Ung, 1913. január-június (51. évfolyam, 1-27. szám)

1913-01-01 / 1. szám

51. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Félévre............4 K. Negyedévre . . 2 K. Egyes szám 10 fillér. Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával együtt : Egész évre . . 14 K.­­­ Félévre............7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. Nyilttér soronként 40 fillér. " Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők. U­ugvár, 1913. január 1. Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. 1. szám. HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési díjak előre fizetendők. Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min­­­­­den csütörtökön.­­TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS VEGYES TARTALMÚ LAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Segédszerkesztő: DEÁK GYULA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése.­­ KIADÓHIVATALI TELEFONSZÁM 11.------­ Jubileum után megújult erővel fogunk a­­ megkezdett munkához. Ötven hosszú esztendő lelkiismeretes, odaadó és eredményes munkája fényesen igazolta létjogosultsá­gunkat, igazunkat, értékünket; az ötven éves stáció­nál szétindultak ünneplő számaink ezrei és íróaszta­lainkat elborítják a meleghangú üdvözletek, megemlé­kezések és laptársaink százainak elismerő, biztató sorai. Meghatva állottunk meg egy percre. Az újságírás nem tartozik ama foglalkozások közé, ahol elismerés, hála vagy jutalom teremne a munka nyomán. Az újságíró tolla kétélű, amellyel emelni, de dönteni is lehet. Akit emeltünk, az ha­mar feledkezik meg rólunk, és akit veszélyesnek tar­tunk és akitől megszabadítjuk a közéletet, — az örök ellenségünk. A nyilvánosság itélőszakán szükség van mindkét fegyverre. Kell, hogy magasabb szempontok lebegje­nek szemeink előtt és igy nem juthat tere az olcsó népszerűségnek, a mindenki kielégítésének. Mi a közért vagyunk, mi a mindnyájatok igazáért küzdünk. Ezért ennek a fórumnak, a nagy összesség hang­jának a megnyilatkozása lehet nekünk a legbecsesebb. Ez a spontán megnyilatkozó faktor pedig, — úgy kellett éreznünk — ötvenéves újságunk köré csopor­tosult. Ez volt a jubileumunk legkiemelkedőbb jelensége. Az „UNG“-ot a " 'r­ivulál.tet Megillelődött hált > ízért intetlen ol­vasónknak, minden jó aróm ’• t-dszen / -"■er-­­tét, ez a biztatás, ez a lelkesedés­ tóttá óvesse a mi lapunkat, — amely mindig f ‘ o. Ebből a megnyit­ó . ' "■ i­­­r­tunk most is ó erőt, új kitartást és új akt­atot a jövőre, hop­lenül és híven szolgál­t; e vármegye közélet­ k, kul­túráját és minden has iiV.ó*uié;.vs’, ép hogy itt e végváron védjük a tr . : Köszönet a pillanatért, amely i­ec öregük, — hogy velünk vagytok. Mi pedig megerősödve — csendes munkával — megyünk tovább. Haladva, küzdve a becsület útján — a kul­túráért. JVz én talizmánom. Irta Krüzselyi Erzsike. Van énnekem egy talizmánom, Mely megvéd attól engemet, Hogy sírjak néma éjszakákon Uj sebtől vérzőn könnyeket. Ez az én régi bús szerelmem, Mellyel emlékét őrizem S mely minden uj szivveszedelmen Engem sértetlen átviszen. Pedig csak álomkép az arca, ö engem régen elhagyott, Én még sem várok virradatra, Csak álmodozva haladok .. . Fantomok, árnyak útját járom S az ébrenlét oly idegen ! — Amíg enyém a talizmánom: Azon a külső rút világon keresni valóm nincs nekem! Az Ungvármegyei Gazdasági Egyesület. 1863-1913. Szinte elfeledtük! És ha az Ung 50 éves jubileumi száma nem irányítja reá a figyelmet, hát észre sem vesszük, hogy Gazdasági Egye­sületünk ez év április havában ötven éve immár, hogy megalakult. Félszázaddal ezelőtt a vármegye országos nevű és hirü emberei állottak össze, hogy az ung-zempléni testvéri szövetséget felbontsák és megalakítsák az „Ungh megyei Gazdasági Egyesületet.“ Ennek a törekvésnek az ősz Bernáth Zsig­­mond állott élére és az 1862. év junius 16-án kimondott megalakulási határozat alapján 1863. április 16-án meg is alakult az egyesület, el­nöke pálóci Horváth Gábor lett és megalakut­­tatott a 26 tagú választmány is. Ha visszatekintünk az ötven év előtti idők eseményeire, be kell ismernünk, hogy ez az alakulás nem csupán a gazdasági érdekek fel­karolásának átérzett szükségéből történt. — Nehéz idők voltak azok, politikai jogaink el­nyomva, közszabadságunk minden biztosítéka, szerve béklyóba verve. — Közszükség volt az akkor, hogy legyen a vármegye társadalmának egy olyan alakulata, mely megengedett cim *­­­j&mdnzokat, kik a 0 ’életében tényezők róttak í ■ V^Ezen ott égett a vágy: tminél cicd^HH^Hnulni a nemzetre nehezedő súlyos igábilltóppP A vanaegmr igaz­iságtól áthatott f­írfiainak gyűlhetve volt ekkor a Gazdasági Egyesület, m­ely nagy és fontos missziót töltött idasági érdekek ápolása mel­lett a vármegye termetén rem­egett verseny­szántás­, lóversenyekkel, mintegy ki sem mon­­dottan, mégis összetoborozta a rokon lelkeket. Ezt a feladatot a Gazdasági Egyesület, egész az 1867-iki nagy politikai változások bekövetkeztéig, híven teljesítette. Természetes, hogy az alkotmányos élet megnyílta s a sűrűn ismétlődő politikai küzdelmek forgatagában kissé ellanyhult tevékenysége, hisz ekkor min­den felszabadult energia a politikára vetette magát.­­ A hetvenes évek gazdasági válságai terelték ismét a figyelmet a Gazdasági Egye­sületre. — Rossz termések, ínség, sár, viz mindenfelé. 1873-tól 1879-ig folyton rossza­­bodik az állapot. Az 1879-iki év azonban teljes nyomorúságot hozott. Ekkor jött az éh- és vetőmag-inség. — A vármegye leggazdagabb vidékein se volt vetőmag, kenyér. A hivatalos vármegye s a Gazdasági Egye­sület ekkor kezdenek erősebb tevékenységet, ínséges kölcsön, élelmi és vetőmag-kiosztás folyt az egész vármegyében. — A Gazdasági Egyesület élére Bernáth Dezső kerül s vele egyúttal az egyesületnek reményteljes mozgal­mas élete kezdődik. A nyolcvanas évek jobb terméseket és hatalmas arányú gazdasági tevékenységet hoz­nak. — Nagyarányú gazdasági-, bor-, állat-, termény-, gépkiállítás nyílik meg 1883. szept. hó­ban a vadaskertben, melyet­­ Miklós Gyula állam­titkár nyit meg. Ezen részt vesznek a főváros nagy gépgyárai s a vármegye felfrissült gazd. erői mutatkoznak be. Gyönyörű állatok, szép lóverseny, minden fajtájú gazdasági gépek ver­senye tetőzik be a szép napokat. — De ezzel nincs vége. Állatdijazások, nagyszabású ló­verseny Nagykaposon, melyet néhai gróf S­záray Antal nyit meg, követi mindezt, tervszerűen. Ekkor kezdődik a vármegye tenyészanya­­gának javítása is nagyobb arányokban, bár még csak apaállatok beszerzésével. Ekkor már csak tisztán gazdasági téren Irányok.* (Jutalmazott pályamű.) Irta Pogány Márton. Jetes A művészi tek mai fejlődését véve alapul, a felü­szemlélő kétségkívül nyugodt bizonyossággal állapítaná meg, hogy a festészet megelőzte az irodal­mat. Tenné ezt pedig annál is inkább, mivel a husza­dik század irodalmiak mindeddig nem alakult ki az uralkodó iránya. Igaz is van, hogy az elmúlt tíz esz­* A Szilágyi István Kör E vönyvéből. Szerk. tendő nem is elég egy irány­ megalakuláshoz és az elfogadás uralkodó voltát megkivánó kifejlődéséhez, azonban, ha tekintetbe vesszük, hogy a festészet már a múlt század második felében megtalálta az irányt, melyben phönixként megujhodott: az impressionizmust, — úgy természetellenesnek, a fejlődés elemi szabá­lyaival ellentétesnek kell taklnunk azt a habozásnak nevezhető sokféleséget, mely ma az irodalomban ural­kodik s amely sokféleségből egy után való kiválásra egyhamar nincs is remény. Nyilvánvaló, hogy a festé­szet rövid pár évtized alatt gyönyörű és merész neki­lendüléseknek volt szülője és e forradalmi törtetések­­kel látszólag a művészeti fejődés élére került; míg az irodalom a realizmusnál, vagy a legjobb esetben a l’art pour l’art misztikus tömjénezésénél tart, addig a festészet elérkezett a fejlődés egy igen jelentékeny pontjához: a primitívséghez, az egyszerüsítéshez. Fel­merül azonban az a kérdés, hogy nem tért-e le a fejlődés egyenes, egészséges útjáról az az irány, mely az impressionizmus térfoglalása által egyszerre sza­bad teret nyerve, a neoimpressionizmuson keresztül hirtelen, vagy talán nem is olyan hirtelen ívben a primitívbe szökött. Felér-e­z egyszerűsítés az egy­szerűséggel ? A művészien primitív az egyszerűen művészivel? Ezek azok a sokat vitatott kérdések, melyek épp a vitatások során olyannyira bemocskolód­­tak s eredeti lényegüket ann­ira elvesztették, hogy az objektiv felelet egyszerűen lehetetlenné volt téve. Két irót fogok a követezőkben összehasonlítani, két irót, akik minden tekintben alkotó művészek s amellett teljesen ellentétes fejődésük iránya, működé­sük célzata és eredménye, párhuzam alapjául pedig éppen ezért a nagyfokú ellenétességéért nagyon alkal­masak. Az egyik Leo Tolstoj, a másik Hugo von Hof­mannsthal. Az utóbbi neve szinte ogalom már. Fogalma az előkelően artisztikusnak, a művészien csiszoltnak ; költeményei a német lyra legszebb alkotásai közé tartoznak s a prózája vetekedik mások verseivel. Művészeti elve a l’art pour l’art, mely a művészeti hitvallásnak költészete egyszersmind csúcspontját képezi. A keveset irók közül való. De egy verssora magában állva is egészet alkot tökéletes formáját tekintve. Ha egyszerű megállapítással akarnám elütni a dolgot, azt mondanám: költészetének alapvonása a melancholia. Csakhogy nevezhető-e melancholiának az a túlfinomult fájdalom, melyet egyik versében következő kép fejez ki: „És rég­múlt népek fáradtságát érzem !“ A fáj­dalom dekadenciája ez. És a fájdalomnak ez a szomo­rúan halvány dekadenciája az a légkör, melyben alakjai élnek, és álmodók a hősei és éjbenézők. Mind, mind kivétel nélkül. Még Elektra is. Csakhogy míg a többi távoli lények halvány izzású szikrázásáról álmo­dik, addig Elektra pirosan ömlő, bíborba játszó vérről, vérről és halálról. Piros vérről, fekete halálról. Azért hangsúlyozom az utolsó szavakat, mert rá akarok mu­tatni Hofmannsthal — egy, a művészeti elvének kissé megtépázásával keresztülvitt —­ különösségére ugyanis, hogy színekben alkot. „Tizian halála“ például rózsa­színben van írva; a „Kalandor és az énekesnő“ na­rancssárgába és az „Elektra“ pirosba és feketébe. Hogy mennyire a szó, a forma a lényeg nála, legfényesebb bizonyítékok erre Sophokles-fordításai, illetőleg átdolgozásai. De különösen az „Elektra“. Még a jelenetezését is megtartja az eredetinek és mégis újat, eredetit alkot. Az ő Elektrája, lihegő bosszúhymnuszaival rettentő borzadályt vált ki az emberből, szemben a megrendüléssel, amit Sophokles asszonyának emberi fájdalomtól terhes fohászat után érzünk. Hofmannsthal kiöli a drámából, az emberi motívumoktól szinte lüktető cselekményből az örök emberit és sötét szavaknak omló pompájába burkol mindent; az ő Elektrájában a bosszú betegséggé fajul, aminthogy beteg is, lelkileg beteg minden egyes alakja. És nem a Raszkolnyikovot kínzó örök emberi vergő- Lapunk mai száma 10 oldal. II

Next