Utunk, 1965 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1965-10-29 / 44. szám
6 Versről versre (Folytatás a 2. oldalról) zuhatagba. Ilyenkor — amikor agyonbeszéli magát — kísért aztán Lászlóffynál a rossz értelemben vett zsurnalizmusba feloldódó közhely-gondolatiság. Amikor túl sokat mond, mert nem küzd meg eléggé az „egyetlen szavakért“, amelyeket éppen itt (a versben) kellett volna leírnia. KÖVEK ÉS SZOBROK Különben fogalmazhatnánk úgy is, hogy az antipózban mondigáló versíró csak az egyik Lászlóffy, hiszen ő a legsokoldalúbb költő nálunk, ami annál örvendetesebb, mert a romániai magyar lírának túl sok kiválósága volt kimondottan egy húrú művész a két világháború között. De hát melyik is az igazi Lászlóffy? Az, aki A lencse-csiszoló ban a művészi modell aszkétikus megmunkálásáról vall, s ezt a (közvetett) ars poeticáját igazolja is apró remekeivel: a Sirálytoll-lal, a Háromszor ébredtem fel azon az éjszakánál, az Ablak előtt-tel, vagy a Háremhölgyek guggolótáncának megannyi részletével? Vagy az, aki modern grafikák bonyolult képelem-halmozására emlékeztető vízió-sorból bontja ki a Metszet az időben meg a Feltámadás tragikusan fenséges humanizmusát? Esetleg az, aki klasszikusan komponált elbeszélés- és képsorokból teremt parabolát az Oresztész napjaiban és annyi más versében? Vagy talán az, aki A kőfaragók-at és nem egy versét annyira filmszerűen koncipiálja, hogy kis forgatókönyvnek tűnik az egész, legfontosabb elemeiben? Egyik se az igazi — külön-külön, csak együtt jelentik Lászlóffy Aladárt, akinek egyénisége nem vész el műfogásainak sokféleségében, mert minden műfogásával modellt farag, hogy kifejtse, érvényesítse benne és általa újszerű lírai világképét. A Kövek és szobrokban így beszél erről: „Engem nem lep meg, ha úgy, azonnal, nyersen, / bőröstől lenyelve nem hasznos a versem. / Más fogadtatás jár itt, az összhatásnak! / Színtelen szavakból, durva mészből állhat, / saját meleged ég melegítőn abban: / Mária-szemekben, Vénuszmozdulatban. / Közérdekűt, nagyot és kicsinyes jármot, / tökéletességet s múló kamasz-álmot / általad fogadok: hangzót, kép, költészet! / Nem bánom, ha kő, csak adja az egészet!“ A vers két zárósorában pedig így összegez: „Azzal, ahogy a nyers emberivé érik, / a valóság pontos stádiumát mérik!“ Ez Lászlóffy Aladár igazi ars poeticája. Modellt pattint, gyúr, farag, csiszol, szervez, komponál állandóan, hogy megújuló világunkban teljesebb emberség igényét hirdesse vele. Versről versre: MAROSI PÉTER Mit tud a középiskolás Levél az iskolából ?gy szép verőfényes délután beköszöntött a mi portánkra is a szerkesztőség. És micsoda meglepetés: az őszi, régi ruha csak álruha volt. A kérdés, amit feltett, igen-igen ezerkilencszázhatvanötös. A középiskolást vette mikroszkóp alá. Mit tud? Hogyan készült fel az életre? Milyen mélyek és tartósak például fizikai ismeretei? És lehet, egy kissé elfogultan, azt is megkérdezte: miért hiányos humán műveltsége? Nos, feleljetek, pedagógusok. Jó, legyen terítéken a humán műveltség. Nem azért, mert ez ma a nevelés Kolumbusz tojása. Csupán figyelemből. Hiszen a szerkesztőség kezdeményezhetett volna sportvitát is, mint annyi irodalmi lap, cikkezhetne a zsebtolvajkirályokról, mint szintén annyi irodalmi lap ezen a világon. A szerkesztőség azonban arra hívta fel a figyelmünket, hogy itt-ott némi baj van a humán műveltség krétája körül... Ki a felelős? Ne bántsuk a kisdiákokat. Nem az ő kis jegy-ügyecskéjük ez. Európai probléma. Hányadika is van ma? Mindegy. Ezerkilencszázhatvanötöt írunk. Járjuk be képzeletben a nagyvilág filmszínházait. Számoljuk meg, hogy ma, ezerkilencszázhatvanöt ikszipszilonadikán hány diák és diáklány ül a nagy képernyő előtt. Azt hiszem, ha megfognák egymás kezét, úgy ahogy vannak, diáktáskával a kezükben, egyenruhában, fehérek, feketék és színesbőrűek, körülölelhetnék az egyenlítőt. Mit tudnak ők a filmművészetről, korunk legnagyobb hatású művészetéről? Egy szerény felszólaló a Contemporanul hasábjain filmesztétikai alapismeretek bevezetését kérte a líceumokban. S a válaszok? Mosoly, morgolódás, fejcsóválás, felháborodás. Mert úgymond, vannak ennél komolyabb problémái ennek a technika-levegőjű századnak. Meghajtjuk fejünket. Vezessenek be kibernetikai alapismereteket is a tizenkettedik osztályba. De miért kell azért elhanyagolni a művészeteket? Megérti-e vajon a diák felelősségteljes szerepét a gépek századában, ha csak a gépek mechanikai törvényeit ismeri? — Nincs szakemberünk. — Túlterheljük a gyermekeket Ezek sem komoly érvek. Szakembert tudunk képezni. S az effajta szellemi túlterhelésért köszönetet fog mondani a diák. Gondolatbeli sétánkat tovább folytathatjuk. Mondjuk a zene, a képzőművészet területére. Vagy akár az irodaloméra. Nemrég olvastam egy külföldi humorista novelláját. Egy kislány kezébe véletlenül Puskin-kötet kerül. Belemerül az olvasásba. Éjfélig olvassa az Anyegint. A füstölgő gyertyafény mellett megsiratja Olgát és Tatjánát, és sok kérdést tesz fel az éjszakának, melyekre ébredező kis női lénye még nem tud választ adni. Alig várja az irodalom órát, hogy tisztázza első nagy irodalmi élményét. És mi történik? Sírva szalad ki az óráról. Válasz helyett — „letolták“. Nem akar többé irodalomról hallani. Én ezt a novellát lefordíttatnám és megküldeném minden irodalomtanárnak. Ezzel kezdeném az egyetemi katedrákon az irodalomtanítás módszertanának előadását. Mert bizony mondom, nem tetszik az nekem, ha a diák csak Petőfit tartja költőnek (s azt sem tudja, miért), ha megakad Ady költészeténél, s ha el is olvassa Kányádi verseit, a Lászlóffy Aladárét csak mosolyogni tudja. Ez nem irodalmi ízlés kérdése. Vagy nemcsak az. Az irodalmi műveltség kerül itt mérlegre. S bizony elférne nálunk néhány olvasmányos irodalmi kalauz, melyek barangolásra hívnák a kezdő olvasót a modern költészet és próza birodalmába. Ha nem szólnánk mi is hozzá a világszerte lángoló vitához, magunkra sütnénk a provincializmus bélyegét. Asztalomon újságok, folyóiratok, nyúlfarknyi cikk-kivágások. A Lityeraturnaja gazeta ez év ötvenedik száma piros tintával megkérdőjelezve. Egy pedagógiai szaktekintély nyilatkozik: újabb óraelosztást követel az egzakt tudományok javára. Aztán más újságkivágások. Lev Kasszil, Bondarcsuk hogy csak néhány nálunk is ismert személyiséget említsek — válaszolnak felháborodva. Nyilvános vitát követelnek. Persze, vigyáznunk kell arra a bizonyos Móra Ferenc-i tetrakontraoktaéderre, nehogy mi is negyvenkilenc oldalúra szerkesszük. Nehogy olyasmiről vitatkozzunk, amit már rég tudunk. Hiszen Móra Ferenc óta nemcsak a kalcinált szóda összetételét tanultuk meg a pedagógiában, de itt-ott sikerült már kiszámítanunk azt is, hogy öt póknak hány a lába. Ugye, mindenki tudja már? Illedelmesen félrevonulunk. Gyengébbek kedvéért nem kívánjuk megsérteni a tankönyvszerkesztőket. KILIN SÁNDOR tanár, Kürtös A költészet hetének teljében a Labiş irodalmi kör prózaesttel nyitotta meg az új irodalmi évadot; Cornel Omescu olvasta fel három rövidebb elbeszélését. Heves vita követte a felolvasást — noha a Iuceafárul névtelen beszámolója szerint e hevességben tán túl sok volt a könnyű petárda és görögtűz ... Érdekes azonban, hogy a vita során a mai problémafelvetés hiányát különös szemszögből, igen érdekes életrajza ismeretében vetették a szerző szemére (C. N. Rusu, Eugen Teodoru). Ion Lancránjan, a Kordovánok szerzője a „nagy problémákat“ hiányolta. A Luceafărul helyettes főszerkesztője, I. D. Bălan a „konstruktív őszinteség“ (?!) szellemében elemzés helyett bevallotta, hogy ... mérhetetlenül unatkozott a felolvasás alatt... A vitaülés legérdekesebb és legtanulságosabb mozzanata azonban kétségkívül Eugen Barbunak, a Luceafărul főszerkesztőjének a felszólalása volt. Elmondotta, hogy valósággal üldözi már az a furcsa sztereotípia, monotónia — a meghökkenteni akarás, az eredetieskedés egyhangúsága —, mely számos fiatal írónk munkásságát jellemzi, s ez a fajta egyhangúság talán még banálisabb, elcsépeltebb, mint az, amelynek reakciójaképp született. „A Sebeiul 20 minden újabb számának megjelenését újabb írásmodor megjelenése követi, az utánzásnak, a meg nem emésztett hatásokról tanúskodó írásoknak valóságos lavinája ...“ A Labin-kör évnyitó vitája tehát a legszigorúbb igényesség, az éles bírálat szellemében zajlott le — mintegy figyelmeztető hangütésként, mely nyilván meghatározza egész évi tevékenységét. Okulhatnak belőle az összes irodalmi körök. (N. R.) KILENCVENNYOLCAN vettek részt a kolozsvári Gaál Gábor irodalmi kör 1965 október 22-i évadnyitó ülésén. A kör felelősének rövid bevezető tájékoztatója után D. R. Popescu az írószövetség nevében üdvözölte a kört. Ezek után Magyari Lajos ismertette az egyetemi hallgatók irodalmi körei Szinaján lezajlott országos tanácskozásának munkálatait; a találkozón a Gaál Gábor kör három tagja is részt vett, közülük Farkas Árpád díjat is nyert. Lászlóffy Aladár ismertette az Ifjúsági Kiadónál készülő versantológiát, mely az önálló kötettel még nem jelentkezett huszonöt fiatal költő írásaiból állt össze. Ezek közül tizennégyen — Apáthy Géza, Balázs András, Bordy Margit, Cseke Péter, Farkas Árpád, Kenéz Ferenc, Király László, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Szabó Barna, D. Szabó Lajos és Tatár György — a Gaál Gábor irodalmi kör tagjai. Lászlóffy Aladár beszámolója után az antológia szerzői felolvasták egy-egy, a kötetbe beválasztott versüket. Az ülés második részében került sor Csehi Gyula nagy érdeklődéssel várta Hogyan nem szabad Marxot olvasni (Marx esztétikai hagyatéka néhány kérdéséhez) című kötetlen előadására. Az írószövetség nevében D. R. Popescu felkérte Csehi Gyulát, tartsa meg előadását román nyelven is, az Emil Isac irodalmi körben. A kör legközelebbi ülését október 29- én, pénteken este 8-kor az egyetemi hallgatók Gheorghe Gheorghiu-uej Művelődési Házában tartja meg (a harmadik emeleti klubteremben). Napirenden Király Lászlónak a Forrás-sorozat számára beadott verskötete megvitatása szerepel. VKÖNYVEK Gárdonyi Géza: Szegény ember jó órája Gárdonyi életművében egymás mellett állanak kimagasló csúcsok és tátongó szarvanekok, a századvégi társadalmi megrekedtség okaira bátran rámutató, és idillizmusba, érzelgősségbe fulladt írások. Volt-e valaki, aki ne vált volna meg elbűvölten (s nemcsak gyermekfejjel) az Egri csillaga/c-tól, s hányan voltak, akiknek még a megbotránkozáshoz sem maradt erejük, ha véletlenül a kezükbe került egy-egy olcsó humorú, az „együgyű parasztot“ nevetségessé tévő Gúre Gáborkönyv. Innen van az, hogy olyan sok egymásnak, sőt sokszor önmagának is ellentmondó vélemény hangzott el az író életművével kapcsolatban. Az irodalomtörténet van hivatva felmérni ezeket az egyenetlenségeket, elemezni a buktatók egyéni és társadalmi okait, de ennek az irodalomtörténeti munkának — és épp Gárdonyi esetében — el kell távolítania az író művére rárakódott és rákövesedett hamisítás-, torzításréteget is. Gárdonyi novelláinak új, kétkötetes válogatása (sajtó alá rendezte Z. Szabó Sándor és Tóth Gyula) az irodalomtörténetírás mellett az olvasó számára is feltár egy, sok tekintetben hitelesebb, igazabb Gárdonyit. A századforduló magyar prózájában megtörténik az elszakadás a sokáig kísértő romantikától a realista ábrázolás irányába. Két póluson kristályosodik ki ez a jelenség, egyfelől Bródy és Thury harcos radikalizmusában, mely a robbanásig leszóló ellentétek világába vezet, robbanásig feszülő — a naturalizmusba hajló — írásokon át, másfelől Gárdonyi falusi novelláiban, aki az emberi lélek ábrázolásának síkján mutatja be lényegében ugyanazt a megoldatlan problémák sokaságában vergődő világot. Gárdonyi írásaiból hiányzik a lázadás, de ez felébred az olvasóban. A viharzó szenvedélyek helyét halk, sokszor lemondó szemlélődés tölti ki, mégis ezek az írások az irodalmi barikádnak ugyanarról az oldaláról csendülnek fel, mint Thury, Bródy vagy a többiek írásai. Gárdonyi nem szószékről vádol, hanem azonosulva a némán szenvedő ember befelé fordulásával. Nem vágja a társadalom szemébe bűneit, de hőseinek a társadalmi bűnökből fakadó tragédiája a szívünket facsarja, a maga nem lázad, hősei is csak ritkán, sorsuk azonban lázító. A szenvedés okaival szemben Gárdonyi tehetetlenül áll. Nem hisz abban, hogy ezeket az okokat orvosolni lehetne, nem látja az utat, amely ebből a reménytelenségből kivezet, de a szenvedőkkel, az elesettekkel megosztja önmagát, szeretettel próbálja enyhíteni azt, ami ellen harcolni már képtelen. Sokszor talán idillinek tűnik a kép, amelyet ad, de mögötte mindig felsejlik egy fájdalmas szájrándulás, s ha az író vállalja az idillt, azt nem azért teszi, hogy elterelje a figyelmet a nagy kérdésekről, hanem mert a maga tehetetlenségének érzetében enyhülést akar hozni. Az emberben rejlő igaz értékek hordozói ezek a novellák, melyek nem hagyják kialudni a hitet az emberben, a dolgozó nép között mutatják meg a szépség és az igazság hordozóit, akik éppen e bennük rejlő szépség és igazság révén harcolták ki a szépség és az igazság győzelmét a világban. (Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1964.) (dávid) Kuncz Aladár: Fekete kolostor Fekete kolostort — szerény alcíme szerint: Feljegyzések a francia internáltságból — nem regénynek szánta szerzője. Ma már tudjuk, hogy az első világháborús rabság emlékirata a legnagyobb magyar én-regény. Egy 28 éves, nem hétköznapi műveltségű tanár azért kerül csöndes kolozsvári otthonából végül is az internálótáborok poklába, mert hódolója volt a francia kultúrának. És 1914-ben minden nem-francia gyűlöletessé vált Európa legkulturáltabb országában. Az igazán nagy alkotások rendszerint nehezen kategorizálhatók. Én regényt mondtam, pedig az no alig beszél önmagáról. Erkölcsi, érzelmi pilléreken, apró epizódokat sorjázva egymás után, több tucatnyi szereplőt állít elénk. Csak tényeket, eseményeket mond el, a zseniális író laktatni tudásával, alig néhány szóval mutatja be a rabság szereplőit. Látszólag szenvtelenül ábrázolja az öt esztendeig tartó, ártatlanul viselt szörnyűségeket, nem élez ki csattanókat. De az időzített érzelmi robbanóanyag az olvasó lelkét dúlja föl és alakítja jobbá. Ismerjük a második világháború fasiszta táborainak retteneteit, mégsem tudjuk kivonni magunkat a régmúlt szenvedések hatása alól. Vajon miféle esztétikai gyönyörűség ejti meg itt az olvasót? Az író etikai tartása, erkölcsi nagysága babonáz meg elsősorban, és nem a könyv elvont esztétikai szépségei. A humanista ember magatartása, azé, aki öt év ártatlanul elviselt szenvedései után egyre mélyülő emberségről tud bizonyságot tenni. Nem a francia nép gyűlöletét hirdeti; Kuncz Aladár könyvének legrokonszenvesebb alakjai azok a franciák, akik a vérzivatarban emberek tudtak maradni. Erre a minden körülmények közötti emberszeretetre, heroikus humanizmusra buzdít a Fekete kolostor, ezt tartom legnagyobb értékének. A könyv bevezetését Jancsó Elemér írta. Az irodalomtörténész objektivitása mögé húzódva adja az erdélyi emlékirodalom betetőzőjének, Kuncz Aladárnak az értékelését. Jancsó Elemér bevezetőjéből hiányzik azonban a Fekete kolostor szerzőjének kor emberi portréja, a „kedves Dadié“, akihez különben családi kapcsolatok is fűzték a bevezető tudós íróját Régi adósságát törlesztette az Irodalmi kiadó a Fekete kolostor megjelentetésével. (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1965.) (katonai Omár Chájjám A XI. században élt ez a merész hangú, verseiért sok üldöztetésnek kitett perzsa filozófus-tudós-költő, akinek egyik négysorosát idézzük rejtvényünkben, Hegyi Endre fordításában: Örök élet titkát rejtik a venyigék .. . (folytatása a vízszintes 1., függőleges 46. és vízszintes 36. sorokban, a nyilak irányában). VÍZSZINTES. 17. Régi román népzenész. 18. Vajon öreg? 19. Napfényre hozza (ék föl.). 20. Kőnyomtatással, litográfiával foglalkozó (szakmai nyelven). 22. A naprendszerünk központi égitestje. 23. Szarvasfajta. 24. Izmot köt a csonthoz. 25. Ez a lóca. 26. Arc része. 28. Eső teszi. 30. Táplálkozó. 31. A tantál vegyjele. 32. Az agy gátlásos állapota. 34. Közel-keleti állam. 35. Forma. 39. TN. 40. Ráérő embernek bőven van. 41. Trója másik neve. 42. Kilesi egynemű hangzói. 44. A Duna mellékfolyója Szlovákiában. 46. Idevaló. 48. Elsőrangú. 50. Fölösen megrakja. 52. Ottilia.... George Calinescu regénye. 53. Szép emberek mondhatják magukról. 55. Az Antilla-tenger másik neve. 56. Tál pereme. 57. Középkori erődítmény. 58. Időhatározó. 59. Udvariatlan megszólítás. 60. Humoros „műfaj“. 64. In vino ... 67. Játékszered (népiesen). 70. Dante Isteni színjátékának legkiválóbb magyar fordítója. 72. Oscar Walter..., hazai német író. 73. Kereskedelmi tevékenység. 74. Nem az a serleg. 76. Múzsában van! 77. Mozart- és Rossinioperák hőse. 78. A római mitológiában a családi tűzhely védelmezői. 80. Határozói igenévképző. 84. Patkófajta (ék. h.). 85. ... Strana, Prága része, amely számos Jan Neruda elbeszélés színhelye. 87. Szomját oltotta. 88. Skálahang. 89. Zavaros a Don! 90. Nagy magyar költő. 92. Határtalan terek! 93. Számnév. 95. Hiányos iga. 96. Hazai optikai művek nevének rövidítése. 97. Vulkáni kitörésekből eredő anyag. 99. Némileg. 100. Gyümölcsöt szüretelne. 103. Fölvett. 105. Magas hegység a Déli Kárpátokban. FÜGGŐLEGES: 1. Szóbanforgó egyén (ék. h.). 2. Népgazdasági ág. 3. Rostanyag. 4. Leszármazott (ék. föl.). 5. Vizi növény. 6. Veszélyes víz. 7. Kérdőnévmás. 8. Női név. 9. Megnagyobbodna. 10. Ilyen mese is van. 11. Eltakarította a szemetet. 12. Csillagkép. 13. Birtokos névmás. 14. Izlandi ...: Victor Hugó regénye. 15. Kioszk közepe! 16. Hangzavar. 21. Ezen alapszik a világnézet. 26. Áldásos tevékenységének dicséret (ék. h.) 27. Betegségtünet. 29. Társadalmi vonatkozású besorolás. 30. Férfinév. 32. Bánsági bányászváros. 33. Sziklacsúcs. 35. A statisztikának sok van. 37. Hordott. 38. ... apáka gyermekek e néven is ismernek egy kiváló meseírót. 40. Európai szigetország lakói. 43. Középen hímző! 45. Vissza: azonos a vizsz. 31-es. 47. Ritka női név. 48. Péksütemény. 49. Vissza: domborúan vésett ékkő. 51. Kimerülten lélegző. 53. Rövid távolság! 54. Nem azonos. 61. Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának egyik főalakja. 62. Száműzetésben írta irodalmi leveleit. 63. A fekete tinta. 65. Költészeti fogalom. 66. Cselekszi. 67. Bárány teszi. 68. Ezt is lehet téveszteni. 69. Svájc fővárosa. 71. Hangtalan síp! 73. A függ. 37. tárgyas alakja. 75. Ünnepélyesen befogad. 77. Női név, amely számos József Attila-vershez fűződik. 79. Verdi-opera. 81. Fizetés első része. 82. Több mint félszáz hete. 83. Földbe’rejtené. 85. Nem rugalmas. 86. A hír, a szóbeszéd. 90. A tér legkisebb eleme. 91. Ezek alkotják a könyvet. 93. Könnyező (ék. h.). 94. Állati termék. 96. Helyhatározó szó. 98. ...muszi, sunyi. 99. Felfordított kocsiülés! 101. Visszaűt! 102. Kiejtett mássalhangzó. 104. Tisztelt cím. 105. Prém széles! (készítette Keresztes Zoltán) A 41. számban megjelent keresztrejtvény megfejtése: Henryk, Náthán Milstein, Enescu, Paganini, Ruha, Yvonne Astruc, Heifetz, Tartini, Treger, Menuhin, Corella UTUNK