Utunk, 1969 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-04 / 27. szám
LENDVAY ÉVA Idézet két testamentumból „Este van, este van ..* Nyugtalan ma a nyugalom, feliszkolt a hegyek tetejére, s lihegve, százas pulzussal kuksol a szurdokokban. Este van, este van, ki-ki nyugalomba, de rezdül a szél, szikár ujja belekap a villanyhuzalokba és bitet játszik visszhangzó dobszólóval. Este van, este van, villanó fényreklámok lüktetnek, s cikkanva kirepül a denevér a neonfényes harangtoronyból. Este van, de még nem vagy otthon, eszedbe sincs hazamenni, egy morzsa hiányzik még a mindennapi kenyeredből, vagy csak kószálsz, mert a szobádban a család televíziózik. Este van, kezdődik a váltás, bug a rotációs, ideje lenne a csóknak, de inkább majd holnap, vagy máskor — Izazamész, ólom a lábad, és csak fáznál, ha kedvesed kitakarná a tested. Este van, tarkán villog az ég darabja, és semmi sem ballag, zúg és koppan, nem tudod, milyen a barna rög, lomha földi béka színét sem láttad soha, rámerevült az aszfalt s a yé-yé ritmusa. Nem táncolok veled, bár együtt léptünk ki a parkettra, s ha találkozom a hegyre menekült nyugalommal, megijedünk egymástól a sötétben, és rendetlenül dobogó szívvel elrohanunk ellenkező irányba. Sikkan a nyugalom, felnyüszítsz te is „Hűvös és öreg az este, remeg a venyige teste, s az ember joga válik“, és este van, este van, este, este, este . • •Önkéntes perc Azt se mondta a város, hopplá, megfogott, magasba emelt, széllel és esővel kedveskedett. Megvetette lábát az állomás, füstökkel és színekkel bíztatta az eget, belőlem nem kért. Villogó tűk zakatoltak, suhogtak a varrógép-szapora utcasodrásban. Sóvárogva néztem az olykor oly unalmas falakat, mint egy kényszerítő körülmény. Három fordulatig ez volt a tavaszi, majd a reggeli ébredés és búcsú a kilátástól. A Cenk nem átallott békét se kérni, se elégedetlenkedni, napjára várt türelmesen. Siettem száradni az örömben, amikor kiderült a méltó homlokzat. Itt voltak a levelek és a hírek, találkozások meg a széptevő távolság. Visszavisszatértem mellékutak és emlékek ihletéhez is, feketék, koronák, oszlopok és címvasak magas, gótikus hangulatához. Sorolta aztán a zápor ismét, erre menjetek, emitt épüljetek. Szünetekből állott össze a kockázatos műsor. Toronyházakat, gyárakat kísértem hosszan az idő sétáin. Jelekre és felhőkre figyeltem, nehogy elmulasszam a halhatatlanságot, mely tárgyakban és képzetekben munkál. Csalódni szoktam a háborítatlan évszakok őrhelyein, és egyenesebben semmi sem mondhatta, mint a menetelő élet, hogy harcra kell készülnie minden órának, reménynek és igazságnak. Dolgavégezetlen nem maradt hát semmi, még a nyugalom sem. Robogtak a jövendő és a szerencse kerekei, a töredelmet kivetették a sorsból. Csodát mivel a bátorság a még meg nem művelt holnapon. Sűrűsödik jelenünkben a józan számítás, kristályosodjék! Tervezzük meg a fájdalom végóráit még ma. Kitartó hegyek a bosszú félistenei, de győzzük emberül az újat. Mérhettem csapadékot, költők számlálták a lüktetést önkéntes percben, egy volt a világ egészsége. Egyetlen karmozdulat a gépek akarata is. Gyermeknyi szándék se veszhet el az általános teremtésben, összes erőnket megfeszíti a vérrel szerzett születés — zubogták, csattogtak a hajnalok és láttam, minden, fény, fa, lélek önmagáért érdekelt, tesz-vesz, nappalodik. MÁRKI ZOLTÁN Plugor Sándor: Brassó ION LUPU Kérlelhetetlen őrök Szavaim — napszemű lányok Fürdőzni mentek, Reszkető nyárfává váltak. Szálló darvakká, holdsugárrá, Nemük cserélik, újra születnek, Visszatérnek, mint nyilak, mint pajzsok. Vagy elfelejtik. Hogy agyagból vétettek. Bennük vagyok Én — ki annyiszor átgázoltam sodrások kövein. Mint fenyő a törzsében. Mint tengerbe omló folyamok, Szavaim — kérlelhetetlen őrök, Őriznek engem. Egy pillanatra sem Hiányozhatom önmagamból. LENDVAY ÉVA fordítása Csere A patak vizeit akár egy hosszú sűrű leplet emeltem fel, és íme, megláttam a kfívek arcát, vendégül. íme, a fehér kövek arca: az öröklét küldött követségbe hozzájuk, hogy megtagadva önmagunk bölcsességünket kicseréljük. KALA TIBOR fordítása APÁTHY GÉZA Tűzszemű Nyári-ég-tüzű szemedre mintha minden percben énekek szállnának a szépségedtől borzongó énekek. Ö, meddig ösztönzi türelemre tolongó szavaim az áhítat? Amikor rám sugárzik szemed, szinte fáj: mintha titoktalan-szép létem első titkát csitítnám újra szívemen. Pedig csupán egy újszülött-riadt madár kapkod, suhog, dalos szárnyait próbálgatja bennem, mint aki hosszú-hosszú útra készül... És, jaj, te meg sem nyugtatsz, tűzszemű: ugye, nem vettél semmit észre?! SZIKES JOLÁN Fényzene Hangfolyó hulláma elkap és viszknszunk keringő tánc-ritmusában; kék végtelenség közepén körülfog örök bolygók űrmagánya, bennünk hallgatnak a szavak... Testünkben zeneforrás csobog, sugárlik érből az érbe, a csillagtükrök fénynyilába. Tiszták, fehérek vagyunk. FRIEDER SCHULLER Elrontott iskolai rögtönzés Aztán két nappal ezelőtt felszakadt hidakon mentem át a Víz testvérévé fogadta a roncsokat és tegnap eltévedt nyomú kerekek sodortak az éjbe így mondtam én és ezt a lámpáknak köszönöm nem míg reggelenként a Parkban egy pad kikiáltott mindent mindent fekete ház majd befordultak a sarkon és a kihalt színházakban ott túl ablakokat kerestek a gyermek és a dél aztán zongora-gyakorlat négyig temérdek asztalnál néhány ember és azon túl csak én meg a szürke délután. KALA TIBOR fordítása Zárt kör Zárt kör. Lezárultál, mielőtt jöttem. Zárt Kör, Behegedtél s már nem fájsz többé, Zárt kör. Kényelmesebb a mértani forma. Zárt kör, nincs az a lézer. Amely teredbe behatolna, Zárt kör. Örülsz, hogy már nem élsz, halott vagy, Vektoraid sajogva szúrták Tökéletesség-illúziódat, Zárt kör, nevetve nézel Mozdulatlan kerek szemeddel, Zárt kör, nem tudtam beléd hatolni Sem szerelemmel, sem gyűlölettel. HANS SCHULLER Városszéli kocsma Meddő anekdotákat ásít az unalom. A harmonika egy vöröshajú lány emlékét cifrázza. Vasárnaponként katonák ugranak be nagyajkú lányokkal cicázni. És egy rokkant — falábát előrenyújtva — újra meg újra előhozza a légitámadás valamely újabb változatát. A fizetésnap: igazi csúcsforgalom, amikor a részegek főnökeiket ócsárolják. A kocsmáros csak hallgat és zsebre vágja pénzét,a mérnökök nyilván jópénzű pókok). És mindenre ráfekszik az unalom. De olykor — az elesett vőlegényekről — kirúzsozott, frissen keményített blúzú emlékek térnek be. Ekkor felrajong a cigányhegedű és bor-nehéz hangok szerelemről, örök hűségről danolásznak. KALA TIBOR fordítása MURGU PÁL Tavasztól őszig Ablakomra nagy fekete-fehér fecskék szállnak. Egyik szárnyukon a tavasz, másik szárnyukon a tél. Nagy fekete-fehér fecskék ... Tavasztól őszig indulnak, ősztől tavaszig visszatérnek. Ősztől tavaszig fekete az útjuk, tavasztól őszig fehér az útjuk. Brassói eső Vizes kezekkel földig markolnak a felhők. Csillogó hátú pókok ereszkednek láthatatlan szálakon, másznak faleveleken. Fuldoklik a levegő ... Záporeső! Az úti esernyőkbe kapaszkodó embereivel a kétoldali ereszek alá ugrana a zuhanyt fröccsentő forgalom alól. Karját széttárva valaki nevet, testén lucskosan folyik a nevetés. Kis, fekete esernyő alatt könnycsepp menekül a templomajtóig. Ott, benn, ketten, egy lány meg egy fiú álmaikba burkolózva ülnek a padon ... Eső, eső! Úgy érzem, idebenn száraz az élet, s én is kiindulok a tisztító-üdítő zuhatagba. Feszengő csillagok, hold Hold mélyül el bennem, feszengő csillagok, kimesélő szavak. Hazatérhetünk, fiúk! Amikor vállunkra kanyarítottuk az estét, és elindultunk — (hová?) — várt leányok karoltak belénk. És volt sötét este, benne: összevissza bástyakő meg templomajtó, Cérna utca, falak, fák, kapuk, diszkréten félrevonuló lámpák átlengve kávéház-illattal, szivarfüstös zene konyakos pohárban, s az órák késői éneküket ketyegték. De most kósza lépteink álmokat koppantanak hazatérő küszöbökön s kezünkben megfázott hazajövet az iménti kis leánykéz nyoma ... Szememben tisztuló reggellel ébredek, feszengő csillagok, szép szavak és Hold bennem nyugszanak el. NICOLAE STOE Fehér lovas Mattis Teutschnak Szeles, hideg télesti égen járunk, rozsdás kapuval nyikorog a falu mélyén, s ahol te lépsz, a kemény hó vagyok, mely fényét furcsa, dermedt csillagokra szórja. Sötét bagoly huhog sejtelmesen, a háztetőn fagyott cserép robbanva roppan, s fehér vihar vagyok, mely elhoz ide téged, s fehér vihar vagyok, mely innen elriaszt. RITOÓK JÁNOS fordítása