Az Üstökös, 1863 (6. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1863-05-30 / 22. szám
170 TALLÉROSSY ZEBULON LEVELEI MINDENVÁRÓ ÁDÁMHOZ. Tekintedezs barátom uram! Panaszkodasom vagyon bizonyos magasokben, a kiket senki el nem érheti. Nagy panaszkodasom vagyon annak miata, hogy némely részeit birodalomnak minden sokat protegalnak, inasokat pediglen mindenkipen kikerülnek. Ezen magas urak afelhők, a kik provinciális patriotismusbol mindig csak a Duna mellkit öntözgetnek, szegin Tisza vidékit pedig tartanak alando contumatiaban. Ajánlok kedves barátom uramnak olvasgasa meg „Hon“ újságban vezírczikeket, a mik megtanítanak, hogyan lehetne felhőket kényszeríteni, hogy esenek? Ha az égisz nemzet akarja, lehetetlen, hogy felhők ne engedjenek. Azt mondanak : ne szabályozunk Tisza vizit, akár vizit marad, lesz belüle felhő, lesz kinek esnyi. Másik azt mondja: gyűm felhő élig, de nem ül meg; eleibe keltpitenyi hegyet, a ki elfogja. No csak úgy ne járjunk, mint egy atyánkfia megjárta, ki adig kényszeritete le felhübül esét, a mig kapta belüle hatara menyküt. Alázatos szolgája Tallerosy Zebulon. SZABAD SZÍV ÉS SZABAD DAL! Mikor az ember fia sentimentalis lélekállapotba ringatja magát, nem tehet jobbat, mint ha a kies, regényes, gyepes, árnyas, üde, ákáczzamata Margitszigetre megy, hol szent romok régibb, szebb napokra emlékeztetik; a királyi szűz lábnyomában fakadó liliom a magasztos önmegtagadás erényét juttatja eszébe, s elandalodhatik messze messze múltba, ábrándozhatik hasonló szebb jövőről, mig a sörös kancsók összekocczanása föl nem ébreszti merengéséből. A szabad szív és szabad dal uniót hoz létre a költők eme csalogány fészkében a magyar és német nóta között, és frigyre lépteti a sört a borral de úgy, hogy kétségbevonhatlanul az előbbié legyen az előny. Múlt vasárnap engem is megszállt az ábrándozás, mely nem szükséges ugyan, mint a falat kenyér, de azért ér legalább is annyit, mint egy ananász és annak aki szereti, és a Margitszigetre indultam, hogy elmerengjek a dicső múlton, és — — ábrándoztam jobb jövőn, örvendtem előre a csendes magánynak, melyet csak a fülemüle bús panasza s a pacsirta imádkozó dala szakaszt meg. Elmentem a pesti partra, honnét a gőzösök indulnak; borzasztó látvány terült el szemeim előtt; egy hajó és hat annyi ember, mint ráfért. Ez a tömeg szomorú kilátást nyújtott nekem az óhajtott magányra. Tudok vívni, karót mászni, boxírozni; mindezt igénybe kellett vennem, hogy a hajóra juthassak; Így is három oldalbordám gyöngébb fajú behorpadásába és csizmám felső bőrének lekopásába került a hajóra jutás; itt körültekintettem volna, de hát nem lehetett a heringek, mikor hordóba rakják őket, kényelmes támlányokban üldögélnek ahoz képest, amilyen volt a kéj kirándulók siralmas állapota. Egy pár hazámfia olyan sajta martalékat tett a Dunába, mint a Renz circusbeli lovar urak és lovarnők, csakhogy a hajóra jusson; ez a maneuvre nagyban hasonlított azon tóparti jele-netekhez, midőn a kecskebékák sorban a vízbe ugrálnak. Mikorra a szigetre értünk, megértettem, hogyan lehetséges, hogy azok a szegény afrikai