Az Üstökös, 1858 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1858-08-21 / 1. szám

a­ dan. Most m­ár válogathatott a Duna Tisza közt­i s selyemben járó kisasszonyok közül feleséget, pe­dig most már ősz volt a bajusza. De az uj gróftól távol voltak a boszuállás em­lékei. Eszébe sem jutottak a szolgabirák,hogy most főispánjuk legyen, sem a tiszttartó leányok, kik neki kosarat adtak, hogy földesuraik kisasszo­nyaiból vegyen nőt amazok daczára; nagyobbra nézett ő. Az udvarnál járni, a birodalmi főváros­ban élni, s rangjához és birtokához illő fényben ragyogni volt az ő óhajtása. Ott építtetett díszes palotát; eljárt a díszünnepélyekre, s elvett nőül egy gróf Silberstein kisasszonyt, a ki a legszebb és legműveltebb delnőnek tartalék az udvar­hölgyek között. Az ifju asszonyság soha sem bánta meg, hogy az öreg grófhoz ment nőül, a kit különben nincs is­mert öreg grófnak nevez­nünk, mert mindössze három esztendeje, hogy gróf. Nem tudott ugyan udvarolni, de tudta ne­jének minden kívánságát megelőzni, s bár ha ősz volt is a bajusza, de azért különb legény volt minden tekintetben sok minorennis ursinásze" Csupán egy nagy baj volt közöttük, az hogy gróf Zsilipy egy hangot sem tudott máskép,mint magyarul, Silberstein Leonora pedig minden eu­rópai nyelv közül épen csak erről az egyről nem tudta, hogy a nyelvével beszéli-e ezt az ember, vagy a fogával? Már hogyan, hogyan nem értették meg egy­mást? házasságuk második évében fiuk szüle­tett, a­kit megkereszteltek János, Hugó, Theo­bald, Aloys, és nem tudom én még minek? Azt a fiút természetesen mind a ketten igen nagyon szerették. Mikor már nőni kezdett, akkor fogadtak mellé­ egy professort nevelőül, nagyob­b fizetéssel, mint az egyetemnél, s holtig való ellá­tással. Egy napon odahivatja magához a tanárt Zsi­lipy magány szobájába, leülteti maga elé s be­szédet kezd vele. — Mondja csak professor uram, hány féle nyelven tud beszélni. — Tizenhaton. — Mennyi ideig tudott egyet megtanulni? — A latint legtovább, a vele rokonokat ha­marább, a magyart egy esztendő alatt. — Hm, az nagyon szép. Lássa professor uram, én nem tudok beszélni a feleségemmel. Pedig szeretem ám nagyon. De ezt is hiába mondom neki, mert nem érti. Ha jó kedve van, azt ő nem oszthatja meg velem, s ha valami panaszom van, azt meg én nem mondhatom el ő neki. Néha úgy álmodom, hogy beszélünk egymással, s aztán mikor felébredek, akkor olyan roszul esik, hogy megint süketnémák vagyunk. Azt nem is emlí­tem, hogy idegen ember akár szemtül szemembe összeszidhat s én még azt mondhatom rá, hogy köszönöm a grácziáját. — Mondja meg nekem, mennyi idő alatt tanítana meg engem németül? — Gyakorlat mellett viheti nagyságod fél év alatt annyira, hogy bárkivel elbeszélgethet. — No­ha engem annyira megtanít professor uram, kap tőlem ezer darab aranyat. A tanár örömmel állt rá az ajánlatra. — Hanem több conditio is jár vele. Hallja csak Ha maga a teremtett ég alatt valami két lábú állatnak elárulja azt, hogy én tanulok, hát akkor én magát főbelövöm. — Másodszor, ha maga elneveti magát, mikor én valami furcsát mondok, akkor én magát rögtön főbelövöm. — Alinál­ ráállt, hogy árulkodni nem soha nem nevet. Alig lépett ki a gróf szobájából, midőn maga a grófné hívta be szobájába s ez meg­vazt az ajánlatot tette neki, hogy kap tőle ezer aranyat, ha öt félesztendő alatt megtanítja magyarul. — Lám férje oly derék jó ember és ő neki úgy fáj az, hogy nem beszélhet vele soha. Annak bizo­nyosan semmivel sem fog nagyobb örömet sze­rezhetni,’s ezáltal tanusítandja legjobban, meny­nyire szereti őt, hanem az egész dolog titok, és arról senkinek egy szót sem szabad tudni. Doctor Langer arra is szépen ráállt s azután naponkint két órával több leczkét adott a ház­nál; egyet a grófnak délelőtt, mig a kis­fiúnak gymnasti­ai órája volt s a grófné toilettjét végző, másikat délután a grófimnak, mig Zsilipy szuny­­nyadozott. Titkot pedig már csak azért is jól tu­dott tartani, mert ezer arany helyett igy kétezer várt rá. A grófnővel nagyon könnyen igítt az okta­tás : ő igen alkalifias tanítvány vgfit, olm szépen tudta hegyezni ajkait a mi szűkszáju beszédünk­höz, olyan könnyen megtanulta lágy "magány­­hangzóink kiejtését, s később még a határozott és határozatlan formáktól sem­rét Annál veszedelmesebbek voltak a­­ gróffal. Bezárt ajtó mellett , az asztalon a töltött pisztoly, másfelől "kalamáris vet, azt lövik főbe. A professor mini nevetett. Pedig de sok jó alkalmat szalasztott el rá! A grófnak először is semminemű sejtelme nem volt arról, hogy mire való az a der d^BM^ Azt ő igen mindegynek találta. Később, fog és isza, kék a "­ egyfelől a kí net

Next