Utunk, 1965 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1965-01-01 / 1. szám

8 SÜTÜNK VITA! VITA! VITA! KEDVES GYEREKEK, lapocskátok, az ösvénykénk végre egy kis vitácskát rendez nektek. A szerkesztő bácsik és rovatocska vezetöcske nénik, akik mindig az élet izzó-lüktető ütőerén tartják pulzusukat, bizony megmondják most ti­­néktek, mi foglalkoztat benneteket a leg­jobban. Mert mi ezt már most tudjuk, de ti édes pici butucskák vagytok, és majd csak a vita után fogjátok megtudni. A szer­kesztő bácsik most felvetik a kérdést, és részben otthagyják, ahová vetődött, részben pedig levonják azt a következtetést, amely a ti elkövetkező hozzászólásaitokból már most leszűrhető. Életetekbe betört a technika vívmánya — a roller. Milyen ki-, be- és visszahatással van ez rátok? Jobbak vagytok-e tőle, vagy rosszabbak? Levon-e belőletek valamit, hozzáad-e személyiségetekhez vagy pedig se nem oszt, se nem szoroz? (Majd ha na­gyobbak lesztek, a kedves szerkesztő bá­csik a differenciálszámításról is mondanak valami vicceset, most elégedjetek meg a négy alapművelettel.) Vitaindító végkövetkeztetésként közöljük Tóni bácsi, az ismert emberallerológus mag­vas értekezését. (Ebből is láthatjátok, hogy a magvat nem szabad lenyelni, hanem szé­pen ki kell köpni!) Emberség — rollerság... írta: Tóni bácsi (jobbra)érdemes emberollerológus’ Roller vagy nem roller? Ez ma már­­ ' nem kérdés! A kérdés ez: roller, de hogyan? Roller, de miért? Per qué? Quous­­que tandem? Ma már mindenki egyetért azzal, hogy a roller a jármű. A járműkultúrszociológia­­történet minden adata tanúsítja, hogy a járműtulajdonos, úgyis mint olyan, kivált­ságos helyzetet vívott ki magának a tár­sadalomban. Vegyük például a lovat. Ki az, aki lóhátról beszélhet a gyalogossal? A ló­­jármű tulajdonosa! Ki az, aki a Kanizsa felé igyekvő széles rétegek előtt jár? A ma­­sinista! Ki a szép ember a népdal ajakon? Szép ember a kala­uz, kala­uz! (Énekel-e valaki is arról, hogy szép ember a szer­kesztő?! Vagy a közíró?!!) A járműbirtok­lás tehát kétségtelenül egyoldalú és torz beállítást von maga után­­a társadalmi ér­tékskálán. Vegyük a rollert. Mit tapasztalhatunk? Azt, hogy a láb elveszti eredeti hivatását és a roller hajtóerőművévé változik, a kéz — a természet és a társadalom e csodála­tos ajándéka s egyszersmind ugyanakkor egyben terméke — a rollerkormány famí­vű rúdjának meghosszabbítása lesz; a nyelv- és beszédkészséget — a természet és társadalom e másik csodálatos ajándékát s egyben ugyanakkor egyszersmind termé­két — felváltják a tütütühöz és csingilingi­­lingilinghez hasonló értelmetlen kifejezé­sek, a szűból minden nemesb­­év ki­vész azt az egy ösztönös és éppen ezért inhu­mánus vágyat kivéve, hogy nyomás, húz­zuk be az előttünk guruló srácot. Íme a roller, mint a teljes elidegenedés és dez­­umanizálódás eszköze. Aki ember akar maradni, lépjen az le a roller guruló és kemény és rideg lé­céről és menjen vissza az édesanya­természet lágy ölébe. / VITA! VITA! VITA! Az emberke és a roller A szerkesztőség megjegyzése: A vitát megnyitjuk. Kedves gyerekek, várjuk hoz­zászólásaitokat. Tisztelt szerkesztőség! Tóni bátsi hűje!!! Kiskési Micike A szerkesztőség megjegyzése: Noha nem értünk teljesen és minden szempontból egyet Kiskési Micike levelével, hozzászólá­sát közreadjuk, nehogy elfogultsággal vagy pláne a vita elfojtásának vádjával illesse­nek bennünket. Kiskési Micikének azt ja­vasoljuk, hogy ha nem esik nehezére, még gondolkozzék egy kissé a dolog fölött. Tisztelt szerkesztőség, eddigi úgynevezett cikkeik ebben az úgy­nevezett vitában mélyen sértik azoknak a becsületes és öntudatos gyerekeknek az ér­zéseit, akik a gyerektársadalom túlnyomó többségét alkotják, és a rollert mint a fej­lett technika és a kultúrált életmód eszkö­zét használják sürgős élesztővásárlás és egyéb közhasznú akciók lebonyolítására. A C. Blokk gyerekeinek egy csoportja Tisztelt szerkesztőség, igen de a Pityu sohsem akarja nekem ide­adni a rollerjét. Pityu hűje! Kiskési Micike A szerkesztőség megjegyzése: Noha K. Micike levele nem meríti ki az emberalle­­rológiai problematika valamennyi lényeges elemét és vonatkozását, mégis közreadjuk, mert lapunk nem zárkózik el sem az egész­séges bírálat elől, sem a kultúrált együtt­élés kérdéseinek megvitatása elől. Úgy vél­jük azonban, hogy a levélíró kissé egyolda­lúan ítéli meg a dolgot. Figyelmezzen az érem túlsó oldalára is. Tisztelt szerkesztőség, figyelmeztem. Pityu hátulról is hűje! Kiskési Micike Tisztelt szerkesztőség! Idegen-e életszemléletünktől az egészsé­ges öröm, a derűs, olykor-olykor kicsapon­gó jókedv? Baj-e az, ha csak azért rollere­zünk, mert ez élvezetet nyújt? Nem prüdé­­ria-e szemet hunyni afölött, hogy érzé­keink is vannak?! Bús Anasztázia Tisztelt szerkesztőség! Csak helyeselni tudunk minden olyan vi­tát, amely fejlődésünket előmozdítja. De mivel magyarázzuk azt, hogy mind ez ideig szó sem esett a rollertermelés kérdéseiről? Úgy véljük, hogy az egész vitát át kell pro­filírozni olyanszerűen, hogy tengelyébe a Helyiipari Vállalat Bútorkészítő Szekciója Hulladékfeldolgozó Részlegének III. évne­gyedi terve kerüljön, amely a rollerkészi­ VITA! VITA! VITA! VITA! tés minőségi mutatószámának 2 százalékos növekedését irányozza elő. A H. V. B. Sz. H. R. felelős helyettese Tisztelt szerkesztőség, mindenki hise! Kiskési Micike A szerkesztőség megjegyzése: Noha Kis­kési Micike hozzászólásával nem értünk tel­jesen egyet, azt mégis közöljük, mert az ál­talánosítás egy elemét tartalmazza, ami bi­zonyos szempontból figyelemreméltó lehet a vitaanyag összegezése szempontjából. Mindazonáltal a teljes, végleges, mély, vég­érvényes, kimerítő, elvi, átfogó összegezés és általánosítás jogát a szerkesztőség fenn­tartja magának. Tisztelt szerkesztőség, vak, aki nem látja, hogy a roller öl, bu­tít és nyomorba dönt. Hány letaposott tyúkszemet, hány kidöntött rózsabokrot, zo­kogó gyermeket láttam már, amióta ez a rollerőrület tart! Ha ez így megy tovább, kivész a jóság, a béke és a szeretet. Majd akkor jöjjenek hozzám a roller hívei, ami­kor egy, csak egyetlenegy gyerekből is em­beribb ember lett csak azért, mert rollere­zett valamikor. A humánum, a szépség, a felebaráti szeretet nevében A sétatéri roller-csősz Apafejek, az egész vita süket duma, ha nem arról beszéltek, hogy a Pityunak miért van gu­mikerekes nikkelezett rollere, nekem pedig csak két golyóscsapágyra szegezett deszka­lapom, és miért kapott Pityu pofont az ap­jától, amikor elcserélte rollerét az enyém­mel, pedig az enyém sokkal jobban fut. Gyuszika Vitazáró De kell vallanunk, hogy magunk sem reméltük, hogy szerény vitakezdemé­nyezésünk az érdeklődés ilyen viharos hul­lámait fogja felkavarni. Valamennyi hoz­zászóló alapos tárgyismeretről és magas­rendű felelősségérzetről tett tanúbizonysá­got. Ha itt-ott voltak is kifogásolható véle­mények, ezekért bőven kárpótoltak bennün­ket az amott és emitt elhangzott kifogásta­lan vélemények. Bizton állíthatjuk, hogy a vita hasznos volt, emberibbé tette a rollert, rollerebbé tette az embert. És lehet-e ennél nagyobb elégtételünk?! (kamillás) ! Tisztelt szerkesztőség, a gyuszika nem hűje! Kiskési Micike A szerkesztőség megjegyzése: Micike le­velét azért közöljük, hogy ezáltal is érzé­keltessük, hogy a szerkesztőség gondos, ap­rólékos, kitartó nevelő és irányító munkája csak nemesítő hatással van a munkatár­sakra, ami kézirataik eszmei tartalmának és művészi megformálásának jelentős szintnö­vekedésében is lemérhető. UTUNK Emelem poharam a születő 1965-re U­­gyanis megfogadtam, hogy 1965 a BIZTONSÁGOS ÉS A BALESETMENTES AUTÓZÁS ESZTENDEJE lesz, és a jó erkölcs, a tisztesség és a forgalmi törvények útján fogok járni. Alkoholt nem fogyasztok se keresztelőn, se disznótoron, se akkor, ha a főnököm a névnapját üli, se akkor, ha a sógorom vendégül akar látni a felesége elől el­dugott prémiumból, se akkor, ha a nagynénikém kóstolót küld Csíkból. Nem iszom akkor se, ha tizennyolc régi cim­borám azzal fenyeget, hogy a köszönésemet se fogadják ezentúl, ha nem koccintok velük, akkor se, ha a házmeg­bízott ad rá engedélyt, nem iszom akkor se, ha én fizetem... Értsék meg: nem iszom! És fogadom, hogy az ernyei kanyart még akkor se ve­szem kilencvennel, ha tulajdon kedves édesanyám könyö­rögve kér rá. Nem fogom megmutatni Fiat-tulajdonos kollé­gámnak, hogy én érek le hamarabb a nagyállomásra, és nem törekszem arra, hogy a holdrakéta sebességével közle­kedjek Marosvásárhely és Régen között. És fogadom, hogy nagyobb érdeklődést fogok tanúsítani a figyelmeztető táblák iránt. Így például akkor is észre fo­gom venni az útkereszteződést, a behajtani tilos és a 30 km­­ jelzést, ha a mögöttem, ülő kolléga malac (újévi malac!) vicceket mesél, sőt akkor is, ha mellettem egy szép nő ül. Akkor is ügyelni fogok kivilágítatlan szekérre, részeg bi­ciklistára és ijedező állatokra, ha a STEAUA—DINAMO BUKAREST esti mérkőzését közvetíti a rádió az AUGUSZ­TUS 23 stadionból, és csak a legritkább esetben fogok a volánt elengedve, hátrafordulva csevegni útitársammal ar­ról, hogy mit vennék, ha hármas találatom lenne a lottón. És most, az új év első pillanataiban ünnepélyesen foga­dom: sohasem felejtem el, hogy az autó is csak ember. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy direktben menjek fel a Somos­­tetőre, csak azért, mert a Sanyi barátom azt állította, hogy az ő kocsija felmegy. A gumi légnyomását nem elegáns rúgásokkal, hanem légnyomásmérővel fogom ellenőrizni, és nem fogom azt mondani, hogy azzal a furcsa kis zörej­jel a motorban még igazán nem érdemes szakemberhez fordulni, elég, ha megnézetem a házmesterünkkel, aki tíz lejért mindenhez ért, és technikai szaktekintély, húsz évig biciklijavító kisiparos volt! És most, 1965 első perceiben ünnepélyesen fogadom, hogy minden körülmények között megőrzöm jó modoromat és hidegvéremet. Az előttem haladó traktor vezetőjének, aki hat mázsa sarat emelt át a dülőútról az országos főútvo­nalra, nem fogom azt modani, hogy ... Nem, azt semmikép­pen sem mondom. Annak a kedves jó édesmamának, aki kicsiny gyermekét belógatja az úttestre, miközben barátnő­jével a kalapdivatot beszéli meg, nem fogom azt kívánni, hogy... mivel jól nevelt ember ilyesmit nem kíván. Nem fogom ököllel fenyegetni az ifjú­­embert, aki diadalmas szaltóval előttem két méterre ugrott le az autóbuszról, nem kiabálok semmit a kollégámnak, aki kanyarban megelőzött, és annak sem, aki nem hagyta, hogy én előzzem meg... Szeretni és becsülni fogom a közlekedési milicistát, aki ba­rátian figyelmeztet szórakozottságomra és tévedéseimre. Egyáltalán: szeretni fogom közlekedőtársaimat, mint ön­magamat. És az úttestet nem tekintem vadászterületnek, sem versenypályának, mert tudom, hogy ott az autóbu­szoknak, motorkerékpároknak, traktoroknak, kerékpárok­nak, szénásszekerenek és suhanó luxusautóknak egyenlő jogai vannak. Sőt bizonyos mértékig emberszámba kell venni a gyalo­gost is... Emelem poharamat az új évre, amely remélem, sok szép, új betonutat, kevesebb balesetet és kevesebb elszedett ta­lont hoz... Emelem poharamat 1965-re, és szeretném, ha az új évben minden biciklin legalább macskaszem volna, minden szekéren lámpa. És főleg ... főleg azt szeretném, ha a boldog újévben csak limonádét innának mindazok, akik volánhoz ülnek. CÎMPIANU ALEXANDRU főhadnagy a Maros-Magyar Autonóm tartományi Milícia forgalmi osztályán És autóból volt a lift, és a leveleket autón hozta a pos­tás. Autón hozták reggel a tejet, autóval mentek kenyeret vá­sárolni, és sétálni is autón mentek. Otthon is minden autóból volt, autóból volt az ágy és az asztal, autóból voltak a szé­kek, autóból volt a szekrény és a könyvespolc. Mentek a kisautók, mentek, mendegéltek, egyszer csak egy nagy parkba értek. Abban a parkban autók voltak a pa­dok, és csónak helyett autók úsztak a tavon. A mi gyerme­keink fogták magukat, és kiszálltak az autóból, és beszálltak az autóba, és evezni kezdtek.­­ Volt egyszer egy autóváros, ez olyan volt, hogy minden autóból volt benne, autóból volt a ház, autóból volt a villa­mos meg a trolibusz HERVAY GIZELLA és autóból voltak az üzletek. Ebben az autóvárosban lakott autós apuka, autós anyuka és Kobak. Autós apukának kék autója volt, autós anyukának zöld, és Kobaknak piros. Az autó, amiben laktak, kilenc­­emeletes volt. AUTÓ­MESE Kobak reggel, mikor felébredt, kiugrott az autóból, fel­öltözködött, odaült az autóra az autó mellé és megette a reggelit. Aztán autóba ült, és elment az óvodába. Az óvoda egy nagy autóban volt. Benn a fal körül körben kisautókon ültek a gyerekek. Az óvónéni egy nagy autón ült, úgy mondott mesét. Mese után a gyerekek autóba ültek, és elmentek sétálni. Elöl ment az óvónéni, utána a gyerekek. Addig eveztek, míg megéheztek, akkor kiszálltak az au­tóból, és beszálltak az autóba, és hazamentek. Otthon bemen­tek az autóba, felültek az autóra az autó mellé, megették az ebédet az autóról, és lefeküdtek az autóba, és elaludtak. Azt álmodták, hogy olyan városban laknak, ahol nincs minden autóból; a házak há­zak, a csónakok csónakok, és csak az autók autók. UNIPAN HELGA rajzai

Next