Görög katolikus líceum, Ungvár, 1911
annak tulajdoníthatta, hogy mindenkor fennen hirdette azt, miszerint az igaz vallásossággal mindig karöltve jár a hazaszeretet, a vallás-erkölcsi hanyatlással pedig a kozmopolitizmusnál is rosszabb közönyösség és az elfajulás. A vallásos és nemzeti érzés, hit és történelmi öntudat megragadó harmóniája az, ami néhai Firczák püspök fenkölt lelkében megvolt s ami hasonló érzelmekre hangolta a főpásztorsága alatt élt híveket. Nemcsak a munkácsi egyházmegye, hanem az egész magyar nemzet is büszke volt dr. Firczák Gyulára, kivel szemben — különösen múlt évi aranymiséje alkalmából is — megmutatta, mily hervadhatatlanul virágzik lelkében a tisztelet nagyjai iránt s mennyire tudatában van annak az örök és soha nem veszendő lelki kincsnek, amelyet egyházmegyéje s közvetve a magyar haza tőle is vett. Az egyházmegyét ért gyász e szomorú napjaiban felidézzük dr. Firczák Gyula nagy alakját, ki mint pap,, mint püspök, buzgón gondozta a lelkeket; mint a hegyvidéki akció eszméjének felvetője, mentette a népet az erkölcsi, az anyagi romlástól s kezében a tudomány fáklyájával a tudatlanság sötétségéből azt kivezetni iparkodott oda, hol a vallás-erkölcsi alapon álló kultúra áldásos forrásai fakadnak, s ahol a hely őt történelmi múltjánál fogva jogosan megilleti. Az Istenben boldogult Főpásztornak élete működése az Éjszakkeleti-Kárpátok vidékén folyt le, hol az Eperjes— Tokaji- és a Vihorlat—Gutin hegyláncolat déli lejtőin a hazai nyelvhatárok vonalai húzódnak. E hegyvidék szurdokai, völgyei közé bevinni a magyar kultúrát, a zengzetes magyar nyelvet, volt vágyainak elsője. Nem sokan szereztek csendesebben, hivalkodás nélkül, a feltűnést kerülve, több hasznot és értékesebb dicsőséget a magyarnak, mint az a szelíd lelkű, tudós főpásztor, akit meggyászolni is ünnepszámba megy a szerető hazafi s vallásos szívnek.