Az Üstökös, 1870 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1870-05-28 / 22. szám

242 vettek“ nagy patriótának. Mozsd id vagyok, perfect hazafi, — megitt tintát azóta elfelejtet világ. Sanyi gróf izs azit sokra felvihetyi, csag nem kel elszomoronyi. Hanem felsőházi elnyög urnak úgy kiz alat tudomásra kelene jutatnyi, hogyha máskor levele van küdenyi való maganal alab való emberekhez, hat akor hozáson egy cziganyt, a ki levilhordanyi születet, izs ne használjon le­­alazo express-comissiokra derik magnazs­urfia­­kat, kiknek eltör nyelve, ha filisztereket meg lateinereket — parasztul kel beszilnyi. Ez bonton elen van. Miniszteri kinevezisekre pedig sietem in izs atyai áldásomat letenyi. Halatlan világ. Tesik esag olvasnyi „Nap­lót.“ Tegnap minden igi csilagot lehozta Lonyai melyire irdemrendnek, — ma meg hogy mar nincs it, mig arany ingombot izs leszakit Lonyai melyirül — feltenyi Kerkagolyira, jö­vendő irdemeinek elöleges elismerise viget. Szeriny szemilyemre kinevezisnil megint sémi reflektalazs nem törtinte. Tekintetlezs barátom uramnag Alázatos szolgája Tallérossy Z. ------—IS2S—v—--­ Menyhárt gazda. — Petőfi után osztrák-magyarositotta: Vipera. — Hová oly szelesen, Menyhért gazda ? — „Bécsbe, faczér­ miniszternek, adta! Szám­széket állítottak föl Pesten, Megharagitottak szörnyen engem. A tigrisek azzal jártak csak jól, Hogy elmentem már is a fátyólból; Mert ha még sokáig Pesten vagyok, Tíz csap-vasutat megszavaztatok.“ Rosz tigris­párt, roszabb Viperája! Azt „p­­­etyká­zza“ jó Menyhárt gazdára: „Honn maradt volna ő, de hiába! Ha kitették szüret az utczára...“ II. Menyhárt gazda ott is jól él — haha! Hjah! hogyha van elég tapintata... Hanem egyszer ismét hazatérő... „Mily pusztítást vihet — jaj ! — ott végbe! ?“ . ! — — A, de ismét, újra visszatére, Pestről Bécsbe.. . Mi jutott eszébe? „Kitöltöttem rajtok ismét mérgem. És ezután ismét visszatértem. Végleg hátat fordítok Budának: Beustra mondom! többé ott nem lát­nak!“ * * * Rósz Vipera, csak nem nyugszik nyelve. Most megint azt a hírt terjesztgette: „Menyhárt gazda honn volt, s visszatére, Mert, ki tehet róla ? — itt nem eresztékbe.“ Örvendj a magyar nyelv geniusa! A „Magyar Állam,“ mindamelett, hogy olykor dü­­h­öncz a turkonczokra, s nem állhatja ki az orrukat mindenhova odaütő mismás agyvelőt izzadó bűzmo­­csáros szabadonczokat sem, mégis igen derék egy lap. Több jó között, mit neki köszönhetünk, nem utolsó helyet foglal el a buzgalom is, melylyel sze­gény árva nyelvünket a fogalmakra hiányzó ékes szókkal sikeresen felgazdagitani törekszik. A mióta magyar e hazában él, annak pedig jó ideje, megol­datlan hevert sok hosszú ideig e szó: Kántor, — mert nem vala neki magyar neve. Gyalázat! Árpád nyelve nem tudja a mi kántorunkat meg­nevezni ? De­hogy is nem! Itt van: a „Magyar Állam“ megmutatta, hogy igenis tudja, még­pedig ugyancsak nagyszerűen tudja, szabatos-ékesen, imigy: Eneklész-tanító. Baromgyógyászattani növendék ?! Mily hosszas* érthetlen zagyva név! Mi sokkal szebb, jobb helyette: Barmász-tano­n ez. Büszke lehet az is, a­ki az orvosi tudomány roskatag és szennyes épületének kiváló díszt kölcsön­zött az által, hogy feltalálta s feketével fehérre ki is pingáltatta, és czimét fel és ki is függesztette hogy: BONCZNOKI DOLGOZD A. Ó magyar nyelv geniusa, határtalan mindezen a te örömöd!

Next