Utunk, 1968 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-23 / 34. szám

1­ 4 HÉJJÁ JÓZSEF Kéne már Szeretném egyszer bár csordultig telve hinni szívem: e koldus-kalapot egy-két csörgő mosollyal pár gyűrött szóval s egy fáradt-tenyer­i kirohanással hogy a számomra kijelölt utcasarokról egyszer már elindulhassak talán egy kocsma felé hogy átessem már a józanodás keresztvizén talán egy albérleti boldogság felé hogy közös bejáratom legyen már valakivel valahová hol csörgő gyűrött és fáradt­ tenyér melegít garasaitokat beválthatnám már — emberek, s hogy lépteimhez tapadt fénye-sara, hát, könyebben eligazodom. Azt is megtanultam már, hogy az ének szaporázza léptünk, de nem elég, ha, mint olyan, csupán elkísér. Az utat, a Rókák kígyóútját, egyenesnek kell láttassa velünk, mint a hitet vagy a szerelmet — inkább ezért énekelek. Ha rájövök, hogy mindez önámítás, meggyűlölöm legszebb versemet. VAJDA FERENC Ha elhinném Hajdú Zoltánnak Nekem a világ Az én lakásom. Ahol nyugszom. Ott kel fel a nap. Nekem a pillanat sem pillanat! Ittfelejtett évszakok szomorúsága, Nyári reggelek rejtett mosolya, Nekem a pillanat életkor volna. Ha elhinném, Hányszor tépték le kicsapott szeleim A magába zárkózott ég rojtos felhőfüggönyét, Hogy világosabbak legyenek A pincelakások, S az utcára bámuló falak helyett A romlástól csak én mállok. Ha elhinném: Nem vétek. Hogy e felnőttes Világ­ ébredésben Én is élek! Könyvesbolt 1 JAN, V. G.: BATU KHÁN. Fordította Gyöngyi László Századok — emberek. Eu­rópa Könyvkiadó, Budapest — Kárpáti Kiadó, Uozsgorod, 1967. Ára kötve 28 lej. PÁSKÁNDI GÉZA: ÜVEGEK. Elbeszélések. Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1968. Ara fűzve 5,75 lej. PHILIPPIDE, AL.: MONOLÓG BABILONBAN. Versek. For­dította Deák Tamás, Franyó Zoltán, Jánosházy György, Jékely Zoltán, Lászlóffy Csa­ba, Szemlér Ferenc és Ve­ress Zoltán. Irodalmi Könyv­kiadó, Bukarest, 1968. Ára kötve 9,25 lej. SÜTŐ ANDRÁS: MISI, A CSILLAGOS HOMLOKÚ. Az előszó és a jegyzetek Nagy Pál munkája. Tanulók Könyvtára. Ifjúságii Könyv­kiadó, Bukarest, 1968. Ára fűzve 4 lej. TEODOREANU, IONEL: UTAK. Fordította Gáldi László. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1968. Ára kötve 33 lej. TOLSZTOJ, LEV: FELTÁMA­DÁS. Fordította Szőllősy Klára. Európa Könyvkiadó, Budapest — Kárpáti Kiadó, Uzsgorod, 1968. Ára kötve 25 lej. VERGILIUS ÖSSZES MŰVEI. Fordította Lakatos István. Helikon Klasszikusok. Ma­gyar Helikon, 1967. Ára bőr­kötésben 80 lej. PUSZTAI JÁNOS novellájának folytatása a 3. oldalról Komótosan megindul, egy vontatott lépés, egy marék sarló alakban elterített búza, mögötte hamvassá válik a szántás, lassan távolodik, lé­pésenként ismétlődő megtorpa­nás, erélyes karmozdulat, ziz­­zenő szemek, a végtelenségig. Céh távolodik, a búza su­hog. Nyugalommal lép, mint az apostolok. Esti imádkozások idéződnek fel Csabában, anyja elmossa az edényt. Ne dongják reggelig a le­gyek, mondja. Apja megy, megnézi a jószá­got, elfújja az istálló pókhálós gerendájára függesztett vihar­lámpát, nehogy tüzet keltsen éjjel, bejön, figyelmezteti a Robinsonnal kalandozó fiát: Hagyd a bajba, ne rontsd a szemed. Vetkezik, kabátválljának a székkarját használja, azután a platt előtti sámedlire kuporo­dik, repedezett bakancsa szíj­­fűzőjét bontogatja, a Pataki­tól szerzett táltos bőréből va­ló. Bevonul a szobába, anyja szó nélkül leakasztja kampójá­ról a kék ernyős lámpát, a Ro­binson sötétben reked, Csaba duzzogva lép anyja után, ágy­ba bújik, hallja a noszogatást: Imádkozni, úrfi! Fel kell térdelnie a kender­vászon lepedőn, összeteszi a kezét, darálja: Mi atyánk, ki vagy a meny­­nyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te orszá­god, legyen meg a te akara­tod ... A szülői ágy fölött élénk­kék szentkép: Szűzmária va­lami virágot fog a kezében, ta­lán kardvirágot, gondolja Csa­ba, alatta vezeklőket pirítanak a tisztítótűz lángjai, pucér kar­jukat a magasba lendítik, ar­cuk torz, dühös. Anyját kép­zeli a holdkaréjra, öntudatla­nul röhint. Az ágy belereccsen Céhné mérges, kérdőrevonó mozdulatába. Bocsásd meg a mi vétkein­ket ... Céhné leoldja a kontyát, ki­bontja a háromágú hajfona­tot, lábujjhegyre ágaskodik, csücsök­ szájjal megöli a pet­róleumlámpa lelkét, a fényt. Céh új rakomány búzáért jelentkezik. Segíts, szól fiának, öntsük meg a zsákot. Mit szólsz, szé­pen halad? Hajthatnád a ma­darakat ... Nyakába akasztja a harminc kilónyi terhet, Csaba végig­­trappol a földön, zökken a széttöretlen rögökön. Höss el! Höss! — kiabálja a kotnyeleskedő jövevényeknek. A verebek a legpimaszab­bak, éppen hogy odább leb­­bennek. A galambokkal nem kell annyit vesződnie, elszáll­nak, vissza se néznek. Vércse libeg a levegőben, egérre szá­mít. Csaba serény, kezdeményező akar lenni. Meglegeltetem a lovakat. Akad még ehető fű, hadd rág­ják le, úgyis csak betemeti a hó. Ahogy tetszik, mondja Céh. Viszi a dereseket, azok le­csapják a fejüket, harapnak, két fogsoruk könyörtelen, sár­ga fogó, hersegésük, elégedett fújtatásuk a biztonságérzet forrása. Ritka alkalmakkor uralja ez a hangulat. A városi utcákon apja át­adja az ostort, a gyeplőt, az ostornyél rugalmas, félévig trá­gyalében pácolt kökényág, a gyeplő a Pataki-féle gebe ki­készített bőre, jólesen, reme­gő idegekkel foglal helyet az ülésdeszka jobb végén, lopi­­ban lesi, nézik-e, jön-e isme­rős, osztálytárs. Hasonló büszkeséggel áll most mellettük, békések, nya­kukba göbözi a kantárszíjat, apja valahol a föld túlsó vé­gén lép, kezéből búzasugár szökik ki. Fűzbokor aljába ku­porodik, előveszi az országhá­zas bicskát, sípot készít, a síp nem ad hangot. Idegesen fa­­ricskál. Nem tudja, mennyi idő múl­va­ felnéz, első pillantása az apjáé (agyán átfénylik, háttal van felé, markából röppennek a világos sugarak), de nem ta­lálja, kinyitva hagyott késsel áll fel, kémlel, szürke tömeg domborodik a porhanyós föl­dön. A zsák, gondolja. Hirtelen azonban rossz sejtelem kezdi ki, tétován megindul, a felle­­ges-szeles ég alatt galambfaj kering, suhog-csattog a leve­gő, megszaporázza lépteit, gyomra táján feszülést, nyi­­lallást érez, már látja: ember fekszik a földön, apja fekszik arcra esve, a galambok köröz­nek, a szántás omlik a cipő talpa alatt. Letérdel apja mel­lé, fordít rajta, apja búzát szo­rít a kezében, arca sárga, szája sarkában hab ... Ijedten szó­lítja: Apu! Apu! Válasz nincs, a galambok köröznek. Vissza-visszafordul­­va, markában a nyitva felej­tett országházas bicskával ha­zafelé iramodik, egész testét verejték lepi el, fogai mégis össze-összekoccannak a vaco­­gástól. Levélváltás S. F. — Felek; P. E. és K. P. — Marosvásárhely; B. E. — Kézdivásárhely; G. T. — Mezőbergenye: „Valahányszor kérde­zősködni próbáltam és megkíséreltem találni valakit, aki szin­tén átélte azokat a hangulatokat, melyek időről időre s oly sür­getően úrrá lesznek rajtam­, mindig ugyanazt a választ kaptam: költészet, ami a megkérdezettek tudatában nem jelent mást, mint álmodozást, vágyat, bolondos perceket. Nem tudom meg­magyarázni, mi okozza a feszültséget, az erőt, mely elragadja képzeletemet, gondolatomat, minden életérzésemet. Meg szok­tam próbálni természetük szerint rendezni élményeimet, míg verssé nem válnak. A furcsa, hogy hiszen én nem is kívánom, sőt szinte félek a költészettől, mert tudom, hogy hatalmas a felelősség, mely a költőkre hárul. Évek óta kerülöm, bujdosom előle, de ő makacsul nyomon követ és valósággal kényszerít arra, hogy a rabja legyek.“ — „Nagyon sokszor uralja érzésem a vers." — „Különös lelkiállapotban írtam e verset." — „Egy korombeli ember, aki későn kezd irodalomról álmodni, valaha lehet még az irodalom embere?“ — „Az igaz, hogy a Napot lemente után szokás dicsérni, de azt is kellene látni napköz­ben, hogy mit ígér és mit hoz még késő estig, mindamellett, hogy én még hajnal sem vagyok . ..“ — Vallomásaik és verses kísérleteik tiszta érzése lírai tanúság a jó, a bátor, az előre­mutató mellett. Bizonyítja, mennyi költői érzés gyülemlik föl a szépségre fogékony lélekben az élet hajnalán, alkonyán, a vers különös pillanataiban. A vers ugyanak­kor közlésvágy, tu­dósítás is egy lélekállapotról, élményről vagy egyszerűen va­lamilyen belső nyugtalanságról, mely egyedülinek és ismétel­­hetetlennek tűnik. Ez a „verses“ állapot, ha nem is közönsé­ges (vagyis: mindennapi, mindenkié), mégsem olyan ritka, mint gondolnók. (Itt szinte elegendő lenne, ha csupán a szerkesztő­ségünkbe érkező kísérletek nagy számára utalnánk.) Különös­sége akkor érdekes és értékes — eltekintve most egyéb lelki mozgatóitól —, ha nemcsak tükröz egyes műformákat (utánoz, utánérez), hanem elsődleges és újszerű kifejezést ölt. Ilyen — ezúttal ritka — esetben a művészi érzék, adottság, tehetség a kavargó, sokszor az egyén számára is érthetetlen, „ok nélküli“ hangulatvilágot egységesen és önformáiban ragadja meg, tar­talmat és keretet egészében magához viszonyít, átképez, újra­teremt. Mű születik, mely a valóságnak megfelelője és egy­ben alakítója is. Önök a lírai „kényszer alatt“ írnak. Kísér­leteik emberi hiteléhez, szándéktalan szándékához és közösségi jellegéhez kétség nem fér. Nagy kérdések, az élet, a halál tit­kai, a szerelem szenvedélye mind ott keresi önmagát szakaszaik fájdalmában. „Ó, hogyha teljesen fel tudnék oldódni. / Részévé válni egészen a létezésnek." — „Ha furcsa utakra térsz / És ha­misnak tűnik a mámor..." — „Ha néha csillagunk a sötétbe vész..." — „Rőt, subás tél, harangok estje ..." — „Alszol. Ál­­modol megébredés nélkül. / Nem tudod, hog­y virrasztok mel­letted." — Ezek a sorok is mutatják, mennyire „rabjai“ a spon­tán önkifejezés szeszélyének és esetlegességének. Hiányzik ugyanis e próbálkozásokból az a szervező és rendező lényeg-meg­érzés és formaérzék, mely — a költői adottság félreismerhetet­len biztonságával — elhárítja magától azt, ami nem eredeti, nem sajátos, hanem átvett, másodlagos. Belső nyugtalanságuk így túlságosan ismerős-megszokott versben éli ki magát, és nem nyugtalanítja — az olvasót. Márpedig az akart vagy aka­ratlan önmegnyugtatás nem lehet célja a versnek, a belső fe­szültség levezetése nem lehet egyetlen értelme a többre méltó lírai indítéknak. Addig azonban, míg mondanivaló és vers­nyelv megmarad az élmény „rabságának“ elemi állapotában, a valódi művészi tolmácsolás csak álmodozás, vágy. M. E. — Szabéd; O. K. — Marosvásárhely; F. P. — Mára­­marossziget: „Csókom csókba fúlna, / Csókom lenne végzetem." — „Mi a szerelem, kérded, / Olyan, mint a szívverésed" — „Ha az álmok véget érnek..." — Sajnos, ezek a sorok csak azt bizonyítják, hogy a sláger-„költészetben“ igen gyakorlottak. S nem vigasz, hogy olvastunk már, sőt nap mint nap hallhatunk is sokkal rosszabb dalszöveget. 5. M. — Marosvásárhely: „Eddig háromszor válaszoltak be­küldött verseimre. Mivel válaszuk általában nem volt ledoron­goló, úgy gondoltam, hogy ezúttal is önökhöz fordulok. Bár néhány versemet felolvastam a Gaál Gábor irodalmi körben idén márciusban, ezt a nagy csapást sikerült kihevernem... Negyedéves történészhallgató vagyok Kolozsvárott." — Ha a köri gyűlés hozzájárult ahhoz, hogy nyelvi modorosságát levet­ve az igazi eredetiség felé közelítsen — most beküldött versei ilyenszerű változásról tanúskodnak —, csak hálás lehet kortársai fiatalos, heves bírálatának. Mi elmélyülésre hajlamos kedélyét értettük meg jobban próbálkozásaiból. Sok gondolat, sok ma­gány vesztegel ezekben a hangulatokban. Kitörési kísérletei — amikor mondanivalója átlendíti a zárkózottság „önző indula­tain“ — feltétlenül figyelemre méltóak. Íme: „hasonlítunk / mozdulatainkban / hangsúlyt kap / ami elmúlik s a kő amely­ből a homok perdült világgá / S az esti fal / hol a repedést / csak mi ismerjük / ... hasonlítunk / járásunkról / ... meg­mondja akárki / hogy elhagytuk / az unalom égtájait . ..“ Vagy: „bűnösnek mondattam / egy kemény törvényszék előtt / és arra ítéltettem / bíráim nem szántak / nem szánhattak / hogy / én várjam az összes későn befutó vonatokat / az izzadságtól és éhségtől / részeg-füstös állomáson / és én nyújtsak vigaszt is / az el nem jött rokonok miatt / kókadt fővel és csokorral tá­vozóknak . . . Kimondták / az emléktől érintetlen kabátot / le­segítsem az elfelejtett vállról / a magány ruhatára előtt / és az érette kapott számot / életemmel egybe­örizve / bármikor fel­mutassam / ez az utolsó mód — jegyezzék meg / hogy ember­séget tanuljak". MÁRKI ZOLTÁN Ion Brad verse 111 ahol régi formák roppannak szét naponta és újabbak fogadják magukba válaszunk, ahol oly egy­ ütemre vernek a szivek, mint a közös tengerbe tartó folyamok árja zúg, itt vagyok én, hazámban, igazi önmagam .. . (folytatása a vízsz. 2., 43., 75. és függ. 1. sorokban) Veress Zol­tán fordítása. VÍZSZINTES. 18. Védelmezőit. 19. Csapadék. 20. Köntörfalaz. 21. Foghúsa. 22. Melegvizű forrás (iei). 24. Végtag. 26. Kézi­munkázik. 27. Személynévmás. 29. Angol szeszes ital. 30. Nanni. 31. Göröngy. 33. Középkori egyházi ének. 35. Leheltess be vele. 37. Tété. 38. Titkos tudomány. 40. Orr, franciául. 41. Igevégződés. 42. Egy picit. 46. Fél ugar. 47. Eszköz. 49. Innen szedünk vi­rágot. 50. A Duna jobb oldali mellékfolyója. 51. NG. 52. Vesz­teségek. 54. Téli táj. 55. Csürhe. 56. Helyeslés, az Egyesült Álla­mokban. 57. Két szó: északi államok pénze, maró folyadék. 59. Hímállat. 60. Csonka énekesmadár. 61. Szeszes ital, névelővel. 63. Ügyészségi indítvány. 64. Valamely településen élő személy. 66. Becsuktam vala. 68. Amerikai vándormunkás. 70. S. 71. Gaz­tettért büntet. 72. Más nyelvre nehezen lefordítható szókap­csolat, névelővel. 74. Barátnő, franciául. 77. Három vegyértékű vasat tartalmazó vegyületek nevének előtagja. 79. Tett indítéka. 80. Régi űrmérték. 81. Női becenév. 82. EC. 83. Állatlakás. 84. Csukott. 86. Tőrszerű egyenes kard (ék. h.). 88. Regények al­kotója. 89. Kés része. 90. Kevert ler. 92. Tudniillik. 93. Olasz igen (fan.). 94. Az ilyen támadás hátulról jön. 96. A mondat. 98. Az USA egyik régi egyeteme. 100. Aki elöl megy. 103. Né­met tőszámnév. 105. Rest betűi. FÜGGŐLEGES. 2. Le lehet szedni. 3. Német tagadószó. 4. Tőszámnév. 5. Újraírták vala. 6. öregebb, röv. 7. Évszak. 8. Időegységek. 9. Igevégződés. 10. Kicsinyeskedsz. 11. Malom igé­je. 12. Azonos betűk. 13. A föld irányában. 14. Eléje hajt. 15. Személynévmás. 16. Billegés (ék. h.). 17. Engedjük be a vevőket! 23. Több 21. vízsz. 25. Európai állam fővárosában. 28. Krémet állított elő. 32. Itt áll a Cheops-piramis. 34. Középkori vándor­énekes. 35. O-val a végén: ellentétes a könyvelésben. 36. Szelle­mi küzdelem. 38. Szag, románul. 39. Etetem a lovamat. 41. Iszo­­gatás. 43. Van bátorságod hozzá. 44. Valami, németül (wdv). 45. Csomagolóanyag. 48. Könyvelési munkaszakasz. 53. Ezt tar­talmaz az étel. 55. A szovjet állam egyik kimagasló vezetője volt. 56. Egyik nagyszülő. 58. Ruhát készít. 60. Göröngyös úton guruló. 62. A Szovjetunió egyik hegyvidékéről való (ék. h.). 65. Vasolvasztót. 66. Kicsi Erzsébet. 67. Leánynév. 69. Színlelése. 71. Alaktalan. 72. Létesítő. 73. Gömb, románul. 75. FR. 76. Zenei műszó, névelővel. 78. Befőttet készít. 85. Síró­... 86. Fába ve­rik. 87. „Bujdosik az »­...«, bujdosik a nádon...“ (Arany: Toldi). 89. Mennybolton. 91. A lábaihoz. 93. Szóból kerekedik. 95. Vidám. 97. ERZ. 99. Mint a 70. vízsz. 101. Kutya. 102. Tűzifa­mértékegység. 104. Fejlődik. (Készítette: Keresztes Zoltán) A 32. számban megjelent, Az olimpiai játékok történetéből című rejtvényünk megfejtése: Athén, Élisz, téli, Zeusz, Pinda­­rosz, Altisz, Isten békéje, olajág, váltófutás. wB»5i*GSBneafffl APÁTHY GÉZA Rókák kígyóútja Arra születtünk mind, hogy meghódítsuk a Rókák kígyóútját, és csúcsára érve, megdicsőüljünk. Mert bárkinek kicsit Istennek kell hinnie magát! Ezt az utat én, igenis, tudatosan és büszkén neveztem Életnek, s ma már egyetlen hitvallásom. Személytelenül indultam rajta, akár a szél vagy a nap.

Next