Utunk, 1988 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1988-01-01 / 1. szám
STEPHAN BUTLER LEACOCK Az olvasóközönség — Körülnézne az üzletben? — Igen, nagyon szeretnék. — Biztos talál majd olyasmit, ami érdekelni fogja, ott balra az üzlet végében. Tizenkét centért már újranyomott sorozatot vásárolhat. Egyetemes Tudományt Arisztotelésztől Arthur Balfourig. Vagy szívesebben tekintené meg a tízcentes kiadványokat, a klasszikusok sorozatát? — s már intett is az egyik elárusítónak, s gondjaira bízott. Más szóval figyelmének s türelmének csupán egyetlen szikrájával ajándékozott meg. Tisztában volt vele, hogy tanár lévén úgy jövök a könyvüzletbe, mint az a darázs, amely megszállhat egy nyitott befőttesüveget. Ugyanakkor azt is tudta, hogy jó két órát fogok lötyögni (lézengeni) egyik sarokból a másikba, mindenkibe belebotlom közben, s végül egy egészen olcsó utánnyomással távozom a Platón párbeszédeivel vagy John Milton Prózai munkáival — vagy valami hasonló semmiséggel. Éreztem, hogy megvet és lenéz. De mint kiváló üzletember, nyilván tudta, hogy egy könyvébe felejtkezett tanár az üzlet valamely zugában, mindig jó benyomást tesz a vásárlókra, így hát míg egy olyan nagymenő kereskedő is, mint Mr. Sellyer, kénytelen volt eltűrni jelenlétemet, s ezáltal alkalmam volt megfigyelni sima és biztos munkamódszerét, amellyel az igazi vásárlókat kezelte. Kitűnő módszerei voltak, valóban, s nem hiába tekintették szakmai körökben az irodalomnépszerűsítés bástyájának. Nem volt szándékomban kémkedni, vagy hallgatózni, s az igazat megvallva, azonnal belemélyedtem egy tizennyolc centes kiadványba — Epiktétosz Erkölcsi tanaiba. A könyv nyomása és kötése kifogástalan volt, s olcsón is kínálták, így nagyon csábított a vásárlás gondolata. Alig futottam át két-három bekezdést, mikor egy érdekes beszélgetésre lettem figyelmes. — Biztos ön abban, hogy ez a legfrissebb könyv? — kérdezte egy nagyon elegánsan öltözött hölgy Mr. Sellyert. — Oh, természetesen, aszszonyom, a tegnap reggel kaptuk. Amint ezt mondta egy nagy rakás kék-fehér borítójú könyvre mutatott. A nagy aranybetűs címre néztem: Arányló álmok. — Az Mr. Slash legújabb könyve, s úgy viszik, mint a friss süteményt. —■ Akkor jó — mondta a hölgy. — Tudja, néha az ember megjárja. A múltkor is két nagyon szép könyvet vettem itt, s mikor hazamentem, akkor láttam, hogy milyen régiek. Csaknem hat hónappal ezelőttiek. — Oh, nagyon sajnálom, asszonyom — mondta bocsánatkérő hangon. — Küldje be őket, s azonnal visszacserélem önnek. — Nem számít, úgysem olvastam el őket. A szolgálónak adtam, ő pedig nem tudja megkülönböztetni a régit az újtól — s belelapozott a könyvbe. — Miről szól? — Ez egy végtelenül erőteljes alkotás, — mondta az üzletember, lényegében mesterim! A kritikusok szerint a szezon legjobb könyve. Olyan — s itt egy pillanatra megállt, mint ahogy én szoktam diákjaim előtt, mikor olyan dolgot kell magyaráznom, amit még én sem tudok —, olyan kivételes varázsa van a stílusának, hogy minden túlzás nélkül a szezon legjobb könyve, s valóban nagyon keresett is. — Elég sokat kaptak belőle — mondta a hölgy. — Igen. Kész közelharc van miatta, olyan könyv, amely nagy port vert fel. Tudja, egyes körök szerint nem lett volna szabad... — s itt nagyon halkra fogta a szavát, úgyhogy a mondat végét már nem is hallottam. A hölgy lehúzta a kesztyűjét, s megigazította a prémbeáját, majd hirtelen eszébe jutott valami. — Majdnem elfelejtettem. Küldene egypár könyvet a szomszédoméinak. Virgíniába mennek nyaralni. Valami olyasmit, ami tetszene nekik. — Természetesen. Az ön szomszédja mindig, izé... azaz, azt hiszem, az olyan könyveket olvasna leginkább. — Az útirajzokat kedveli. — Igen, most már emlékszem. Tudnék ajánlani néhányat — s a baloldali polcra mutatott, ahol egész sor szépkötésű könyv hevert. Nyolc hét üdülés a Szaharában — két dollárért. Hat hónap egy vagonban — hat és félért vagy két kötetben Délutánok egy ökörszekeren — három és félért. — Azt hiszem, olvasta már ezeket, legalábbis nagyon sok hasonló formájú könyvet láttam nála. — Lehet, de talán ezt, amelyet ma reggel kaptunk: Új Guinea majmai között — ezt biztos fogja szeretni. Mindössze tíz dollárba kerül — s már mutatta is a könyvet, amelyből, úgy látszott, éppen annyi volt, mint az Aranyló álmokból. — Elég drága — mondta a hölgy. — Igen, meglehetősen, de asszonyom, ezek a képek és felvételek mind eredetiek, és már a könyvnek a kötése is kilenc és fél dollárba került. Természetesen, mi nem keresünk rajta semmit, de szép kivitele miatt áruljuk. Mindenki szereti, ha szakmai dolgokba avatjuk, s a vásárló szívesen hallja, ha az üzletember arról beszél, hogy mennyit veszít egyik vagy másik könyvön. Ezek volnának tehát a siker titkai? A hölgy természetesen megvásárolta a könyvet, s egy perc múlva az elárusító már a címét jegyezte fel, és mélyen meghajolt a nő előtt, akit a főnök az ajtóig kísért. Ahogy megfordult, az arca már egészen átváltozott. — Azzal a majmos könyvvel még sok bajunk lesz, amíg eladjuk — mondta az elárusítónak, de nem sok ideje maradt a töprengésre, mert újabb vásárló érkezett. Még egy kevésbé éles szem is azonnal észrevette volna, hogy a hölgy egész lénye csak úgy sugárzott a szentimentalizmustól. — Kaptak valami új könyvet? — Igen, asszonyom. Az Aranyló álmoka tegnap reggel érkezett. Minden szót sokatmondó gyengédséggel ejtett. — Egy nagyon édes történet, a kritikusok szerint Mr. Slush legkedvesebb könyve. — Jó-e? — kérdezte a vásárló. — Meggyőződtem, hogy mindenki ezt kérdi... Elragadó szerelmi történet, egyszerű és mégis végtelenül bájos. A feleségem hangosan olvasta az este, s alig tudta visszafojtani a könnyeit. — De ugye, adhatom a lányomnak is? — Egész nyugodtan — mondta csaknem atyáskodó hangon. — A stílusa olyan egyszerű és mégis fennkölt, mint azoknak a régi könyveknek — s itt egy pillanatig látható bizonytalansággal küzdött — mint Dickens vagy Fielding regényei voltak. Nagy példányszámban adtunk el az egyháznak is, asszonyom. A hölgy kifizette az Aranyló álmokat, s pár perc múlva világoszöld papírcsomaggal távozott. — Üdülésre alkalmas könynyű olvasmányuk van-e? — kérdezte egy másik vevő. — Hogyne, kérem, s az üzletember arca csak úgy sugárzott a boldogságtól. Az Aranyló álmok a szezon leghumorosabb könyve. A feleségem fuldokolt a nevetéstől, mikor olvasta. Pénzcsörgést hallottam, s a vásárló már távozott is a könyvvel. — Parancsoljon, ügyész úr —, szólt máris oda egy tekintélyes külsejű, nagykalapos úriembernek. — Tengeri kalandot óhajt? Nagyszerű olvasmány ez egy olyan foglalkozású embernek, mint ön. Itt ajánlhatom a legújabb könyvet. Új Guinea malmai között, tíz dollár volt eredetileg az ára, de négy és félre szállítotuk le. Már a kötése hat és félbe került, de kiárusítás van. Köszönöm, ügyész úr. Haza küldjem? Igen. Ezután egymásután jöttek és mentek a vásárlók. Megfigyeltem, hogy az üzletben levő több mint kétezer könyv közül a kereskedő csak kettőt árult. Minden nő, aki az üzletbe jött az Aranyló álmok egy példányával távozott, s minden férfi Új Guinea majmaival. Egyik vásárlónak úgy ajánlotta, mint a legmegfelelőbb olvasmányt üdüléskor, másnak esős délutánokra kínálta. A majmokat hol tengeri történetnek, hol dzsungelkalandnak nevezte, s az ára is aszerint változott, ahogy az üzletember éles szeme a vásárlóit felbecsülte. Végül úgy két óra múlva az üzlet egy pilanatra teljesen kiürült. Úgy éreztem, túl sokat időztem már itt. Kíváncsiságomnak mégsem tudtam ellenállni s megkérdeztem Mr. Sellyert. — Az a könyv — az Aranyló álmok — úgy gondolja, hogy igazán sikeres alkotás? HERMANN KALACK Gépi alterego — Egy úr szeretne beszélni önnel — szólt be a titkárnő. A névjegykártyán mindössze ez állt: „Tóbiás Hull“ — halvány fogalmam sem volt, hogy ki lehet. Kérdő tekintetemre a titkárnő (még) megjegyezte: középkorú, elegáns úr. Bizonyára valami külföldi. Ez az örökös háborgatás! Talán valami ügynök? Sose tudni. — Legyen szíves, bocsássa be! Tóbiás Hull úr elővigyázatos mozdulatokkal lépett be. Lábait óvatosan helyezte egymás elé, mintha attól tartana, hogy léptei túl nagy zajt csapnak. Talán beteg? Jó negyvenes lehetett. Barátság sugárzott a simára borotvált szimpatikus arcáról. Kifogástalanul öltözködött, és kimért mozdulatai valahogy túl tökéletesnek tűntek. Nocsak nemsokára meglátjuk, kivel van dolgunk — gondoltam és kezemmel a fotelre mutattam. — Minek tulajdoníthatom megtisztelő látogatását? — Ó! Csupán be szerettem volna mutatkozni önnek. — Nagyon kedves — szóltam. — Ó! — Ez a kissé nyöszörgő, siránkozó hanglejtéssel kiejtett „Ó!“ utánozhatatlan. Fáradt, enyhén monoton hangján érződött az idegen akcentus. Barátságos várakozással tekintett rám. Mr. Sellyer rámvetette veléig hatoló mély pillantását. Tudta, hogy nem akarom megvenni a könyvet, s talán őszinteségi roham fogta el. Megrázta a fejét. — Rossz üzlet! — mondta. — A kiadók hasznot húznak rajta a mi bőrünkre, s nekünk mindent meg kell tennünk, hogy ne maradjon a nyakunkon. Biztos, valami gyenge, érzelgős történet lehet. — Ön nem olvasta a könyvet? — Isten ments — válaszolta, olyan arccal, mint az a tejesember, akinek a saját tejéből kellene egy pohárral meginnia. — Honnan lenne időm arra, hogy az új könyveket olvassam? Elég dolgom van anélkül is. — De hát azok, akik megvették a könyvet, nem fognak bosszankodni, kiábrándulni? — Oh, dehogy, hisz egyikük sem olvassa el. Soha nem olvassák el, amit megvásárolnak. — De, mégis — erősködtem tovább —, a kedves felesége elragadó történetnek találta. Mr. Sellyer szája csaknem a füléig szaladt a nevetéstől. — A feleségem? Ugyan, kérem, hiszen én nőtlen vagyok! NAHLIK DARKÓ EDIT fordítása Látogatóm viselkedése egy kissé meglepett és zavarba hozott: — Nagyon örvendek. De meg szeretném kérdezni... Azonnal félbeszakított egy sajátos „Ó!“-val: — Kérem, legyen szíves, ne kérdezzen semmit. — És belekezd egy történetbe, amelyet a jelek szerint legkevesebb százszor előadott. — Én tulajdonképpen nem ember, hanem egy kitömött lény vagyok. — De kérem — bocsásson meg! A különös lény szórakozottan rámnézett, közbeszólásomat figyelemre se méltatta és tovább beszélt: — Ne ijedjen meg attól, hogy én automata vagyok, emberformájú gép, pótember. Tóbiás Hull úr a valóságban is létezik. Egy nagy, gépi hasonmásokat gyártó cég főnöke. Én az ő képmására készültem, és az ő propaganda ügynöke vagyok. Sajnos belső szerkezetemről nem áll módomban részletes felvilágosítást nyújtani, hisz ez — gondolom, megérti —, ipari titok! Ha azonban arra gondol, hogy napjainkban hány ember él, cselekszik és gondolkodik bizonyos sablonok szerint, rögtön megérti, hogy mire alapoz a mi elméletünk! A szívet és az agyat nálunk teljesen kiiktatták. Ha jól meggondoljuk az életben épp ez a két legtöbb zavart, bonyodalmat okozó tényező. Nálunk mindezt a rutin helyettesíti. Gondolom, elég érthető. Zavartan bólintottam. — Ó! A belsőm elektromos áramkörök, automatikus emelők rendszere, egyszóval: csodálatos! Antennaszerkezet, mely a külvilág legfinomabb rezdüléseire is reagál. Alkalmassá tesz minden emberi tevékenység elvégzésére, sőt néha még többre is képes, mint az ember, ön a tanúm, látja, hogy kitűnően működök. Kételkedve, bizalmatlanul néztem a különös teremtményt. — Lehetetlen! — szóltam. — Szemfényvesztés! Fura dolog. De ha jól meggondoljuk ... — Ó! Hét nyelven beszélek. Ha például elcsavarom a kabátom legfelső gombját, folyékonyan beszélek angolul, ha a következő gombot, akkor folyékonyan beszélek franciául, ha a... — Ez valóban csodálatos! — Ó! bizonyos mértékben az, de mindenekelőtt nagyon kellemes. Az időjárásról szeretne társalogni, a filmről, vagy talán sportról? Politikáról, vagy az absztrakt festészetről? A modern ember legfontosabb beszédtémáit elraktározták bennem. Sőt — még egy közhelyekkel telt szalag is lejátszható! Minden ésszerű, kényelmes és praktikus. Képzelje , mily kellemes lesz önnek, ha elkészítteti gépi hasonmását — vagy még inkább, ha két példány áll majd rendelkezésére. Ugyanabban az időpontban két hivatalos utazást is tehet, résztvehet két gyűlésen, mindenki látja önt — és ezalatt ön nyugodtan otthon pihenhet. Az ön énje így olyan képviselőre tesz szert, aki talán sokkal jobban megoldja üzleti ügyeit, mint ön. Kétszer annyit fog keresni, és ugyanakkor módjában áll megóvni becses személyét az élet sok fölösleges kellemetlenségétől. Az ön lénye sokszorosított lesz. Akár meg is halhat, anélkül, hogy bárki észrevenné. Mert mi automaták a valódi emberekhez fűződő kapcsolatainknak köszönhetjük létünket. — De hát így az ember teljesen feleslegessé válik! — Szó sincs róla. Ellenkezőleg. Két emberautomata nincs mit kezdjen egymással. Számíthatok-e a megrendelésre? Hirtelen mozdulattal felugrott és ide-oda szaladgált a szobában. — Ó! A mozgás gyorsasága is szabályozható! Neves táv- és versenyfutók hasonmás automatákat tartanak, melyek állandóan javítják teljesítményüket. — Fantasztikus! Nemsokára már azt sem tudja az ember, hogy kivel áll szemben: valódi emberrel, vagy emberautomatával. — Ó! — szisszent fel a vendégem — nem mi leszünk a természet legutolsó csodája. Elkészíttethetem-e hát az ön hasonmását? Szerencsére ön nem túl komplikált egyéniség, ez kedvező körülmény. A befektetett tőke bizonyára nemsokára megtérül. Holnap jön egy úr és méretet vesz. — Hm, az ön létezésének valóban megdöbbentő bizonyítékai vannak. — Más nem jutott eszembe, ezért úgy tettem, mintha gondolkodnék. — Valamire azért mégis kíváncsi lennék: automata vagy valódi ember lesz-e az úr, aki holnap méretet vesz rólam. — Azt hiszem, valódi. De nem ez a lényeg. Jó napot! Mr. Tóbiás Hull eltávozott. A titkárnő a tanúm, hogy nem a képzelet játéka volt az egész. De ez a gentlemanféle lény úgy látszik, mégis átejtett. Sem másnap, sem a következő napokon nem keresett senki, hogy méretet vegyen a gépi hasonmásom elkészítéséhez. Azért remélem, hogy ezen soraim ismét felkeltik a Tóbiás Hull Társaság figyelmét. E beszélgetés következtében azonban egyvalamit megértettem: sok olyan emberrel találkoztam a színházban, moziban, összejöveteleken, különböző társaságokban, a klubban, a törzsasztal mellett, aki nem önmaga, hímem inkább gépi alteregója volt. SZÁSZ ZOLTÁN IMRE fordítása Antik Sándor: Kompozíció Samu Géza: Napszekér SLAVCO ÁLMÁJÁN (Jugoszlávia) A NYOLCSZÖGLETŰ TOJÁS Se fivére Se nővére Nem kell senki emlékét Őrizgetnie Hallgatás lóg Mindegyik szögletén Akárha vízzel telt Óramutatók Se madár nem szülte Se a hal nem szülte ! c Egy teljesen ésszerűtlen Tapasztalat szülte Semmiben nem különbözik mégse A tojástól MELEGVÍZ S ANATÓMIA Közel álltunk a szakadékhoz Túl sokat elmondtunk egymásnak Verítékeztünk Karjaink elernyedtek A könyvek porával maradtam Belém záródott minden Az emlék Az utazás A düh Nincs nyugalom többé Odakinn a homokóra befagyott Belépek a magánhangzók fürdőjében várja a csodát A melegvíz mozgásba hozza az anatómiai részleteket Azt javasolja utazzunk letűnt korokba Azt javasolja próbáljak más nyelven írni Nyitva a víz ajtaja mondom Lépj el a víz ajtajától mondja Sugallja Visszahelyez saját koromba A szavak kimondattak Tovább már nem tágíthatok A kezét kinyújtja tenyerén lírai mérleg A kéz az első szó. Az első szó fáradhatatlan és balzsammal bevont. VASS LÁSZLÓ fordításai 5