Az Üstökös, 1862 (5. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)

1862-09-27 / 13. szám

k­­e­v­é­rt­ö­r­e­d­é­k­e­k. I. 1861. oct­­án. ... El ne feledjem meg írni, hogy ügyvédsegéd is vagyok. Sokan ajánlkoztak e helyre, s irigyeltetem i­de rám nézve, ki alkotmányos esküit voltam, ez az­­ egész valami sokat nem jelent. Telik vele a két év. Te Miklós! Szüreten voltam — pompás kis­­­leány volt!!! oly dicső! hogy a mennyekben lakó an­­­­gyalok se tánczolhatnak szebbekkel. Megírjam ne­vét? Na jó, neked megmondom, de csak egyik ne­vét : Nettinek hívják. Miklós! ha te akkor ott lettél volna — lásd, én neked barátod vagyok, — de ak­kor mégis meg­öltelek volna. Láthattál ugyan már szépet, hiszen én is láttam, együtt is láttunk — — Jaj ne is hozzuk elő! Vettem észre, szeretett velem tánczolni — karcsú dereka van a lihegő kis terem­tésnek — azt hiszem is, hogy az előtánczosságot igényelhettem mint elég jó tánczos, eléggé jól nőtt termetű és jogász . . . Nézd ezt a verset csináltam — be is küldtem a Gombostűbe — stb. stb. Álmélkodjál csak, mit nem ér ma meg az em­ber! Náczi bácsi azt beszéli, hogy az administrátor tudakozódott felőlem, s örömest megkínálna a me­gyében aljegyzőséggel. Ugyan kövesse meg magát ő nagysága, hol vett magának jogot rólam úgy gon­dolkozni . . . 1861. nov.­­ napján. Hogy a jogfejlődöttségnek azon fokozatán, me­lyet a classicus jog egész általánosságában tüntet élénkbe, a régi prókátorok nem állanak : azt az ak­kori jogélet rendszeréből s azon korlátoltabb néz­­pontból, melyből a viszonyok átalakulását tekintet­ték, ki magyarázhatjuk, — az is igaz, hogy a ki Dr. Wenzel urat hallgatta magasabb felfogással bir egyes sajátságos jogviszonyokról; de mikor ügyvéd, a ki irodát tart, a helyesírásra nézve a tekintetes magyar tudós társaságnak még mindig az 1832 he­lyesírásánál van, annak is pedig részben előtte, rész­ben nem szerinte : ezt én a kor igényei, sőt követel­ményei szerint vétkes gondatlanságnak vagyok hajlandó tekinteni. A napokban — a­mit elibem tett a principálisom, hogy írjam le háromszor, — egy fundamentális replicáját, hogy legalább az új írás­mód szerint legyen, elővettem, kiigazgattam, és né­­mieket szebbb alakba öntöttem; a gondolatokat többnyire meghagytam. Láttam, hogy majd két­ségbe esett az öreg ember, de én megmagyaráztam neki, hogy így van az jól, s én részemről másképen írni sem tudnám. Végig hallgatta, aztán csendes vérrel mint szokott azt mondja : No, ha Gusztáv el­veivel ellenkezik, irja le maga Jani , s a másikkal íratta le. Itt ely kérdés forogván fenn, engednem nem lehetett, s közönynyel néztem a mit más csinál; de végre is szegény Janit megszántam, s a 3-ik pél­dányt, óvás mellett, én írtam le. III. 1861. dec. — én. Te tudod Miklós, hogy 20 évemmel rég túl va­gyok már a fiatal kor álmain. Annyi élettapasztalás és csalódás . . . stb. Mégis van egy a mi — nem nagyralátásból — de felette bosszant! Nem tudom, hogy nem veszi az ügyvédem észre, hogy az kelle­metlen! akartam is neki sokszor mondani. Az a szo­kása van, hogy helybe szóló leveleit tőlem kézbesit­­tetti. Mi caprice! holott van neki négy szolgálója, kocsissá, inassa és egy hetesse a­kik szintúgy el tud­nák azt mondani, hogy : Tiszteli a tekintetes ur a tekintetes urat, egy levelet küldött. Ezután a magam contojára postára teszem, s az alatt a szép greisler lyánynyal discurálok! Mily kellemetlenségem volt! Egy helyen elf­u­­vom, hogy tiszteli a tekintetes ur a tekintetes urat ezt a pecsétes levelet küldi , a mint sarkantyúm csengésére a másik szobából bejön — szüreti tán­­czosnőm ... Le voltam én ütve, nemhogy szóltani tudtam volna. Kínáltak, hogy üljek le, de én szégyel­­tem elfogadni; azt mondtam, hogy nem vagyok fá­radt. „Jól van, tisztelem az ügyvéd urat“ . . . pedig ezt a levelet is épen én irtam­ le, és pecsételtem le. IV. , 1862. jan. —­ Már deczembertől fizetést kaptam, 10 ftot, de nincs belőle, mert egy pár jó barátomat fellovaltam, hogy megcurálom belőle, s úgy megtaláltak vacso­ráim, hogy még ráfizettem 7 ft. 63 kr. — Már most, kérlek, ha otthon Ugocsában nem practizálhatok , hogy éljek meg havonkint 10 ftból? koszt, lakás, ruha és egyéb minden 10 ftból! Csak már a régi, ne az o. é. pénz járna, hogy 30 pkral többet kapnék. V. 1862. febr. - án. A napokban fogalmazást próbáltatott velem; Lazurstein Moritznak Dahlström Izak alps. elleni 31 ftot o. é. keresetében acitot kellett készíteni. Kezdett valamit előre is beszélni, de ugyan szép volna ha ennyit se tudnék. Elkészítettem egészen, s bevit­tem, hogy tessék aláírni. Megjegyzései voltak, s az actio kellékeit sorolgatta el. Én kifejtettem, hogy a szóbeliség jelleme a formalitások azon csekély befo­lyása mellett, mely egyéb törvénykezésünkben magá­nak oly szép részt biztosított, nélkülözi azon pressant méltóságot, mely által a magyar hétszemélyes tábla egész Európának, mondhatni imponált . . . Tudod, itt csak röviden érintem meg; ezt ő uraságának elég bőven megmagyaráztam. Innen áttértem, hogy a magyar törvény, a magyar statusélet sajátságos vi­szonyaiból fejlődött ki, és hogy a statutárius jog szintúgy mint Werbőczy Ill­és könyve status és ma­gán­életünkben gyökerezik. És épen ezen alapszik már a comon law és Statute law közti fontos kü­lönbség is. 98

Next