Útunk, 1954 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1954-01-08 / 2. szám

A HAZAI ÍRÓK ÚJESZTENDEI TERVEI Alkotó munkámban nagy a fellendülés. Szabadon — a szó legnemesebb és legtisztább értelmében felszabadultan írok. Az új évben kerül kiadásra az Ilvai pisztrángok című, az Igaz Szóban már megjelent útleárásom. Befejeztem Tavaszi szél című vígjátékomat, úgy érzem, megáll a talpán, mert sokkal derűsebb, sokkal mélyebb, mint az Ilvai pisztrángok. A Tavaszi szél eseményei a felszabadult ember boldog derűjét tükrözik. Természetesen ma is esemény. Sokat foglalkoztat az is, hogy újra írjam Viharos évek című regényemet, amely a felszabadulás előtti négy év és a felszabadulás ábrázolása. Némileg önéletrajz is. Ezek az én terveimrezép dolog terveket szőni, de még szebb valóra váltani azokat. Amikor van téglád, cemented, munkára kész két karod és mindenekfelett, forrón kívánod, hogy építhess — akkor szégyen meghátrálni a terv elött, melynek vonalai szerint magas falakat, karcsú oszlopokat, íveket, sőt, oltalmazó tetőt kell emelned... Ez a kép azonban fölötte áll szerény, fiatal írói munkásságomnak. Mégis, ha megkérdeznek, így válaszolhatok: mindennapi életünk, szocializmus, építő munkánk ezen a tájon elegendő téglát és cementet adott az én számomra is. Most végzem az „utolsó simításokat" lírai verseim Tiszta lélekkel (Cu sufletul deschis) című kötetén, mely rövidesen megjelenik az Állami Kiadó gondozásában. E komolyabb munka mellett, hogy úgy mondjam, játszadozom a gyermekekkel, közel áll a befejezéshez a gyermekeknek szóló mesém. A mese fatal vasúti gépészről szól; megírom, hogyan jut el a gyermekkori „vonatosát" játéktól az „ötszázas" címig. Ez i az íráson az Ifjúsági Könyvkiadónál jelenik meg. Tervbe vettem, hogy — ugyancsak az ifjúság számára — megírom az Akasztót- 4Mrty ba lln dá i fí-t. A ballada, erdélyi muzsikusokról szól, akiket, mivel zeneszóval fogadták a felszabadító szovjet katonákat, a fasiszták felakasztottak a falu közepén. E balladával szeretnék hozzájárulni felszabadulásunk tizedik évfordulójának megünnepléséhez. A gyermekek számára versciklust írok majd a pionírok különböző foglalatosságáról: a földrajzról, fizikáról, sportról, színházról, stb., stb. Nem tudom, hány dalt írok majd a szerelemről, dócról, tűnődésről, örömről és bánatról a fiataloknak és az idősebbeknek, amíg a jövő évi első bőlehull. Nem szeretnék ígérni és az ígéretet nem betartani. --- UTUNK ★ IRODALOM ÉS MŰVELŐDÉS ★ Ifj könyvek Urbán Ernő: Kemény dió (Szépirodalmi Könyvkiadó) Gleb és Nyikolaj Komorovszkij: Veled egykorúak (Elbeszélések — Az IMSz K.V. Kiadója) Farkas—Farkas (Magyar népmesék — az IMSz K. V. Kiadója) Hazánk magyar költői (Antológia — Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó) -------------------------------------^ V. Ami igaz, igaz: keveset írtam az elmúlt esztendőben, pedig többet kellett volna s bizony jobbat is. Néhány novella — kevés egy évre, még akkor is, ha azok nem a legsilányabbak. Énnekem is van néhány „elszámolatlan“ ügyem az elmúlt esztendővel. Ilyen például az Istenes emberek című hosszabb szatirikus elbeszélés, melyet író barátaim annak idején joggal tanácsoltak el a nemrégen megjelent novalláskötetből. Ezt az elbeszélést újra írom. Amolyan kisregény terjedelmű szatírát akarok írni erről a régen dédelgetett témáról. Az év első holnapjaiban fejezem be második noveláskötetemet, melynek nagyrészét már megírtam. Ebben a kötetben már nem csupán ,induló embereknél írok, hanem olyan dogozó parasztokról, traktoristákról, határőrökről, akik a szocialista öntudat magasabb fokán állanak. Az Egy pakli dohányban s néhány hasonló jellegű novellában még nem sikerült megmutatnom, hogy a múltban a dolgozó parasztság regöntudatosabb tagjait a párt szervezte és vezette harcra elnyomóik ellen. Most Új bocskor címmel hosszabb elbeszélést írok, melyben a dolgozó parasztság műsébe"... harcát, a párt által irányított és szervezett küzdelmét próbálom ábrázolni. Háromfelvonásos színdarabot is szeretnék írni. Címe: Aranyalma. Azt a harcot próbálom ábrázolni benne, melyeta kollektivisták vívnak a természet meghódításáért, a micsurini tanítások gyakorlati alkalmazásáért. Ebbenaz évben hosszabb időt akarok eltöl lenni ipari munkások között. Egy régen tervezett regény kéri azt, hogy jobban megismerjem a vasöntők, esztergályosok életét, munkáját. S azt hiszem, ezzel elég is a tervekből. Talán sok is egy kicsit. A sulyok pedig nem mindig arra való, hogy elvessék. A tapasztalalanabb író mégis megteszi néha. Egy tény azonban: sokat kell írnunk. Hisz oly nagyszerű lehetőségek nyitnak hazánkban az írói, alkotái számára, amilyenekről régen álmodni sem lehetett, úgy érzem, mindnyájunk kötelessége minél többet és minél jobbat írni az új esztendőben. Ezzel szolgáljuk népünket, szép hazánkat s pártunkat, a Román Munkáspártot. írói és honpolgári kötelességünk az első vonalban küzdeni. Ezt várja tőlünk a nép, melynek magam is hűséges katonára akarok tenni. " rix. Évfolyam, 2. (271) szám - ARADÓ BÁNI -KOLOZSVÁR, 1954 JANUÁR 8. PÉNTEK GAZDAG KÉPZŐMŰVÉSZETI TERMÉSÜNK KIÁLLÍTÁSA December 22-én Bukarestben megnyílt az évi Állami Képzőművészeti Kiállítás. A kiállításon szereplő, körülbelül kilencszáz mű — festmény, szobor és grafika — a RNK Képzőművészeti Múzeumának jobbszárnyában van elhelyezve. A kiállítást a megnyitás óta sokezren látogatták meg. A főváros dolgozó népének nagy érdeklődése érthető, hiszen ezen a kiállításon az eddigieknél is fokozottabb mértékben nyilvánul meg képzőművészeinknek az a törekvése, hogy a mai életet gazdagon, szépen, harcosan tükrözzék művészetükkel. A kiállítás gazdag anyagában megtaláljuk Lenin és Sztálin márványba faragott alakjait (M. Wagner), a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének egyik-másik történelmi pillanatát (Lenin a VII. Kongresszuson. — Lidia Agricola) és pártunk hősi harcából merített témákat feldolgozó műveket (Fónagy János elfogatása, Józsa Béla a bíróság előtt, — Abódi Nagy Béla és Puskás Sándor). Miklóssy Gábor nagyméretű festménye Gheorghiu-Dej és Vorosilov elvtárs látogatását ábrázolja egy kollektív gazdaságban. Ugyancsak a párt harcos múltját ábrázolják Krausz Tibor és V. Nereuza képei és Balogh Péter szobra. A román nép történelmének kimagasló mozzanatait és alakjait számos kép és szobor örökíti meg, így Gh. Labin erőteljes kompozíciója a bojárok rettegett, a parasztok népszerű János vajdáját ábrázolja a cahuli csatában. Stefan cel Mar e moldvai vajdával két dombormű is foglalkozik. A történelmi témájú munkák közül kiemelkedik Vida Géza hatalmas domborműve: Pintye Cligor ítélkezik egy bojár fölött. A történelmi orosz-román kapcsolatok mozzanatait mutatja be Eugen Ispir (Nagy Péter és Dimitrie Cantemir), Vedenivschi Dascalescu (Kiseleff tábornok) és a kolozsvári Szopos Sándor (A kievi nyomda átvétele Iasiban) festménye. A szovjet-román fegyverbarátságot Paul Atanasiu csataképe, míg a szovjet csapatok fogadtatását Bukarestben C. Baraschi (Felszabadulás) nagyméretű magasdomborműve ábrázolja. Mai életünkből merítik témájukat Bordi András (Új munkamódszerátadás), A. Avramescu (Iljics lámpái), O. Angheluta (Resicai kohójavítás), Bene József és Feier Petru (a kollektív gazdaságok élete), Miklóssy Gábor (Készülődés a Fesztiválra), Mimi Saraga (A dolcesti erőműnél), M. Maxy (Új szonda Moreninél), Weith László (Munkaversenyre hívás), Glauber, Dan Hatmann, Fereh Ferenc, P. Atanasiu, Corina Lecca és mások képei. Fontos jelensége a kiállításnak a mindennapi életből vett jelenetek, a zsánerképek számszerű növekedése. A grafikai anyag is magas színvonalú. Itt a többi között M. Cordescu, Ligia Macovei, Andrássy Zoltán, Bene József, Ciupe Mária, Ferenczi Júlia, Gy. Szabó Béla, Vetro Artúr nevével találkozunk. A kiállítás részletesebb ismertetésére és értékelésére visszatérünk. D. E. AL. AVRAMESCU Iljios lámpája SZABADSÁGUNK TISZTELETÉRE Ez év augusztusában ünnepeljük tíz éves évfordulóját felszabadulásunknak. Tíz éve lesz annak, hogy a dicsőséges Szovjet Hadsereg meghozta dolgozó népünknek a lehetőséget, hogy életének irányítását kezébe vehesse, hogy szabad és független hazát építhessen magának. Addig örökös baj volt a dolgozó ember élete. A munka, az a kertás örömű megkeserítette az a tudat, hogy munkájából neki van a legkevesebb haszna. Másé volt a gyár, a föld, ahol és amin dolgozott; másé, amit termelt. Elvették tőle a munka ízét, örömét; a gond és a robot bilincseivel láncolták le s e súlyos bilincsek nem engedték felemelni a fejét, nem engedték látni sem a természet, sem az emberi élet szépségeit. A telhetetlen bendőjű tőke minden csepp vértés erőt kiszívni igyekeze Atj-kt -e k-sírta ölni a gondolatot, a szépséget és mindent, ami emberré teszi az embert. Lélektelen, kocsmába járó, a hajcsároknak rémülten engedelmeskedő munkaerővé igyekezett változtatni a munkást; együgyű, vakolástól vakulásig földet túró, alázatos igavonóvá a parasztot. Sivár, szabadság n nélküli, fénytelenszemű rabszolgává akarta torzítani a dolgozó embert, hogy képtelen tegyen merész álmokat szőni s vakmerően a jövőről ábrándozni. A feneketlen zsebű, rideg, gonosz rend, a tőkések rendje mindent elkövetett, hogy még gyermekkorában megrontsa az embert: bokáig sáros, vagy poros utcákban, szürke, egyhangú deszkakerítések között, sivár, fénytelen ablakok mögött, vagy a" jószág között az istállókban, kint a me ___________________ zőn nőtt fel a dolgozó ember. Nem ért rá játszani, nem volt gyermekkora. Pofonok zuhogtak rá, vagy szíjjostor csavarodott meztelen lábszárára. Kín volt az élet. Az embereket az alkotás, a haladás legbarátosabb betegségével, a közömbösséggel igyekeztek megfertőzni. Közömbösséget, igénytelenséget oltottak beléjük szépség, a merész álmok, az igazság, a műveltség ellen. A munkás-fertályok legelterjedtebb könyve a kontóskönyv volt, falainkban pedig a babona betűi. Igen jól bevált eszközök a fékentartásra. Harmadiknak a gyomor. „Ha a fejed mered használni, üreten macso a figurámmval az ne lebegett mindenki előtt s ez az intelem okozta azt, hogy az iskolák padjáéból nem értelmes értelmiség rajzott ki a társadalomba, hanem a zsíros állások után áskálódó, ez állásokért mindenkit kiszolgáló és mindennel megalkuvó kispolgári mentalitás. Ez a mentalitás vált egyik legkitűnőbb talajává a kapitalizmus kitermelte társadalmi betegségeknek, sovinizmusnak, antiszemitizmusnak, stb. Bátorság, igazságosság, hűség, hazaszeretet, üres, tartalom nélküli szavakká váltak, hitelüket vesztették. Helyükbe íratlan erénynyé vált az önzés, az érdek, a számítás. Szörnyű volt a rend, mely ily erkölcsre nevelt, gonosz és iszonyatos az élet, melyben az emberek akkor éltek. És hogy a kapitalizmus mégsem tudta kiölni az emberből az embert, arra a legdöntőbb bizonyíték a munkásosztály pártjának hősi harca, mely a legmélyebb emberségre nevelte az embereket, s amely legjobb fiai által példát mutatott a hősi cselekedetre. A munkásosztály pártja volt a reménysugár, mely utat mutatott a dolgozó népnek, amelyet sem csendőrrel, sem börtönnel, még a halállal sem tudott megfélemlíteni a kizsákmányolok rendje. Az a rend, amely állig fegyverkezve tudta csak rabságban tartani az embereket. Ennek a rendnek ütötte ki kezéből a hatalmat tíz évvel ezelőtt a Szovjet Hadsereg. '2701 m^xaQQj-li.q mrrv20- t nagy lehetőséget, hogy újrendet, új erkölcsöt és szabad életet teremtsen magának. Tíz év múlt el azóta. És a dolgozó nép, pártjával az élen, nehéz és súlyos harcok után nagyot változtatott az itteni életen. Most minden, ami ebben az országban van és épül, a dolgozó ember tulajdona. Az emberek szemei, melyek egykor fénytelenek voltak és közömbösek, most a szabadság és hazaszeretet tüzében égnek. Minden dolgozónak otthona az ország, magának építi. Megízlelhette a munka örömét. Egész hazája egy nagy iskola. Iskola, ahol a szabadság és béke igényére, a merész álmodozások s e merész álmok végrehajtásának igényére nevelik az embereket. A munkás és a paraszt nem igavonó barom, az értelmiség, ember pedig nem írástudó analfabéta, hanem boldog és szabad ember. S akiknek legnagyobb kötelességük: becsületesen élni, dolgozni és tanulni a maguk és közösségük hasznára. Nem állítom, nem is állíthatom, hogy most már minden rendben van; hogy teljes a jólét s hogy a számítás, az önzés, a törtetés végleg kitörlődött az emberek lelkéből. Nem. Sok még a tennivaló, de a bátorság, igazság, hűség, emberség, hazaszeretet fogalmai nemcsak, hogy elevenen hatnak, hanem megteltek új, magasabbrendű tartalommal. Még sok a visszahúzó súly, a múlt gonosz erői még elég nagy mértékben halnak. — Embert nehezebb építeni,, miint várost, meg gyáránál —■ ere So.- e. szűrnében lobbantak fel a szabadság fényei, hát árpáim! Jobban meg nem becsültek még írót, mint a mi, az embert mindenek elé helyező rendszerünkben. Szabadon, becsületesen élhetünk és írhatunk. Legyünk hát azon, hogy írásaink révén minél hamarabb és minél több ember szemében fel jobbanjon ez a drága fény! Ez év augusztusában ünnepeljük szabadságunk tízéves évfordulóját. S én, e nagy nap tiszteletére versenyre hívlak benneteket, írjunk írásokat e nagy nap ünnepére, verseket, novellákat, amit a szívünk diktál. Az írói verseny témája pedig tegyen: — a szabadság! Írta: ASZTALOS ISTVÁN A legifjabb olvasók és a legidősebb írók újévi üzenete A könyv ezévi tíznapos ünnepe nem egy tanulságos, szép élményt nyújtott azoknak az íróknak, akik olvasóikkal találkoztak. Legszebbeknek azonban azok a találkozók bizonyultak, amelyeken az olvasók nemcsak meghallgatták az írók felolvasásait, hanem kérdéseikre is választ kaphattak. Mert sokat kérdeztek. Irodalmunk fejlődésére nemcsak a mind nagyobb példányszámban megjelenő könyvek, hanem az a növekvő érdeklődés is jellemző, amellyel olvasóink az alkotás kérdéseit kísérik. Kolozsvárott és Marosvásárhelyen bőséges alkalmam volt ezt látni. Csak Marosvásárhelyen közel száz kérdést szegeztek íróiknak a felolvasásokat követő megbeszéléseken. Olyan kérdéseket vetettek fel, melyeket a mi forrongó életünktől megtermékenyülő irodalom támasztott bennük. A legszenvedélyesebb kérdezőskódők a munkások és az ifjúság soraiból kerültek ki. És ez érthető is. Ők a mi legfiatalabb olvasóink. Túlnyomó többségük csak a felszabadulás után vett először könyvet a kezébe és öröm látni, hogy együtt fejlődnek új irodalmunkkal, sőt nem egyszer elébe vágnak annak s érthető türelmetlenséggel sürgetnek bennünket is gyorsabb ütemű haladásra. Marosvásárhelyen különösen két jelenséggel nem tudtak megbékélni az olvasók. A nők és a tanulóifjúság gyér, szegényes ábrázolását vetették a szemünkre. Érzik, hogya mi irodalmunk az a tükör, amelyben igazán magukra ismerhetnek. Ezért aztán mindenki gyönyörködni szeretne magában. Nem véletlen, hogy egy gimnazista leány nyíltan megkérdezte: mi a véleményük az ifjúságról? Mi írók bizony még nem mondottunk komoly művekkel véleményt ifjúságunkról s dolgozó nőink sem kaptak még választ a mi tükröcskéinktől. Hogy ki is hát a legszebb ezen a két részre szakadt világon. Nem vitás, hogy 1954-ben sokat kell törlesztenünk eme adósságunkból. Kell-e ennél szebb írói feladat az új esztendőre? Aligha. De a múltra is kíváncsiak ám az olvasók, különösen a legfiatalabbak. A történelemkönyveket szűkszavútoknak találják. Többet akarnak tudni azokról az úttörő harcosokról, akik a múltban is jövőnkért küzdöttek. Sok a mulasztásunk ezen a téren. És kik tehetnének itt legtöbbet, ha nem idősebb írótársaink, a letűnt világ hatvan, hetven éves író szemtanúi. Milyen sokat mesélhetnének apáink, sőt nagyapáink küzdelmeiről, tévelygéseiről s milyen tanulságosan hasonlíthatnák össze azok életét a mai fiúk és unokák verőfényesebb napjaival. Román írótársaink jóval előbb járnak ezen a téren. Nem egy megjelent könyv tanúskodik erről. Mi csak az évvégi könyvnapok idején fordultunk nagyobb érdeklődéssel a mi „öregeink" felé. December második felében Ion Agârbiceanu írói munkásságának 50. és Kós Károly születésének 70. évfordulójáról emlékeztünk meg. Marosvásárhelyen pedig a 70 éves Tompa László költői munkásságát méltattuk. Ezek az öreg mesterek az írókká felnőtt egykori olvasóikkal találkozhattak. .. Sokan azt hihetnék, hogy a mi öreg mestereink már csak pihenni vágynak, holott nagyon is dolgozni akarnak. Tompa László Székelyudvarhelyről utazott Vásárhelyre, hogy a Székely Színház dobogóján legfiatalabb olvasói és írótársai körében újra bebizonyítsa művészetének frisseségét. Verssorait lendületesen kivont kardként suhogtatta ama rontó erők felé, melyek csontkezüket a sírból is kinyújtanák, hogy torkon ragadhassák felszabadult hazánk népét. Kevesen tudják, hogy Isac Emil már hosszú ideje a kolozsvári kórházból küldi harcos, fiatalos hangú verseit a békéért harcolók csatasorába. Az ágyát körülálló fiatalokat lelkesen buzdítja, de korholja is, ha szegényes, erőtlen gondolatokat és tompa rímeket szegeznek a béke ellenségeivel szembe. Olyan, mint egy ősz tábornok, aki személyesen nem vonulhat már ki a seregekkel, de azért számontartja minden ifjabb és idősebb bajnok társának vitézségét. Sokszor többet tud az ország s a főváros, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság irodalmi eseményeiről, mint mi. És kifogyhatatlanok visszaemlékezései a román és magyar irodalom nagyjainak életéről. Caragiale épp oly személyes ismerőse és jóbarátja volt, mint Ady. Mi mindent mondhatnának még ezek a mi „öregeink" az ifjúságnak a múltról! S oly hévvel, hogy az ifjúság még szenvedélyesebb lendülettel vethetné bele magát a jövendő építésébe. Ez a vágy tölti el a több,mint egy éve ágyához kötött Gaál Gábort is, aki az Ülünk szerkesztési gondjaiból azért ma is kiveszi a részét. Mindenről tájékozódva van, amiről csak íróembernek éskritikusnak tájékozódnia kell. Úgy gondolkozik, mint Isac Emil, ,aki újév alkalmából azt üzeni a fiatal íróknak, hogy a legszebb állami díjnak egészségüket, munkabírásukat és munkalehetőségüket tekintsék. Ion Agârbiceanu mondotta az őt felköszöntő fiataloknak, hazánk első, bányászokról szóló regényének, az Árkángyalóknak a megírására negyven évvel ezelőtt az a megdöbbenés késztette, hogy a mócvidéki aranybányászokat akkoriban sohasem hallhatta dalolni, vagy más módon vigadni. Azt kérdezte: miért nem énekelnek, miért nem vigadnak, miért oly szomorúak és csüggedtek mindig, s miért tombolnak úgy, mintha teljesen kicserélték volna őket egyszer egy esztendőben, a húsvéti napokon? Öt évtizedes irodalmi munkásságának már az elején szüntelenül az gyötörte, mi az oka annak a sok „rossznak" és „szenvedésnek" a földön, ami eléje tárult. E kérdéstől sarkalva kereste a választ és írta meg regényeit és elbeszéléseit. A hegyi falvakba zárva azonban nem tudott kielégítő módon válaszolni mindenre. Az önmardosó kérdések egész életén végigkísérték. Ez a tűz tartotta szüntelen izzásban tehetségét. Ma írói felelősségtudat ennek a neve. Erre emlékeztet Agârbiceanu és jó erre minél gyakrabban emlékezni. Mi már ismerjük mindannak a „rossznak" és „szenvedésnek" az okát, ami a múltban sanyargatta a dolgozókat. Ezeket az okokat ma már nagyrészt megszüntettük a régi rendszer lerombolásával. Megnyugvásra azonban nincs okunk ma sem. És soha sem is lesz, mert mindig előre kell törnünk. Soha sem lehet oly széppé formálni az életet, hogy még szebbé már ne lehetne. A múlt ma még százféle kisebb-nagyobb akadályt gördít az útunkba. A fejlődés, az újítás szüksége kell, hogy fűtsön bennünket szüntelen. Énélkül nem volt és nem lehet nagy irodalom. Ezt példázza a mi legnagyobb jóinknak az élete. És a mi „öregeink" javának az élete is erre tanít. Ezért nincs nyugtuk nekik még a kórházi ágyon sem. Ezért dolgoznak még ott is. El kellett ezt mondanom helyettük, ha már ők nem mehettek el az érdeklődő olvasók közé. A mi fiataljaink pedig az új esztendőben kutassanak csak tovább a mi öregeink munkái között és töröljék le a feledés porát mindenről, ami szép és érték, mindenről, amit a régi rendszer lomtárba vetett azért, mert a mi jelenünk és jövőnk előtt egyengette az utat. írta: NAGY ISTVÁN. MÁRKI ZOLTÁN A BOLDOGSÁGÉRT Nincs szentebb most e földön, mint a munka, mely forró izzadságot csal ki homlokunkra, zuhog, suhog a multat bontó súlyos csákány, sziklába vág merész utat, bíbor szikrát hány, mi hozzuk fel vak bányák mélyéből a kincset, szorítjuk gátak közé kóbor vizeinket, mi visszük zengő rézhuzalokon a villanyt, mely szertefújja a ködöt és tudást villant, acélt kovácsoló, sistergő üzemekben mi gyártunk százezernyi gépet rendületlen, keményen álljuk, győztesen a hősi harcot, mely tájainkon fergetegként felviharzott. Ragyognak tetteink, de mondjuk ki merészen, hibáztunk is a győzelmes csaták tüzében, mint hömpölygő, hatalmas, nagy folyamnak árja, vágtunk előre, ám eléggé nem vigyázva, hogy termékeny iszappal gazdagon a földek még szebb, aranylóbb búzát adjanak és többet, mi tudva-tudjuk azt is, van hazánkban rest még, lapulnak álnokok, kik gyengénket keresnék, miattuk éjszaka nyugalmasan pihenni sokszor alig maradt időnkből, szinte semmi s mert, mit kezünk felépített gyönyörű-szépet lerontnak ostobák, vagy sunyi ellenségek. Most számbavettük munkánk éber értelemmel s növő erőtől duzzad minden harcos ember, míg ételt kerít emberének asztalára hogy, mint leves, ne főjjön asszony bosszúsága, s jöjjön, világoljon apáinknak titokban, a föld alatt is dajkált hona egyre jobban, szerelmesek szemében csillogó reménység, hatalmas vágy, erő és mennyi büszkeség ég, az áldott asszonyok jövőbeszőtt bizalma mind tágasabb s derűsebb otthonban dalol ma, ültessünk hát el annyi új gyümölcshozó fát, hogy, mint tündérkert, virágozzék fel az ország! Előre, elvtársak, a nyílegyenes úton, menjünk mind biztosabban célunk felé zúgón! A dolgozók emelte százszorszép világot nem dönthetik le háborút szító galádok, vonuljunk hát acéllá edzett, zárt hadakban a boldogságért küzdeni megbonthatatlan és teljesülni fog a harcos annyi álma, mert vágyakat valóra váltó, nagy csatába a Párt vezet bennünket újabb győzelemre, kiben lüktet az emberi szív hű szerelme s ki — mint nap a ködöt — szétfújta a sötétet és milliók hős lelkében sugárzó fény lett. SZOVJET ÍRÓK ÚJESZTENDEI TERVEI* SERGEJ ANTONOV 1953-bam megírtam a Moszfilm részére egy filmforgatókönyvet, Moszkva magasépületeinek építéséről. A forgatókönyv témája az emberről való gondoskodás. Részt vettem a Békéért és Barátságért című, a Bukarestben lezajlott IV. Világi ifjúság: Találkozóról szóló dokumentációs film megalkotásában. Megírtam a Zöld völgy című elbeszélést, amely kolhoz-gyermekekről és egy agronómusról szól, aki a városból jött a faluba dolgozni. Azonkívül írtam az év folyamán mintegy tíz elbeszélést és karcolatot. Az új évben hosszabb elbeszélést írok a Gép- és Traktor állomásokról és"LU karcolatot akolhozéletről. Moszkva, több DIMITRIJ GULIA abhaz népköltő Egy öreg ember, aki már-már betölti a nyolcvan évet, nagyon nehezen felelhet, amikor alkotási tervei után érdeklődnek: terv, mint azelőtt is, most is sok van, erő viszont már nincs olyan sok. Mégis szeretnék egyet-mást megtenni. Verseket írok. Miről? Mindenről, amit magam körül látok, életünk oly gazdag megragadó jelenségekben. Ami a prózát illeti, tovább dolgozom önéletrajzi elbeszélésemen. Eddig már a kilencszázas évekig jutottam és nem kevés munka van még előttem. Végül pedig folytatom szokásos tudományos munkámat az Abház Nyelvészeti, Irodalmi és Történészet Intézetben. Szuhumi, VERA KETLINSZKÁJA Ez évben kipróbáltam érömét egy számomra új műfajban: komédia írásába kezdtem. Remélem, hogy a legrövidebb időn belül be is fejezem. Az új évben egy nagy, a.....i. évi munkát igénybevevő téma megvalósításához fogok. Az általam elképzelt regény, mely az alkotó munka embereiről — tudósokról és építészekről — szól, széleskörű előkészületi munkálatokat követel. Szeretnék sokat utazni, sok érdekes emberrel és sok vonzó problémával megismerkedni. Leningrád, G. LEBERECHT Az 1953-as év számomra különböző alkotási kísérletek éve volt. Számomra új műfajokban kezdtem dolgozni. Az év kezdetén befejeztük F. Einbaummal együtt írott Korunk hajnala című színdarabunkat, amelyben azt a feladatot állítottuk magunk elé, hogy bemutassuk a mai emberek jellemét, belső világuk teljes gazdagságában és bonyolultságában. Nemrég befejeztem, az Andrusz boldogsága című film-forgatókönyvemet a Lenfilm számára. A szcenárium a szovjetesztóniai palaipari medencében dolgozó emberek életét és munkáját tükrözi. A forgatókönyv fiatal hőse, Andrusz Laane boldogságát keresi és végülis számos kaland és éles konfliktusok után abban az életben találja meg, amelynek ő is részese. Ugyanebben a palamedencében játszódik új regényem, az Épülő város. Lényegében korunk hőseiről, fiatalemberekről szól. A munkát a regényen már megkezdtem és 1954-ben szándékozom befejezni. Tall in. F. PANFJOROV Pártunk Központi Bizottsága szeptemberi plénumának határozata és az azzalkapcsolatos összes intézkedések napjaink legnagyobb eseményeit alkotják. Életrehívták milliónyi kolhozparaszt mozgalmát gazdaságuk feljavítása céljából, hogy az összes kolhozok az élkolhozoik színvonalára emelkedjenek. Mi, irodalmárok nem mehetünk el közömbösen életünk ilyen fontos eseménye mellett. Feladatunk: tanulmányozzuk és tükrözzük művészi eszközökkel ezt a milliókat felölelő mozgalmat. Most a Volga anyánk című regényem második kötetén dolgozom. Első fogalmazása már elkészült, szeretném 1954 őszére közzétenni. Körülbelül három hónapon át tartózkodtam az Alsó Volgán, írtam a második kötetet és elsősorban tanulmányoztam a kolhozok, a szovhozok és a gép- és traktorállomások helyzetét. Moszkva. * Megjelent A Literaturnaja 1953/154-es számában. Gazeta !