Utóirat, 2009 (9. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 5. szám
ZENEI ALAP - HUMÁNUS ÉPÍTMÉNY Horváth Ágnes Zenei alap - humánus építmény KODÁLY ZOLTÁN NEVELÉSI KONCEPCIÓJÁRÓL Zeneértők, zenetanárok, legyenek mégoly gyakorlott szakemberek, gyakran zavarba jönnek, amikor röviden össze kellene foglalniuk Kodály zenei neveléssel kapcsolatos elveinek és az ezek nyomán kialakult módszertani koncepciónak a legfontosabb elemeit. Pedig ha lehántjuk Kodály koncepciójáról a tisztán és speciálisan zenére vonatkozó, tehát módszertani jellegű elemeket, akkor megállapíthatjuk, hogy nem csupán a zenére, hanem valamennyi művészeti ágra érvényesek. A kiindulópontjuk a görög nevelési eszmény, azaz az esztétikum szerves beépülése az emberek mindennapi életvilágába. A szépség felismerésének, illetve a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége, a kreativitás, az alkotás ereje, a mások számára is gyönyörködtető műalkotás létrehozásának öröme nem csupán a zenére érvényes. Kodály koncepciójának összefoglalását érdemes a zene fogalmával kezdeni. A „Legyen a zene mindenkié!" általánosan ismert szlogenje mögött ugyanis Kodály egyértelmű esztétikai állásfoglalása húzódik meg. Ennek tükrében korántsem tekinthető minden hangzó megnyilvánulás a szó nemesebb értelmében vett zenének. A zene Kodály felfogásában az adott kulturális közösség életérzéseit, vágyait, örömeit, csalódásait hosszas érlelődési folyamat révén, kicsiszolódott formában megjelenítő énekelt vagy hangszeren előadott dallam és harmónia, vagy a tanulás és a tehetség által vezérelt művész-egyéniség alkotómunkájával az adott közösség számára is követhető formában megkomponált zenemű. Ebből a meghatározásból a görög klasszikus esztétikai felfogás szellemének megfelelően - kirekesztődik a pillanatnyi gyönyörűséget, felszínes szórakoztatást szolgáló hanganyag hétköznapi, múlandó sokasága, amely gyakorlatilag mindenki számára hozzáférhető, különösebb felkészültség, ismeret, előtanulmány nélkül élvezhető. A kodályi gondolat lényege tehát abban rejlik, hogy a magasabb minőséghez, a befogadási erőfeszítést igénylő művek megértéséhez, megszereléséhez adjon kulcsot a szélesebb tömegek számára. Ez az esztétikai és nevelési szándék vezeti el a zenei analfabetizmus felszámolásának szükségességéhez, azoknak az alapoknak a megtalálásához és/vagy megteremtéséhez, amelyek elvezethetik az érdeklődőt a legmagasabb értéket képviselő műalkotások értő befogadásához. A cél és a hozzá vezető út felismerése és kidolgozása Kodály számára is hosszú folyamat eredménye. Bár fiatalabb korában is ábrándozott arról, hogy a közönség nevelése mennyire fontos a művészet jeles alkotásainak közkinccsé tételéhez, a tényleges pedagógiai koncepció megalkotásához még több évtizedes zeneszerzői és zenetudósi tevékenységen, s nem utolsó sorban a tanítványok áldozatos közreműködésén át vezetett az út. Mindebből kiderül, hogy itt nem egy önmagában álló zenepedagógiai konstrukcióról van szó, hiszen egy fokozatosan világhírűvé vált zeneszerző, akadémiai szinten tevékenykedő népzenekutató pályájának adott fordulópontján fogalmazódnak meg azok a gondolatok, amelyeket az utókor végletes leegyszerűsítéssel Kodály-módszerként aposztrofált. Milyen felismerések juttatták le Kodályt a koncepció megfogalmazásáig? Először is a népdal, a népzene. Az énekelt népdal formai gazdagsága, dallami, ornamentális sokszínűsége, variabilitása. Dallam és szöveg illeszkedése olyan világot tárt fel előtte, amelyet nem csak zeneszerzőként és tudósként tekintett mintaszerűnek. Felismerte, hogy a természetes hangszer, az énekszó minden egészséges ember számára veleszületett adottság, s megfelelő irányítással jó irányba alakítható, fejleszthető. A zenei nevelésnek a kiindulópontja tehát maga az emberi hang, az ének, amely ha közösségi tevékenységgé válik, megsokszorozza az egyén képességeit, s olyan élményekben részesíti az éneklőt, amely egész életére elkötelezi a zene számára, s ráadásul más embereknek is gyönyörűségére szolgál. Mint minden emberi tevékenység a szocializáció folyamatában, a zenélés és az éneklés is akkor jelent valóban életre szóló elkötelezettséget, ha művelése már a korai gyermekkorban elkezdődik, akár a születése előtt, tehát már az édesanya zenei nevelésével. A ringatók és mondókák, pár hangra terjedő gyermekdalok a kicsinyek számára is követhetők, a kezdetleges dünnyögéstől fokozatosan eljuthatnak oda, hogy maguk is megszólaltassák a dalocskákat. Tudományos kísérletek a zenei tevékenység területén is bizonyították, hogy a legkisebb korban szerzett élmények, benyomások, gyakorlati tapasztalatok később nehezen pótolható előnyöket jelentenek. Önmagában a zenei tevékenység, a zenetanulás nem merülhet ki a könnyebb, majd nehezebb dalocskák éneklésével. Bű