Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)

1889-01-13 / 3. szám

VÁCZ, 1889. III. ÉVFOLYAM. 3. SZ. VASÁRNAP. JANUÁR 13. VÁCZI HÍRLAP :b­­zr.SZTÍSÉI helyi és vidéki érdekű társadalmi hetilap. ( leiüldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel : egész évre <0 frt, fél évre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban: Deutsch Mórnál (város­ház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében, s több főutczai kereskedésben* ..... . Kéziratok­­ vissza n­e­m adatnak. K­* B­é­r­m­e­n­t­e­t1­e­n Te­v­e­t­e­k­ el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél ked­vezményben részesittetnek. — XyIV-lér: sora 30 kr. I bély­eg-illeték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugta­bélyeg külön fizetendő. KIADÓHI Váczon. Külső-sor, Sí küldendők az előfizető hirdetési dijak és hirdetések)) grifi Fekete Károly szül. 1822. jul. 8. — meghalt 1889. jan. 11. Hosszú szenvedés és nehéz haláltusa után ott fekszik ravatalán városunk egyik eleje, kinek általános részvét gyászolja itt halálát. Oh mennyi mindent takar el tőlünk a ráboruló koporsó. Egy mások javának s­zentelt munkás élet emlékét, ritka nemes jellemet, minden szépért, jóért ifjú hévvel le lelkesedő szivet, európai műveltséggel tár­sult törzsökös magyar érzelmet és gondol­kodást ! Mert igazán kiváló férfiú vola a boldo­gult. Tudománya és szelleme magasra is emelték a közönséges emberek színvonala­­ elölé. Jó hírneve ismert vola az országban eltés a külföld szakférfiai előtt. Élete folyása­­ sem volt köznapi. Ifjúkori eszménye meg­valósításának, a siketnéma oktatás reform­­j­ának volt az szentelve. És őszülő hajjal, 9­ 1 élete alkonyatán is azon munkált ifjú lel­kesedéssel az agguló férfi, a miről mint pályakezdő ifjú ábrándozott. íme egy ne­mes életpálya futása. Született Váczon 1822. julius 8-ikán. Zs­ IGT’volánt szülővárosában kezdette, Budán de folytatta s a pesti egyetemen végezte. A politikában később szerepelt jelesek leg­­öbbje tanuló társa volt s körükben szivta magába ő is az eszményinek azt a nemes cultuszát, mely a magyar renaissance ko­rn­­­ának, a negyvenes évek minden törekvé­­íis­sének és szereplő egyéniségének volt dicső ellenvonása. A boldogult is csakhamar­­ meglelé eszményét. A jogi pályára készült, le Werbőczynél jobban vonzotta a siket­je .lem a tanítás ügye, melynek szeretete nála is öröklött családi érzelem vala. Atyja Schwarzer Antal 1808—1834-ig maga is a váczi intézet kitűnő igazgatója és a siket­­déma tanítás irodalmának világhírű mű­velője volt. Ennek irataiból gyűlt lángra az fiú lelkesedése, midőn ott hagyta a jogt­anfolyamot s a váczi intézetbe tért tanár­nak. Érdekes, hogy a pályázati felvételi vizsgán Réty Ignácz, városunk jelenlegi polgármestere volt versenytársa. 1842. február 1-én vette kezdetét a bol­­lequst tanári működése, melynek 1882. ebruár 1-én ünnepelte negyven éves év­fordulóját. Innen kezdve mind mélyebben merült a siketnéma tanítás módszerének anulmányozásába s mind sűrűbben láto­gatott el külföldre, a helyszínen megfigyel­­te a siketnéma tanítás két egymással ver­sengő módszerét. A jelbeszéden alapuló ranczia l’Epée és a némát beszélni tanító német Heinicke-féle módszer közül ő csak­hamar az utóbbi pártjára kelt. 1857-ben ndult azután hosszú tanulmány­útjára, melynek még utolsó betegségében is any­­agi lelkesedéssel szólott emlékéről. Bejárta Német­, Franczia és Angolországot, majd áthajózott Amerikába, megfordult az Egye­sült államok főbb városaiban s öt havi tá­vollét után dús tapasztalatokkal tért vissza hazájába. Útjáról irt jelentése annyira fel­tűnt, hogy Bécsbe hívták tanárnak. De nem ment el, mert csak magyar akart lenni. És ez a magyarsága volt oka, hogy már előbb, még 1855-ben, sógorának Kollonicsnak halála után, nem őt, nevezte ki a váczi in­tézet igazgatójává a bécsi kormány. De a németek máskép is próbálták őt üldözni magyarságáért. Tudva levő, hogy a »Fekete« név eredeti családi nevének magyarosítása. És még az utolsó években is minden pángermán szaktudós őt követ­kezetesen németnek reklamálta s keményen leczkéztette a német nemzeten elkövetett hűtlenségéért. Külföldi útjának tapasztala­tait értékesíteni azonban soká nem enge­dők a váczi intézet körében beállott válto­zások. Hosszú tizenhat évig kelle várnia, míg megnyílt a tér nagy tervei megvalósí­tására. Ne idézzük fel ez idők meddő küz­delmének emlékét, mely annyi keserűsé­get okozott a boldogultnak, s melyet csak az az időt­ alapított családi boldogsága tu­dott enyhíteni. Vessük reá a feledés fátyo­lét és állapodjunk meg régen várt sikere napjainál. 18­73. július 8-án, épen születése nap­ján, jön a váczi intézet igazgatójává kine­vezve s csakhamar átalakította az egész intézetet és vele a hazai siketnéma tanítás rendszerét. Az ajkbeszélés megfigyelése Ion az uj tanítás­­ sarkpontja. A régi jelbe­szédhez szokott siketnéma nemzedék he­lyett, mely mindég a földre, vagy a kézre szegezte sötét tekintetét, csakhamar derült, vidám arczczal jártak az uj növendékek az intézet falai között, kik embertársaik­nak szemébe nézve,­ az ajkak mozgásáról iparkodtak ellesni és utánozni a beszélés mesterségét. Szembeszökő volt csakhamar a különbség a régi és uj nemzedék között. És a siker teljessé tételén élte alkonyáig ifjú lelkesedéssel serénykedett a boldogult. Vezetése alatt megnagyobbodott az intézet s virágzó állapotban hagyta azt örökségül utódaira. De nem csak a szakpálya dicsősége övezi emlékét. Társadalmunk terén is el­évülhetetlenek érdemei s pótolhatatlan egyénisége. A takarékpénztár és a régi Casinó alakításánál, ott volt ő az első ala­pítók sorában. És midőn városunk szét­húzó társadalma s vele versenyegyletei, a »Casinó« és »Polgári-kör« 1880-ban a »Casinó-körben« egyesültek, az uj egylet­nek ő jön és maradt elnöke haláláig. Lo­­vagias és művelt­ u egyénisége, nemes gon­dolkodása, mintha praedestinálták volna az ellentétek kiegyenlítésére. Koporsójánál pedig aggódva kérdjük, váljon ki lészen ebben utódja? Kinek egyénisége fogja úgy egyesíteni önmagában a bizalmat, hogy e bizalomban eg­gyé forrjon városunk kön­­nyen széthúzó társadalma és vezérszerep­­lepre hivatott egylete? Mert az egyén, az volt az elhunytban a legnagyobb és legszeretetreméltóbb, kiég halálos ágyán is örökös mosol­lyal lep­lezte végtelennek látszó kínjait. Nem zú­golódott. Nem türelmetlenkedett. Még az érdemellenül rá nehezedő végzetet sem akarta megsérteni nemes udvariassága. Úgy halt meg mint élt: »Intaeger vitae, scelerisque purus.« És mi, kik körül ál­ljuk ravatalát a közös szeretet gyászával, tegyünk egy szent fő­­fogadást emlékére. Azt az európai szel­lemmel párosult magyaros műveltséget, a nemes és jó iránti lelkesedést, a haladás szeretetét és előmozdítását, melyet az el­költözött egyénisége mind oly előkelő fér­fiassággal képviselt közöttünk, ne hagy­juk kialudni, hanem őrizzük meg keblünk­ben a jövőnek. Szakmunkásságának tá­madhatnak hivatott örökösei, kik dúsan kamatoztatják majd tovább a rájuk ma­radt örökséget, de társadalmi működésé­nek társadalmunk közszelleme lehet csak legméltóbb örököse, ha állnomodik s az egyén tiszteletében és a tudomány és mű­vészet szeretejében erősbödik. Bízzunk benne, hogy úgy leszen. És te dicsőült jelesünk pihenj békén, még mindég idő előtt ágyazott sírod enyh­­helyén. Szellemed maradjon közöttünk. Emlékedet a feledéstől megvédik tudomá­nyos érdemeid s nevedet egyik legszebb lapjára irta fel a hazai nevelés története. Sírod felett virraszt mindnyájunk szeretete s azok serege, kiknek néma ajkára te va­rázsoltad a szó hatalmát. Mindezek felett nincs a halálnak diadalma. Ajkad, mely annyira bírta a szólás művészetét, hogy mozgása a hang ismeretlen képzetét kelté fel a süketen született agyában, — örökre néma. Helyette dicsőült szellemed szól vissza mihozzánk s azt mondja szózata: »A derék nem fél az idők mohától, a ko­porsóból is kitör és eget kér.« Úgy legyen. A válás fájdalmából legyen a mienk a gyász, tied a dicsőülés! Korcsolya csarnokunk. Karácsony második napján „Halifax“ né­hány híve eg­y hajóskapitány társaságában szopogatta Csörög aranyszínű nedűjét s szóba került az idő mostohasága „Halifax“ híveire nézve. A hajóskapitány ekkor megjósolta, hogy 1889. január másodikára viradva lesz fagy s „Halifax“ hívei élhetnek kedves sport­juknak. A hajóskapitány jóslata legnagyobb örömünkre beteljesedett s harmadikán dél­után már népes volt a derecskei tó kemén­­­nyé vált színe. A korcsolya-egylet tisztjei örültek, hogy most már valahára ünnepé­lyesen megnyithatják a korcsolya-pályát és az újonnan épült csarnokot. Az ünnepélyes megnyitás 1. hó 6-án, azaz vasárnap meg is történt. Délután 2 órára oda volt ren­delve Tóni czigány bandája s ez húzta öt óráig szép számú korcsolyázó, de még több néző közönség jelenlétében. Szép asszonyain­kat és leányainkat mind ott láttuk, a kor­

Next