Utunk, 1982 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1982-08-27 / 35. szám

Gheorghe Ardelean cikkének folytatása az 1. oldalról polgári és nemzetiségi jogokra stb. Az ország iparosításának el­­odázhatatlanságát meggyőzően és állhatatosan fejtegette már Nicolae Balcescu, George Ba­­rit­iu, Mihai Kogalniceanu és sokan mások, azzal érvelve, hogy csakis az ipar erőteljes fejlődése biztosíthatja a nép jólétét, az állam igazi és tény­leges függetlenségét. Figye­lemre méltó, hogy a Román Kommunista Párt már meg­alakulásától fogva összekap­csolta az eszmei, politikai és gazdasági harcot a romániai iparosításért folytatott küzde­lemmel. Ezek a haladó, előre­mutató nézetek azonban nem diadalmaskodhattak a kora­beli társadalmi-történelmi vi­szonyok között. Hosszú és rö­gös út volt az elmaradottság felszámolásának, az iparosí­tásnak az útja, a Román Kommunista Párt tette meg rajta a döntő lépéseket a tő­kés­ földesúri és a fasiszta iga alól való felszabadulás után. 1945 októberében az RKP országos értekezletén tudomá­nyos alapossággal cáfolták meg a Romániának ereden­dően agrárország voltáról szó­ló reakciós és hazafiatlan el­méletet, s világosan kimutat­ták, hogy az ország fejlődése elképzelhetetlen ipari fejlődés nélkül, hogy az iparosítás so­rán a nehézipart kell előny­ben részesíteni, s hogy ily mó­­don lehetőség nyílik a nép teljes munkaerejének felhasz­nálására, a városi és falusi életkörülmények javítására, és hogy nagy mértékben az ipar fejlettségétől függ a román állam függetlensége. A szocialista Romániában az ipar fejlesztésének és kor­szerűsítésének döntő szakasza az RKP IX. Kongresszusa u­­tán kezdődött. A fejlesztési lehetőségek józan, tudományos felmérése alapján, szem előtt tartva az adottságokat és a szükségleteket, a szocialista építés éveiben felgyűlt ta­pasztalatokat és az ipar helyzetét világviszonylatban, a XI., XII. Kongresszus tu­dományos módszerekkel dol­gozta ki Románia gazdasági­társadalmi fejlesztésének 1990- ig szóló stratégiáját, amely­nek központi gondolata az iparosítási politika folytatása. Mint jól tudjuk, e stratégia kialakításában döntő szerepe volt és van Nicolae Ceau?esc u elvtársnak, a párt főtitkárá­nak, akinek merész és eredeti gondolkodásmódja az ipar gazdasági helyének és felada­tainak a kijelölésében is meg­nyilvánul. A XII. Kongresz­­szus útmutatásai szerint az ipar fejlesztéséhez szükség van az ország valamennyi emberi és anyagi erőtartalé­kának mozgósítására s az egységes nemzetgazdasági terv által megszabott hasznosítá­sukra, hogy a termelőerők és a műszaki-anyagi alap minél erőteljesebben fejlődhessék, hogy az ipar szerkezetét kor­szerűsíthessük, s a jelenkori műszaki-tudományos forrada­lom vívmányait minél jobban kiaknázhassuk. Ennek az iparosítási politi­kának a józanságára, tudomá­nyos megalapozottságára, a párttól megjelölt módszerek helyességére vallanak az ipari termelés jellegzetesen és tar­tósan magas mutatószámot. Így 197­5 és 1978 között az ipari termelés növekedésének átlagos évi üteme meghaladta a lla/6-ot. Az 1980. esztendő ipari termelése több mint 80%-át tette ki az 1956 1965-ös időszak össztermelé­sének, az 1980-ban 1975-höz képest elért többlet pedig kö­rülbelül egyenértékű volt az 1956—1960-as tervidőszak össz­termékével. A 80-as évek ipari fejlődésére jellemző, hogy a nettó termelés növe­kedésének üteme meghaladta az össztermelését, amiben a minőség javítására, a korsze­rűsítésre és a hatékonyság fokozására való törekvés tük­röződik. Az RKP XII. Kongresszusa az 1981—1985-ös tervidőszak­ra a gazdasági-társadalmi fej­lődés fő céljául azt tűzte ki, hogy Románia a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének magasabbrendű szakaszába lépjen és előreha­ladjon a kommunizmus , a tudomány, a technika, a mi­nőség és hatékonyság kora felé. Ennek rendjén a terme­lőerők erőteljesen és arányo­san fejlődnek majd, a tudo­mány és a technika forradal­mian megújul. 1981 és 1985 között az ipari nettó terme­lés növekedési üteme évi át­lagban 10V6-os, az összterme­lésé 9%-os lesz, a többlet pe­dig felér az 1976-os összter­mékkel. Fontos változások mennek végbe a termelés szerkezetében is­. kiemelten fejlődnek azok az ágazatok, a­­melyek magas műszaki szín­vonalon állítanak elő kevés energiát és nyersanyagot igénylő termékeket. A gépgyártó ipar például 11,7%-os ütemben bővül, és megtermeli a beruházási terv­ben szereplő felszerelések és berendezések 80°/o-át. Lénye­ges ebben az időszakban a termelési szerkezetnek a tech­nika mai és holnapi fejlődés­­irányával párhuzamos módo­sulása, a modern alágazatok, az elektronika, a szerszám­­gépgyártás, a robotipar stb. kiemelt fejlesztése. Újfajta gépek, felszerelések és beren­dezések kerülnek gyárainkba, s ezáltal 1985-re az összter­mék több mint 70°/6-a új vagy megújított gyártmányféleség lesz. Jelentékenyen bővül a fém- és a vegyipar is. 1990-re a gépgyártó- és a vegyipar e­­gyüttes részaránya az összter­melésben eléri az 56—60°/o-ot, szemben az 1972-es 31%-kal. Különleges figyelemben ré­szesül az általános gazdasági fejlődésre meghatározó jelen­tőségű nyersanyag-, energia- és tüzelőanyaggyártás. Nagy gondot kell fordítani a hul­ladékfeldolgozásra, a vissza­nyerhető anyagok újbóli hasz­nosítására s természetesen az erre alkalmas műszaki eljá­rások kidolgozására. Nem sza­bad elhanyagolni a másodla­gos részlegeket, a könnyű­ipart, kisipart, kézműipart sem, mert ezek elégítik ki a növekvő fogyasztói igényeket. Fontos továbbá a termelő­erők ésszerű, tudományosan szabályozott területi elosztá­sa; a gazdasági tervezés nem mellőzheti a társadalmi és politikai szempontokat. So­katmondó tény e tekintetben, hogy a jelenlegi ötéves terv­időszak végére minden me­gyében legalább 70 000 lej ér­tékű termék jut majd egy fő­re évente, és 1000 lakosra 400 foglalkoztatott esik — ha­zánk minden állampolgárának számottevően emelkedni fog az életszínvonala, tekintet nélkül lakhelyére, nemzetisé­gére. Az újratermelés sajátos mó­dozataival egyidőben kibonta­kozik az anyagi termelés új ágazata: a műszaki-tudomá­nyos kutatás. A XII. Kong­resszus termelőerőnek nyil­vánította a tudományt és kü­lön programokat dolgozott ki e sajátos ágazat fejlesztésére, a rendelkezésére álló pénz­ügyi keretet pedig 50° o-ban bővítette. A mennyiséget átalakítani új minőséggé , uralkodó tö­rekvéssé vált minden tevé­kenységi területen, de kivált­képpen az iparban. E törek­vések akkor járnak sikerrel, ha­ átalakul a termelés szer­kezete, s létrejönnek a kevés energiát, nyers- és tüzelő­anyagot fogyasztó ágazatok és alágazatok; emelkedik a ter­melés műszaki színvonala, és áruink versenyképesebbé vál­nak a világpiacon; a dolgo­zók képzése és továbbképzése lépést tart a műszaki hala­dással; gyors ütemben és ma­gasabb fokon hasznosítjuk sa­ját nyersanyagforrásainkat; nő a társadalmi és az egyéni munka termelékenysége; csök­kennek a termelési költségek; minden termelő egység jöve­delmezővé, minden termék el­adhatóvá válik; nő a gazda­sági hatékonyság minden á­­gazatban, alágazatban, rész­legben, minden tevékenységi­­ területen; fokozódik áruink exportképessége; javul a ve­zetés és a termelés össz­hangja. A szocialista iparosítás si­kerén továbbra is munkál­kodnunk kell, hogy a nem­zetgazdaság arányosan fej­lődhessék, hogy Románia fej­lődő országból közepesen fej­lett, majd fokozatosan fej­lett gazdaságú országgá vál­jék. Vannak sarkcsillag-embe­rek, akikhez igazodni i ■ id­, akik meghatározzák környeze­tüket. Választott emberek e­­zek, akikre szükség van, mert lényegük szerint egy-egy sors­képlet kulcsai. Nagyváradra gondolva, a Holnaposok váro­sára, új viszonyok közt, új összefüggésrendszerek szöve­vényében Bölöni Sándor volt a kiválasztott, minden dolga­ink intézője, sorsoldó és sorsot sodró, beteljesült holnapok után a holnaputánok kicirkal­­mazója. Elment. S mert a fejlődés logikáját képviselte, nem űrt hagyott maga után, hanem kereteket és tartalmakat, folytonosságokra ingerelve. A megdöbbenés, a fájdalom hi­ába szaggat, szerettük mind­nyájan, akik hívására Irodal­mi Kerekasztalához járultunk éveken át, s elvesztése meg­visel, de ez a múlandó, nem az emléke. Valaki visszahúzó nosztal­giák helyett, eltévedések és csalóka illúziók helyett, eler­nyedés helyett az okos és elő­relátó történelmi alkalmazko­dást választotta, az újraterem­tést önmagunkból, s az új ro­mán szellemi kibontakozással párhuzamban szigorú és kö­vetkezetes szervező munkájá­val Janus Pannonius és Ady Endre városának magyar kul­turális megújhodását is mega­lapozta. Szó se róla, nem e­­gyedül. Éppen ez a választot­tak sajátossága: tömegáram­lásban szinte fel sem tűnnek, de igazgató akaratuk ott van a mozgások minden ízében. Bukarestből, Marosvásár­helyről, Kolozsvárról, Szat­­márról siettünk hozzá, hogy az Ady Endre Irodalmi Kör dobogóján, a minden szellemi erőt megszólaltató kerekasz­talnál, a Kortárs Színpad lel­kes szakszervezeti színjátszói­nak társaságában hozzájárul­hassunk mi is a lehetőségek ostromához, tudomány, iroda­lom, művészet zászlait tűzve magasba, s meg-megfürödve az alföldi­ség új pezsgésében. Hozzá nyitottunk be először, tőle távoztunk utoljára, baráti csókkal köszöntve felkent sze­repét. Mi tette oly alkalmassá arra, hogy egyszemélyes intézmény voltában közösségünk őre és képviselője legyen? Talán ke­let-európaisága. Románból és oroszból fordított: Arghezi és Jevtusenko szólalt meg álta­la magyarul, bolgár gyermek­versekkel ajándékozta meg a mi gyermekeinket, s nem vé­letlen, hogy Ady egyetlen színművét az ő tolmácsolásá­ban mutathatták be román színművészek, a zsurnaliszta Adynak a mindennapok életé­be éles szemmel belelátó dra­­molettjét. Vagy merjük felis­merni, hogy éppen ő tudott hidat verni csöndes meggyő­ző erejével nemzedékek közt? Felragyogtatta a hagyományt és utat nyitott a kavargó, szélsőséges kísérletezésnek is, közös táborba vonva szellemi életünk minden mai értékét S nem felejtettük el, hogy Szabó József oldalán — mint a nagymúltú nagyváradi szín­ház irodalmi titkára — nem kis része volt Tamási Áron elfelejtett drámájának, az ős­­vigasztalásnak népszerűvé té­telében, megint csak szeré­nyen, egy pazar műsorfüzet összeállításával, melyben éppen ő idézi Miske László ajkáról Csórja Ádám szerepében: „Él­jetek!, éljetek, s küzdjetek ...“ Sem népeink egymásrautalt­ságának irodalmi szolgálata, sem a nemzedéki feszültsé­gek közös eredőbe vonása, még kevésbé a távozása gyá­szában oly különös hangsúlyt kapott Tamási-ige nem ma­radhat nyom nélkül Nagyvá­radon. Nem is marad. Bölöni Sándor szervező munkája, iro­dalompolitikája kitermelte az utódokat is. A Hajdú Gézák, a Varga Gáborok nem ma­radnak adósok emlékének, s ha az ő szellemében Buka­restből, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról vagy bárhonnan újra előadni hívnak, mind­nyájan áldani fogjuk immár eltávozott barátunk emlékét. BALOGH EDGÁR Választott ember halálára — T-~t- ■! I———c=»r: —— ■ I ■>!———EM BÚCSÚ BÖLÖNI SÁNDORTÓL Balaskó Zsuzsa: Kertben Gaal György cikkének folytatása az 1. oldalról Jakab Antal, Kántor Lajos, Láng Gusztáv, Márki Zoltán, Ma­rosi Péter, Nagy István, Nagy Pál, Szabó Gyula, Szilágyi Júlia. Nem csak verset és prózát olvastak fel, sor került rá­diójáték megvitatására (Aradits László: Humanizmus) hang­­felvétel alapján. Sőt, megjelent vagy készülő Forrás-köteteket is megbeszéltek (Lászlóffy Csaba, Szabó Zoltán, Kiss János, Király László kötetei). A bemutatásra kiválasztott verseket az Állami Magyar Színház fiatal színészei adták elő. 1964 máju­sában az Utunk néhány számáról rendeztek vitát a szerkesz­tők jelenlétében. 1965 januárjában Kiss Jenő és Kányádi­­Sán­dor a műfordításról beszélt, utóbb a köri tagok műfordítási vetélkedőt szerveztek. A péntek esti ülések is szűk keretnek bizonyultak: csoportos kirándulást szerveztek élményszerzés céljából, felkeresték a két Szervátiusz műtermét, s a négy­órás látogatás nyomán születő írások felolvasására meghív­ták a művészeket is. Ellátogattak a bukaresti és a marosvá­sárhelyi irodalmi körbe, sőt az Ifjúmunkás égisze alatt meg­szervezték a magyar irodalmi körök találkozóját is. E színvonalas, tervszerű köri munka egy induló nemzedék összefogása révén vált lehetővé. Évfolyamtárs volt Apáthy Géza, Balázs András, Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Tömöry Péter, Znorovszky Attila, fölöt­tük járt Aradi József, Gálfalvi György, Kocsis István, alattuk pedig Csíki László és Héjjá József. S hozzájuk csatlakozott még Éltető József, Bán Péter, Cseke Péter, Gyímesi Éva, Ka­tona Ádám, Kenéz Ferenc, Paizs Tibor, Zágoni Attila, Vári Attila. Melléjük felzárkóztak más karok hallgatói is, sőt szép számmal jártak zenész, képzőművész, műegyetemi diákok az ülésekre. Már 1963/64-ben átlag 53-an látogatták a kört, 1964/65-ben 60—70-en. De akadt egy-egy vita, amire száznál többen voltak kíváncsiak. A köri üléseket 1964 elejétől az Egyetemi Könyvesbolt feletti írószövetségi gyűlésteremben tar­tották. Ifjúsági elnöknek Molnos Lajost választották, őt Ba­lázs András és Gálfalvi György, később Magyari Lajos, Király László és Gyímesi Éva segítették munkájában. A kör tagjai­nak alkotásait rendszeresen közölte az Utunk, az Ifjúmunkás, a Korunk, az Igazság és az Előre, s fordításban a román la­pok is. Egymás után megjelenő köteteik révén a második For­rás-nemzedékként váltak ismertté. „Péntektől péntekig éltünk, péntek volt a vasárnap, az ün­nep, s nem hiszem, hogy volna a kör tagjai között olyan, aki rossz néven venné, ha újra hasonlóak lehetnének az ünnepei. Mert a pénteki hadakozásoknak megvolt az a nagy érdemük, hogy írásra, gondolkodásra ösztönöztek“ — vallja Király László az 1970-es Utunk Évkönyvben. Gálfalvi György pedig tíz év elmúltával idézi fel 11 interjúban a Gaál Gábor Kör egyszerre induló tagjainak emlékeit, életútját (Marad a láz? Bukarest, 1977). Molnos Lajos így vall e kötetben: „Minden­esetre én csaknem mindent, amit az életben elértem, a körnek köszönhetek. Azt hiszem, a közösség melege, az egymás iránti felelősség és a közös céljainkra való összpontosítás mindenki­ből a legtöbbet hozta ki, amit csak nyújtani tudott." Bár 1967-ben jelent meg, de 1965 körülig állt össze a fiatal költőket először bemutató, Lászlóffy Aladár szerkesztette Vi­torla-ének című antológia. Az ebben szereplő 24 költő közül 14 akkoriban a kör törzstagja volt, további 5 pedig korábban vagy későbben vette ki részét a köri munkából. 1966 végén a Bodor Pál helyébe kerülő Fodor Sándor teremt ismét munkalégkört. Jakab Antal, Sigmond István segítik munkájában. Ágoston Hugó, Balla Zsófia, Ferencz L. István, Kovács Katalin, Kozma Mária, Molnár Gusztáv, Salamon Ani­kó, Szabó Zsolt, Zirkuli Péter a kör legaktívabb tagjai. 1968 őszén aztán az egyetem veszi át a kör felügyeletét, s Láng Gusztávot bízzák meg az irányítással. A Nyelv- és Iro­dalomtudományi Kar 22-es termében tartják péntek esténként az üléseket. A kör ifjúsági elnöke Irinyi Kiss Ferenc, majd Németi Rudolf. 1969-től kezdve megindul az Echinox című diákművelődési lap, s ennek magyar szépirodalmi anyagát az elkövetkező években nagyrészt a körön felolvasott művekből állítják össze. 1970 végétől 1972-ig a lap Krónika rovata rend­szeresen beszámol a köri ülésekről, vitákról. E vitákkal fog­lalkozik az Ifjúmunkás hasábjain 1971 februárjában a Bokor András, Kálmán Dénes, Tamás Gáspár Miklós, Szávai Géza, Markó Béla és Lázár László részvételével folytatott sajtóvita. 1970 tavaszán vendégül látják a marosvásárhelyi Aranka György Irodalmi Kört, majd a kolozsváriak nevében Láng Gusztáv vezetésével Irinyi Kiss Ferenc, Németi Rudolf, Pethő László és Szondy György viszonozza a látogatást. Az Echinox (1970/6­7.) és a Vörös Zászló (1970/97.) is teret szentel az ese­ménynek. 1970 decemberétől a kör felváltva az Írószövetség főtéri termében (vezető Jancsik Pál) és a filológián tartja ülé­seit. A filológián működő kör később különválik Echinox-kör megjelöléssel (vezetője Csehi Gyula, utóbb Kozma Dezső). 1971-től 1973-ig Markó Béla a Gaál Gábor Kör ifjúsági elnöke, az Írószövetség részéről Jancsik Pál és Lászlóffy Csaba jár el az ülésekre. Leggyakoribb felolvasók Adonyi Nagy Mária, Ágoston Vilmos, Kereskényi Sándor, Kiss András, Kozma Mária, Molnár Gusztáv, Mózes Attila, Margu Pál, Oláh János, Sebestyén (Spielmann) Mihály, Soltész József, Sütő István, Szávai Géza, Szász László, Tamás Gáspár Miklós. Belőlük ala­kul ki a harmadik Forrás-nemzedék. Költőik a Jancsik Pál szerkesztette Varázslataink című antológiában (1974) jelentkez­nek, a filozófiai esszéírók pedig az Echinox­ban közlik felol­vasásaik szövegét. 1971 áprilisában Bretter György vezetésével a bölcseleti érdeklődésű hallgatók különválnak, létrehozzák a Diotima-kör magyar tagozatát, melynek első elnöke Tamás Gáspár Miklós. Az egyetemi központ diákrádiójának 1971-ben induló magyar nyelvű adásával is kapcsolatba lép a kör. Elemzik a műsort, szépirodalmi anyagot bocsájtanak a szerkesztők rendelkezé­sére. 1973—1975 között Aradi József a kör írószövetségi felelőse, elnöke Győrffi Kálmán, majd Boér Géza és Sípos András. A felolvasások mellett újra változatos rendezvényekkel próbál­nak közönséget gyűjteni. Meghívják Bodor Pált, Deák Tamást, Kovács Ildikót, Gálfalvi Györgyöt, Tóth Sándort. Vendégül látják a Camerata Transylvanica és a Harmat együttest, vi­taülést rendeznek az Echinox és a diákszínjátszás helyzetéről, együttműködnek a diákrádió Visszhang című adásával, a Stú­dió-színpaddal, sőt Gaál Gábor köri tárlatot rendeznek, szín­játszócsoportot próbálnak létrehozni. A kör elnevezését már korábban „irodalmi és művelődési“ jelzővel egészítik ki. 1975 februárjában a két irányzat annyira különválik, hogy irodalmi, valamint művelődési alosztály ala­kul Szőcs Géza, illetve Boér Géza és Sípos András vezetésé­vel. Az utóbbiak a progresszív zenéről rendeznek sikeres, au­­dícióval összekötött ülést. A felolvasásokon Borcsa János, Cse­­lényi Béla, Egyed Péter, Horváth Sz. István, Hudy Árpád, Körössi P. József, Szőcs Géza szerepel. 1975 őszén Szőcs Géza és Boér Géza lesz a kör vezetője, újra az irodalom kerül az érdeklődés középpontjába. 1976 te­lén nézeteltérések miatt Tamás, Szőcs és Egyed kiválnak a körből, s Beke Mihály András, valamint a melléje felzárkózó Sípos András, Lengyel Ferenc, Gagyi József vezetik felváltva az üléseket. 1977-től 1981-ig Balla Zsófia az írószövetségi irá­nyító, a kör vezetését négy-öttagú kollektívák végzik (Beke Mihály András, Bretter Zoltán, Bréda Ferenc, Cselényi Béla, Keszthelyi András, Csibi Károly). Bár az önképzőköri jelleg dominál az üléseken, gyakran látnak vendégül befutott írókat, megtárgyalnak Forrás-köteteket, kisfilmeket. Az év „legrosz­­szabb könyvének“ kiosztják a High-fej díjat. Legjelentősebb rendezvényük 1979 áprilisában a Gaál Gábor közi napok vol­tak, melyen részt vettek nyolc város köreinek képviselői, vitát tartottak a fiatal költészetről és megadott rímek alapján szo­nettversenyre került sor (győztesek: Hudy Árpád, Cselényi Béla és Hürkecz István). E korszak felolvasói közül még ki­tűnt Hunyadi Mátyás, Józsa Márta, Kis Géza, Kozma Szilárd, Lőrincz Csaba, Palotás Dezső, Salat Levente, Visky András és Zudor János. Írásaik az Echinox mellett az Igazság Fellegvár című ifjúsági oldalán jelentek meg. Verseikből a Kimaradt Szó című antológia (1979) közölt válogatást. A Gaál Gábor Irodalmi Kör működésére immár jó negyed­­százada mindegyik írógeneráció rányomta bélyegét. A nemze­dékváltáskor néhány éves pangás, bizonytalankodás tapasztal­ható, azután újra megjelennek az íróegyéniségek, s új irányt szabnak a kör munkájának. Érdekes jelenség, hogy az írószö­vetségi irányítók is többnyire azonosulnak egy-egy nemzedék­kel, s mikor annak képviselői kinőnek a körből, ők is távoz­nak, lemondanak. Ezzel pedig még nehezebb lesz az újrakez­dés. Sokszor évekig nincs is, aki a kör irányítását vállalja, s az munkaterv, határozott célkitűzések nélkül vegetál. Ennek ellenére a Gaál Gábor Kör a romániai magyar irodalom egyik fontos műhelye, melyről az irodalomtörténetírás sem feled­­kezhetik meg. Jegyzet: A kör történetére vonatkozó adatokat a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szócikke számára gyűjtöttük. Kivéve a „Bodor-korszakot", melynek jegyzőkönyvei, jelenléti ívei fennmaradtak, nagyrészt visszaemlékezésekre voltunk utalva, így adataink, főleg a kezdeti évekre vonatkozóan, hiányosak. Minden helyesbítést, kiegészítést szívesen fogadunk.

Next