Utunk, 1975 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-03 / 1. szám
SZÉKELY JÁNOS Perzselt fülek Herbert Spencer születésének 154. évfordulójára A lét: mozog. És gyanítottuk ezt, Mert láttuk, amint sebesen megindul, Biztattuk egymást, fogd meg, ne ereszd, Mégis kisiklott konok markainkból. De képzeletünk bús volt és fakó, A mélységekbe gyíklesőnk se vágott, — Hogy megragadjuk, ami fogható, Fölhízlaltuk a viszonylagosságot. S te elénk állván, mondtad: „már elég“, Átdöfted régi fogalmaknak hurkát Megragadtad a lét mindkét fülét És acél szóval vágtad kapzsi torkát. Elénk tártad, én bátor mesterem, Ki szellemünknek májas hurkát gyömködsz, hogy a fejlődés előre megyen, a tudat pedig olyan, mint a gömböc. Vagy nem gömböc-e a tág gondolat, Mely gurulni kész utódtól elődig, Magába fület, vesét befogad, És eszménkben tartóssá füstölödik? Úgy érzem én, ha nézem könyvedet, hogy gondolatod két vagy három mázsa, és gazdagon a jövőbe ered a fejlődésnek növő haladása. Adj még tüzedből, mert sosem elég, Légy pártfogóm, légy Arcom pirul, és mindkét fülem ég; Tanodon fekszem, s jaj, megperzselődöm... lelkes, bús elődöm, PANEK ZOLTÁN Ellen-Jónás Nem ugrom soha fejest, Csak oldalast, És disznót sem ölök, Mert meg vagyon írva, Hogy ne ölj. De a disznóölés nem vagyon Megírva, Mert sohasem írtam meg téli reggelek visításait. A költő nem hentes (És nem is hantás) Csak figyeli A melléknevek középfokát, A lépcső fokát, Meg a tengeri fokát, És nem tesz a melléknevekre féket. Itt állok malaclopó köpenyemben És a fő bűnöm az, Hogy nem lopok malacot, De nemrég egy cethalat Azóta én vagyok az Ellen-Jónás. Az Ellen-Jónás semmit sem jósol, Viszont az mindig bekövetkezik. Nem mondom én, hogy disznót fogtok Ezért öltök ti nemsokára disznót. Azt se mondom, hogy De megteszitek nyíltan és titokban, És nem beszélek nektek lenyeltem, szalonnát füstöltök, kocsonyáról, ölni, Pedig remeg és úgy vár majd reátok. Barlang falára képet karcolok, Horgonyt tetoválok a sziklasíkra És nyíllal átlőtt szívet, Ne higgyék: olyan rajzolta az ábrát, ki disznót ölt üres óráiban. Nincsenek üres óráim. Az ébresztőm is tele van kerekekkel. Úgy tűnik, hogy csecsemő voltam akkor, de emlékszem a pergésre, gótikára és bölcsőforgásra, ringatásra. Nem mentem vízigótnak, se pálinkagótnak. Inkább ma születtem. Ahol mindenütt emberbarátok voltak, De a múltat felidézem szünetlen. Én előrehaladok A jövőbe, Vagyok a régi disznóságok Megölője. Jövőnk is egyre tarkább, És ezért kérek hurkát. Nincsenek gálád tömlöcök, És ezért kérek gömböcöt, ötezer éves múlttal Méltó vagyok a korra, És kívánságom sincsen: Csak annyi, hogy hívjatok disznótorra. Nem én követelem ezt, mint költő, igaz vátesz, Csak elmondom, hogy mit üzent a disznótorról Miltiadész. KIRÁLY LÁSZLÓ Fehér Abris Szúrtál szíven fölhizlalt megszokást, A konokságok teljét ragadtad, Nem érezted, hogy a Niagara, A cirkuszi tigrisszelídítők korbácsa És a régi kisbírók dobverője Körülötted suhog vagy dübörög? — Én nem hallottam a Niagarát, Mert malacsivítás dugta be fülem Éleshangú vattával, Vattával, éleshangúval. — Mért vagy véres, Fehér Abris, Nem vagy többé Fehér Hanem vagy te véres Tán disznóölőnek szültek, Nem ártatlan porontynak? — Nem vagyok én Hanem vagyok Májas Mert a benső összefüggések, A mélytengerkutatók légsűrítős szándéka, És az időjárásjelentések szomorú be nem teljesülése Sok májas hurka töltését követelte meg ... — Véres Abris, disznóölő, Májas Abris nem lehetsz, Mert csak Toldi volt a májas, Májas jó Toldi Miklósnak Sok máj adatott vala. — Ha ez így van, elbujdosom, Megyek a szomszéd faluba, Mert a meghatározottság Úgy hozta, hogy abban lakjam. — Véres Abris, Májas Abris, Porból vegyél köpönyeget, Menj el szomszéd faludba, Malacok Káinja, Disznók inkvizitora Jobb lesz elbujdosnod, Legyen zsírszagú a lépted, Kutya herregjen utánad! LÁSZLÓFFY ALADÁR Miltiadész üzenete hajdan Ciceró, És kolbászt töltött Augusztus Oktavianusz. Hajdanában is voltak torok, melyeken vérest evett a sok báró, És vérest ettek inkvizitorok, Míg az elítéltek fából Elmúltak régi Mikor kolbászt disznótorok, sütött Leonidász, És kolbászt töltött kaptak disznóságot, sok-sok ősanyánkkal, Emlékszem régi disznótorokra, Mert részt vett rajtuk ötezer éves tudatom, elégedetlen lélekkel morogva. A XVI-ik században szintén öltek disznót, De több embert öltek A bárók és a grófok. Emlékszem régi disznótorokra, Ott is táncoltam Kik szintén eljöttek a disznótorra És táncoltak fuvolára. Abris, Abris, véres Abris, Abris, LEVÉLVÁLTÁS P. Z. — Kolozsvár: ön az Ellen-Jónás című versében azt írja: „Sohasem ugrom fejest, csak oldalast.“ — Reméljük, hogy ugrás közben nem feledkezik meg az ugorkáról sem. Sz. J. — Marosvásárhely: Perzselt Fülek című gondolati lírájából alább közlünk néhány sort: „A lét mozog, / így gyanítottuk ezt, / Mert láttuk, amint sebesen megindul: / Biztattuk egymást: / Fogd meg, ne ereszd, / Mégis kisiklott konok markainkból.“ — Arra kérem, hogy csak akkor jelentkezzék, ha megfogta ... K. L. — Kolozsvár. A következőket vetette papírra költeményében: „Véres Abris, / Májas Abris, / Porból vegyél köpönyeget, / Menj el szomszéd faludba, / Malacok Káinja.“ — Közölni kívánom: az állami kereskedelemben nem árulnak porból köpönyeget. Tehát ha ragaszkodik föltett szándékához, forduljon egy engedély nélküli kisiparoshoz, mert az a kereskedelmi hiánycikket minden bizonnyal el fogja készíteni. De vásárolhat silbaknak való faköpenyt is, Ferenc József osztrák császártól. H. I. — Nagyvárad: ön a következő izgalmas kérdést adja föl eposzában: „Ha a szalma / hízna kövérre, / önéki hullana / A vére?“ — Tanácsunk: Menjen a grófi szérűre szalmaboglyának. L- A. — Kolozsvár: Levele szerint az ősemberektől tanulta meg a disznóölés művészetét. „Emlékszem régi disznótorokra, / Ott is táncoltam / sok-sok ősanyánkkal.“ — Nagyon sajnáljuk, hogy a történelem szellemi hagyományaiból csak a disznóölést sajátította el. Inkább a piramisoktól kellett volna megtanulnia, hogy miképpen kell világosan kiállani. Többeknek: Számos vers érkezett szerkesztőségünkbe a disznótorról. Világosan meg kell mondanunk, hogy nem kívánunk a disznótorról verseket közölni, és lapunk nem alkalmas disznótartásra. Ezért disznó híján a költeményeket vagyunk kénytelenek levágni. Molnos Lajos: önnek kóstoló ment. K. JAKAB ANTAL SOLTÉSZ JÓZSEF caOG raaCao Amikor a csavargó fölült a vonatra, azonnal látták, hogy malac van nála. Bár zsákban hozta be a malacot, a visítás áttörte a vászon szigetelő anyagát, megtöltötte az állomást, és ezért a szerelvény öt perccel előbb indult el. A mozdonyvezető a visítást jeladásnak gondolhatta. — Mondja — szólt a csavargóra az egyik ingázó. — Magának mi a fontosabb: a visítás vagy a malac? — Nekem a malac — hunyorgott a csavargó —, a visítást magának adom. A verekedés közepesre sikerült, a csavargó lila karikát kapott a bal szeme köré, az utas pedig épp hogy csak elájult. Az emberek nem avatkoztak közbe, mert nagyobbrészt a vidékben gyönyörködtek és az utazással voltak elfoglalva. És ekkor belépett a kalauz. Szótlan volt és ünnepélyes, szorgosan csipegette a jegyeket, mint egy csíz, amelynek a vasúti jegy a tápláléka. Megcsipkedte a csavargó jegyét is, aztán így szólt: — Van okom föltételezni, hogy uraságod malacot szállít a zsákjában! — Igen — mondta a csavargó, és kacsintott a szemével. — Sült malacot szállítok! Erre a kalauz bólintott. — Még beszélünk róla, tisztelt uram. Aztán köszönt, elment, majd visszatért egy civil ruhás egyénnel. — Maga merészel malacot szállítani? — Igen, de meg van sütve — erősködött a csavargó. A civil ruhás intett, mire a csavargó elővette a zsákot. — De hiszen ez mozog — mondta a civil ruhás —, sőt visít. — Mert friss — magyarázta a csavargó. — Még beszélünk róla — mondta a civil ruhás, és továbbment, de rövidesen viszszajött a kalauzzal és egy főellenőrrel. — Ez az — mutattak a csavargóra. A főellenőr hivatalos ábrázattal nézte a csavargót és hallgatta a visítást. Azután kiabálni kezdett: — Vegye tudomásul, hogy a sült malacnak nincs joga ilyen visítást rendezni! — De uram! Nem a malac visít, hanem én, ugyanis amióta fölültem a vonatra, egyfolytában zaklatnak és idegesítenek! — Még beszélünk másképp is, ha tovább zavarja a rendet és a közönséget, öt perc múlva egy vasúti tiszttel tértek vissza, aki kimért volt és szabályzattisztelő. — Mivel bizonyítja, hogy a malac meg van sütve? — kérdezte. — Még citrom is volt a szájában — vallotta a csavargó —, de a sok zaklatás közben a citrom kiesett és elgurult. A vasúti tiszt töprengett. — Ez bonyolítja a helyzetet — mondta. — Mert hibát követett el ez az ember is, hogy félig sült malaccal szállt föl. Viszont a kalauz se járt el helyesen, amikor a citromot kiütötte a malac szájából. A hiba körülbelül 50—50 százalék, mindkét részről! Ez igazságos ítéletnek látszott, a malactól függetlenül. Akkor a folyosón előrenyomakodott egy vidéki ember, megállt a fülke ajtajában és kétségbeesetten panaszkodott: — Ellopták tőlem a malacot meg a zsákot. A zsák, amint látom, itt van. A csavargó elszenderedett, a vizsgáló személyek pedig a jövevényre förmedtek: — Ne bonyolítsa tovább az ügyet, amit nagy nehezen sikerült megoldani! Erre a jövevény lehorgasztotta a fejét és továbbindult céltalanul, malactalanul, számkivetetten. Árkossy István illusztrációi ORSZÁG • Az Ütünk legújabb száma disznótorról szóló verseket közöl. Ugyanakkor a Levélváltás rovatában vitát kezdeményeznek ezeknek a műveknek a nem létezéséről. Nemrég disznótoron vettek részt az Ütünk szerkesztői. Előzőleg a kritikai rovatban több költőt levágtak, nagy érdeklődés közepette. Legújabb hír szerint a novellákban található disznóságokat az Ütünk szerkesztői feldolgozzák és bádogdobozokban küldik el az előfizetőknek. A fiatal tollforgatók felfüstölése sikeresnek látszik, ami az új tehetségek számára is nagy lehetőséget jelent, egyben lelkes közreműködést biztosít. VILÁG 9 Az Ütünk vezércikke napvilágot látott a Miskolci Kocsonyában is. 9 Külföldön több helyen megjelent a Májashurka, amelyet föltehetően tőlünk vettek át. 9 Az egyik modern képzőművész gömböcöt készített, de még mielőtt kiállíthatta volna, szemfüles műkincsrablók ismeretlen helyre szállították a szokatlan alkotást. 9 A haladásellenes jobboldali erők arra törekednek Bermudában, hogy törvényen kívül helyezzék a toros káposztát, mivel a káposzta ezen nem kívánatos formája egyeseket a reakció disznóságainak végére emlékeztet. 9 Hír szerint egy ittas egyén, akit disznótorra hívtak, tévedésből bement egy modern múzeumba és megevett egy szobrot. Rövidesen felelni fog az esküdtszék előtt csendháborításért, mert a teremőrök tanúskodása szerint a szobor elfogyasztása közben tűrhetetlenül csámcsogott. s