Út és Cél, 1973 (25. évfolyam, 7-12. szám)

1973-07-01 / 7. szám

2--------------------------­ szag 1945.máj. 8-án bekövetkezett kapitulációja óta. Ez az első vere­sége is az U.S.A.-nak a modern há­borúk frontján, mivel az amerikai rendszer az eredményes szembe­­szállásra nem volt­ felkészülve. Semmiféle békeszerződést nem tudtak eddig aláírni, hogy véget vessenek a má­sod­ik világháborúnak. Egy ilyen szerződét nem volt aláírható", mert a Nyugati Szövet­ségesek a Szovjetuniónak a sza­tellit államok fölött gyakorolt hegemóniájáét bizonytalan átmeneti helyzetnek tekintették és visz­­szautasították annak ratifikálá­sát. Ma egy ilyen békeszerződés már aláírható,­­ha akrjak­ egyik napjai a másikra, mert a Nyugati Szövetségesek elismerik Keletné­­metország és a szatellit államok annektálását, így az U.S.A.kishi­tűsége és tehetetlensége miatt, a demarkácionális vonal, amely nem volt más mint amelyen a fel­vonulásban levő hadseregek meg­álltak, elismert­, ser­the­tét­len es végl­eges politikai határvonallá* va" 1t. Harc és vita nélkül ilyen ka­pitulációra es jarat­lanságra egyet­len nép történelmében sincs ha­sonló* példa. A békeszerződést amely véget vethetne a második világhábo­run­a­k, mégsem fogják aláírni. Mert a Szov­jetunió reális ambíciói nagyobbak és nem lesznek teljesen kielégítve azzal amit neki megengedtek. Elég megnézni a térképet. Vi­lágos, hogy a szatellit országoknak a kommunista imperiumba való k annektálása után, Nyugateurópa által alkotott hídfő egy történelmi csonkot képez, egy földrajzi rendellenességet, telje­sen hasonlóit azon két hídfőhöz, a­­melyet az amerikai politika a mai napig megőrzött Délkoreában és Del IÍT ÉS CEL, 1973. JÚLIUS Vietnamban.Lehetnek vajon illúzi­óink ezen hídfők jövőjét illetően az egész világra kiterjedő likvi­dáló politika idején? Sajnos az előre lemondás dönt a jövő fölött. Lemondva az ellenfél erő útján történő térdrekényszerí­tetekről, keres­ve a vietnami darázs­fészekből a tekintélyveszteség nél­küli visszavonulás lehetőségét, az U.S.A.elfogadja,rövidebb-hosszabb lejáratra, Indokína beolvadását az á­zsiai kommunista blokkba. El fog­ja tűrni még, egyik napról a má­sikra, néhány,f­orró he­lyzetr,után, Dél Korea és Formoza bekebelezését is - re­pülőgépanyaha­jók - amelyek feleslegessé" váltak a kontinens újabb felosztása során. A pekingi tanácskozásoknak nem lehetett más jelentősége.Nixon albékéi jegyében, elvben hozzájárult egy földrajzi egyesítéshez, amely valójában nem is indokolható többet attól a pil­lanattól fogva, hogy az USA nem a­­kar többet a szabad világ zsandárja lenni. Lehetetlen, hogy végül is ne legyen ugyan így Európára vonatko­zóan is. Az USA nem fogja örökké" fenntartani az amerikai divíziókat Né­me­tor­szágban, amelyek belevonhat­ják egy háborúba, amit Nixon poli­tikája igyekszik elkerülni minden eszközzel és minden fronton. Ki fogja azokat vonni egy napon egy kölcsönös deklaráció, egy ”papír­­rongy” alapján, amint az Dél Viet­nam elhagyásakor történt,nemi arc­­fintorok é­s grimaszok kíséretében, és azon a napon, a saját erejere hagyott Európának,­­ szemben az­zal a politikai és katonai hata­lommal amellyel a Szovjetunió ren­delkezik, hogy elfoglalja,­­ nem lesz több lehetősége az ellenál­lásra, akárcsak Delvietnamnak, a­­melynek függetlenségét oly ragyo­góan proklamálták.

Next