Az Üstökös, 1862 (5. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1862-10-18 / 16. szám
122 TALLÉROSSY ZEBULON LEVELE MINDENVÁRÓ ÁDÁMHOZ. Tekintedezs barátom uram! Apprehendalok! Nagyon is apprehendalok. Engemet így elmellöztetnyi! Egyik is kapja, másik is kapja szent Wladimir rendet, csak in nem kapok se Wladimirt, se mast, a mi valamit ír. Irdemekírt osztogatnak? Tudok, hogy irdemek irt osztogatnak; azt is tudok, hogy irdemek megvannak, akiknek osztogatnak, de irdemek nekem is megvolnának, de nem csak megvolnának, hanem meg is vannának. Hát nem írok én rosszul magyarul eleget? Is mig sem kapok a szent Vladimir rendet! Ilyen haladatlan a külföldi hatalom. Ne is tamaszkodgyuk mi magunkat tovabat a külföldre, inkább támaszkodgyuk magunkat saját alföldünkre, mert az az igazi stabilitás képviselője. Maradok itt supra Tallerossy Zebulon. A SZÍNÉSZI életből. I. Hamlet döfése. Város volt, de falunak is beillett, magyar neve volt, de románok lakták, színháza is volt, hanem csak deszkából. Ebben a deszka-Odeonban megtelepedett egy vándor színész társaság. Nagy közönség járt, szép közönség járt, csak az volt a kár, hogy a színház egészen a közönség kényelmére volt építve. Tudnillik, hogy a deszkák köröskörül úgy szét voltak nyiladozva, hogy azokon keresztül kívülről mindent látni és hallani lehetett, ami odabenn előadatott; a nagyközönség aztán jobbnak látta a művészetet aként pártolni, hogy nem került a kasszának, hanem csak kívülről nézte a hasadékon a játékot, úgy hogy mikor odabenn egy-kettő csillengett a padokon, kívül minden hely meg volt rakva — ingyen publikummal, s azok még jobban tapsoltak és bravúztak, s ha késett a játék, még jobban dörömböltek, mint aki belülről nézte. Hanem az igazgatónak nem tetszett ez a neme a buzgó részvétnek. Elmene tehát a főbíróhoz, (kinek neve azóta megnőtt) és előadó, hogy ő megy odább. Nem szabad az uralkodók ra a főbíró, ahány előadás hirdetve volt hogy tartatni fog, annyinak tartatni kell, ez a statútum. De mikor az érdemes publikum mind a hasadékon át nézi a darabot, senki sem bérel, senki sem fizet. Az mindegy, a huszonnégyet le kell játszani! punktum. Másnap tehát Hamletet adták. Közönség megint igen szép volt — kívül, odabenn minden gyertyára jutott egy, pedig gyertya se volt sok. Hamlet dühös volt. Kard volt a kezében, melylyel a színfalak közé kell neki szúrni, ahol aztán Polonius ordít fel : meghaltam. Hamlet kardja azonban olyan jól czélozott, hogy szurtában épen egy deszkahasadékba talált, s azon keresztül egy benéző ingyenpublikumot úgy a képe közepén talált, hogy egyszerre ketten sikoltották „meghaltam“ —Polonius és a sebzett publikum. Másnap hivatja a főbíró az igazgatót. Elmehetnek már az urak, ha tetszik akár a pokolba is, az akit tegnap Hamlet megszúrt, — az az én feleségem volt. Szerencse, hogy Hamlet kardjának nem volt hegye. II. A színpad hatása az erkölcsökre. Tobias intrikus két valóságos húszason vett egy nadrágot egy svalizsértől, amiben aztán generálisokat szokott játszani. A nadrágot letette az öltözőben, ami persze csak a színfalak között volt, s onnan egy ablak szolgált ki az utczára. Tóbiás egy vén gonosztevőt játszott, ki