Utunk, 1975 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-03 / 1. szám

SZÉKELY JÁNOS Perzselt fülek Herbert Spencer születésének 154. évfordulójára A lét: mozog. És gyanítottuk ezt, Mert láttuk, amint sebesen megindul, Biztattuk egymást, fogd meg, ne ereszd, Mégis kisiklott konok markainkból. De képzeletünk bús volt és fakó, A mélységekbe gyíklesőnk se vágott, — Hogy megragadjuk, ami fogható, Fölhízlaltuk a viszonylagosságot. S te elénk állván, mondtad: „már elég“, Átdöfted régi fogalmaknak hurkát Megragadtad a lét mindkét fülét És acél szóval vágtad kapzsi torkát. Elénk tártad, én bátor mesterem, Ki szellemünknek májas hurkát gyömködsz, hogy a fejlődés előre megyen, a tudat pedig olyan, mint a gömböc. Vagy nem gömböc-e a tág gondolat, Mely gurulni kész utódtól elődig, Magába fület, vesét befogad, És eszménkben tartóssá füstölödik? Úgy érzem én, ha nézem könyvedet, hogy gondolatod két vagy három mázsa, és gazdagon a jövőbe ered a fejlődésnek növő haladása. Adj még tüzedből, mert sosem elég, Légy pártfogóm, légy Arcom pirul, és mindkét fülem ég; Tanodon fekszem, s jaj, megperzselődöm... lelkes, bús elődöm, PANEK ZOLTÁN Ellen-Jónás Nem ugrom soha fejest, Csak oldalast, És disznót sem ölök, Mert meg vagyon írva, Hogy ne ölj. De a disznóölés nem vagyon Megírva, Mert sohasem írtam meg téli reggelek visításait. A költő nem hentes (És nem is hantás) Csak figyeli A melléknevek középfokát, A lépcső fokát, Meg a tengeri fokát, És nem tesz a melléknevekre féket. Itt állok malaclopó köpenyemben És a fő bűnöm az, Hogy nem lopok malacot, De nemrég egy cethalat Azóta én­ vagyok az Ellen-Jónás. Az Ellen-Jónás semmit sem jósol, Viszont az mindig bekövetkezik. Nem mondom én, hogy disznót fogtok Ezért öltök ti nemsokára disznót. Azt se mondom, hogy De megteszitek nyíltan és titokban, És nem beszélek nektek lenyeltem, szalonnát füstöltök, kocsonyáról, ölni, Pedig remeg és úgy vár majd reátok. Barlang falára képet karcolok, Horgonyt tetoválok a szikla­síkra És nyíllal átlőtt szívet, Ne higgyék: olyan rajzolta az ábrát, ki disznót ölt üres óráiban. Nincsenek üres óráim. Az ébresztőm is tele van kerekekkel. Úgy tűnik, hogy csecsemő voltam akkor, de emlékszem a pergésre, gótikára és bölcsőforgásra, ringatásra. Nem mentem vízigótnak, se pálinkagótnak. Inkább ma születtem. Ahol mindenütt emberbarátok voltak, De a múltat felidézem szünetlen. Én előrehaladok A jövőbe, Vagyok a régi disznó­ságok Megölője. Jövőnk is egyre tarkább, És ezért kérek hurkát. Nincsenek gálád tömlöcök, És ezért kérek gömböcöt, ötezer éves múlttal Méltó vagyok a korra, És kívánságom sincsen: Csak annyi, hogy hívjatok disznó­torra. Nem én követelem ezt, mint költő, igaz vátesz, Csak elmondom, hogy mit üzent a disznótorról Miltiadész. KIRÁLY LÁSZLÓ Fehér Abris Szúrtál szíven fölhizlalt megszokást, A konokságok teljét ragadtad, Nem érezted, hogy a Niagara, A cirkuszi tigrisszelídítők korbácsa És a régi kisbírók dobverője Körülötted suhog vagy dübörög? — Én nem hallottam a Niagarát, Mert malacsivítás dugta be fülem Éleshangú vattával, Vattával, éleshangúval. — Mért vagy véres, Fehér Abris, Nem vagy többé Fehér Hanem vagy te véres Tán disznóölőnek szültek, Nem ártatlan porontynak? — Nem vagyok én Hanem vagyok Májas Mert a benső összefüggések, A mélytengerkutatók légsűrítős szándéka, És az időjárásjelentések szomorú be nem teljesülése Sok májas hurka töltését követelte meg ... — Véres Abris, disznóölő, Májas Abris nem lehetsz, Mert csak Toldi volt a májas, Májas jó Toldi Miklósnak Sok máj adatott vala. — Ha ez így van, elbujdosom, Megyek a szomszéd faluba, Mert a meghatározottság Úgy hozta, hogy abban lakjam. — Véres Abris, Májas Abris, Porból vegyél köpönyeget, Menj el szomszéd faludba, Malacok Káinja, Disznók inkvizitora Jobb lesz elbujdosnod, Legyen zsírszagú a lépted, Kutya herregjen utánad! LÁSZLÓFFY ALADÁR Miltiadész üzenete hajdan Ciceró, És kolbászt töltött Augusztus Oktavianusz. Hajdanában is voltak torok, melyeken vérest evett a sok báró, És vérest ettek inkvizi­­torok, Míg az elítéltek fából Elmúltak régi Mikor kolbászt disznótorok, sütött Leonidász, És kolbászt töltött kaptak disznóságot, sok-sok ősanyánkkal, Emlékszem régi disznó­torokra, Mert részt vett rajtuk ötezer éves tudatom, elégedetlen lélekkel morogva. A XVI-ik században szintén öltek disznót, De több embert öltek A bárók és a grófok. Emlékszem régi disz­nótorokra, Ott is táncoltam Kik szintén eljöttek a disznótorra És táncoltak fuvolára. Abris, Abris, véres Abris, Abris, LEVÉLVÁLTÁS P. Z. — Kolozsvár: ön az Ellen-Jónás című versében azt írja: „Sohasem ugrom fejest, csak oldalast.“ — Reméljük, hogy ugrás közben nem feledkezik meg az ugorkáról sem. Sz. J. — Marosvásárhely: Perzselt Fülek cí­mű gondolati lírájából alább közlünk néhány sort: „A lét mozog, / így gyanítottuk ezt, / Mert láttuk, amint sebesen megindul: / Biz­tattuk egymást: / Fogd meg, ne ereszd, / Még­is kisiklott konok markainkból.“ — Arra ké­rem, hogy csak akkor jelentkezzék, ha meg­fogta ... K. L. — Kolozsvár. A következőket vetette papírra költeményében: „Véres Abris, / Májas Abris, / Porból vegyél köpönyeget, / Menj el szomszéd faludba, / Malacok Káinja.“ — Kö­zölni kívánom: az állami kereskedelemben nem árulnak porból köpönyeget. Tehát ha ra­gaszkodik föltett szándékához, forduljon egy engedély nélküli kisiparoshoz, mert az a keres­kedelmi hiánycikket minden bizonnyal el fog­ja készíteni. De vásárolhat silbaknak való fa­köpenyt is, Ferenc József osztrák császártól. H. I. — Nagyvárad: ön a következő izgalmas kérdést adja föl eposzában: „Ha a szalma / hízna kövérre, / önéki hullana / A vére?“ — Tanácsunk: Menjen a grófi szérűre szalma­boglyának. L- A. — Kolozsvár: Levele szerint az ősem­berektől tanulta meg a disznóölés művészetét. „Emlékszem régi­­ disznótorokra, / Ott is tán­coltam / sok-sok ősanyánkkal.“ — Nagyon sajnáljuk, hogy a történelem szellemi hagyo­mányaiból csak a disznóölést sajátította el. Inkább a piramisoktól kellett volna megta­nulnia, hogy miképpen kell világosan kiállani. Többeknek: Számos vers érkezett szerkesztő­ségünkbe a disznótorról. Világosan meg kell mondanunk, hogy nem kívánunk a disznótor­ról verseket közölni, és lapunk nem alkalmas disznótartásra. Ezért disznó híján a költemé­nyeket vagyunk kénytelenek levágni. Molnos Lajos: önnek kóstoló ment. K. JAKAB ANTAL SOLTÉSZ JÓZSEF caOG raaCao Amikor a csavargó fölült a vonatra, azonnal látták, hogy malac van nála. Bár zsákban hozta be a malacot, a visítás áttörte a vászon szigetelő anyagát, megtöltötte az állomást, és ezért a szerelvény öt perc­cel előbb indult el. A moz­donyvezető a visítást jeladás­nak gondolhatta. — Mondja — szólt a csa­vargóra az egyik ingázó. — Magának mi a fontosabb: a visítás vagy a malac? — Nekem a malac — hu­nyorgott a csavargó —, a vi­sítást magának adom. A verekedés közepesre sike­rült, a csavargó lila karikát kapott a bal szeme köré, az utas pedig épp hogy csak el­ájult. Az emberek nem avatkoz­tak közbe, mert nagyobbrészt a vidékben gyönyörködtek és az utazással voltak elfoglal­va. És ekkor belépett a kalauz. Szótlan volt és ünnepélyes, szorgosan csipegette a jegye­ket, mint egy csíz, amelynek a vasúti jegy a tápláléka. Megcsipkedte a csavargó je­gyét is, aztán így szólt: — Van okom föltételezni, hogy uraságod malacot szállít a zsákjában! — Igen — mondta a csa­vargó, és kacsintott a szemé­vel. — Sült malacot szállí­tok! Erre a kalauz bólintott. — Még beszélünk róla, tisz­telt uram. Aztán köszönt, elment, majd visszatért egy civil ru­hás egyénnel. — Maga merészel malacot szállítani? — Igen, de meg van sütve — erősködött a csavargó. A civil ruhás intett, mire a csavargó elővette a zsákot. — De hiszen ez mozog — mondta a civil ruhás —, sőt visít. — Mert friss — magyarázta a csavargó. — Még beszélünk róla — mondta a civil ruhás, és to­vábbment, de rövidesen visz­­szajött a kalauzzal és egy fő­­ellenőrrel. — Ez az — mutattak a csa­vargóra. A főellenőr hivatalos ábrá­­zattal nézte a csavargót és hallgatta a visítást. Azután kiabálni kezdett: — Vegye tudomásul, hogy a sült malacnak nincs joga ilyen visítást rendezni! — De uram! Nem a malac visít, hanem én, ugyanis ami­óta fölültem a vonatra, egy­folytában zaklatnak és idege­sítenek! — Még beszélünk másképp is, ha tovább zavarja a ren­det és a közönséget, öt perc múlva egy vasúti tiszttel tértek vissza, aki ki­mért volt és szabályzattisztelő. — Mivel bizonyítja, hogy a malac meg van sütve? — kérdezte. — Még citrom is volt a szá­jában — vallotta a csavar­gó —, de a sok zaklatás köz­ben a citrom kiesett és elgu­rult. A vasúti tiszt töprengett. — Ez bonyolítja a helyze­tet — mondta. — Mert hibát követett el ez az ember is, hogy félig sült malaccal szállt föl. Viszont a kalauz se járt el helyesen, amikor a citro­mot kiütötte a malac szájá­ból. A hiba körülbelül 50—50 százalék, mindkét részről! Ez igazságos ítéletnek lát­szott, a malactól függetlenül. Akkor a folyosón előrenyo­­makodott egy vidéki ember, megállt a fülke ajtajában és kétségbeesetten panaszkodott: — Ellopták tőlem a malacot meg a zsákot. A zsák, amint látom, itt van. A csavargó elszenderedett, a vizsgáló személyek pedig a jö­vevényre förmedtek: — Ne bonyolítsa tovább az ügyet, amit nagy nehezen si­került megoldani! Erre a jövevény lehorgasz­­totta a fejét és továbbindult céltalanul, malactalanul, szám­­kivetetten. Árkossy István illusztrációi ORSZÁG • Az Ütünk legújabb száma disznótorról szóló verseket közöl. Ugyanakkor a Levélváltás rovatában vitát kezdeményeznek ezeknek a műveknek a nem létezéséről.­­ Nemrég disznótoron vettek részt az Ütünk szerkesztői. Előzőleg a kritikai rovatban több költőt levágtak, nagy érdeklődés közepette.­­ Legújabb hír szerint a novellákban talál­ható disznóságokat az Ütünk szerkesztői feldol­gozzák és bádogdobozokban küldik el az elő­fizetőknek. A fiatal tollforgatók felfüstölése si­keresnek látszik, ami az új tehetségek számára is nagy lehetőséget jelent, egyben lelkes köz­reműködést biztosít. VILÁG 9 Az Ütünk vezércikke napvilágot látott a Miskolci Kocsonyában is. 9 Külföldön több helyen megjelent a Májas­hurka, amelyet föltehetően tőlünk vettek át. 9 Az egyik modern képzőművész gömböcöt készített, de még mielőtt kiállíthatta volna, szemfüles műkincsrablók ismeretlen helyre szállították a szokatlan alkotást. 9 A haladásellenes jobboldali erők arra tö­rekednek Bermudában, hogy törvényen kívül helyezzék a toros káposztát, mivel a káposzta ezen nem kívánatos formája egyeseket a reak­ció disznóságainak végére emlékeztet. 9 Hír szerint egy ittas egyén, akit disznó­torra hívtak, tévedésből bement egy modern múzeumba és megevett egy szobrot. Rövide­sen felelni fog az esküdtszék előtt csendhá­­borításért, mert a teremőrök tanúskodása sze­rint a szobor elfogyasztása közben tűrhetetle­nül csámcsogott. s

Next