Ung, 1916. július-december (54. évfolyam, 27-53. szám)

1916-07-02 / 27. szám

54. évfolyam ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . 8 K. Negyedévre . . 2 K. Félévre........4 K. Egyes szám 10 fillér Amerikába: Egész évre 10 korona 60 fillér. Ung vármegye Hivatalos Lapjával egy fitt: Egész évre . . 14 K.­­­ Félévre..........7 K. Negyedévre .... 3 K 50 f. ..:—. Nyilttér soronként 80 fillér. ■ Szerkesztőség: Kazinczy-utca 1-ső szám, hova #szerkesztőséget érdeklő levelek küldendők ungvár, 1916. július 2. Felelős szerkesztő: Segédszerkesztő: BÁNÓCZY BÉLA. DEÁK GYULA. = 27 szám * HIRDETÉSEK ÉS ELŐFIZETÉSEK úgy az Ung, valamint az Ung vármegye Hivatalos Lapja részére — a kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése címére küldendők. A nyilttér és hirdetési díjak előre fizetendők Ung vármegye Hivatalos Lapja az Ung mellékleteként megjelenik min­­­­den csütörtökön. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÚJSÁG. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. AZ UNG MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Kiadóhivatal: Székely és Illés könyvkereskedése. KI­ADÓ­HIV­AT­ALI TELEFONSZÁM 11.­­■ Háborús világ: A famunkások felmentése. A honvédelmi miniszternek rendelete értel­mében a tűzifa, bánya­, talpfa, celluloszfa, faszén, mű- és haszonfa termelésével és ezek szállításá­val, valamint a gőzfűrészeknél és tűzifa nagy vá­góknál, továbbá az erdészeti építkezéseknél meg­határozott időre felmentett népfelkelésre kötelezett erdőgazdasági munkások,­­ fuvarosok és alkalma­zottak, üzemi tisztviselők, munkafelügyelők, gépé­szeti személyzet, valamint az említett faanyagok termelői, akiknek felmentése 1916. évi junius hó 30-án lejárt, vagy junius hó 30­, szeptember hó 30 ika között lejárna, 1916. évi október hó 1-ig ezennel hivatalból felmentetnek, illetve felmenté­sük eddig az időpontig folytatólag hivatalból m­eg­­hosszabbittatik. Akiket a honvédkerületi parancs­nokság, vagy a cs. kir. katonai hadtestparancs­nokság mentett fel, azokra ez a rendelet nem vonatkozik s igy ezek felmentésük lejártakor be­vonulni tartoznak. Ezeknek, ha a felsorolt foglal­kozási ágak valamelyikébe tartoznak és ezt hiva­talosan igazolni tudják, az említett parancsnok­ságok saját hatáskörükben közvetlenül hozzájuk benyújtott kérvényre újabb felmentést adhatnak. Erről a rendeletről az érdekelteket azzal a megjegyzéssel értesítjük, hogy azok, akik jelen rendelet értelmében bevonulni nem kötelesek, a községi vagy városi elöljáróságnál jelentkezni tartoznak, hol a felmentés hivatalból történt meg­hosszabbítása és ennek a rendeletnek a száma az illető felmentési lapjára hivatalosan vezetendő. Aki erről a rendeletről kellő időben nem érte­sülvén, bevonult, póttestparancsnoksága által azon­nal visszaszabadságolandó. A háztartási fémek rekvirálása. Rekvirálják az összes háztartási fémeket. Az erre vonatkozó hirdetést a jövő héten teszi közzé a törvényhatóság. A beváltást folyó hó 18-án kezdik meg. Szurmay Sándor altábornagy, Szur­may Sándor altábornagy egyike a háború legnagyszerűbb alakjainak, akiben különös módon egyesül a temperamentum és az önuralom, kinek vérében ott izzik a magyar harci kedv és hon­szerelem, aki bajtársa és testvére katonáinak és aki történelmi pillanatokban maga a megtestesült erény és nyugalom. E hadvezér teljesítményeit, ungvölgyi harcait, Ujszandecnél és az uzsoki hágónál vívott hősi küzdelmeit, a levert ellenség­nek Vladimir-Volynszkij felé való üldözését, végül jelenlegi állásaiban való szigorú és rendületlen ki­tartását a történelmi kritika is méltatni fogja. Abban a sorozatban, melyben vezérlő tábor­nokaink életrajza szokott megjelenni, most került sor Szurmay altábornagy életrajzára, amely jelen­leg azért is vált aktuálissá, mert — mint az Ung is közölte — az altábornagyot éppen a közelmúlt­ban tüntette ki a király a Cipól-renddel. Szurmay Sándor 1860. dec. 19-én született Németbogsánban — most Bogsánbánya a község neve, Krassó-Szörény vármegyében. 1882—84-ben a budapesti Ludovika Akadémia növendéke és 1887—89-ben a bécsi hadiiskolában befejezi elmé­leti tanulmányait. Nemsokára kapitány lesz, szo­katlan tudása rátereli a közfigyelmet s mint nagy­váradi zászlóaljparancsnokot már azzal a szere­tettel vették körül csapatai, mint később a hábo­rúban. Hat évvel később a 20. honvéd gyalogezred parancsnoka, majd 1907-ben kinevezik a honvé­delmi minisztérium osztályfőnökévé és hamarosan államtitkárrá. Szurmay 1914. november végén vonult hadba és a 28-ik honvéd gyalogosztály parancsnokságá­val bízták meg. Az Ung völgyében vette át csa­patai vezetését és a cári hadakkal való kemény tusakodásban egyetlen pillanatra el nem veszítette szellemi fölényét. Akkoriban az oroszok egészen Szinnáig és Homonnáig törtek előre. Szurmay ekkor csinálta zseniális bekerítő mozdulatát, amely­nek eredményeként az oroszok a legrövidebb idő alatt kiürítették Homonnát és gyors iramban át­menekültek a magyar határon. Közben hadosztálya az uzsoki hágóig nyomja vissza az ellenséget, amikor december elején az erők újabb átcsopor­tosításának szüksége mutatkozik. Szurmay most az 51-ik hadosztály élén Topoly-Tarnára vonul vissza, de már a visszavonulás napjának délutánján ráveti magát a harmadik hadseregünk balszárnyá­val farkasszemet néző ellenség jobboldalára. A 38 ik honvédhadosztály ugyanakkor szemben tá­mad az oroszra. Éjjel Szurmay Ujszandec felé kergeti az oroszt, majd erőltetett meneteléssel igyekszik negyedik hadseregünknek Limanovánál csatázó jobbszárnyát fölmenteni. Ez sikerül is neki, az oroszokat újra megveri és Szurmay de­cember 12-én a lakosság örömujjongása között vonul be Ujszandecbe. A következő napon Tar­­novnak tart s az oroszokat több fontos magas­latról űzi el. Hadcsoportja, amelynek a limanovai győzelemben oly fontos rész jutott, most éjjel­­nappal itt harcol, mig karácsony első napján fel­sőbb parancsra az ellenséges túlerő elöl a Biala vonalra vonul vissza. Szurmay most a negyedik hadsereg parancsnoksága alá kerül. Boroevics gyalogsági tábornok, a harmadik hadsereg pa­rancsnoka, akinek fenhatósága alá addig tartozott, egy gyönyörű dokumentumnak is beillő levélben vett búcsút Szurmaytól. Csontos, az Ung völgye, az uzsoki hágó teszik emlékezetessé Szurmay 1915. januári hadjáratát, amely alatt hősies csoportját bámulatos lelemén­­nyel, ügyességgel és gyorsasággal hozzáedzi a hegyi háború követelményeihez. Külön trónt szer­vez, ökrös fogatokkal tábori ágyukat szállít, szál­lító vasutat épít, és így harcol a másfél méter magas hóban. Hegyi ösvények között, havas tetők fölött. Csapatai rettentő megpróbáltatásokat állnak ki, ő maga is hajlék nélkül virraszt a viharzó hóban. Példátlan energiával csapatról csapatra lelkesíti embereit, gyakran jókedvvel űzi el azok nehéz hangulatát. Január 26-án már az ő birto­kában vannak a völgy­ körüli magaslatok és egy nappal rá elfoglalja az Uzsoki hágót biztositó csú­csokat is. Hősiesség és példátlan kitartás törté­nelmi bizonyságait látta az a földdarab, amelyen a Szurmay januári hadjárata történt. Március elején a második hadsereg, amely­hez ezúttal Szurmay csoportja is tartozott, táma­dásba ment át, hogy fölmentse Przemyslt. Április másodikán a rettenetes hóban a második hadsereg Patakófaluig vonul vissza. Szurmaynak kellett a visszavonulást fedeznie, ami fényesen sikerült neki. Ezután egész hadcsoportjáva­l a német déli hadsereg kötelékébe került. Forró és szenvedel­­mes hősi harcok következnek újra az uzsoki há­góért és az Ung-völgyért. Hetekig szakadatlanul állja a túlnyomó ellenség örökös rohamait és a május 8-iki hivatalos jelentés külön megdicséri őt és hadcsoportját. Kevéssel rá a gorlicei áttö­rés után itt is megindult az oroszok kergetése Turkán át Drohobicig, majd a kétségbeesetten védekezett ellenséget részint aknaharcokban, részint rohammal a Dnyeszterig űzi. A folyó déli oldalán az orosz ismét szembeszáll velünk és Szurmayra hárult a feladat, hogy szakadatlan tá­madásaival minél nagyobb orosz sereget kössön le a Strij körül, hogy ilyen módon megkönnyítse­­ a Böhm-Ermolli hadsereg Lemberg ellen megin­dult offenzíváját s egyúttal a német déli hadsereg hadműveleteit Délkelet-Galicia ellen. E­mellett pedig a Dnyeszter vonalat helyenként hatszoros túlerővel szemben is biztosítania kellett. Az uzsoki harcok óta ezek voltak a legnehezebb próbái a Szurmay-féle csoportnak. De minden válságot vas­­erővel legyőzve, június 20 án már kergeti az ellen­séget mélyen orosz terület felé. S a Szurmay csoport harcai mélyen az ellen­séges területre vezetnek, támadás és védekezés váltogatja egymást, de Szurmay hajthatatlan ener­giája, csapatainak vak engedelmessége és oroszlán bátorsága mindig ugyanaz marad. A Luck elleni támadás, hídverés a Szt­ren, nagyszerű ellenvé­­delem a kétségbeesett dühvel rohamozó oroszok ellen, a helyzet által alkalmasnak látszó helyi je­lentőségű hadmozdulatok szerencsés megoldása, szeptember elsejétől fogva az állások rendszeres kiépítése, ez a harcmodor jellemzi a Szurmay­­csoport hősi küzdelmeinek további útját egészen a nyugodtabb jellegű harcokig, ahogy a helyzet az 1916. év elején tomboló szenvedelmes csaták után lassankint a mi győzelmektől koszoruzott csapataink javára alakult ki. — A Társaskör könyvtárosa tudatja a ta­gokkal, hogy juh és aug. hónapokban nem tart könyvtárórát. Lapunk­ mai giáina 4 oldal. Hatvanheteseink dicsősége. Visszavert orosz támadás. Junius közepén történt. Az oroszok offenzi­­vája már folyamatban volt, amikor az Ikva frontot tartó hatvanhetesekre zúdult az ellenség leghe­vesebb, legelkeseredettebb támadása. És akkor a mi derék hatvanheteseink olyan gyönyörű pél­dáját adták a kitartó hősiességnek, amely méltó arra, hogy­ aranyos betűkkel írják fel a háború történetének könyvében. Délelőtt tíz órakor kezdődött az orosz táma­dás. Megdördültek az ellenség ágyúi, előbb csak egyes lövések, kisebb szünetekkel. Azután egyre gyorsabb és intenzívebb lett az ágyúzás. Három oldalról jöttek szakadatlanul a srapnelek és grá­nátok, majd a rettentő hangversenybe beleszóltak a nehéz orosz tizennyolcasok is és olyan pokoli pergőtűz keletkezett, amilyenre a legviharedzet­­tebb, legrégebben a harctéren levő katonáink sem emlékeznek. A pergőtűzről leírások utján még csak meg­közelítő fogalmat sem lehet szerezni Csak az is­merheti, aki maga is részt vett benne. Szó vissza nem adhatja, toll le nem írhatja azt az idegekre menő borzalmas hangzavart, amikor szünet nélkül, másodperces időközökben jönnek mindenfelől a pusztító lövegek, elseperve, eltemetve mindent, ami az útjukba kerül. Ez felülmúl minden kép­zeletet. Az állásaink mögött sűrű erdő terül el, ha­talmas öreg fákkal. Ezek az erős, nagy fák pilla­nat alatt hulltak darabokra, mint mikor játékos gyermek szálat tépdes. A büszke törzsek romok­ban feküdtek a földön s csakhamar járhatatlan romhalmaz lett az egész erdő. Az állásaink — a mi várszerűen kiépített, erős állásaink — kevélyen ellenálltak a romboló pergőtűznek, bár sok helyen megrongálódtak. A rettentő ágyúzástól rengett a föld és az ember­fölötti zsivajban nem értettük egymás szavát. És az emberek, a mi derék, drága embereink! A virtusos magyar gyerekek és a halkszavú tót legények, mint valami antik félistenek, halált megvető bátorsággal, nyugodtan, higgadtan az idegesség legcsekélyebb jele nélkül végezték ha­lálosan komoly kötelességüket. Óh, azt otthon elképzelni nem tudják. Például, a legnagyobb pergőtűzben kiállani a megfigyelő helyre és az ellenséget kémlelni. Vagy pedig előőrsnek lenni, miközben jobbra, balra, pillanatonként robban­nak a srapnelek és nehéz gránátok. A mi drága embereink, öreg népfölkelők és cingár fiatal gyerekek szemhunyorítás nélkül állták a bor­zalmakat. És éppen ennek az emberfölöttien bátor higgadtságnak köszönhető, hogy az emberéletben való veszteségünk aránylag minimálisan csekély. A délutáni órákban egy kis szünet állott be. Azután újult erővel megindult az ellenséges ágyú­­tűz, még nagyobb vehemenciával, mint azelőtt. Ekkor már e­rre lehetett venni, hogy az ellenség éppen a hatvanhetesek első századénál akarja áttörni a frontunkat. Ide koncentrálta minden ere­jét, ide irányította minden gyilkos lövegét. Teljes hét órán át szakadatlanul tartott a legintenzívebbre fokozott pergőtűz, s ez alatt az idő alatt a századnak mintegy félkilométeres frontját több mint tízezer ágyúlövés érte. Képzelhető, hogy ez a pokoli színjáték éjjel még borzalmasabb, mint nappal. A lövések tüzes villanása galvanikusan markol az idegekbe, s egy­­egy világító rakéta kísérteties fényt kölcsönöz a rémes éjszakának. A borzalom színpada, görög tűzzel és Lucifer teljes zenekarával. De az első század rendületlen, mint amikor cyklon tombol sziklaszirt körül. Mikor aztán kissé enyhülni kezd az ellen­séges ágyútűz, s várni lehet, hogy az orosz gya­logság közeledik az állásaink felé, akkor egyszerre csak a hátunk megett megszólal a mi tüzérségünk. Óh, milyen jól esik a fülnek ez az ágyúdörgés! De alaposan is dolgoztak a mi tüzéreink. A bakáink pedig élénk puskatűzzel fogadják a közelgő oroszokat. — Jöhet a muszka! — mondják egymásnak büszke mosollyal és az előretörő ellenséget biztos kézzel puffogtatják le. Majd elkezdenek kattogni a gépfegyvereink és a szó teljes értelmében kaszálják az oroszokat. Valósággal végigborotválják a rétet. Hiába jön a muszka egymásután megszámlálhatatlan rajvona­lakban, óriási számbeli túlsúlyban: itt megtörik

Next