetlenül járni. Vannak azonban emberek, akikhez átkos kötelék fűz bennünket. Egy végzetes, megmagyarázhatatlan kötelék tart velük fogva, mely kötelék nyúlik, de nem szakad el sohasem. Úgy vélem, hogy az ilyen viszonynál az egyik mindig arra van elitélve, hogy a másikat szolgálja, dacára az óriási ellenszenvnek, mely közöttük uralkodik. Lapunk mai száma 10 oldal.