Utunk, 1968 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1968-08-23 / 34. szám
1 4 HÉJJÁ JÓZSEF Kéne már Szeretném egyszer bár csordultig telve hinni szívem: e koldus-kalapot egy-két csörgő mosollyal pár gyűrött szóval s egy fáradt-tenyeri kirohanással hogy a számomra kijelölt utcasarokról egyszer már elindulhassak talán egy kocsma felé hogy átessem már a józanodás keresztvizén talán egy albérleti boldogság felé hogy közös bejáratom legyen már valakivel valahová hol csörgő gyűrött és fáradt tenyér melegít garasaitokat beválthatnám már — emberek, s hogy lépteimhez tapadt fénye-sara, hát, könyebben eligazodom. Azt is megtanultam már, hogy az ének szaporázza léptünk, de nem elég, ha, mint olyan, csupán elkísér. Az utat, a Rókák kígyóútját, egyenesnek kell láttassa velünk, mint a hitet vagy a szerelmet — inkább ezért énekelek. Ha rájövök, hogy mindez önámítás, meggyűlölöm legszebb versemet. VAJDA FERENC Ha elhinném Hajdú Zoltánnak Nekem a világ Az én lakásom. Ahol nyugszom. Ott kel fel a nap. Nekem a pillanat sem pillanat! Ittfelejtett évszakok szomorúsága, Nyári reggelek rejtett mosolya, Nekem a pillanat életkor volna. Ha elhinném, Hányszor tépték le kicsapott szeleim A magába zárkózott ég rojtos felhőfüggönyét, Hogy világosabbak legyenek A pincelakások, S az utcára bámuló falak helyett A romlástól csak én mállok. Ha elhinném: Nem vétek. Hogy e felnőttes Világ ébredésben Én is élek! Könyvesbolt 1 JAN, V. G.: BATU KHÁN. Fordította Gyöngyi László Századok — emberek. Európa Könyvkiadó, Budapest — Kárpáti Kiadó, Uozsgorod, 1967. Ára kötve 28 lej. PÁSKÁNDI GÉZA: ÜVEGEK. Elbeszélések. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968. Ara fűzve 5,75 lej. PHILIPPIDE, AL.: MONOLÓG BABILONBAN. Versek. Fordította Deák Tamás, Franyó Zoltán, Jánosházy György, Jékely Zoltán, Lászlóffy Csaba, Szemlér Ferenc és Veress Zoltán. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968. Ára kötve 9,25 lej. SÜTŐ ANDRÁS: MISI, A CSILLAGOS HOMLOKÚ. Az előszó és a jegyzetek Nagy Pál munkája. Tanulók Könyvtára. Ifjúságii Könyvkiadó, Bukarest, 1968. Ára fűzve 4 lej. TEODOREANU, IONEL: UTAK. Fordította Gáldi László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968. Ára kötve 33 lej. TOLSZTOJ, LEV: FELTÁMADÁS. Fordította Szőllősy Klára. Európa Könyvkiadó, Budapest — Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1968. Ára kötve 25 lej. VERGILIUS ÖSSZES MŰVEI. Fordította Lakatos István. Helikon Klasszikusok. Magyar Helikon, 1967. Ára bőrkötésben 80 lej. PUSZTAI JÁNOS novellájának folytatása a 3. oldalról Komótosan megindul, egy vontatott lépés, egy marék sarló alakban elterített búza, mögötte hamvassá válik a szántás, lassan távolodik, lépésenként ismétlődő megtorpanás, erélyes karmozdulat, zizzenő szemek, a végtelenségig. Céh távolodik, a búza suhog. Nyugalommal lép, mint az apostolok. Esti imádkozások idéződnek fel Csabában, anyja elmossa az edényt. Ne dongják reggelig a legyek, mondja. Apja megy, megnézi a jószágot, elfújja az istálló pókhálós gerendájára függesztett viharlámpát, nehogy tüzet keltsen éjjel, bejön, figyelmezteti a Robinsonnal kalandozó fiát: Hagyd a bajba, ne rontsd a szemed. Vetkezik, kabátválljának a székkarját használja, azután a platt előtti sámedlire kuporodik, repedezett bakancsa szíjfűzőjét bontogatja, a Patakitól szerzett táltos bőréből való. Bevonul a szobába, anyja szó nélkül leakasztja kampójáról a kék ernyős lámpát, a Robinson sötétben reked, Csaba duzzogva lép anyja után, ágyba bújik, hallja a noszogatást: Imádkozni, úrfi! Fel kell térdelnie a kendervászon lepedőn, összeteszi a kezét, darálja: Mi atyánk, ki vagy a menynyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod ... A szülői ágy fölött élénkkék szentkép: Szűzmária valami virágot fog a kezében, talán kardvirágot, gondolja Csaba, alatta vezeklőket pirítanak a tisztítótűz lángjai, pucér karjukat a magasba lendítik, arcuk torz, dühös. Anyját képzeli a holdkaréjra, öntudatlanul röhint. Az ágy belereccsen Céhné mérges, kérdőrevonó mozdulatába. Bocsásd meg a mi vétkeinket ... Céhné leoldja a kontyát, kibontja a háromágú hajfonatot, lábujjhegyre ágaskodik, csücsök szájjal megöli a petróleumlámpa lelkét, a fényt. Céh új rakomány búzáért jelentkezik. Segíts, szól fiának, öntsük meg a zsákot. Mit szólsz, szépen halad? Hajthatnád a madarakat ... Nyakába akasztja a harminc kilónyi terhet, Csaba végigtrappol a földön, zökken a széttöretlen rögökön. Höss el! Höss! — kiabálja a kotnyeleskedő jövevényeknek. A verebek a legpimaszabbak, éppen hogy odább lebbennek. A galambokkal nem kell annyit vesződnie, elszállnak, vissza se néznek. Vércse libeg a levegőben, egérre számít. Csaba serény, kezdeményező akar lenni. Meglegeltetem a lovakat. Akad még ehető fű, hadd rágják le, úgyis csak betemeti a hó. Ahogy tetszik, mondja Céh. Viszi a dereseket, azok lecsapják a fejüket, harapnak, két fogsoruk könyörtelen, sárga fogó, hersegésük, elégedett fújtatásuk a biztonságérzet forrása. Ritka alkalmakkor uralja ez a hangulat. A városi utcákon apja átadja az ostort, a gyeplőt, az ostornyél rugalmas, félévig trágyalében pácolt kökényág, a gyeplő a Pataki-féle gebe kikészített bőre, jólesen, remegő idegekkel foglal helyet az ülésdeszka jobb végén, lopiban lesi, nézik-e, jön-e ismerős, osztálytárs. Hasonló büszkeséggel áll most mellettük, békések, nyakukba göbözi a kantárszíjat, apja valahol a föld túlsó végén lép, kezéből búzasugár szökik ki. Fűzbokor aljába kuporodik, előveszi az országházas bicskát, sípot készít, a síp nem ad hangot. Idegesen faricskál. Nem tudja, mennyi idő múlva felnéz, első pillantása az apjáé (agyán átfénylik, háttal van felé, markából röppennek a világos sugarak), de nem találja, kinyitva hagyott késsel áll fel, kémlel, szürke tömeg domborodik a porhanyós földön. A zsák, gondolja. Hirtelen azonban rossz sejtelem kezdi ki, tétován megindul, a felleges-szeles ég alatt galambfaj kering, suhog-csattog a levegő, megszaporázza lépteit, gyomra táján feszülést, nyilallást érez, már látja: ember fekszik a földön, apja fekszik arcra esve, a galambok köröznek, a szántás omlik a cipő talpa alatt. Letérdel apja mellé, fordít rajta, apja búzát szorít a kezében, arca sárga, szája sarkában hab ... Ijedten szólítja: Apu! Apu! Válasz nincs, a galambok köröznek. Vissza-visszafordulva, markában a nyitva felejtett országházas bicskával hazafelé iramodik, egész testét verejték lepi el, fogai mégis össze-összekoccannak a vacogástól. Levélváltás S. F. — Felek; P. E. és K. P. — Marosvásárhely; B. E. — Kézdivásárhely; G. T. — Mezőbergenye: „Valahányszor kérdezősködni próbáltam és megkíséreltem találni valakit, aki szintén átélte azokat a hangulatokat, melyek időről időre s oly sürgetően úrrá lesznek rajtam, mindig ugyanazt a választ kaptam: költészet, ami a megkérdezettek tudatában nem jelent mást, mint álmodozást, vágyat, bolondos perceket. Nem tudom megmagyarázni, mi okozza a feszültséget, az erőt, mely elragadja képzeletemet, gondolatomat, minden életérzésemet. Meg szoktam próbálni természetük szerint rendezni élményeimet, míg verssé nem válnak. A furcsa, hogy hiszen én nem is kívánom, sőt szinte félek a költészettől, mert tudom, hogy hatalmas a felelősség, mely a költőkre hárul. Évek óta kerülöm, bujdosom előle, de ő makacsul nyomon követ és valósággal kényszerít arra, hogy a rabja legyek.“ — „Nagyon sokszor uralja érzésem a vers." — „Különös lelkiállapotban írtam e verset." — „Egy korombeli ember, aki későn kezd irodalomról álmodni, valaha lehet még az irodalom embere?“ — „Az igaz, hogy a Napot lemente után szokás dicsérni, de azt is kellene látni napközben, hogy mit ígér és mit hoz még késő estig, mindamellett, hogy én még hajnal sem vagyok . ..“ — Vallomásaik és verses kísérleteik tiszta érzése lírai tanúság a jó, a bátor, az előremutató mellett. Bizonyítja, mennyi költői érzés gyülemlik föl a szépségre fogékony lélekben az élet hajnalán, alkonyán, a vers különös pillanataiban. A vers ugyanakkor közlésvágy, tudósítás is egy lélekállapotról, élményről vagy egyszerűen valamilyen belső nyugtalanságról, mely egyedülinek és ismételhetetlennek tűnik. Ez a „verses“ állapot, ha nem is közönséges (vagyis: mindennapi, mindenkié), mégsem olyan ritka, mint gondolnók. (Itt szinte elegendő lenne, ha csupán a szerkesztőségünkbe érkező kísérletek nagy számára utalnánk.) Különössége akkor érdekes és értékes — eltekintve most egyéb lelki mozgatóitól —, ha nemcsak tükröz egyes műformákat (utánoz, utánérez), hanem elsődleges és újszerű kifejezést ölt. Ilyen — ezúttal ritka — esetben a művészi érzék, adottság, tehetség a kavargó, sokszor az egyén számára is érthetetlen, „ok nélküli“ hangulatvilágot egységesen és önformáiban ragadja meg, tartalmat és keretet egészében magához viszonyít, átképez, újrateremt. Mű születik, mely a valóságnak megfelelője és egyben alakítója is. Önök a lírai „kényszer alatt“ írnak. Kísérleteik emberi hiteléhez, szándéktalan szándékához és közösségi jellegéhez kétség nem fér. Nagy kérdések, az élet, a halál titkai, a szerelem szenvedélye mind ott keresi önmagát szakaszaik fájdalmában. „Ó, hogyha teljesen fel tudnék oldódni. / Részévé válni egészen a létezésnek." — „Ha furcsa utakra térsz / És hamisnak tűnik a mámor..." — „Ha néha csillagunk a sötétbe vész..." — „Rőt, subás tél, harangok estje ..." — „Alszol. Álmodol megébredés nélkül. / Nem tudod, hogy virrasztok melletted." — Ezek a sorok is mutatják, mennyire „rabjai“ a spontán önkifejezés szeszélyének és esetlegességének. Hiányzik ugyanis e próbálkozásokból az a szervező és rendező lényeg-megérzés és formaérzék, mely — a költői adottság félreismerhetetlen biztonságával — elhárítja magától azt, ami nem eredeti, nem sajátos, hanem átvett, másodlagos. Belső nyugtalanságuk így túlságosan ismerős-megszokott versben éli ki magát, és nem nyugtalanítja — az olvasót. Márpedig az akart vagy akaratlan önmegnyugtatás nem lehet célja a versnek, a belső feszültség levezetése nem lehet egyetlen értelme a többre méltó lírai indítéknak. Addig azonban, míg mondanivaló és versnyelv megmarad az élmény „rabságának“ elemi állapotában, a valódi művészi tolmácsolás csak álmodozás, vágy. M. E. — Szabéd; O. K. — Marosvásárhely; F. P. — Máramarossziget: „Csókom csókba fúlna, / Csókom lenne végzetem." — „Mi a szerelem, kérded, / Olyan, mint a szívverésed" — „Ha az álmok véget érnek..." — Sajnos, ezek a sorok csak azt bizonyítják, hogy a sláger-„költészetben“ igen gyakorlottak. S nem vigasz, hogy olvastunk már, sőt nap mint nap hallhatunk is sokkal rosszabb dalszöveget. 5. M. — Marosvásárhely: „Eddig háromszor válaszoltak beküldött verseimre. Mivel válaszuk általában nem volt ledorongoló, úgy gondoltam, hogy ezúttal is önökhöz fordulok. Bár néhány versemet felolvastam a Gaál Gábor irodalmi körben idén márciusban, ezt a nagy csapást sikerült kihevernem... Negyedéves történészhallgató vagyok Kolozsvárott." — Ha a köri gyűlés hozzájárult ahhoz, hogy nyelvi modorosságát levetve az igazi eredetiség felé közelítsen — most beküldött versei ilyenszerű változásról tanúskodnak —, csak hálás lehet kortársai fiatalos, heves bírálatának. Mi elmélyülésre hajlamos kedélyét értettük meg jobban próbálkozásaiból. Sok gondolat, sok magány vesztegel ezekben a hangulatokban. Kitörési kísérletei — amikor mondanivalója átlendíti a zárkózottság „önző indulatain“ — feltétlenül figyelemre méltóak. Íme: „hasonlítunk / mozdulatainkban / hangsúlyt kap / ami elmúlik s a kő amelyből a homok perdült világgá / S az esti fal / hol a repedést / csak mi ismerjük / ... hasonlítunk / járásunkról / ... megmondja akárki / hogy elhagytuk / az unalom égtájait . ..“ Vagy: „bűnösnek mondattam / egy kemény törvényszék előtt / és arra ítéltettem / bíráim nem szántak / nem szánhattak / hogy / én várjam az összes későn befutó vonatokat / az izzadságtól és éhségtől / részeg-füstös állomáson / és én nyújtsak vigaszt is / az el nem jött rokonok miatt / kókadt fővel és csokorral távozóknak . . . Kimondták / az emléktől érintetlen kabátot / lesegítsem az elfelejtett vállról / a magány ruhatára előtt / és az érette kapott számot / életemmel egybeörizve / bármikor felmutassam / ez az utolsó mód — jegyezzék meg / hogy emberséget tanuljak". MÁRKI ZOLTÁN Ion Brad verse 111 ahol régi formák roppannak szét naponta és újabbak fogadják magukba válaszunk, ahol oly egy ütemre vernek a szivek, mint a közös tengerbe tartó folyamok árja zúg, itt vagyok én, hazámban, igazi önmagam .. . (folytatása a vízsz. 2., 43., 75. és függ. 1. sorokban) Veress Zoltán fordítása. VÍZSZINTES. 18. Védelmezőit. 19. Csapadék. 20. Köntörfalaz. 21. Foghúsa. 22. Melegvizű forrás (iei). 24. Végtag. 26. Kézimunkázik. 27. Személynévmás. 29. Angol szeszes ital. 30. Nanni. 31. Göröngy. 33. Középkori egyházi ének. 35. Leheltess be vele. 37. Tété. 38. Titkos tudomány. 40. Orr, franciául. 41. Igevégződés. 42. Egy picit. 46. Fél ugar. 47. Eszköz. 49. Innen szedünk virágot. 50. A Duna jobb oldali mellékfolyója. 51. NG. 52. Veszteségek. 54. Téli táj. 55. Csürhe. 56. Helyeslés, az Egyesült Államokban. 57. Két szó: északi államok pénze, maró folyadék. 59. Hímállat. 60. Csonka énekesmadár. 61. Szeszes ital, névelővel. 63. Ügyészségi indítvány. 64. Valamely településen élő személy. 66. Becsuktam vala. 68. Amerikai vándormunkás. 70. S. 71. Gaztettért büntet. 72. Más nyelvre nehezen lefordítható szókapcsolat, névelővel. 74. Barátnő, franciául. 77. Három vegyértékű vasat tartalmazó vegyületek nevének előtagja. 79. Tett indítéka. 80. Régi űrmérték. 81. Női becenév. 82. EC. 83. Állatlakás. 84. Csukott. 86. Tőrszerű egyenes kard (ék. h.). 88. Regények alkotója. 89. Kés része. 90. Kevert ler. 92. Tudniillik. 93. Olasz igen (fan.). 94. Az ilyen támadás hátulról jön. 96. A mondat. 98. Az USA egyik régi egyeteme. 100. Aki elöl megy. 103. Német tőszámnév. 105. Rest betűi. FÜGGŐLEGES. 2. Le lehet szedni. 3. Német tagadószó. 4. Tőszámnév. 5. Újraírták vala. 6. öregebb, röv. 7. Évszak. 8. Időegységek. 9. Igevégződés. 10. Kicsinyeskedsz. 11. Malom igéje. 12. Azonos betűk. 13. A föld irányában. 14. Eléje hajt. 15. Személynévmás. 16. Billegés (ék. h.). 17. Engedjük be a vevőket! 23. Több 21. vízsz. 25. Európai állam fővárosában. 28. Krémet állított elő. 32. Itt áll a Cheops-piramis. 34. Középkori vándorénekes. 35. O-val a végén: ellentétes a könyvelésben. 36. Szellemi küzdelem. 38. Szag, románul. 39. Etetem a lovamat. 41. Iszogatás. 43. Van bátorságod hozzá. 44. Valami, németül (wdv). 45. Csomagolóanyag. 48. Könyvelési munkaszakasz. 53. Ezt tartalmaz az étel. 55. A szovjet állam egyik kimagasló vezetője volt. 56. Egyik nagyszülő. 58. Ruhát készít. 60. Göröngyös úton guruló. 62. A Szovjetunió egyik hegyvidékéről való (ék. h.). 65. Vasolvasztót. 66. Kicsi Erzsébet. 67. Leánynév. 69. Színlelése. 71. Alaktalan. 72. Létesítő. 73. Gömb, románul. 75. FR. 76. Zenei műszó, névelővel. 78. Befőttet készít. 85. Síró... 86. Fába verik. 87. „Bujdosik az »...«, bujdosik a nádon...“ (Arany: Toldi). 89. Mennybolton. 91. A lábaihoz. 93. Szóból kerekedik. 95. Vidám. 97. ERZ. 99. Mint a 70. vízsz. 101. Kutya. 102. Tűzifamértékegység. 104. Fejlődik. (Készítette: Keresztes Zoltán) A 32. számban megjelent, Az olimpiai játékok történetéből című rejtvényünk megfejtése: Athén, Élisz, téli, Zeusz, Pindarosz, Altisz, Isten békéje, olajág, váltófutás. wB»5i*GSBneafffl APÁTHY GÉZA Rókák kígyóútja Arra születtünk mind, hogy meghódítsuk a Rókák kígyóútját, és csúcsára érve, megdicsőüljünk. Mert bárkinek kicsit Istennek kell hinnie magát! Ezt az utat én, igenis, tudatosan és büszkén neveztem Életnek, s ma már egyetlen hitvallásom. Személytelenül indultam rajta, akár a szél vagy a nap.