Az Üstökös, 1863 (6. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)

1863-11-21 / 21. szám

162 Csodabogarad. (Olyan novella-gyűjtemény, a­mit nagyobb érdem lesz elolvasni, mint megírni). Szerzette : Kakas Márton. A holt ember. Hire futamodott, hogy a kedvelt komikus, Damó fő­be lőtte magát. Onnan támadhatott a hír, hogy az egyet­len egy requisitum puskát egy este kikölcsö­nözte a ruhatárnoktól, azzal az ígérettel, hogy valami nagy pecsenyét fog meglőni, s abból neki is juttat, aztán egy hét múlva sem került elő a puskával. Bizonyosan saját magát értette alatta. Ezt a hírt mingyárt meg is irta, mint pro­­batio calamit, egy fiatal mu­zsafi egy vidéki hír­lapnak, abból átment a fővárosi hirlapokba, on­nan ki a külföldi hirlapokba s valószínűleg át is ment Amerikába. Akkor csak egyszerre előáll Damó a pus­kával. Az egy heti vadászat alatt lőtt egy har­kályt. Sok más, nagyobb állatot is megriasz­tott, a­kik mind csak egy hajszál híján mene­kültek meg tőle. Hanem hát a harkály nem pe­csenyének való. Felmegy tehát az igazgatóhoz s jelenti, hogy itt van. Az igazgató vállat vonit. — Hogy lehetne már ön itt ? mikor ön meghalt. — Ki mondja azt ? — Shol van az újságban. Hat újságban is benne van, hogy ön agyonlőtte magát s meghalt. — De hát én mondom, hogy nem hal­tam meg. — Már nekem hiába mondja. Azt csak nem praetenciálja talán, hogy én önnek job­ban higgyek, mint annyi tiszteletre méltó haza­finak ? — De mikor annyira nem haltam meg, hogy pláne egy kis anticzipácziót kérek. — Micsoda posthumus czélokra ? — Hát arra a czélra, hogy éhes vagyok s enni akarok. — No még ilyet sem hallottam , hogy a halottak éhezzenek. Barátom, a ki meghalt az nem eszik, a ki nem eszik, az nem éhes, a ki nem éhes, annak nem kell anticzipatzio. Ön meghalt , ergo önnek nem kell több előlegezés. — Ugyan kérem, legyen szíves hát leg­alább egyet azokból a hírlapokból ide adni, hogy legitimálhassam vele magamat a házigaz­dámnál, ha majd a házbért kéri, hogy én meg­haltam. — Tessék, akár kettő , de vissza hozza, mert beköttetem. A szegény halott azonban, a­mint a kony­hán keresztül ment, meglátott a tűzhelyen egy szép nagy pulykát nyárson pirulni. A szolgáló­nak azt mondta, hogy szaladjon be frissen, az igazgató úr feldöntötte a tintát, törülje fel, s mig az bement, köpönyege alá kerítette a pulykát s odább állt vele. Mire a nyomozásra megindult igazgató va­lamelyik Bacchus templomban rá­akadhatott, már akkorra India tollatlan két­lábú magzatá­nak csak a csontváza volt feltalálható, olyan szépen letisztogatva, mintha valami múzeum számára lett volna preparálva. — Nini. Az úr megette az én pulykámat! Támadt rá az igazgató a színészre. Az pedig kisérteties páthosszal voná elő kebléből a tőle elhozott újságot s az aláhúzott sorokra mutatott. — íme uram, itt a bizonyítvány, hogy én meghaltam, s a halottak, tetszik tudni, nem esznek. Egy akol egy pásztor. (Ismertetése annak az amerikai könyvnek, mely azt bizonyítja, hogy 1870-ig Napóleon mind a két földgömböt meg fogja hódítani s egyedül fog uralkodni a világon.) Tudniillik, hogy 1870-ig az amerikai rab­szolgatartók és nemtartók annyira fel fogják egy­más hadseregeit emészteni, hogy nem marad meg azokból egyéb, mint a generálisok, meg az élelme­zési biztosok, akkor Napóleonnak Mexicóból csak egy sétajárásába kerül egész A­merikát elfoglalni.

Next