Ung, 1915. január-június (53. évfolyam, 1-26. szám)

1915-01-03 / 1. szám

53. évfolyam. Ungvár, 1915.január 3. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre...........4 K. Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával egy fill: Egész évre . . 14 K.­­­ Félévre...........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. . . Nyilttér soronként 60 fillér. =^A HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési dijak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min­­den csütörtökön.­­TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség: Kazinczy­ utca 1-ső szám, hova a szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők Felelős szerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. Segédszerkesztő : DEÁK GYULA. I Kiadóhivatal: Székely és KIADÖHIVATALlr^ÄtEFONSZÄM ír =v= -.. /.ff rj rp J------­1. szám. A trónörök* Ungvárott. Károly Ferenc József főherceg, a magyar és osztrák trónok örököse, m. hó 30-án meglátogatta az ellenségtől megtisztított Ung vármegyei Kár­pátokban harcoló hős csapatokat, hogy Ő felsége köszönetét és megelégedését tolmácsolja s sze­mélyes megjelenésével uj lelkesedést öntsön csapatainkba. Ez alkalommal, lelke sugallatát kö­vetve, kiszállott vármegyénk székhelyén, keblére ölelt­e haza testéből egy sokat zaklatott várme­gyét és a szeretet derűjét sugározta bűbájos lé­nyéből. Szivek találkoztak e felejthetetlen órák­ban, ezreknek szive soha el nem enyésző szere­tettel magába zárta jövendő királyunkat és ezreknek szive feldobog azóta abban a boldog reménységben, hogy a mi jövendő királyunk ennek a nemzetnek megértő, alkotmányos és nagy királya lesz. Zord időket élünk. Mintha hónapok óta rengene a föld, szakadatlan volna a feneketlen komor éjszaka, süvítő vihar tépné a népek erdei­nek szálfáit és fellegek ütköznének össze folyto­nos tompa dörgéssel, villámló mennykövekkel. Az ő szelíd kék szeme és mosolya elhozta a pirka­­dást, a szebb jövő hajnalának reménységét. Egy történ­elm­i korszak holtáiköz­én állunk, melyben nemzeti önállóságunk egy ősz király hosszú, békés uralma alatt annyira megerősödött, anyagilag és erkölcsileg annyira megizmosodott, hogy pusztán a német birodalom hűséges szövet­ségében bizakodva, ősz királyunk egy békés élet alkonyán, önérzettel kesztyűt dobott ellenségei­nek és felvettük a harcot az egész világ ellen. Egy ezer éves nemzetnek egy megért nemzedéke és aggastyán királya készíti elő a boldogabb jövőt az uj nemzedéknek és a jövendő királynak. Megható és fenséges jelenség az ősz király, ki mosolygó utódjának megmutatja és előkészíti az ígéret földjét, megtanítja népeinek szeretetére és elküldi közénk, hogy ismerjen és becsüljön meg bennünket. „Őfelségének, szeretett királyunknak, jelen­tést fogok tenni e megye hazafias magatartásáról.“ „Őfelségének nagy öröme lesz, hogy Ung vármegye közönsége e súlyos időkben is oly meghatóan nyilvánítja hazafiságát.“ A trónörökös szavai ezek, melyek a patri­­archa király és tanítványának meleg kapcsolatá­ról bizonyságot tesznek. E szavak azonban többet is hirdetnek: azt, hogy a trónörökös mindennél többre becsüli a hazafiasságot. Nemzetek és népek trónusára készülőnek hivatása folytán óvatosan kell érzelmeit leplezni és kérdéseit intézni. Le kell e helyen szögeznünk és egész Magyarországnak kihirdetnünk, hogy a trónörökösünk minden alkalmat megragadott arra, hogy a megye iskoláinak nyelvéről kérdezős­ködjék és mindenkor nagy örömét fejezte ki, hogy az összes iskolánkban magyarul tanítanak, és az ifjú generáció már nyelvében is magyar. Egy fénysugár vetődött jövendő királyunk gon­dolkodásából, és egy biztató perspektíva bonto­gatja első vonalait. A magyar nemzethez csak a szívén keresztül lehet férkőzni. Károly Ferenc József eltávozott, de kivétel nélkül minden szívet megnyert. Részletes tudósításunk a következő : A fogadtatás. Az elmúlt hét elején elterjedt a trónörökös látogatásának híre. A hatóságok széleskörű intéz­kedéseket tettek a főherceg biztonságának meg­védésére és Ungvár lakossága előkészületeket tett az ünnepélyes fogadtatásra. M. hó 30-án 4 óra 3 > * - kor berobogott a trónörökös vonata. A kor haj­nali órában a fen­séges ur­termes kocsijaink ablakai be voltak függönyözve és az állomás ka­rnai s vasúti sze­mélyzete óva őrködött,­­­­ álma meg ne zavar­tassák. A trónörökösi kis nyapron voltak : René pármai herceg, Pflanzer Br­­u­n tábornok, Lorx al­ezredes, Báró Gyula ezredes, Redlich őrnagy, a főherceg katonai irodájának vezetője, gróf Schön­­born-Buchheim, br. Perónyi Zsigmond belügyi államtitkár, Karácsonyi Lajos honvédelmi minisz­teri államtitkár, Asboth szá­ados, debreceni vonat­parancsnok, Soós ezredes, dr. Van Der Straten százados, gr. Thun, dr. Mitschenbacher Tivadar ezredorvos. A kiséret tagjai leszállottak a vonat­ról, s a kötöző­ helyiség ,a átalakított I. osz­tályú váróteremben gr. Sitáray Gábor főispán üdvözölte a kíséret tagjait, kik itt hevenyészett reggelit vettek magukhoz. A trónörökös gyengéd ifjú férj, kinek pa­rancsából már a kora reggeli órákban a követ­kező táviratot küldötték el nejéhez, Zita főherceg­nőhöz Ungvárról: „Fühle mich ausgezeichnet und Ruch auch.“ A trónörökös vonata ezután főispánunkkal együtt a Kárpátok felé robogott. A délelőttöt és déli órákat a főherceg az használta fel, hogy megtekintette Kárpáti haderőnk Ung megyében harcoló csapatait és Őr­igegy megtelekedését tol­mácsolta a tiszteknek, a legénységnek. A főherceg végtelen kedvességgel és közvetlenséggel járta be a csapatokat; páncélvonaton és automobilon egészen a lövészárkokig hatolt, mindenütt meg­szólította katonáit, szives szavaival uj harci kedvet és lelkesedést öntött hős honvédeinkbe, figyel­mesen kérdezősködött és figyelme a legapróbb részletekre is kiterjedt. Itt értesült Ung vármegye közönségének karácsonyi ajándékairól is. A fő­herceg a vitézségükért kitüntetett hősök mellére sajátkezűleg tűzte a vitézségi érmeket. Százhúsz katonát tüntetett ki a király az utóbbi harcok folyamán érmekkel, de a trónörökös csak 80 érmet hozott magával. Nagyon sajnálta, hogy nem sze­mélyesen tűzhette fel mindegyiknek érmét, de kérte azokat, kiknek ez alkalommal már nem jutott vitézségi éremből, hogy vegyék úgy, mintha ő adta volna át kitüntetéseiket. A szemle után megebédelt a tisztikar körében és szívélyes búcsú után vonatra ült, hogy Ungvári felkeresse. Ezalatt a város ünnepi hangulatban készült a trónörökös fogadtatására. Az utcákon katonák és csendőrök cirkáltak, kivonult azonkívül a pol­gárőrség minden tagja és sűrűn felállván az út­vonalon, példás rendet teremtett. A hatóságok jegyeket osztottak ki a pályaudvarra és a vár­megyeház területére, és gondosan elkerülték ez­által, hogy bárhova is tolongó, vagy megbízha­tatlan tömeg kerüljön. Kocsik és automobilok robogtak az állomás felé, hol délután négy óra tájban gyülekezni kezdett a fogadtatásra hivata­los közönség. A vasúti állomáson felgyultak az ívlámpák, katonai őrök szuronya csillogott a nedves, esős alkonyatban, aminők vártak a kordonok mögött, a harmadik sínpártól pedig a kijáróig egy bíbor­vörös szőnyeg húzódott. Beérkezett a páncélvo­nat is, mely a trónörökös vonata előtt haladt, a várakozás már a tetőpontra hágott, végre jelzés hallatszott, a távolból előtűnt a különvonat moz­donyának fényszórója, a katonatisztek és katonák mereven tisztelegtek, a közönség éljenzésbe tört ki és a vonat méltóságosan berobogott. A termes kocsi kivilágított ablakán át egy ifjú, kedves arcú katonatisztet láttunk, ki fiatalos léptekkel haladt le a vasúti kocsi lépcsőjén és barátságosan viszonozta a közönség üdvözlését. Mikor megállóit, eléje lépett Lőrinczy Jenő al­ispán és a következő beszéddel fogadta: Császári és királyi Fenség! Ung vármegye és Ungvár város közönsége nevében örömtől telt szivből eredő szeretettel üdvözlöm Fenségedet városunk határán s midőn ezt hazafiui lelkesedéssel teljesitem, egyszer­smind biztosítom Fenségedet, hogy az ellensé­ges ágyuk dörgésétől visszhangzó Kárpátok alatt fekvő és városunk területén az igaz ma­gyar­­ hűség, szeretet fogadja és kiséri Fensége­det. Örömben áradó szivünk lelkünket az éghez emeli, hová buzgón imádkozunk a Mindenható Istenhez, hogy Fenségednek minden lépését, minden ténykedését áldásának s kegyelmének bőségével árassza el, s hogy Fenségednek megjelenése és működése a felséges trón dicső­ségére, az ország boldogitására szolgáljon. Isten hozta Fenségedet! Az alispán beszéde közben sűrűén felzúgott az éljenzés és a trónörökös szemmel látható tet­széssel hallgatta az alispán szivből jövő köszön­tését; gyakran kedvesen elmosolyodott és biccen­tett fejével. Ekkor volt először alkalmunk a trón­örököst alaposan szemügyre venni. Alakjáról és egyéniségéről a következő leírás adható : Elegáns karcsú, de mégis izmos, a közép­­magasságot felülmúló termetű daliás fiatal­ember. Csukaszürke tábori egyenruhát viselt, a hosszú felöltője ki volt gombolva, elővillant kabátjának felső hajtásából az aranygyapjas rend jelvénye és szive alatt oda volt tűzve az I. osztályú vas­­kereszt fenségesen egyszerű rendjele Sötétszőke, oldalt elválasztott selymes haja van, homloka ne­mesen ívett, szemei tengerkékek, orra finom met­szésű, keskeny angol bajusz vonul meg kissé széles, habsburgi ajka fölött, álla szabályos, göm­bölyű és borotvált. Mikor komolyan­ vé., akkor­­is lelki jóság és áldod fiatalság de egyszersmind erős akarat és intelligencia sugárzik arcáról. Ha pedig mosolyog, — pedig öntudatlanul is gyakran mosolyog szeretettel, — akkor arca szinte szug­­gesztiv hatással vonzó és nőiesen bájos. Kék szemei csillogóan mosolygó szemek, ajka némán is szívélyes bókot mond, fejét gyakran, finoman megbiccenti, egész tartása mesterkéletlenül, köz­vetlenül nyájas és szerény, egész lénye szinte kínálja a szeretetet és a megillető hódolatnál na­gyobb szeretetet kér. Szemmel láthatóan őszintén örül, hogy magyarjai lelkesednek érte, betölti a győzedelmes fiatalság, a boldog férj és ifjú csa­ládapa érzése. Az alispán üdvözlésére pár szóval felel. A pályaudvar közönsége lélekzetét elfojtva lesi a főhereg ajkairól szóló első magyar szavakat. Vi­lágos színezetű tenor hangján bátran és határo­zottan köszöni meg az üdvözlést. Túlzás volna azt állítani, hogy jól beszél magyarul, de föltét­lenül megállapítható, hogy kiejtése és hangsúlyo­zása kifogástalan, érzéke kitűnő, a magánhangzó­kat nem cseréli le és tisztán csak a gyakorlat­lanság érezhető ki magyar mondataiból. Teljesen bizonyos, hogy rövid idő múlva, amikor gyak­rabban lesz alkalma magyarjai közt időzni, a trónörökös minden eddig élt Habsburg között, — a magyar ágat kivéve — legjobban és legmagya­rosabban beszéli majd a mi nyelvünket. Köszönete után beszélgetésbe ered az al­ispánnal. — Ide való ? — Igen fenség. — Mióta van a megyénél? — 39 év óta. — Lejött a „muszka“ (sic) idáig ? — Nem fenség, csak Fenyvesvölgyig. — Igaz, igen. Sokan menekültek innen ? — Kevesen Leginkább a felső vidékről me­nekültek. — Sok kárt okoztak a megyében ? — Az északi részeken, ahol a harcok foly­tak, sokat. — Most persze, sok dolguk van. Köszönöm. A főherceg udvariasan meghajolt és ezután Berzeviczy István rendőrkapitány, majd Ősz An­tal határrendőrtanácsos jelentését fogadta, kiktől szintén szívélyesen megkérdezte, hogy idevalók-e, mióta viselik hivatali állásukat és milyen terü­letre terjed ki hatáskörük? A trónörökös ezután a szőnyeg baloldala mellett katonás sorrendben felállott tisztekhez fordult és fogadta jelentéseiket. Mindegyikhez volt néhány barátságos szava. A tisztelgések vé­geztével néhány percre termes kocsijába vonult vissza. Lapunk mai száma 6 oldal.

Next