Az Üstökös, 1874 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1874-01-03 / 1. szám

Január. 3.1874. ÜSTÖKÖS 3 jón át, zöldséges kofákon, fazekasok földszinti kirakatain keresztül áldva, szidva, üldözve, megdobálva, megugatva. Egy pandúr utána is lőtt, szerencsére nem volt a puská­jában golyó. És mind­ezek után épen hat első és tizen­hat másodperczczel elébb érkezett meg a váczi kikötő dobogójára, mint Argo, a gőzös. A herczeg persze dühös volt a kapitányra , hanem az felvilágosítá aztán a tévedéséről. A Themzén járó gő­zösök éles fenekűek, az Argo feneke lap, azok felső lég­nyomással dolgoznak, emez alsóval, és aztán a Themzé­­nek dagálya van, mint a tengernek, akkor könnyen ha­lad rajta a hajó; de az Argónak Pestről Váczra viz elle­nében kell vinni, mi nagy különbség. Mind­ennek pedig az a vége, hogy a herczegre nézve az egy font bankjegyet úgy híják francziául, hogy »perdu«. Gróf­­ aztán ezt az ajánlatot tette a herczegnek. — Újítsuk meg a fogadást. Már most én arra fo­gadok, hogy én ugyanezen a lovamon ülve, a melyen idejöttem, a vizmentében haladó gőzöst is megelőzöm s hamarább ott leszek a pesti kikötő hidján, mint a gő­zös kiköt. Már ennek a fogadásnak lehetett állni elébe. Ez már vesztett fogadás. — Tíz font bankót egy ellenében, hogy nem lesz ön ott hamarább ! — Ne fogadjunk többet papirosba. — No hát aranyba. — Még annál is drágább kincsbe. Ha megnyerem a fogadást, akkor ön azt adja nekem nőül, a­kit én öntül kérni fogok. — Jó. És ha elveszti ön a fogadást, akkor ön azt veszi nőül, a­kit én adni fogok. — Áll! Kezet adtak egymásnak, az alku kötve. Következett a parton emelt sátorban még egy bankett, még egy tuc­at toaszt, aztán megint dur­­rogtak a mozsarak, a gőzösön csengettek, a vendég­urak és hölgyek visszamentek a váczi partról a gőzösre. Gróf­­ pedig felült ismét a lovára — s aztán ő is szintén belovagolt a gőzösre. 1 . — Hát ez mi lesz ? Kérdé bámulva a herczeg. — A lovag hideg vérrel felelt. — Hát hiszen, nem fogadtam én arra, hogy lo­von nyargalva leszek hamarább Pesten, mint a gő­zös , hanem csak lovon ülve. Természetesen, hogy az egész közönség az ő ré­szén volt. Igen jónak találták ezt a tréfát. S a grófnak egészen igaza volt. Hanem a herczeg nem veszté el a flegmáját. Mi­kor már mindenki jól kinevette magát rajta , akkor azt mondá a grófnak: — Mikor két versenyző egyszerre ér a czélhoz, azt »holt verseny«-nek nevezik, s nincs »megnyert díj.« De én azt hiszem, hogy akármit csinál Ön, az Argó még­is »fél lófejjel« okvetlenül hamarább ér a czélhoz, mint ön. Ekkor aztán megint az ő részén voltak a nevetők. Gróf­­ nem szólt rá semmit. Ismerősei kezdtek mellőle elszéledezni, mint a­kik sajnálják, hogy ilyen vesztett fogadásba lovagolt bele. Egyszer csak egészen magára maradt a második helyen, a nyeregben ülve. Kezdett szomorú alak lenni. Mikor az Argo a Margitszigetet elhagyta , a her­czeg odasétált hozzá, s megveregetve paripája karcsú nyakát, azt sugá neki: — Öné már a disznófejü herczegasszony. — — Nem az, kedves apám uram! kiálta a gróf­­, s azzal sarkantyúba kapva a lovát, a hajó korlátján ke­resztül bele­ugratott a Dunába. Az­ egész vendégsereg elszörnyedése riadt fel egy­szerre. »Meg kell állítani a hajót!« sikoltozának a hölgyek. —*.Csak hadd haladjon. Monda a herczeg. Nem kell­ a lovagot félteni. Ott úszik ő már a lo­vával a Duna közepén, még csak a kalapját sem vesz­tette el. S ez gyönyörű ugrás volt: a hajórul a vizbe. Hanem hát minden bravour mellett is nincsen rajta segitve. A­mig ő a partra kivergődik, a­mig tovább nyargal,, az alatt a gőzös rég a kikötő hídjához ért már, s a­­pályadij most már annál bizonyosabban el van vesztve. Mikor az érdekelt nézősereg azt látta, hogy a lo­vag valahol a malmokon innen kikaptat a szárazra, már akkor az Argó régen a deszkakereskedők tutajain innen járt, a kikötő hidjához közel s még a lovagnak másfél ezer lépés volt odáig. Hanem ekkor még egy különbséget kellett a her­czegnek megismerni a themzei és a dunai gőzhajózás között. A themzei gőzös, akárhonnan jön, egyenesen odaáll a kikötő hidja mellé; de a dunai gőzös, mikor víz mentében alá lapátol, nem áll ugyan abtívan a tem­póban a hidja mellé, mert akkor repülő­hid lesz be­lőle, hanem elébb lekanyarodik a rácz templom elé, on­nan felkerekedik a redut felé s tipeg topog fel nagy bölcsen és okosan viz ellenében a kikötő hidjáig, agyba­­főbe dobálva kötélre kötött kölönczökkel az ácsorgó publikumot, míg valaki elfogja.

Next