Út és Cél, 1977 (29. évfolyam, 3-9. szám)
1977-04-01 / 3. szám
4 «Um ÚT ES CEL BERZSENYI DANIEL (sz. 1776) f] helyen megemlékezünk egy másik nagy magyar költő, Berzsenyi Dániel születésének 200. évfordulójáról. Majdnem pontosan 100 év választja el őket. Mindkettő a magyar humuszból indult el, de jaj, száz év alatt nagyon összeszennyeződött a magyar légkör. Berzsenyi a Kemenes mentén elzárkózva szabadnak érzi magát, mert nemes érzeményeire itt nem aggathatja rá rabigáját a ’’buta köznép”. Adynak viszont Párizs a Bakonya s a párizsi aszfalton dübörög föl benne vesztésre ítélt magyar ősereje, amiért végül is elűzi a Földre. Berzsenyi h eggyé vált ezzel a magyar földdel. Ő is megsejti azonban a régi értékek elenyészését és megsejti, hogy a haladás idegen szószólói nemzetünket el akarják idegeníteni nagyjaitól, el akarják vele hitetni, hogy az ’’avultat” az újjal kell helyettesíteni, t és az "új" nem sokára már ott körmölget London külvárosában a ”Kapitálon’." Berzsenyi, épp úgy, mint Ady szimpatizál a Dévénynél betörő új áramlattal, de lelke mélyén - épp úgy, mint Ady - védekezően nyúl vissza a múltba. Egy pillanatra felismeri, hogy ez a fajta új csak a Romlásnak indult hajdan erős magyar további romlása árán valósulhat meg. A nemzet le kell tépje fényes nemzeti bélyegét, hogy befogadhassa az újat. Csendes, falusi magányában ott kopogtat a nagy magyar hamleti kérdés, felfrissíthető-e a magyar múlt. Vágy- vessük magunkat a világ forrongó, bús tengerébe, ahol "ádáz Kryrwis lelke uralkodik”, mely véres viadalra bírja a föld lakóit? Hogy mennyire e központi kérdés körül forog a magyarság létproblémája, mutatja az is, hogy a mai emigrációban, 150 évvel Berzsenyi után mily makacs irrealitással menekül a magyarság egy része a dicső múltba s mennyire képtelen a jelen zord valóságával szembenézni. Berzsenyi is úgy érzi, mint Ady, hogy a magyar valahogyan más, mint a többi nép. Ez a másféleség elmondhatatlan nagy hátrányt jelent a világ népeinek küzdelmében és e hátrány tudata még jobban elidegeníti attól a világtól,amelyben élni kénytelen. E pontban szembetűnik a különbség a magyar és a zsidó között. A zsidó múltjával, jellemével ugyancsak más, mint a világ többi népe. Mégis hihetetlen rugalmassággal nemcsak átvette a nyugati új eszmeáramlatokat, hanem azokat teljességgel meg is nyergelte és a maga felvirágzására fordította. Mi az, ami a magyart emelheti? - kérdi Berzsenyi. Válasza: ész és erkölcs. Vájjon ész és erkölcs uralkodott-e pl. Ady idejében, amikor a Rothschildkölcsön ellenére (vagy éppen azért) millió számra vándorolt ki a magyar, hogy helyet adjon olyan jövevény idegeneknek, akik megfojtják és erkölcsét megrontják. ”A régi, jámbor erkölcsöket megúnták más népek is, szintúgy, mint a magyar” - állapítja meg, de ott azt racionalizmussal és iparral pótolják. De - és itt a tragédia - a magyart nem érdekli az új idők eszmeáramlása. "Mit vársz oly agytól - tölr ki belőle Kazinczyhoz írt versében - melyben nincs egyéb, mint kártya, bor, pagát, szeles dagály?" A magyar képtelen a haladásra. Nem csoda hát, ha az orosz gettóból kiomló, merőben más lelkű invázió elfoglalja azokat a helyeket, amitől a magyar viszolyog. Nem csoda hát, ha undok viperafajzatok valóban feldúlták már a várt. Így lehetett a zsidó a magyar ’’haladó eszmék” agitátora. A magyar pedig az alatt hét vármegyére szóló mulatással veri el apai jussát, hősködik, iszik a hon hazáért és átkozza sorsáért nyugatot-keletet, a németet és zsidót. Vájjon ez volna-e a turáni átok? így naz áldás átokká válik kezében”. ”... a hiú dagály s pazarlás nem fény, hanem ádáz bolondság, s azon kincs, amely kezedre van bízva, nem bábra, nem cudar majmokra kél.” ’....Csak a magyar szunnyad mély rögzésben, midőn minden népek felébrednek...” S ha a magyar eltörlődik a föld színéről,"nem más, hanem hagymázunk törli el.” Mire Ady megjelent, a lassú féreg, a lassú halál elemésztette a nemzetet. Majdnem olyan rezignált fájdalommal, mint az öreg, csalódott Vörösmarty, látja, hogy felforgat a nagy századok érckeze mindent, Karthago, Róma és erős Babilon leomlott. Vájjon ez a vég valóban beteljesedik Árpád népén napjainkban? VÍZÖNTŐ Hírek "!”" ' • • R. Boudon a Katolikus Liturgikus Bizottság elnöke által helyben hagyott Új Vasárnapi Missalé (1974. kiadás) Szertartási Kalendáriumában a következőket találjuk: Január 22. Szt. Vince diakónus és mártír. Majd alább a következő: 1924. január 22. Lenin halálának napja. Minden keresztény szembetalálja magát azzal a hatalmas szociális és emberi problémával, amivel Lenin harcba szállt. • A chilei kommunista vezér felhívta elvtársait, hogy imádkozzanak a Chilében üldözött kommunistákért! Az egyik ausztráliai kommunista szakszervezet kijelentette, hogy a helyi katolikus egyház radikálisabb szociális igényekkel lép föl, mint maga a kommunista párt. Maholnap megérjük, hogy a Vatikán veszi át a Kreml szerepét és bíboros-komisszáriusok Marx Das Kapital-jából fognak misézni, XXIX. évf. 3. szám