Az Üstökös, 1888 (31. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 27. szám)
1888-09-16 / 12. szám
134 — Olyat nem igen kapott kedves Anna néni. — No, sohse légy olyan nagyra, — tréfált Annamaria, — azt hiszed, hogy az én Janikám nem volt valamikor olyan, mint most Dénes?.. .még Csokonayból és Vörösmartyból is czitálgatott a leveleiben. Ha nem hiszed, majd megmutatom, de úgy, hogy az öreg meg ne lássa, mert most már szörnyen restelli azokat a leveleket... egyszer előhoztam neki, hogy emlékezik-e rájuk ? azt mondta, hogy dobjam a tűzbe azokat a «vad dolgokat», már hogy a leveleket... de én a világért oda nem adnám őket magamtól. . .hiszen olyan szépek, kivált az, amelyikben a czitátum van Csokonaiból, hogy «Földiekkel játszó égi tünemény...» Reményiem hogy annál még a Dénes levele se különb. Nincs nálad? — Nincs. — Igazán, te? hejh, csak másfélék a mai lányok! Én mindig magamnál hordtam a Janikám levelét.... hát legalább mondd, hogy mit ír benne? Évike elvörösödött, majd meg elhalaványult és nagyon közel volt a síráshoz. — Nem lehet azt így elmondani. . . — Dehogynem! hiszen az olyan levelet könyv nélkül tudja az ember ! Én minden levelet könyv nélkül tudtam, mert egyet-egyet ezerszer is elolvastam. Hányszor olvastad te el a tiedet? — Egyszer. — Egyszer ? Egyszer! egyetlenegyszer ? Évike leányom ! — Megértettem én azt úgy is.. .nagyon jól........ (De most mindjárt sirva fakad ám.) — Megértetted ? hogy értetted ? mit értettél ? nyugtalankodott Anna-mama, látva az Évike borús tekintetét, és maga sem tudván mit, de minden bizonnyal valami nem jót sejdítve. — Mindent.. .mindent... — Évi lányom, ne szcrénázz, hanem mondd meg világosan, amit gondolsz. Aztán oda ment Anna-mama Évikéhez és mint a szava vehetetlen gyereket kezdte faggatni. Végre Évike összeszedte magát, igyekezett nyugodtságot mutatni, már megint szelíd mosoly tévedezett ajkain s úgy mondta hát el a levél tartalmát «világosan», a mint ezt Anna-mama kívánta: — Dénes úr elbúcsúzott tőlem abban a levélben. — Elbúcsúzott. . .hát hiszen az rendén van.. . — Elbúcsúzott-------végképen. Anna néni előbb nagyot meredt a két szemével, aztán elborította a vörösség arczát, lecsapta a kezéből a kötését, hogy zizegve csesszent le az asztalról a kötő tű a földre, aztán mintha nem hinne füleinek, még egyszer megkérdezte, hogy «végképen-e ?» s mikor Évike még egyszer ismételte, de már egész nyugodtan, hogy «elbúcsúzott ám, végképen...holtomiglanholtodiglan», Anna-mama letette a két kezét, kifelé fordítva a tenyereit, a két térdére s mintha valakit keresne a szemével, akire rámiasszon, azt mondta: — De forgós-adta! ez már aztán nincs ám rendén, ... Aztán te azt csak ilyen nyugodtan tudod elmondani ? — Volt rá két hónapom, hogy belenyugodjak. («De már csakugyan hogy igen furcsák ezek a mai lányok».) — Hallod-e, kedves leányom, fuss csak haza azért a levélért. . .én is olvasni akarom...— Ne bántsuk, kedves nénikém... nem akarom én ezt soha senkinek megmutatni... az egyes egyedül engem illet. . . — De az én fiam írta.. .engem is illet... Évike látta, hogy engedelmeskednie kell, felállt s elment haza a levélért. Anna-mama meg azon módon sietett a Janikáját felhajszolni. Szoba-lány, inas, szolgáló, kocsis szaladjon a merre lát s hírják csak haza a tekintetes urat. Ő maga is neki ment az üvegháznak s ő volt valamennyi közt a legszerencsésebb, mert ő találta meg «Janikámat», egy nagy tapló-kalap alatt, a sütött üvegházban a nyesegető késsel. — Janikám, le, Janikám! rémítő, amit az a lány beszél.. .én azt magam el sem bírom, jere segíts te is.. .hogy a Dénes.. .ilyet még képzelni is.. .megállj, adta fattya.. .ugyan ne babrálj már azzal az ollóval... szörnyűség az, hallod-e ?... minek bolondította akkor ezt a szegény leányt?.. .hát ide se hallgatsz, de? nem szökik el egy óráig az a pálma...beh rád esett a szorgalom.. .elhagyta Évikét, végkép elhagyta... Verpeléti e szavakra csakugyan abban hagyta a kertészkedést és hihetetlennek nézte az egész előadást, egyért azért, mert Dénes most isten tudja merre jár valahol Skócziában, hát hogy hagyhatnak el valakit épen most, másrészt pedig azért is, mert hiszen voltaképen az egész Dénes-Évi-história ezideig csak a tervezgetés állapotáig jutott el, hát hogy lehet annak már egyszerre a túlhaladott állapotjáról óbégatni? — No hát mi az? beszélj! Eddig még csak azt látom, hogy meg vagy rémülve, de nem tudom, hogy miért ? — Hiszen mondom: Dénes még hallani sem akar Éviről. — Megírta talán? — Meg, meg! — Hol a levél? SIRVA-VIGADOK