Út és Cél, 1973 (25. évfolyam, 7-12. szám)
1973-07-01 / 7. szám
2-------------------------- szag 1945.máj. 8-án bekövetkezett kapitulációja óta. Ez az első veresége is az U.S.A.-nak a modern háborúk frontján, mivel az amerikai rendszer az eredményes szembeszállásra nem volt felkészülve. Semmiféle békeszerződést nem tudtak eddig aláírni, hogy véget vessenek a második világháborúnak. Egy ilyen szerződét nem volt aláírható", mert a Nyugati Szövetségesek a Szovjetuniónak a szatellit államok fölött gyakorolt hegemóniájáét bizonytalan átmeneti helyzetnek tekintették és viszszautasították annak ratifikálását. Ma egy ilyen békeszerződés már aláírható,ha akrjak egyik napjai a másikra, mert a Nyugati Szövetségesek elismerik Keletnémetország és a szatellit államok annektálását, így az U.S.A.kishitűsége és tehetetlensége miatt, a demarkácionális vonal, amely nem volt más mint amelyen a felvonulásban levő hadseregek megálltak, elismert, serthetétlen es végleges politikai határvonallá* va" 1t. Harc és vita nélkül ilyen kapitulációra es jaratlanságra egyetlen nép történelmében sincs hasonló* példa. A békeszerződést amely véget vethetne a második világháborunak, mégsem fogják aláírni. Mert a Szovjetunió reális ambíciói nagyobbak és nem lesznek teljesen kielégítve azzal amit neki megengedtek. Elég megnézni a térképet. Világos, hogy a szatellit országoknak a kommunista imperiumba való k annektálása után, Nyugateurópa által alkotott hídfő egy történelmi csonkot képez, egy földrajzi rendellenességet, teljesen hasonlóit azon két hídfőhöz, amelyet az amerikai politika a mai napig megőrzött Délkoreában és Del IÍT ÉS CEL, 1973. JÚLIUS Vietnamban.Lehetnek vajon illúzióink ezen hídfők jövőjét illetően az egész világra kiterjedő likvidáló politika idején? Sajnos az előre lemondás dönt a jövő fölött. Lemondva az ellenfél erő útján történő térdrekényszerítetekről, keresve a vietnami darázsfészekből a tekintélyveszteség nélküli visszavonulás lehetőségét, az U.S.A.elfogadja,rövidebb-hosszabb lejáratra, Indokína beolvadását az ázsiai kommunista blokkba. El fogja tűrni még, egyik napról a másikra, néhány,forró helyzetr,után, Dél Korea és Formoza bekebelezését is - repülőgépanyahajók - amelyek feleslegessé" váltak a kontinens újabb felosztása során. A pekingi tanácskozásoknak nem lehetett más jelentősége.Nixon albékéi jegyében, elvben hozzájárult egy földrajzi egyesítéshez, amely valójában nem is indokolható többet attól a pillanattól fogva, hogy az USA nem akar többet a szabad világ zsandárja lenni. Lehetetlen, hogy végül is ne legyen ugyan így Európára vonatkozóan is. Az USA nem fogja örökké" fenntartani az amerikai divíziókat Németországban, amelyek belevonhatják egy háborúba, amit Nixon politikája igyekszik elkerülni minden eszközzel és minden fronton. Ki fogja azokat vonni egy napon egy kölcsönös deklaráció, egy ”papírrongy” alapján, amint az Dél Vietnam elhagyásakor történt,nemi arcfintorok és grimaszok kíséretében, és azon a napon, a saját erejere hagyott Európának, szemben azzal a politikai és katonai hatalommal amellyel a Szovjetunió rendelkezik, hogy elfoglalja, nem lesz több lehetősége az ellenállásra, akárcsak Delvietnamnak, amelynek függetlenségét oly ragyogóan proklamálták.