Az Üstökös, 1863 (6. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1863-11-21 / 21. szám
162 Csodabogarad. (Olyan novella-gyűjtemény, amit nagyobb érdem lesz elolvasni, mint megírni). Szerzette : Kakas Márton. A holt ember. Hire futamodott, hogy a kedvelt komikus, Damó főbe lőtte magát. Onnan támadhatott a hír, hogy az egyetlen egy requisitum puskát egy este kikölcsönözte a ruhatárnoktól, azzal az ígérettel, hogy valami nagy pecsenyét fog meglőni, s abból neki is juttat, aztán egy hét múlva sem került elő a puskával. Bizonyosan saját magát értette alatta. Ezt a hírt mingyárt meg is irta, mint probatio calamit, egy fiatal muzsafi egy vidéki hírlapnak, abból átment a fővárosi hirlapokba, onnan ki a külföldi hirlapokba s valószínűleg át is ment Amerikába. Akkor csak egyszerre előáll Damó a puskával. Az egy heti vadászat alatt lőtt egy harkályt. Sok más, nagyobb állatot is megriasztott, akik mind csak egy hajszál híján menekültek meg tőle. Hanem hát a harkály nem pecsenyének való. Felmegy tehát az igazgatóhoz s jelenti, hogy itt van. Az igazgató vállat vonit. — Hogy lehetne már ön itt ? mikor ön meghalt. — Ki mondja azt ? — Shol van az újságban. Hat újságban is benne van, hogy ön agyonlőtte magát s meghalt. — De hát én mondom, hogy nem haltam meg. — Már nekem hiába mondja. Azt csak nem praetenciálja talán, hogy én önnek jobban higgyek, mint annyi tiszteletre méltó hazafinak ? — De mikor annyira nem haltam meg, hogy pláne egy kis anticzipácziót kérek. — Micsoda posthumus czélokra ? — Hát arra a czélra, hogy éhes vagyok s enni akarok. — No még ilyet sem hallottam , hogy a halottak éhezzenek. Barátom, a ki meghalt az nem eszik, a ki nem eszik, az nem éhes, a ki nem éhes, annak nem kell anticzipatzio. Ön meghalt , ergo önnek nem kell több előlegezés. — Ugyan kérem, legyen szíves hát legalább egyet azokból a hírlapokból ide adni, hogy legitimálhassam vele magamat a házigazdámnál, ha majd a házbért kéri, hogy én meghaltam. — Tessék, akár kettő , de vissza hozza, mert beköttetem. A szegény halott azonban, amint a konyhán keresztül ment, meglátott a tűzhelyen egy szép nagy pulykát nyárson pirulni. A szolgálónak azt mondta, hogy szaladjon be frissen, az igazgató úr feldöntötte a tintát, törülje fel, s mig az bement, köpönyege alá kerítette a pulykát s odább állt vele. Mire a nyomozásra megindult igazgató valamelyik Bacchus templomban ráakadhatott, már akkorra India tollatlan kétlábú magzatának csak a csontváza volt feltalálható, olyan szépen letisztogatva, mintha valami múzeum számára lett volna preparálva. — Nini. Az úr megette az én pulykámat! Támadt rá az igazgató a színészre. Az pedig kisérteties páthosszal voná elő kebléből a tőle elhozott újságot s az aláhúzott sorokra mutatott. — íme uram, itt a bizonyítvány, hogy én meghaltam, s a halottak, tetszik tudni, nem esznek. Egy akol egy pásztor. (Ismertetése annak az amerikai könyvnek, mely azt bizonyítja, hogy 1870-ig Napóleon mind a két földgömböt meg fogja hódítani s egyedül fog uralkodni a világon.) Tudniillik, hogy 1870-ig az amerikai rabszolgatartók és nemtartók annyira fel fogják egymás hadseregeit emészteni, hogy nem marad meg azokból egyéb, mint a generálisok, meg az élelmezési biztosok, akkor Napóleonnak Mexicóból csak egy sétajárásába kerül egész Amerikát elfoglalni.