Utunk, 1965 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1965-04-02 / 14. szám
6 S. K. — Sepsiszentgyörgy; K. B. — Csíkszereda; Gy. P. — Diószeg; K. M. — Marosvásárhely. Kezdetnek, első lépésnek tekinthetjük csak azt, hogy a középiskolában szerzett olvasmányélmények, irodalmi hatások kifejezést kapnak vallomásaikban. De már a második lépésnek az egész irodalom fejlődését-útját kell követnie. Figyeljék meg az irodalmi folyóiratok munkáját is, a költői erőfeszítéseket, melyek új mondanivaló merész, eredeti formájú tolmácsolására törekszenek. „Szeresd e földet, ahol születtél, / Ahol az áldott nap reád ragyog“___„Hanyatlik a nap, közeleg az este, / Madarak szállnak a pihenő helyre“ ... „Még nem elég, / Hogy csak szűk baráti körben / Tüntesd ki harcos énedet, / Küzdj, tanulj, akarj s haladj előre, / Az út messze vezet“ ... — amint látható, soraik egyszerűek, gondolataik is azok, tiszták. Mégis, ez még nem költészet. A vers a művészi mondandót, megfigyelést a valóságot megérzékítő képben adja vissza. De hát ezt Önök tanulják is, ma a középiskola igen gondos irodalomelméleti oktatást nyújt. Most már kíséreljék meg a költői gyakorlatban is hasznosítani ismereteiket. L. M. — Bárót; M. D. — Erzsébetváros; L. I. — Tusnád. Biztató, hogy leveleikben arról beszélnek, mennyire elégedetlenek eddigi próbálkozásaikkal. örvendünk, hogy a középiskolai (kötelező) olvasmányok mellett igyekeznek bepillantást nyerni az irodalom még tágabb világába. „Regényeket és más könyveket már régóta olvasok, de versköteteket nem olvastam; csak most, a Kakassy Endre Eminescuéletrajza nyomán értettem meg a vers igazi értékét, szépségét.“ A vers igazi értékét, szépségét keresik — akkor is, amikor élményeiket, benyomásaikat papírra vetik. Úgy látjuk, első kísérleteik főként a természet (az évszakok) költői érzésekre ihlető gazdagságából táplálkoznak. Ezen nem csodálkozunk, nem is kifogásoljuk, de szeretnénk, ha témakörük bővülne, s elsősorban az iskolai élet mozzanatainak, eseményeinek, a növendékek tudatvilágának, elképzeléseinek és vágyainak viszszaadására gondolunk. Most írnak a tavaszról, őszről, télről, de legtöbbször csak azt az általánost és megszokottat ragadják meg, aminek fölidézéséhez nem kell költői (csak egészséges) szem. A költői szemlélet lényege, hogy a valóságot látomásosan, egy-egy részletet kinagyítva (vagy az egészet összefogva) tükrözi: „eszközei“, a hasonlatok, képek, ellentétek segítségével. „Eljött, itt a hideg tél, / Reggelenként hull a dér. / Jönnek a nagy fellegek, / Jég lesz már a víz felett. Vagy: „Bomlik a rügy, / Rigó fütyöl a fán...“ Ezek egyszerűen sablonok, közhelyek, ilyen sorokat kis verselési készséggel már össze lehet ütni. A költeménytől többet kell kapnunk, mint azt, amit úgyis tudunk, ami semmilyen újat, újdonságot nem nyújt nekünk. Ez az új természetesen nem tudományos fölfedezést jelent (természetleíró versekről szólva); nem az a feladat, hogy a költő olyasmit tudjon a nyárról, télről, ami eddig rejtett volt teljesen. A költői új hangulatban, látásmódban, valamint kifejezésben kell hogy jelentkezzék. Aztán itt egy harmadik próbálkozás: nem állítjuk róla, hogy hibátlan alkotás (ritmikailag talán fogyatékosabb a fentieknél), de élményt kelt az olvasóban, érezzük, hogy itt nem ismert fordulatokkal s az erőtlen szavak töltőanyagával dolgozik műhelyében a szerző, hanem valami nehezen meghatározható fogékonyság, érzékenység van jelen a természet és az ember tükrözésére. „Nemsokára hajnalodni kezd, / és minden édes álmot / az ember elfeled... S a mély csendet egy lassú / szekérzörej töri meg. / Kis, törpe lovak, / kóboros szekérke, / a gazda még alszik, / kis, barna emberke. / A lovak orrára / zúzmara fagyott, / a lehelet, a pára / jéggé változott. / Lassan kivirrad egészen, / de messze mégse lát a szem, / mert a határt befödi a köd, / s csak hallszik, a két ló, hogyan lép köd.“ MÁRKI ZOLTÁN BORDY MARGIT Az állványokról szikraeső hullott alá az utcára. Apró csillagok villogtak át a zajon, némán, hogy a figyelmet magukra vonják, s az emberek a sarkon megálltak és önfeledten nézték a sokszikrás csodát, mint valami látomást, s az arcokon mosoly helyeselt, és többnyire nem is a hasznos lényegnek. SZIKRAESŐ ez a tüneménynek szólt, mit aláhúzott az est. Egyszerű volt az egész: hegesztettek. S akiknek fekete kontúros alakjai hajlékony légtornászoknak tűntek fent a fémcsöveken, nem is gondolják talán, hogy az utcával ölelkező fényivekkel mélyebb képpé valósultak, mint a mélység talpuktól az utcakövekig. LEVÉLVÁLTÁS HELYETT Hogyan látja az olvasó az irodalom s a művészetek problémáit? Szerkesztő, író számára talán sosem volt izgalmasabb ez a kérdés. Az utóbbi években ugyanis — a társadalmi fejlődés eredményeképpen, — a művészetek rohamléptekkel fejlődtek nálunk. És azt sem nehéz megállapítani, hogy ez a fejlődés — törvényszerűen — a naturalizmustól való elszakadás irányában ment végbe. A művészetek egyre kevésbé lesznek a kor valóságának naturalista tükörképei. A műalkotás egyre inkább a kora politikai és erkölcsi eszméi által meghatározott alkotó sajátos valóságlátásának, vágyainak, álmainak kifejeződése, amelytől idegen mindenféle uniformizálás. Ezért izgalmasabb a kérdés, mint bármikor: hogyan jön velünk a néző, mit ért meg az olvasó, öröme telik-e munkánkban a tárlatlátogatónak? És ez adja az indítékot arra a szerkesztőségnek, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát az olvasóval, s választ keressen ezekre a döntő kérdésekre. Nézzük meg tehát a szerkesztőséghez beérkezett levelek alapján, hogyan látja munkánkat az olvasó: „Én, az Utunk olvasója, — írja T. Z. Málnásról —, jó sokáig csak a cowboy és detektívregények világában éltem. Ennek két oka is volt, egyfelől, mert akkoriban csak ezek voltak megvehetők, másfelől, mert ezeknek volt a legvonzóbb a címük. Ma már nem is tudok ránézni az efféle könyvre. Most azonban azt a hibát csináltam meg, amire Székely János figyelmeztet a lapban megjelent sorozatában, hogy öszszevissza vásároltam könyveket...“ Majd így folytatja: „Az Utunk nekem tetszik, — csak egyet hiányolok benne, hogy — mint a szilveszteri számba — más számokba is jusson legalább egy oldalnyi humor.“ De amellett még azt is megtanulhatjuk T. Z. leveléből, hogy a vonzó cím — ha tartalmas olvasmányanyagba „csalja be“ az olvasót — döntő fontosságú lehet. Még több javaslattal áll elő K. J. érsemjéni munkatársunk: „ ... Először is az lepett meg, mennyi ismeretlen szót lehet lelni a cikkekben, olyanokat, amelyeket eddig soha nem hallottam, habár mindig szerettem az irodalmat, és sok más újságot meg folyóiratot olvastam. Talán ezeknek az ismeretlen szavaknak a jelenléte akadályozott meg abban, hogy nem kedveltem meg az Utunkat hamarább. Számolni kell tehát azzal, hogy a lap hasábjain előforduló nehezebb szavak és kifejezések miatt, melyeket nem akármilyen olvasó ért meg, egyesek lemondanak arról, hogy megvegyék az Utunkat, vagy ha meg is veszik, csupán a könnyű olvasmányokat olvassák el, a többiekre bizonyosan bosszúsan pillantanak, mivel nem tudják élvezni őket. Javasolom, hogy létesítsenek egy rovatot irodalmi és művészeti kisszótár címmel, amelyben ismertessék az olvasóközönség által kevésbé ismert szavak jelentését. Én például nem vagyok tisztában a giccs és groteszk szavak jelentésével, és sajnos nincs is honnan, hogy megtudnám ... Nagyon szeretném, ha helyet kapna minden egyes számban egy-egy helyesírási kérdésekkel foglalkozó rovat is. Azt hiszem, ez sokat használna az Utunk olvasóinak és azoknak is, akik kezdő írókként együttműködnek a lappal. A Levélváltás rovatból látom ugyanis, hogy a kezdők eléggé hadilábon állanak a helyesírással...“ S. R. Marosvásárhelyről a modern költői kifejezési eszközöket bírálja. Különösen „a mindenáron eredetiségre törő •►fizikus költőkkel«“ elégedetlen. „A fizikus költők olyan megszállottjai a múzsának — írja—, akik hosszú éveken át elvont vagy a legjobb esetben konkrét fizikai képleteken töprengenek és — közben Liszt prelűdjét dúdolva — mellékgondolataikat kötetlen versformában papírra vetik. Prózával csak azért nem foglalkoznak, mert gondolataikat összekötő szöveggel is meg kellene toldaniok. És ez nagyon sok időt rabolna el elmélyült töprengéseikből, ami hátrányára vállana mind a fizikának, mind a költészetnek... Nem lehet könnyen eltalálni a szabálytalant, sem formában, sem tartalomban ... A fizikus költők azonban nem sajnálják a fáradságot, nem riadnak vissza sem a nehézségektől, sem a buktatóktól. Szorgalmasan gyártják korunk legszabálytalanabb kerekeit... S csak azért, hogy megmutassák az olvasónak, hogy nem lehet őket egykönnyen megfélemlíteni, önként vállalják, hogy ők legyenek a szabálytalan kerekek hajtószíjai...“ Érdekes megjegyzések, s azért közöljük a levelező konkrét példái nélkül, mivel példatára nagyon hiányos, és ezáltal leszűkíti a kérdést. Persze a szerkesztő nem eshetik túlzásba. Nem minden szent, ami az olvasótól jön. Az ilyen álláspont mélyen megsértené az olvasót, hiszen azt a látszatot keltené, hogy véleményét merő udvariasságból fogadjuk el, gyakorlatban pedig nem számolunk igazával. G. I. bukaresti olvasónknak például nem tudunk igazat adni. „Egyik régebbi versében — írja — Lászlóffy Aladár robogó lóról és éber bútorokról ír, amelyek eléggé furcsa szópárosítások. Valamint holmi építőállványokról, melyek, mint őszi fák körülállják az éjszakát. Hát engedjék meg, de én pillanatnyilag egyáltalán nem tudnám elképzelni, hogyan lehetne körülállni az éjszakát, vagy hogyan tudnak körülállni olyan építőállványok, amelyeket egy most készülő blokk köré emeltek ...“ Csakhogy a művészi képet nem mikrométerrel mérik. Van úgy, hogy a művészi képben a valóság egyes alkotóelemei megváltozott arányokkal, tulajdonságokkal, feladatkörrel szerepelnek. A költői kép — még akkor is, ha annak összetevő anyaga a természetben megtalálható — a költő sajátos látásmódja szerint alakul. Hangulatai szerint eltorzulhat, vagy vízióvá alakul. Kis fáradsággal a világirodalom legismertebb költőinek műveiből is olyan képeket vehetnénk ki, amelyek G. I.-t éppígy, vagy talán ennél is inkább „megbotránkoztatnák“. De ha erre most nincs is idő, hadd idézzek csupán József Attilától. Találomra belelapozok az összes versekbe: „Sárga füvek a homokon, / csontos öreg nő ez a szél, / a tócsa ideges barom / a tenger nyugodt elbeszél... (Sárga füvek). „A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve / lassudab harangkondulás ...“ (Téli éjszaka). „Már karcsú idomaira pongyolát ölt a jég. / Az alkony a felhőn fésű...“ (Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak). És sorolni lehetne a példákat. A szép példákat, mert az itt felsorolt képek mindegyike látszólagos ellentmondásosságában is érzékletes és szép. Bár konkrét képként olykor elképzelhetetlen. De hát a költő mégsem a valóság fényképeiből rakja ki a maga képrendszerét. De nem az a lényeges, hogy az olvasónak az általa felvetett kérdésben igaza van vagy nincs. Hanem az, hogy megismerjük s kölcsönösen befolyásoljuk egymást. Az, hogy az alkotó véleménycsere a lap és olvasó között minél mélyebb tartalmat kapjon. A szerkesztőségnek mindent el kell követnie, hogy az olvasók véleményét megismerje. HUSZÁR SÁNDOR UTUNK IRODALMI KÖRÖK HÍREI Egész sor újdonsággal örvendeztették meg Bukarestben a hallgatóságot a felolvasók az N. LABIS IRODALMI KÖR utóbbi munkaülésein. Nemcsak az alkotásokkal először jelentkező fiatalok fellépése tette érdekessé ezeket az üléseket, hanem az is, hogy többen mutatkoztak be új oldalukról a kör „befutójai“ közül... Amint a felszólalók hangsúlyozták, a március 2-i ülésen „debütáló“ Ileana Mălăncioiu versei máris eredeti tehetségről tanúskodnak. Ugyanezen az estén olvasott fel új verseiből Ion Gheorghe. A versek körül fellángoló vita szinte valamennyi részvevője szerint a költő problémalátása drámaibbá vált, kifejezési eszközei egyszerűsödtek. A március 9-i munkaülésen Marcel Grădinescu olvasta fel O nouă ştiinţă című „ironikusan fantasztikus“ novelláját. A fiatal szerző íráskészsége, intellektuális humora tetszést aratott, azonban Gica Iureş, Toma Pavel, Dragoş Vrânceanu és mások arra is felhívták a figyelmét, hogy a szatirikus hangvétel következetessége érdekében kerülnie kell a szentimentális bőbeszédűséget. Marcel Grădinescu novelláját Marin Sorescu versei követték. Sorescu modernségének egyik méltatója olyan varázslóhoz hasonlította őt, aki csak azért szedi ízekre a dolgokat, hogy rögtön új minőségű egységet teremtsen. „Az utóbbi időben elhangzott versekben megfigyelhető a kör nem egy költőjének az a törekvése, hogy az élménykor kiszélesítését a kifejezés tömörítésével párosítsa. Közéjük tartozik Marin Oorescu is“ — jegyezte meg Dragoş Vrânceanu. Március 16-án Constantin Novac írása és Lidia Magheru versei kerültek sorra, másnap pedig a ploieşti-i I. L. Caragiale kör tagjait látták vendégül a bukaresti fiatalok a két kör közös irodalmi estjén. A kolozsvári GAAL GÁBOR irodalmi kör — melynek tavalyi munkájáról részletesen beszámoltunk már — új munkaévében folytatta magas színvonalú, érdekes tevékenységét. Októbertől márciusig 27 verset és 7 prózai munkát vitattak meg; a felolvasó szerzők közül megemlítjük Apáthy Géza, Aradics László, Balázs András, Cseke Péter, Domokos Eszter, Éltető József, Farkas Árpád, Gyimesy Éva, Kenéz Ferenc, Keresztes Dénes, Király László, Magyari Lajos, Paizs Tibor és Szele Péter nevét. Megvitatták Szabó Zoltánnak a Forrássorozatban megjelent novelláskötetét, és megbeszélést rendeztek Szilágyi Istvánnal az Utunkban megjelent Ha a napot választod c. novellájáról. 63 részvevővel társlátogatást szerveztek Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor műtermébe; a nagy élményből született írások felolvasására szentelt esten azután a két meglátogatott is megjelent. Az — ugyancsak kolozsvári — EMIL ISAC irodalmi körrel való szoros kapcsolat s főképp kölcsönös műfordítói munka keretében irodalmi oldallal jelentkeztek az Igazság és az Előre hasábjain. Közös tevékenységükkel részletesen foglalkozott mindkét lap, valamint a kolozsvári rádió. A legutóbbi , március 26-i ülésen Molnos Lajos két versét vitatták meg. Hozzászóltak többek között Magyari Lajos, Király László, Bartonek István, Apáthy Géza, Bottyán Zoltán, Éltető József, Keresztes Dénes és Józsa János, valamint az írószövetség kolozsvári fiókja IMSZ-alapszervezetének részéről Jancsik Pál, az Ifjúsági Könyvkiadó szerkesztője. A kör ülésein egyébként számos kolozsvári író és szerkesztő vesz részt — több-kevesebb rendszerességgel; így például Nagy István, Szabó Gyula, Huszár Sándor, Lászlóffy Aladár, Szabó Zoltán, Lászlóffy Csaba, Szilágyi István, Kántor Lajos, Szilágyi Júlia és Bodor Pál. Nem egy érdekes akció szerepel a kör munkatervében: közös irodalmi est és dokumentációs kiszállás az EMIL ISAC irodalmi körrel, tapasztalatcsere a bukaresti N. LABIS irodalmi körrel, leendő Forrás-kötetek anyagának megvitatása, műfordítói verseny stb. A kör meghívására rövidesen Gáli Ernő professzor, a Korunk főszerkesztője tart előadást az egyik munkaülésen Irodalom és szociológia címmel. Fiatal prózaírók VÍZSZINTES: 1. Az Utunk 1962—63. évi novellapályázatának első díjasa. 13. Novelláskötet, szerzője a függ. 9. alatt. 17. Takarmány. 18. Híres óriásmeteor. 19. Kiállítási termek. 21. Harun al Rasid népe. 23. Vértanú. 25. Mákony. 26. Kiejtett mássalhangzó. 28. Déligyümölcs. 30. Balti-tengeri nép. 32. ... szeológia: ismeretelmélet. 33. Például: a kén. 35. Novelláskötet, szerzője a függ. 22. alatt. 38. Visszaáztat! 41. Vissza: el van végezve. 42. Innen indult Ady az Óceánig. 43. Uncut! 45. Régi mesefilm. 46. Olasz néger. 48. Műanyag. 49. Legalább két eb. 50. Mértani fogalom. 51. Népi tánc. 54. Hangtalan csűr. 55. Nem enged. 57. Rómeó és Júlia városa. 59. Zelk Zoltán. 60. Vissza akartam románul. 61. De. 62. Régi fegyver. 64. Anyanyelvre átültet. 66. Névelő. 67. RN. 68. Német város a Duna partján. 70. Vissza: harcias menyecske. 73. A PCR ifjúsági szervezete. 75. Angol egy. 76. Száraz sár. 77. Román ember. 78. Fűszeres. 80. Korszerű fotódokumentációs eszköz. 82. Akit keverve. 83. Papírra veté. 84. Országos..., Szabó Lőrinc verse. 85. EO. 86. Félember! 90. Néma nézet. 91. Korszerű motor. 96. Lötty. 98. A Szeptember című regény szerzője. FÜGGŐLEGES: 1. Az Utunk 1962—63. évi novellapályázatának második díjasa. 2. Adriai kikötőváros. 3. Spanyol naturalista író. 4. Keresztül. 5. Moszkvai nagyáruház. 6. Viszsza: fiatal nő. 7. Régi magyar énekmondó. 8. Kevert Titusz. 9. Az Utunk 1962—63. évi novellapályázatának harmadik díjasa. 10. Hang nélkül vés. 11. Esőben álló. 12. Novelláskötet, szerzője a függőleges 1. alatt. 13. Angol hegy 14. ÜNM. 15. Lefolyástalan víz (ék. h.). 16. Egyszerű fizikai gépen. 20. Kínai hosszmérték. 22. A Búcsú a rövidnadrágtól című ifjúsági regény és a Cérnakáplár című karcolatkötet szerzője. 24. Végtelen pillantást vet rá. 27. Novelláskötet, szerzője a vízsz. 1. alatt. 29. Oktat. 31. Német Demokratikus Köztársaság. 32. A sörgyártás feltalálója. 34. Megőriz. 36. Felszállók — románul. 37. A gall háború szerzője. 39. Mutatószó. 40. A bróm vegyjele. 44. Időszámításunk előtt 47. ...tize,istápolás románul. 48. Béke — spanyolul. 50. Száz négyzetméter. 52. Életutam. 53. Román sajtóműszó: villámankét. 54. Római 900. 56. Féldrágakő. 58. EFG. 63. Jupiter felesége. 65. Fonetikus francia három. 69. Megismétlődő versszak. 71. Francia város. 72. Ebben a sorozatban jelentek meg a rejtvényben szereplő írók kötetei. 74. Ünnepélyes lakoma. 76. Vissza, vastag, cserzett bőr. 78. Kettőzést jelentő előtag. 79. Fellép rá. 80. Novelláskötet, szerzője a vízsz. 98. alatt. 81. Népiesen ébreszti. 82. Farkatlan (!) mérgeskígyó. 85. Véredénye. 87. Se nem ez, se nem az. 88. Pláne. 89. Nemzetközi íróklub. 91. Skálahang. 92. Lásd a függ. 95-öt. 93. Ultraviolett. 94. Mint a függ. 44. 95. A függ. 92-vel: a Gondos atyafiság írójának névjele. 97. A tetejére. (Készítette: Csorna Istvánt