Utunk, 1969 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-04 / 27. szám

LENDVAY ÉVA Idézet két testamentumból „Este van, este van ..* Nyugtalan ma a nyugalom, feliszkolt a hegyek tetejére, s lihegve, százas pulzussal kuksol a szurdokokban. Este van, este van, ki-ki nyugalomba, de rezdül a szél, szikár ujja belekap a villanyhuzalokba és bitet játszik visszhangzó dobszólóval. Este van, este van, villanó fényreklámok lüktetnek, s cikkanva kirepül a denevér a neonfényes harangtoronyból. Este van, de még nem vagy otthon, eszedbe sincs hazamenni, egy morzsa hiányzik még a mindennapi kenyeredből, vagy csak kószálsz, mert a szobádban a család televíziózik. Este van, kezdődik a váltás, bug a rotációs, ideje lenne a csóknak, de inkább majd holnap, vagy máskor — Izazamész, ólom a lábad, és csak fáznál, ha kedvesed kitakarná a tested. Este van, tarkán villog az ég darabja, és semmi sem ballag, zúg és koppan, nem tudod, milyen a barna rög, lomha földi béka színét sem láttad soha, rámerevült az aszfalt s a yé-yé ritmusa. Nem táncolok veled, bár együtt léptünk ki a parkettra, s ha találkozom a hegyre menekült nyugalommal, megijedünk egymástól a sötétben, és rendetlenül dobogó szívvel elrohanunk ellenkező irányba. Sikkan a nyugalom, felnyüszítsz te is „Hűvös és öreg az este, remeg a venyige teste, s az ember joga válik“, és este van, este van, este, este, este . • •Önkéntes perc Azt se mondta a város, hopplá, megfogott, magasba emelt, széllel és esővel kedveskedett. Megvetette lábát az állomás, füstökkel és színek­kel bíztatta az eget, belőlem nem kért. Villogó tűk zakatoltak, suhogtak a varrógép-szapora utcasodrásban. Sóvárogva néztem az olykor oly unal­mas falakat, mint egy kényszerítő körülmény. Három fordulatig ez volt a tavaszi, majd a reggeli ébredés és búcsú a kilátástól. A Cenk nem átallott békét se kérni, se elégedetlenkedni, napjára várt türelmesen. Siettem száradni az örömben, amikor kiderült a méltó homlokzat. Itt voltak a levelek és a hírek, találkozások meg a széptevő távolság. Vissza­visszatértem mellékutak és emlékek ihletéhez is, feketék, koronák, osz­lopok és címvasak magas, gótikus hangulatához. Sorolta aztán a zápor ismét, erre menjetek, emitt épüljetek. Szünetekből állott össze a koc­kázatos műsor. Toronyházakat, gyárakat kísértem hosszan az idő sétáin. Jelekre és felhőkre figyeltem, nehogy elmulasszam a halhatatlanságot, mely tárgyakban és képzetekben munkál. Csalódni szoktam a háborítat­lan évszakok őrhelyein, és egyenesebben semmi sem mondhatta, mint a menetelő élet, hogy harcra kell készülnie minden órának, reménynek és igazságnak. Dolgavégezetlen nem maradt hát semmi, még a nyuga­lom sem. Robogtak a jövendő és a szerencse kerekei, a töredelmet kive­tették a sorsból. Csodát mivel a bátorság a még meg nem művelt hol­napon. Sűrűsödik jelenünkben a józan számítás, kristályosodjék! Tervez­zük meg a fájdalom végóráit még ma. Kitartó hegyek a bosszú féliste­nei, de győzzük emberül az újat. Mérhettem csapadékot, költők szám­lálták a lüktetést önkéntes percben, egy volt a világ egészsége. Egyetlen karmozdulat a gépek akarata is. Gyermeknyi szándék se veszhet el az általános teremtésben, összes erőnket megfeszíti a vérrel szerzett születés — zubogták, csattogtak a hajnalok és láttam, minden, fény, fa, lélek önmagáért érdekelt, tesz-vesz, nappalodik.­­ MÁRKI ZOLTÁN Plugor Sándor: Brassó ION LUPU Kérlelhetetlen őrök Szavaim — napszemű lányok Fürdőzni mentek, Reszkető nyárfává váltak. Szálló darvakká, holdsugárrá, Nemük cserélik, újra születnek, Visszatérnek, mint nyilak, mint pajzsok. Vagy elfelejtik. Hogy agyagból vétettek. Bennük vagyok Én — ki annyiszor átgázoltam sodrások kövein. Mint fenyő a törzsében. Mint tengerbe omló folyamok, Szavaim — kérlelhetetlen őrök, Őriznek engem. Egy pillanatra sem Hiányozhatom önmagamból. LENDVAY ÉVA fordítása Csere A patak vizeit akár egy hosszú sűrű leplet emeltem fel, és íme, megláttam a kfívek arcát, vendégül. íme, a fehér kövek arca: az öröklét küldött követségbe hozzájuk, hogy megtagadva önmagunk bölcsességünket kicseréljük. KALA TIBOR fordítása APÁTHY GÉZA Tűzszemű Nyári-ég-tüzű szemedre mintha minden percben énekek szállnának a szépségedtől borzongó énekek. Ö, meddig ösztönzi türelemre tolongó szavaim az áhítat? Amikor rám sugárzik szemed, szinte fáj: mintha titoktalan-szép létem első titkát csitítnám újra szívemen. Pedig csupán egy újszülött-riadt madár kapkod, suhog, dalos szárnyait próbálgatja bennem, mint aki hosszú-hosszú útra készül... És, jaj, te meg sem nyugtatsz, tűzszemű: ugye, nem vettél semmit észre?! SZIKES JOLÁN Fényzene Hangfolyó hulláma elkap és visz­k­nszunk keringő tánc-ritmusában; kék végtelenség közepén körülfog örök­ bolygók űr­magánya, bennünk hallgatnak a szavak... Testünkben zeneforrás csobog, sugárlik érből az érbe, a csillagtükrök fény­nyilába. Tiszták, fehérek vagyunk. FRIEDER SCHULLER Elrontott iskolai rögtönzés Aztán két nappal ezelőtt felszakadt hidakon mentem át a Víz testvérévé fogadta a roncsokat és tegnap eltévedt­ nyomú kerekek sodortak az éjbe így mondtam én és ezt a lámpáknak köszönöm nem míg reggelenként a Parkban egy pad kikiáltott mindent mindent fekete ház majd befordultak a sarkon és a kihalt színházakban ott túl ablakokat kerestek a gyermek és a dél aztán zongora-gyakorlat négyig temérdek asztalnál néhány ember és azon túl csak én meg a szürke délután. KALA TIBOR fordítása Zárt kör Zárt kör. Lezárultál, mielőtt jöttem. Zárt Kör, Behegedtél s már nem fájsz többé, Zárt kör. Kényelmesebb a mértani forma. Zárt kör, nincs az a lézer. Amely teredbe behatolna, Zárt kör. Örülsz, hogy már nem élsz, halott vagy, Vektoraid sajogva szúrták Tökéletesség-illúziódat, Zárt kör, nevetve nézel Mozdulatlan kerek szemeddel, Zárt kör, nem tudtam beléd hatolni Sem szerelemmel, sem gyűlölettel. HANS SCHULLER Városszéli kocsma Meddő anekdotákat ásít az unalom. A harmonika egy vöröshajú lány emlékét cifrázza. Vasárnaponként katonák ugranak be nagyajkú lányokkal cicázni. És egy rokkant — falábát előrenyújtva — újra meg újra előhozza a légitámadás valamely újabb változatát. A fizetésnap: igazi csúcsforgalom, amikor a részegek főnökeiket ócsárolják. A kocsmáros csak hallgat és zsebre vágja pénzét,­­a mérnökök nyilván jópénzű pókok). És mindenre ráfekszik az unalom. De olykor — az elesett vőlegényekről — kirúzsozott, frissen keményített blúzú emlékek térnek be. Ekkor felrajong a cigányhegedű és bor-nehéz hangok szerelemről, örök hűségről danolásznak. KALA TIBOR fordítása MURGU PÁL Tavasztól őszig Ablakomra nagy fekete-fehér fecskék szállnak. Egyik szárnyukon a tavasz, másik szárnyukon a tél. Nagy fekete-fehér fecskék ... Tavasztól őszig indulnak, ősztől tavaszig visszatérnek. Ősztől tavaszig fekete az útjuk, tavasztól őszig fehér az útjuk. Brassói eső Vizes kezekkel földig markolnak a felhők. Csillogó hátú pókok ereszkednek láthatatlan szálakon, másznak faleveleken. Fuldoklik a levegő ... Záporeső! Az út­i esernyőkbe kapaszkodó embereivel a kétoldali ereszek alá ugrana a zuhanyt fröccsentő forgalom alól. Karját széttárva valaki nevet, testén lucskosan folyik a nevetés. Kis, fekete esernyő alatt könnycsepp menekül a templomajtóig. Ott, benn, ketten, egy lány meg egy fiú álmaikba burkolózva ülnek a padon ... Eső, eső! Úgy érzem, idebenn száraz az élet, s én is kiindulok a tisztító-üdítő zuhatagba. Feszengő csillagok, hold Hold mélyül el bennem, feszengő csillagok, kimesélő szavak. Hazatérhetünk, fiúk! Amikor vállunkra kanyarítottuk az estét, és elindultunk — (hová?) — várt­ leányok karoltak belénk. És volt sötét este, benne: összevissza bástyakő meg templomajtó, Cérna utca, falak, fák, kapuk, diszkréten félrevonuló lámpák átlengve kávéház-illattal, szivarfüstös zene konyakos pohárban, s az órák késői éneküket ketyegték. De most kósza lépteink álmokat koppantanak hazatérő küszöbökön s kezünkben megfázott hazajövet az iménti kis leánykéz nyoma ... Szememben tisztuló reggellel ébredek, feszengő csillagok, szép­ szavak és Hold bennem nyugszanak el. NICOLAE STOE­­ Fehér lovas Mattis­ Teutschnak Szeles, hideg télesti égen járunk, rozsdás kapuval nyikorog a falu mélyén, s ahol te lépsz, a kemény hó vagyok, mely fényét furcsa, dermedt csillagokra szórja. Sötét bagoly huhog sejtelmesen, a háztetőn fagyott cserép robbanva roppan, s fehér vihar vagyok, mely elhoz ide téged, s fehér vihar vagyok, mely innen elriaszt. RITOÓK JÁNOS fordítása

Next