Az Üstökös, 1898 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-02 / 1. szám
4 A dob-utczából. 20 Simó Ferencz óreság már megintelen az obstrukczión ellen foglaltalás. Ody változtat a nézetik mint más ember az ingit: minden négy hétben egy másikat. Krónikás adomák. Századvégi kujonság. Mi sem maradunk hátra a «rohamosan czivilizálódó» világban, mint a következő történetbe bizonyítja. Ezelőtt vagy harmincz évvel történt, mikor a honvédséget szervezték. Egy honvéd-ezredes bemegy egy ékszer-üzletbe és összevásárol ottan temérdek s drága dolgot. Akkor az oldalzsebéhez kap s zavarodottan veszi észre, hogy otthon hagyta a tárczáját. Kinéz az ablakon, hát szerencsére ott áll egy czifra honvéd-hadnagy. — Hadnagy úr! — kiált ki az ezredes, — jöjjön be csak. Maradjon itt addig, kérem, mig én haza viszem a feleségemnek ezt a csomag ékszert és elhozom a tárczámat, a melyet otthon felejtettem. — Parancsára ezredes úr ! Elmegy az ezredes. Kisvártatva azonban berobban nagy lihegve egy rendőr. — Kohn úr! — súgja az ékszerésznek, — magát csúful becsapták; ezek svindlerek. A ki az ékszereket elvitte, az nem honvéd-ezredes, és ez a ki itt ül, nem honvéd-hadnagy. Én most ezt mindjárt le is tartóztatom, maga pedig siessen a kapitánysághoz, tegyen ott panaszt, mert ott még semmit sem tudnak. Megijed ám Kohn, de nagyon, ám még ijedelmében sem feledkezik meg a derék rendőr jó szolgálatát egy tízforintossal meghálálni, s amint a rendőr rövid huzakodás után elkíséri az alhadnagyot, Kohn úr lélekszakadtan siet a kapitányságra. Ott aztán egy félnapi utánjárás után kisül, hogy igenis : svindler volt az ezredes is, a hadnagy is, de svindler volt ám a rendőr is, mert az se volt igazi rendőr, hanem a furfangos banda tagja. Műfordítás magyarról németre. Egy Osváth nevű csendbiztos igen csinos hetyke legény volt Biharban, s csinosságát még feltűnőbbé tette azzal, hogy régi csendbiztosi divat szerint úgy kipitykézte, kidarutollazta és kizsinóroztatta magát, hogy az édesanyja is nehezen ismert volna rá. Egyszer nem füilömben kiczifrázott két pandúr-legényével bement Mező- Keresztesen egy kocsmába s ebédhez ült, az asztal végére pedig egy keze borhoz leültette a legényeit is. Véletlenül ugyanakkor egy dragonyos eszkadron is ott volt adó-executióra s ennek egy cseh kapitánya szintén bevetődött a kocsmába. Nézi a kiteremtettetett három embert a cseh kapitány s titokban megszólítja a németül keveset konyító kocsmárost, hogy kik ezek ? — Dasz izt der Rujberhauptmann, — magyarázza a kocsmáros, igy fordítva le hamarosan a tolvaj-komisszárust. —Szo-o-ó ? — csodálkozik a cseh. — und die übrigen ? — Dasz zind zájne knekte. — Donnervetter ! — álmélkodik el a cseh kapitány, — s egy félóra múlva tizenkét dragonyossal úgy elfogatta a csendbiztost és a két pandúrt, hogy jobban se kell. Úgy kellett az alispánhoz instancziázni, hogy rendelje el a csendbiztos és pandúrok szabadon bocsátását. Osváth aztán párbajban számolt le a dragonyos kapitánynyal. ÜSTÖKÖS 1898. január 2.