Utunk, 1986 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-03 / 1. szám
Néhány sor egy új naptárról Régi, bősz naptárolvasó vagyok. Néhányszor el is mondtam az éppen soron következő esztendőre készült kalendáriumokról — nyilván a hírverés szükségleteihez igazodva —, milyennek találtam lapozgatás, böngészés közben az esztendőre szóló eligazításként szerkesztett kiadványokat, s most is ezt teszem, éppen csak bevett szokásomtól ezúttal elállva nem a kalendárium magvasabb felét mutogatom először — okom van rá, mindenekelőtt látványként dicsérjem a ’86-os Előre naptárt. Mert szemgyönyörködtető — szisszent, vájt fülü stílművész, s mondd: (sic!) de én így írom, mert így van, ez a pontos, szabatos, a rá- s hozzáillő kifejezés. Szóval — tetszetősebben, mutatósabban —, látványként két okból következően kellemes ez a könyv: seregnyi szép művészfotót lel benne, aki lapozza, grafikai köntöse jól szabott, ízléses, nem taszigálja az embert kába, szürke álomba, mint tette sok más esztendőben sok kalendárium. (A címlap nem tetszik.) Harmadik okként azt is idesorolhatjuk, hogy ezúttal síknyomással, fényszedéssel készült a naptár, nem zavar ólommorzsalékos maszat és a papír bő harmada (nekem ilyen példány jutott) szép fehér, jó fogású, tiszta. A naptárt év végi évkezdő mérlegelés nyitja, amely két ötéves terv határmezsgyéjén összefoglalja a jelen nagy eseményeit és a párt XIII. kongresszusának dokumentumaiban taglalt jövőképet, kiemelve, hogy a szocialista társadalomépítés új szakaszának kezdő esztendeje egybeesik a Román Kommunista Párt megalakulásának 65. évfordulójával. Jó szerkesztői érzékre vall, hogy az elöljáróban összefoglaltakat ezúttal nem napilap-riportokkal akarták nyomatékosítani, mint máskor, hanem publicisztikai hangvételű jegyzetekben próbálták megrajzolni a kor hőseinek arcát. Mind a bevezetőben, minden egy következő cikkben természetes módon helyet kap mindnyájunk nagy gondja, a béke megőrzésének dolga is; a másodikként említett írás jól eligazítja az olvasót az űrpajzs, illetőleg a csillagháború kérdéseiben. Tudomány, technika, könyvrészlet, orvosi elmélkedések, megtűzdelve a Fotóban mondjuk képeivel, versidézetekkel, érdekességekkel, s utána a Szivárvány című irodalmi válogatás, amit az Akadémiai Könyvtár igazgatójával készített interjú zár. A sportközleményeket igen szűkmarkúak mérte idén a szerkeztő, két portréval és egy tömören összefoglalt sporthorgász tanácsadóval kell megelégednie annak, akit az ilyesmi érdekel. A Cimbora című fejezet más esztendőkben jóval többet kínált, gyermekolvasóinak, most néhány szép vers mellett nagyrészt a tavaly közölt három varjú fényképhez írott gyermekfogalmazásokból áll, bizonyára nagy öröm mind a huszonhat szerzőnek, de jövőre több is lehetne. Ha már ennyire belebonyolódtunk a tartalmi leltározásba, végezzük el egészen: háztáji növényvédelem, háztartási jó tanácsok (lakberendezés, festés, mázolás, folttisztítás, barkácsolás, szépségápolás, öltözködés), jogi tanácsadó, rejtvényverseny. Időnként, 4—5—10 viccel, beugranak az oldalakra a Válogatott nevetések — nem olvastam el mind, mert feltehetően innen válogatják majd idén s azután is az ismerőseim jó vicceiket, és úgyis kénytelen leszek végighallgatni. Erről jut eszembe, hogy mindig elfelejtem megkérdezni az ebben járatos szerkesztők valamelyikétől, miért szoktak némelyik újságban hátulról előre folytatni egy-egy írást; itt is előfordul egyszer (Patakfelelős 139—143. old., folytatása a 120. oldalon). Rossz tréfa vagy sem, de én beugrottam: a HM ... címmel szószereplő két bűnügyi rejtély úgyis a júliusi oldalak alján kezdődik, s fut alant egészen decemberig, onnan pedig hátraküldenek a megoldást keresni a 208. oldalra, a Vemhességi naptár fölé. Nem árt egy kis mozgás! Még néhány megjegyzés. Mondottam már, hogy az idei kalendárium grafikailag igen jól megtervezett, különösen kellemes a tulajdonképpeni naptári részt nézegetni — baloldalt fotó, versinézet, a hónap napjai, jobboldalt pedig keretekben. Fontolja meg, Ha nem tudná, Konyhakötényben, ahol fér, ott Élő nyelv s mindenütt egy-egy, többnyire szellemes karikatúra, és Jegyzetek címmel néhány pontozott sor. A magam példányába júliushoz — itt csak két sornyi hely maradt — ezt jegyeztem be, de nem viccesen: a Ha nem tudná bán ajánlottak nem ajánlatosak, nem praktikusak! A gyermekek gyógyszeradagjának kiszámítását mind testsúly, mind súly és életkor szerint, bízzuk az orvosra! A másik két megjegyzés kevésbé fontos. Március: „A ’mode’ — azaz divat — kifejezést mai értelemben a XIX. század második felétől használják ...“ — így a naptár. A Tört. Et. Szótár a módi első előfordulását 1713— 7-ből adatolja, a „Most módira esznek, módira feküsznek“ mondatot idézve, a módét pedig 1755-ből említi. Május: .,Egyetlen Shakespeare, nagyszerű jelenség — tucatnyi Shakespeare, már csak érdekes, de ahol pl. 20 000 olyan drámaíró él, aki shakespeare-i tehetségről tesz tanúságot, ott nem él egyetlenegy Shakespeare sem. (Stanislaw Lem)“ — ez a megfontolandó, de gondolom, csak kritikusoknak szánták. A többi, töprengésre kínált idézeten mindnyájan haszonnal gondolkozhatunk. De fordítsuk komolyabbra a beszédet. Az 1986-os Előre naptár csakugyan jól szerkesztett kiadvány. Szépirodalmi anyagait jól válogatták, olvasmányosak. A tudománynépszerűsítő írások közül én a Számítógép-korszakban élünk cím alá sorolt két cikket olvastam szívesen. Azon töprengek, hogy tán érdekesebb és hasznosabb lett volna megvizsgálni, milyen képet nyújt világunkról ez a kalendárium, vagy éppenséggel azt, ha valaki csak az itt fellelhető információkhoz tudna hozzájutni, mit gondolna rólunk. De jövő esztendőre is hagyni kell valamit. FORRÓ LÁSZLÓ Egy értékes kiadvány Enigma cieli de argint — Az ezüst kulcs rejtélye — ezt az „olvasófogó" címet adták a szerkesztők (Petre Bucşa, Al. Căprariu, Nicolae Prelipceanu és Eugen Uricaru) a Kolozsvári Írói Társaság 1985-ben megjelentetett almanachjának (amelyet, úgy tűnik, az eddigi, marinar hagyományosnak tekinthető, Clujul literar címet viselő „évkönyv“ utódjának, folytatásának kell elfogadnunk). Már a cím felkelti az olvasni szeretők figyelmét a valami izgalmasat ígérő sejtelmességével. S hogy az olvasó (potenciális vásárló) már némileg felkeltett érdeklődése tovább fokozódjon, a nem éppen legszebbre sikerült címlapon ott áll a rövid „tartalomjegyzék“ is: vers és próza kolozsvári szerzőktől és az egyetemes irodalomból, kis, utópisztikus, „jövőmondó“ prózai antológia, humor, riportok, bűnügy- és tudományos-fantasztikus írások, valamint Edgar Wallace Az ezüst kulcs rejtélye című regénye. Tehát már a fedőlap olyan „árut“ kínál, amelyet a szerkesztők — a szélesebb olvasói réteg igényeihez igazodva — kelendőnek vélnek. A „csali“, minden bizonnyal, elsősorban a humor, a krimi és a sci-fi. Igen, jelen esetben is (akárcsak a kereskedelemben) úgynevezett árukapcsolásról van szó — abból az elgondolásból (is) indulva ki, hogy aki az almanachot, mondjuk, a krimiért veszi meg, az végül is, ha már úgyis megvan a „könyv“, elolvassa majd a riportot is, a népköltészeti összeállítást is (mert ilyen is van a kiadványban), és elolvassa a verset, a szépprózát is. önkéntelenül tevődik fel a kérdés: az eredeti, értékes, színvonalas szépirodalomnak, vajon, szüksége volt-e jelen esetben erre a „mankóra“, vagyis, szükségszerű volt-e ez az úgynevezett „árukapcsolás“? Nos, szerény véleményem szerint, eltekintve most a kereskedelmi szempontoktól (hogy tudniillik áru ez a kiadvány, amit el kell adni), nincs ebben az „árukapcsolásban“ semmi kivetendő és a szépirodalomra nézvést semmi megalázó, ha a „menősebb áru“ jelen esetben (is) a krimi vagy a tudományosfantasztikus irodalmi termék — amely ugyancsak lehet igényesen, színvonalasan megírt elbeszélés vagy regény. (Gondoljunk csak Poe vagy Dürrenmatt „krimijeire", — amelyek, ugyebár, szépirodalmi alkotásokként is megállják a helyüket!) Nos, jelen almanachban sok jó krimi és sci-fi szerepel, ismert és (általunk) kevésbé ismert szerzők tollából. Minden különösebb minősítés nélkül csak néhány név és cím: Frederic Brown Egy koppantás az ajtón, Ray Bradbury Büntetés gyilkosság nélkül, W. P. Hodgens A sziszegő szoba, R. E. Banks William Shaw húsz barátja, Robert Silverberg Abszolút lehetetlen, M. R. James A kőrisfa, Thomas Owen Mint egy apród, ,J. G. Linze A kormányzó palotája, Julio Cortázar A betegek egészsége, Harry Kemelman Az órák, John Chever Aranykor, Arthur Conan Doyle Hogyan mentett meg egy hadsereget a felügyelő, Gérard felügyelő utolsó kalandja, Woody Allen Hogyan erőszakolták meg madame Bovaryt húsz dollárért, Bernard Goordon A hamelni vonat stb. Valamennyi írás közös jellemzője az olvasmányosság, függetlenül esztétikai értékeitől. Az egyetemes irodalomnál tartván, meg kell említenünk, hogy jelentős teret kap a költészet is, kínai, cseh, olasz, spanyol, angol költők művei is szerepelnek az almanachban. Számunkra, persze, az úgynevezett „eredeti hazai“ (értsd: kolozsvári) szerzők művei az érdekesek. A műfaji kínálat itt is rendkívül gazdag és változatos: vers, próza, regényrészletek, tanulmányok, orvosi szakdolgozat, népdalgyűjtés, krimi, szatíra, aforizmák, riportok, visszaemlékezések, történelmi dokumentum-riport szerepel. A szerkesztők dicséretére válik, hogy a válogatásnál a lehető legigényesebbek voltak, s így a bekerült anyag nemcsak sokszínű, változatos, de értékes is. Nyugodt lélekkel elmondhatjuk, hogy „a kapcsolt áru“ legalább olyan olvasmányos s többségében alighanem értékesebb is, mint amihez „kapcsolták“, amolyan ráadásnak. Amit viszont hiányolunk és szóvá kell tennünk, még akkor is, ha talán, a szerkesztők a legkevésbé ludasok benne, az az a tény, hogy míg az Írói Társaság magyar anyanyelvű alkotói közül, ha hiányosan is, de a költők csak jelen vannak, addig a prózaírók „teljes névsorral“ hiányoznak a kiadványból! Nem tudhatjuk, hogyan gyűlt össze a beválogatandó anyag, azt viszont tudjuk, hogy egy ilyen, teljes névsorra törekvő összeállításból prózaíróinknak semmi körülmények között nem szabadott volna kimaradniuk! (A szereplő kilenc költő verseit — egy szerző kivételével — mind Beke Sándor tolmácsolta románul, és rendkívül jól!) Az almanach illusztrációiként kolozsvári képzőművészek alkotásainak reprodukciói szerepelnek. Kár, hogy a papír oly gyenge minőségű, s így meglehetősen gyengén „jöttek ki“ ezek a reprók. Mindent összegezve: a fentebb jelzett hiányosságtól eltekintve, egy nagyon is értékes kiadvánnyal lettünk gazdagabbak, amelynek — hiszszük — az olvasó is örül. MOLNOS LAJOS Arccal a nagy mutáció felé Mindamellett, hogy mindaz benne van ebben a kalendáriumban is, a Scinteia 86-os évkönyvében, ami élvezetessé tesz egy kalendáriumot az olvasók minden rétegének szemében, van benne sport, rekordok, csodálatos teljesítmények és különleges esetek; és jogi tanácsadó, törvényszéki feljegyzésekkel, bizarr kihágások és meglepő kalandok; őslények csontvázai és könnyűzene-történet; és vannak komoly fejezetek, a nemzetgazdaság mai problémáiról, a társadalom életének legidőszerűbb kérdéseiről, de nemcsak elvi fejtegetések, hanem adatok, kimutatások, irányszámok fényében is; mindezen túl van ennek az évkönyvnek egy izgalmas súlypontja: arccal a második évezred vége felé! Mit hozhat ez a nagy korforduló, amely minden jel szerint nemcsak egyszerű kalendarisztikus esemény lesz; nem az a lényege, hogy alig másfél évtized múlva egy ezeréves beidegzést kell abbahagyni, az öszszes keltezéseinket 1-es helyett 2-essel kezdeni, hanem... Hanem minden jel arra mutat, hogy az első ipari és tudományos forradalom, a gőzgép, a Kant-Laplace elmélet, a villamosság alkalmazásának feltalálása, a közlekedési, orvostudományi és mezőgazdasági forradalmak kezdete óta, két évszázad során, az emberiségnek és otthonának, a Terra nevű bolygónak az életében olyan mértékű felhalmozódása jött létre nemcsak mennyiségileg az új tényezőknek, hanem minőségileg is az új változásokat hozó és még gyökeresebb változásokat ígérő új feltételeknek, hogy ez az egész emberi faj életében legalább akkora változásokat fog hozni, mint az, amikor több százezer évvel ezelőtt megtanult a tűzzel bánni, és mint az, amikor úgy hatezer évvel ezelőtt megtanulta írni-olvasni. Hatezer év óta, amióta az emberiség írni tud, egészen e század elejéig, lelki alkata, jelleme, természete, a kozmosszal és saját fajtájával való viszonya lényegében nem változott. A legősibb költeményekben és mesékben ugyanazzal az emberrel találkozunk, mint amilyenek nagyapáink, apáink voltak . .. most azonban úgy tűnik, maga az emberség, maga az Ember is átalakulóban van. Ennek a felismerése eredményezi, hogy ez az évkönyv egy sor olyan érdekes anyagot tartalmaz, amely mind a közvetlenül küszöbön álló nagy fordulatok kérdéseihez szoktatja most már nemcsak a szakembereket, hanem az átlagos műveltségű olvasót is: itt van mindenekelőtt a nagy kihívás, az atomenergia; mit tesz a jövő serpenyőjébe az egyik és a másik oldalon, azoknak a tapasztalatoknak a világánál, hogy mintegy fél évszázada egy fedél alatt élünk az atomhalálnak és egy új teremtésnek a lehetőségével. Itt van a nagy demográfiai robbanás, másfél évtized múlva másfél milliárddal több ember fog enni kérni, és itt van egy szemünk láttára játszódó félelmetes színjáték: Afrika a pusztulás és a remény között. És benne a nagy figyelmeztetés: a Föld, a Terra bolygó élete ma már olyan egység, amelynek egyetlen pontján sem lehet mától, tegnaptól, de különösen holnaptól kezdve elzárkózni az egész problémáitól. Az ökológiai világválságtól csak úgy nem, mint az új tudományos forradalmak, az elektronika és az informatika által előidézett civilizációs sokkhatásoktól. Mindez ma már nemcsak specialisták zárt körének bizalmas problémája, ezért tárgyalja az évkönyv a számítógépet ma már úgy, mint közhasználati eszközt, amelyről mindenkinek a leglényegesebbeket tudni kell, illetve minden tevékenységi területnek a saját távlatain belül elkerülhetetlenül számolnia kell vele, számolni a számítógéppel és számolni kiaknázott és kihagyott lehetőségeivel. És ezért végeznek az évkönyv szerkesztői egy portyázást a megismerés határvidékén: mit tudunk, mit nem tudunk és mit szeretnénk tudni most, amikor a fizika, számtan, kozmológia, csillagászat, genetika, élettan terén egyes utak lezárultak és egészen mások nyíltak helyettük? És amikor az építészetnek már nem egyszerűen az a feladata, hogy fedelet adjon sok milliárd embernek és hogy, ezt lehetőleg minél esztétikusabban tegye, hanem helyreállítsa emberiség és természet összhangját, újrafogalmazza ember és mindenség kapcsolatait. Ha különböző szinten és színvonalon, de az évkönyv súlyponti írásai mind e nagy kérdések körül kialakult világdialógusba vonják be az olvasót. . . , SÓS PÉTER fggg Megéneklünk itt Románia Kórus Az a csoda, amit többszólamúságnak neveznek, mikor született, tudni nem, csupán feltételezni lehetett. De valószínű, hogy a zene gyökeres átalakulását jelentette: egyidőben egy dallam helyett kettő, illetve több szólalt meg, így születik még egy új dimenzió: a horizontális mellett a vertikális. Hiába adódik a lehetőség a zenei anyag természetéből, mégis, amíg a dallamból harmónia, a gregorián mixtúrából reneszánsz énekes nagykultúra lesz — a zene történetének talán leghosszabb idejét mérhetjük. Palestrina, Lassus az új dimenziónak hódol. Kiderül, hogy milyen erő lehet a több szólamú énekes zene. Ha dallam-vonal, grafika lenne, a harmónia-szobor, mely teljesen más, újszerű tartalmat hordoz. Kodály nevét gyakran társítjuk Palestrináéval. Valóban, mintha a kóruskultúra, az énekelt zene pillérei lennének. Pedig az őket elválasztó pár száz év nem űr — gondoljunk Bachra, a Mozart Rekviemre vagy a Beethoven IX.-re. Mégis, Mozart, Beethoven mintha végső bizonyítéknak állítaná elénk a kórust: Palestrinának, Kodálynak az emberi hangban való gondolkodás: természete. Ami Palestrinának adott, az Kodálynak felismerés és tanítás, mely szerint a több szólamban való énekléssel lehet igazán elsajátítani és élni a zenét. Kodály a kötelező zenei írás-olvasást látta első lépésnek. Ezt részben pótolni és kiegészíteni igyekszik az amatőr kórus (mozgalom?). Kolozsváron a Diákművelődési Háznak van egy magyar nyelvű kórusa, a Visszhang kórus, melyet Magyari Zita zeneszerző hallgató vezet. Azt, hogy ebben a kórusban kik, miért és mit énekelnek, azt megtudhatjuk Makár Júliának az Ifjúmunkásban velük készített interjújából. Azt is megtudjuk, hogy 1985 novemberében egy országos II. díjat nyertek a főiskolások bukaresti kórusversenyén. Mikor legutóbb, a kolozsvári konzervatóriumban hallgattam a Visszhangot, örömöt éreztem — nekem is jutott azoknak a felszabadult öröméből, akiknek megadatott a több szólamban éneklés lehetősége. Gondolom, legjobb amit kívánhatok nekik: legyen alkalmunk minél gyakrabban és egyre többekkel megszerettetni a közös éneklést. DEMÉNY ATTILA