Utunk, 1957 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1957-01-05 / 1. szám
4 JEGYZETEK A SZÉP IGAZSÁG PÉLDÁJA Fan már annak néhány éve, hogy az Utunkban szóvá tettem, milyen nehéz lesz majd megírni a felszabadulás utáni évek hazai magyar irodalomtörténetét bibliográfiai alapvetések hiányában■ Hittem, hogy lesz valami eredménye a szerény figyelmeztetésnek. De tévedtem. Semmi sem történt, hosszú ideig egyetlen közlemény sem jelent meg bibliográfusaink tollából, holott bizonyára voltak olyan eredményei a kutatói szórgoskodásnak, melyek a nyilvánosság elé kívánkoztak volna. Most végiglapoztam a napokban megjelent Irodalmi Évkönyvet s benne rábukkantam a Román-magyar bibliográfiai adatokra. Ha szabad ezt a kifejezést használni, „elolvastam” azonnal, mégpedig a legnagyobb élvezettel. Állítom, hogy a legridegebb adathalmaz is lehet élvezetes, izgalmas olvasmány, ha szívet, elmét melegítő igazság sugárzik belőle. A Románmagyar biblográfiai adatok két nép, két irodalom közös hagyományairól vallanak, két költő — Eminescu és Ady — útjáról a magyar és a román nép szomszédi emlékezetében. Az Évkönyv olvasója ne csukja be könyvét, mikor eljut eddig a fejezetig. Ne előlegezze bizalmatlanságát, ne riadjon meg a címek és nevek özönétől, mondván: kit érdekel az ilyen bogarászás manapság. Szép igazságról ad hírt a címek és nevek özöne ... Eminescu költeményei magyarul, összeállította Réthy Andor. Kiderül belőle mindenek előtt, hogy eddig 210 Eminescu verset olvashattunk magyar tolmácsolásban. Közülük a legtöbbnek három-négy, sőt több fordítója is volt az idők folyamán. A De te legeni . .. például (Erdő, miért hajladozol?) Kiss Piroska, Szemlér Ferenc, Kibédi Sándor, Révai Károly és Kiss Jenő tolmácsolásában olvasható. Szilágysomlyón, 1889-ben jelent meg először a De ce nu-mi vii? (Miért nem jössz?) magyar fordítása, Szamosújvári aláírással. Bán Lőrinc, Horváth Albert, Kereszty István, Révai Károly, Sziklai György, Dávid Oszkár, Hanzáros Géza, Kiss Piroska, Finta Gerő, Kibédi Sándor, R. Berde Mária, Kévés Géza, Keresztúri Sándor, Páter Ervin és Szőcs Géza a későbbi fordítója ugyanennek a versnek. Nem végeztem statisztikai számításokat és ezért nem merem határozottan állítani, hogy van-e versenytársa a Somnoroase păsărele tizennyolc magyar változatának, melyek közül az egyik — kétségtelenül a legsikerültebb — Dsida Jenőtől származik. A magyar műfordítás legjobbjaival találkozunk lépten-nyomon ebben a felsorolásban: Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Képes Géza, Jékely Zoltán, Dsida Jenő s az élő itthoniak közül Szabédi László, Kiss Jenő, Franyó Zoltán, Székely János, Szemlér Ferenc nevével. A 210 cím s a fordítók rangos névsora ékesen példázza Eminescu költészetének magyar visszhangját, a testvéri megbecsülést és a tisztelgést halhatatlan szelleme előtt. A románul megjelent Ady-versek bibliográfiája kiválóan kerekíti egésszé az előbbi közleményt. Rodica Sălăgean 183 Ady-költemény román megjelenéséről számol be. Ez még — persze — csak egy része, de igen jelentős része a teljes Adynak. Jelentős azért, mert a legfontosabb versek, a legszebb versek nem hiányoznak belőle. A grófi szérán, A maryai ugaron, a Dózsa György unokája, az Esze Tamás komája, a Magyar jakobinus dala, a Párizsban járt az ősz, a Szeretném, ha szeretnének hozzáférhető már a román versolvasó számára is. Négy fordításban ismeretes a Dózsa György unokája (T. Mureşanu, C. Cărei, E. Giurgica és E. Jebeleanu munkája), hatan tolmácsolták a Párizsban járt, az ősz felejthetetlen sorait■ E. Jebeleanu végezte a munka oroszlánrészét; az ő nevét olvassuk leggyakrabban a fordítók között. Tudtuk, eddig is tudtuk, hogy mit végeztek román barátaink az Adytolmácsolás területén. De így, egybefogva az egészet, mégis meglepő az eredmény. S éppen ezért illesse elismerés a fiatal bibliográfus Rodica Sălăgean fáradozásait, az Irodalmi Évkönyv szerkesztőit, kik ezt a kettős bibliográfiát napvilágra segítették. Mégis történt hát valami, sőt: a valaminél több is! Nem tehetem le a tollat anélkül, hogy — a Román-magyar bibliográfiai adatok láttán felbuzdulva — még egyszer ne sürgessem, siettessem ennek a hasznost segédtudománynak a rendszeresebb művelését, folyamatos közlését. NAGY PÁL FURCSA DOLGOK "hat jó Kosztolányinak jelent meg nemrég egy kötete ilyen cím alatt, rám kiálthatnak tehát: plágium, fiú! Mégis kénytelen vagyok ezt a címet adni írásomnak s ha már változtatni akarnék Kosztolányi címén, hozzátenném, hogy nagyon furcsa dolgok. Nem kell különösképpen fejtegetni, mily nagy jelentősége van a munkásság soraiban végzett kulturális nevelő munkának. Ismeretes az is, hogy népi demokratikus államunk, valamint a különböző tömegszervezetek sokoldalú kulturális tevékenységet fejtenek ki a munkások között. Annál érthetetlenebb, miért felejtkeztek meg az illetékesek bizonyos munkásnevelő eszközökről, melyeknek a hatása igen termékeny volna. Az egyik eszköz a kalendárium. Hazánkban évek óta csak a Falvak Dolgozó Népe készít magyarnyelvű világi naptárt, egyes püspökségek pedig egyházi könyvnaptárt. Az nyilvánvaló, hogy a Falvak Dolgozó Népe a parasztság igényeinek megfelelő naptárt készít. Ezekben a kalendáriumokban sok a mezőgazdasági gyakorlati tanács, az agrotechnikai cikk, vásárok jegyzéke, a társulásokról, kollektív gazdaságokról, egyéni gazdálkodókról szóló riport és aránylag kevés a szépirodalom, népszerű természettudomány. Ilyen az idei naptár is. Nem kritikai megjegyzésként, csupán azért foglalkoztunk a kalendárium tartalmával, hogy jelezzük: falusi olvasók számára készült. Falusiak is vásárolták meg, városra csak igen-igen kevés, jutott belőle. Megjegyzendő azonban, hogy ezzel a falusi dolgozók igénye távolról sincs kielégítve. Állandóan újabb meg újabb, immár hiábavaló naptármegrendelések érkeznek a lap kiadóhivatalához. De ha már falura sem jut elegendő, mit szóljanak a városi dolgozók? Ők milyen naptárból nézzék meg, mikor van holdtölte, mikor kell Jánost köszönteni? A református naptárból. Ezt kell ajánlanom, bár nem voltam református és atheista vagyok. De mit tehessek? Csak e kettő között lehet választani. Mert az idén a falu kalendáriumán kívül csak ez az egy magyarnyelvű könyvnaptár jelent meg. Nevetséges, fura helyzet ez. De főleg bosszantó. Mert az újságok után következő legnépszerűbb olvasmány kétségtelenül a naptár. A kalendáriumok szerkesztésének, terjesztésének egyfelől, s megvételének, olvasásának másfelől nemcsak több évtizedes, hanem több évszázados hagyománya van ebben az országban. Számos családnak ma is egész éven át egyetlen olvasmánya a naptár. Nagyon sokan kizárólag csak a naptár révén kerülnek kapcsolatba az irodalommal, értesülnek különböző tudományos eredményekről, bel- és külpolitikai eseményekről. Summa summarum: a naptár igen hatékony, fontos nevelőeszköz, d ha megfelelő és elegendő van belőle. A jövőre adjunk ki tehát nagyobb mennyiségű kalendáriumot s olyant, amelyik a városi dolgozók igényeinek is megfeleljen.z van még egymásik területe művelődési életünknek, ahol a városi dolgozókról hasonlóképpen megfeledkeztünk. Amilyen örvendetes az, hogy a Művelődés című folyóirat mind szebb kivitelben, mind gazdagabb tartalommal jelenik meg, annál bosszantóbb, hogy úgyszólván kizárólag falusi művelődési otthonok, műkedvelő csoportok tevékenységével foglalkozik. Pontosabban szólva, nem is azt helytelenítem, hogy a Művelődés majdnem csak a faluval foglalkozik, hanem azt, hogy egyetlen sajtószerv sem foglalkozik a munkás-műkedvelő csoportok, az üzemi könyvtárak, klubok tömegnevelő tevékenységével. Hogy milyen fontos feladat ez, szinte restellem bővebben bizonygatni. Inkább azon csodálkozom, hogy az erre hivatottak nem restelltek megfelejtkezni róla. Ezt a munkát magára vállalhatná a Művelődés vagy egy másik meglévő, esetleg újonnan létesítendő folyóirat — döntsék el az illetékesek. De minél hamarabb! Mert az üzemi csoportok művészi tevékenysége körül bizony sok a tennivaló. Példaként, — rossz példaként — említhetem meg, ,hogy az 1956-ban megtartott szakszervezeti kultúrversenyen a magyar tánccsoportok igen gyengén szerepeltek. Ez pedig többek között arra vezethető vissza, hogy nincs egy sajtószerv, mely figyelemmel kísérné és támogatná munkájukat. DOMBI GÉZA ELSŐ FELVONÁS I. szín Udvarrész.Olivér a tornáclépcső előtt, özvegy Lekenceiné a tornácon. OLIVÉR: Egy vékát kérek és keddit ígér: egy kupával. Riza nagyon kevés. Nem morzsolás, a csengettyűöntés — mesterség! Külön kemence! Formák! Osztán lábas küszürüt hajtani ... Venni bronzot, beszerezni rézt! Mérjél, vegyíts, hogy szép legyen a hang. Nem kolompot kér, csengettyűt akar. LEKENCEINÉ: Csengettyű! hah! ne mondd oly urasam Nevezd harangnak, úgy parasztosan, mindjárt más ára van. OLOVÉR: Adjék na rá, engedek magam is. LEKENCEINÉ: Előleget? Kupával! Csak annyit! OLOVÉR: Asszonyság! egy főzetre sem elég. Nagy a család, hét rajkó, Lina s én. Kilenc száj és most jön a tizedik. LEKENCEINÉ: Közöm mi hozzá?! S nem tettünk kötést. Hallod! feküdjetek még külön is. OLOVÉR: Ahány ember, annyi az útja. Utgy! Málélisztet, ne tanácsokat adjon. LEKENCEINÉ: Arcátlanságod, pléhes, ingerel. Kell? Nem? Nyújtsad a zsákodat. Olovér odaadja az összecsavart tarisznyát, ami Lekenceiné kezében kibomlik. Néz csak! Ez feneketlen, amilyen te vagy. Él. OLOVÉR: Satrafa! Megszól, hogy: feneketlen! Feneketlen ő, hisz ura négy volt. S elhurcolta, mint más a köntösét, nagygazdáéknál ilyen a szokás, jussolt tőlük földet, szőlőt, marhát . . . Orcátlan! — mond. Mert árát akarom? Rostáért, nyáron tálért, sarlóért munka fejében tércéket kapok . . . Utána mék! Híre van, hogy becsap! Kupából is leül. S most egymaga, látnom mit tesz, nem engedi e fal. El. Dávid báty és Albi jön. ALBI: Keresztapám, aztán csak ügyesen. És fürgén is. Mellére mutat. Nagydob ver idebenn. DAVID: Bízd rám, fiam, elintézem hamar — megtanítom kesztyűbe dudálni! Albi el. Hé, komaasszony, ked meg merre van? Félre. Gyöngyeit pergeti, lefogadom, és leltárt készít aranyairól; más jámbor, ahogy vétkeit sorolja, úgy ő listára tallérit teszi. Hol fogad ez meg bibliai szót: „Kincseket csak szívtekben tartsatok!” Sőt hitbuzgóan aranyat kapar, bankónak nem hisz, mert „válsága" van. Kímélni? Senkit! Még saját fiát sem. Újra mit tervel . . . Lekenceiné kifelé tuszkolja Olovért. OLOVÉR: Asszonyság, üljön helyi! LEKENCEINÉ: Menj, menj, telhetetlen. Hogy neki kevés! Még túl sok is! Mit képzelsz, mennyit kapsz majd néhány összefuserált vacakért? Csengők nélkül a lábad be ne tedd és siess! mert csak ideát az őrs! OLOVÉR (félre): Jó, jó, jó. Nem szükséges, hogy marasszon. Dávidhoz. Jónapot, báty! DAVID : Az isten „hol” maradt? OLOVÉR: Künn! Ükeme okosabb nálam, vizitet nem tesz pokol tornácban. DAVID (kacag): Hát sokféle nyarat kifog az ember. S mért legyen ment ez alól az ember? Valakinek a szerzés mindene? Használjuk ki, fordítsuk ellene. Magához inti Olovért. Menjek, de később gyere vissza. És mint friss újságot, hozzad a hírt: a Cufli molnár egyetlen fia Bokas Évára vetette szemét. OLOVÉR: Új móka készül? S mi a fizetség? DAVID: Pajtás, hamar tartod a markodat. OLOVÉR: Nagy a család, hét rajkó . DAVID: Jól tudom. Eredj csináld s meglesz a jutalom. Olovér él. Lekenceiné (észreveszi Dávidot): Mi újság, Dávid? DAVID: Tán ked hivatott! LEKENCEINÉ: Én hát. S ládd, de feledékeny vagyok! Emlékes az oka. Lemegy a tornácról. OLOVÉR (az utcán): Forrasztó! Van likas edény? Csinálni való! LEKENCEINÉ: Albit akarom házasítani. DAVID: Ugyan asszony, ked tréfát űz velem. Hiszen gyermek ő még. Nem hiszem el. LEKENCEINÉ: Ördögöt gyermek. Kinyílt a szeme. Már átnéz a szomszéd szemetbe, és milyen a kakas, ha szárnya nincs tövig lemesve? Az is repül, s kérni vissza, ó az — kellemetlen. De ha saját tyúk kárál udvarán, okot ad, hogy ne lássák szívesen leányos háznál . . . Egyebek iránt — épp húsz éve — kedvitte keresztelni, vigye el őt most a mennyegzőre. DÁVID: Hát ha így van, miért is ne? örömmel. S ki a menyasszony? LEKENCEINÉ: Itt a bökkenő lássa, hogy nem juttam még dűlőre. Egymagamban olyan vagyok, akár itt ez a fél kar. Ked barát mindekkel, bejáratosa házukba, segítsen kikeresni a legmegfelelőbbet, az okosat, a jót, szorgalmasat, a csendest, aki tisztelettudó és szerény, és hűséges is. Summázva: a hozzáillőt. Fő a boldogság! — Ezt tartsza szem előtt. DAVID: Akkor könnyű, kezdjük mindjárt nálunk, lent, Alszegen. LEKENCEINÉ: Jajaj, dehogy, vagyis hogy miért ottan? Dombról könnyebben gurul le szekér, menjünk, keressünk Felszegen elébb. Van ott is sok jó becsületes gazda. Vagy nincs igazam? Red miért nem beszél? DÁVID: Való. Kezdjük el hát fenn a Hegyen. LEKENCEINÉ: Persze tudja, körültekintéssel, meghányni-vetni körülményesen. Félre ne értsen, Dávid, nem egyébét, de ugye, a közmondás is úgy tartja, ha valamit helyesen kezdesz el, egy részét akkor be is fejezted. De hogyha, ja, rosszul fogunk bele, dolgunk sokára lesz fejezve be. DÁVID: Értem. Értem, koma asszony kedet. A felelősség óriás! LERENCEINÉ: Igen az! Fiamról van szó! A jövőjéről! Anya vagyok, így a természetes. DAVID: Talán vonnánk őt is bele. LEKENCEINÉ: Minek? Magunk hamarabb döntünk nélküle. Fiatal. Zöld. A külső vonja még. Látszatraad. Mást tudni nem akar. Azt nézi, milyen színű a haja. Lába hogy áll, bokája, dereka? Kifested a szemed? Neki elég ... Menyemmé akárkit befogadok, de lássak mögé: a máz min ragyog? DAVID (félre): Tudom mi fáj, hol kell tapintani. Kezdem is. A Bornyás Gazsit javallom. Nagy ház. Szép birtok. Egyetlen leány, — falusinak fájni asszony-személy! — kerek, izmos, teher nincs birtokán. Hatvankilenc hold. Szántó javarész. Aztán a bornyák,a nyerészkedés! Lehet tizannyi, akkor se elég préda asszonynál. Itt fikarcnyit h az. Emellett szajha. Legény kell neki! Minden percben: a városba ki-be . . . Fehér ló, piros ló trappol-siiet, három fogaton a vendégsereg, hat szekér viszi csak a terheket. Dehát mire való lesz az anyós? Teremtsen rendet, vezesse a házat, fékezze nyegle, kikapós menyét! Kaparja ki másnak a gesztenyét. Vígjáték, történik a 30-as éve LEKENCEINÉ: Dávid, e elég! DAVID: Mi történt keddel? Sápadt. Ejnye, tán bajt csináltam volna? Én azt hittem, örömet okozok. LEKENCEINÉ: Vajon mivel? DAVID: Hogy őszinte vagyok. LEKENCEINÉ: Lépjünk tovább. Ereszkedjünk alább. DAVID félre: Nincs kedve szegve. Annyi baj legyen. Mire végére érünk — rajt’ leszek —, hogy átszaladjon lelkén a hideg. Lekenceinéhez. Elindulánk. LEKENCEINÉ: S most ki következik? DAVID: Vetrece Pál. Erszényes Sámuel. Jobb Samu lesz tán. Sze Pali milyen?! Kacagja mindenki. Van csúfneve. Mellrevalója alatt örökké a keze. Omladozó falak és lehordott tetők, kupa kén a házra, a szarufa — maholnap tönkremegy. Pali: iszik,alszik. A pálinka olyan! Hinnéd, mindent a pálinka csinál. LEKENCEINÉ: Az ember meg a pálinkát! BENE JÓ. HORNYAI TÓTH A VI Ülök a sár és gall, Dér szürkíti és nap Ötször dőltek ki a ötszáz éve, hogy ti Mennyivel szebbek, a bokrok alján csic tarka begyükből szí de mindegyiknél én Otromba csőröm sz mint téli szél a le Iszapba merült álm hajdani lápok, jobb-Puszta látásom énekit varjú költött, n