Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-01-13 / 3. szám
VÁCZ, 1889. III. ÉVFOLYAM. 3. SZ. VASÁRNAP. JANUÁR 13. VÁCZI HÍRLAP :bzr.SZTÍSÉI helyi és vidéki érdekű társadalmi hetilap. ( leiüldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel : egész évre <0 frt, fél évre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr., csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadóhivatalban: Deutsch Mórnál (városház épület) és Kiss Albertné vegyes kereskedésében, s több főutczai kereskedésben* ..... . Kéziratok vissza nem adatnak. K* Bérmentet1en Tevetek el nem fogadtatnak. HIRDETÉSEK: Jutányosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — XyIV-lér: sora 30 kr. I bélyeg-illeték : minden beigtatásnál 30 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. KIADÓHI Váczon. Külső-sor, Sí küldendők az előfizető hirdetési dijak és hirdetések)) grifi Fekete Károly szül. 1822. jul. 8. — meghalt 1889. jan. 11. Hosszú szenvedés és nehéz haláltusa után ott fekszik ravatalán városunk egyik eleje, kinek általános részvét gyászolja itt halálát. Oh mennyi mindent takar el tőlünk a ráboruló koporsó. Egy mások javának szentelt munkás élet emlékét, ritka nemes jellemet, minden szépért, jóért ifjú hévvel le lelkesedő szivet, európai műveltséggel társult törzsökös magyar érzelmet és gondolkodást ! Mert igazán kiváló férfiú vola a boldogult. Tudománya és szelleme magasra is emelték a közönséges emberek színvonala elölé. Jó hírneve ismert vola az országban eltés a külföld szakférfiai előtt. Élete folyása sem volt köznapi. Ifjúkori eszménye megvalósításának, a siketnéma oktatás reformjának volt az szentelve. És őszülő hajjal, 9 1 élete alkonyatán is azon munkált ifjú lelkesedéssel az agguló férfi, a miről mint pályakezdő ifjú ábrándozott. íme egy nemes életpálya futása. Született Váczon 1822. julius 8-ikán. Zs IGT’volánt szülővárosában kezdette, Budán de folytatta s a pesti egyetemen végezte. A politikában később szerepelt jelesek legöbbje tanuló társa volt s körükben szivta magába ő is az eszményinek azt a nemes cultuszát, mely a magyar renaissance kornának, a negyvenes évek minden törekvéíissének és szereplő egyéniségének volt dicső ellenvonása. A boldogult is csakhamar meglelé eszményét. A jogi pályára készült, le Werbőczynél jobban vonzotta a siketje .lem a tanítás ügye, melynek szeretete nála is öröklött családi érzelem vala. Atyja Schwarzer Antal 1808—1834-ig maga is a váczi intézet kitűnő igazgatója és a siketdéma tanítás irodalmának világhírű művelője volt. Ennek irataiból gyűlt lángra az fiú lelkesedése, midőn ott hagyta a jogtanfolyamot s a váczi intézetbe tért tanárnak. Érdekes, hogy a pályázati felvételi vizsgán Réty Ignácz, városunk jelenlegi polgármestere volt versenytársa. 1842. február 1-én vette kezdetét a bollequst tanári működése, melynek 1882. ebruár 1-én ünnepelte negyven éves évfordulóját. Innen kezdve mind mélyebben merült a siketnéma tanítás módszerének anulmányozásába s mind sűrűbben látogatott el külföldre, a helyszínen megfigyelte a siketnéma tanítás két egymással versengő módszerét. A jelbeszéden alapuló ranczia l’Epée és a némát beszélni tanító német Heinicke-féle módszer közül ő csakhamar az utóbbi pártjára kelt. 1857-ben ndult azután hosszú tanulmányútjára, melynek még utolsó betegségében is anyagi lelkesedéssel szólott emlékéről. Bejárta Német, Franczia és Angolországot, majd áthajózott Amerikába, megfordult az Egyesült államok főbb városaiban s öt havi távollét után dús tapasztalatokkal tért vissza hazájába. Útjáról irt jelentése annyira feltűnt, hogy Bécsbe hívták tanárnak. De nem ment el, mert csak magyar akart lenni. És ez a magyarsága volt oka, hogy már előbb, még 1855-ben, sógorának Kollonicsnak halála után, nem őt, nevezte ki a váczi intézet igazgatójává a bécsi kormány. De a németek máskép is próbálták őt üldözni magyarságáért. Tudva levő, hogy a »Fekete« név eredeti családi nevének magyarosítása. És még az utolsó években is minden pángermán szaktudós őt következetesen németnek reklamálta s keményen leczkéztette a német nemzeten elkövetett hűtlenségéért. Külföldi útjának tapasztalatait értékesíteni azonban soká nem engedők a váczi intézet körében beállott változások. Hosszú tizenhat évig kelle várnia, míg megnyílt a tér nagy tervei megvalósítására. Ne idézzük fel ez idők meddő küzdelmének emlékét, mely annyi keserűséget okozott a boldogultnak, s melyet csak az az időt alapított családi boldogsága tudott enyhíteni. Vessük reá a feledés fátyolét és állapodjunk meg régen várt sikere napjainál. 1873. július 8-án, épen születése napján, jön a váczi intézet igazgatójává kinevezve s csakhamar átalakította az egész intézetet és vele a hazai siketnéma tanítás rendszerét. Az ajkbeszélés megfigyelése Ion az uj tanítás sarkpontja. A régi jelbeszédhez szokott siketnéma nemzedék helyett, mely mindég a földre, vagy a kézre szegezte sötét tekintetét, csakhamar derült, vidám arczczal jártak az uj növendékek az intézet falai között, kik embertársaiknak szemébe nézve, az ajkak mozgásáról iparkodtak ellesni és utánozni a beszélés mesterségét. Szembeszökő volt csakhamar a különbség a régi és uj nemzedék között. És a siker teljessé tételén élte alkonyáig ifjú lelkesedéssel serénykedett a boldogult. Vezetése alatt megnagyobbodott az intézet s virágzó állapotban hagyta azt örökségül utódaira. De nem csak a szakpálya dicsősége övezi emlékét. Társadalmunk terén is elévülhetetlenek érdemei s pótolhatatlan egyénisége. A takarékpénztár és a régi Casinó alakításánál, ott volt ő az első alapítók sorában. És midőn városunk széthúzó társadalma s vele versenyegyletei, a »Casinó« és »Polgári-kör« 1880-ban a »Casinó-körben« egyesültek, az uj egyletnek ő jön és maradt elnöke haláláig. Lovagias és művelt u egyénisége, nemes gondolkodása, mintha praedestinálták volna az ellentétek kiegyenlítésére. Koporsójánál pedig aggódva kérdjük, váljon ki lészen ebben utódja? Kinek egyénisége fogja úgy egyesíteni önmagában a bizalmat, hogy e bizalomban eggyé forrjon városunk könnyen széthúzó társadalma és vezérszereplepre hivatott egylete? Mert az egyén, az volt az elhunytban a legnagyobb és legszeretetreméltóbb, kiég halálos ágyán is örökös mosollyal leplezte végtelennek látszó kínjait. Nem zúgolódott. Nem türelmetlenkedett. Még az érdemellenül rá nehezedő végzetet sem akarta megsérteni nemes udvariassága. Úgy halt meg mint élt: »Intaeger vitae, scelerisque purus.« És mi, kik körül álljuk ravatalát a közös szeretet gyászával, tegyünk egy szent főfogadást emlékére. Azt az európai szellemmel párosult magyaros műveltséget, a nemes és jó iránti lelkesedést, a haladás szeretetét és előmozdítását, melyet az elköltözött egyénisége mind oly előkelő férfiassággal képviselt közöttünk, ne hagyjuk kialudni, hanem őrizzük meg keblünkben a jövőnek. Szakmunkásságának támadhatnak hivatott örökösei, kik dúsan kamatoztatják majd tovább a rájuk maradt örökséget, de társadalmi működésének társadalmunk közszelleme lehet csak legméltóbb örököse, ha állnomodik s az egyén tiszteletében és a tudomány és művészet szeretejében erősbödik. Bízzunk benne, hogy úgy leszen. És te dicsőült jelesünk pihenj békén, még mindég idő előtt ágyazott sírod enyhhelyén. Szellemed maradjon közöttünk. Emlékedet a feledéstől megvédik tudományos érdemeid s nevedet egyik legszebb lapjára irta fel a hazai nevelés története. Sírod felett virraszt mindnyájunk szeretete s azok serege, kiknek néma ajkára te varázsoltad a szó hatalmát. Mindezek felett nincs a halálnak diadalma. Ajkad, mely annyira bírta a szólás művészetét, hogy mozgása a hang ismeretlen képzetét kelté fel a süketen született agyában, — örökre néma. Helyette dicsőült szellemed szól vissza mihozzánk s azt mondja szózata: »A derék nem fél az idők mohától, a koporsóból is kitör és eget kér.« Úgy legyen. A válás fájdalmából legyen a mienk a gyász, tied a dicsőülés! Korcsolya csarnokunk. Karácsony második napján „Halifax“ néhány híve egy hajóskapitány társaságában szopogatta Csörög aranyszínű nedűjét s szóba került az idő mostohasága „Halifax“ híveire nézve. A hajóskapitány ekkor megjósolta, hogy 1889. január másodikára viradva lesz fagy s „Halifax“ hívei élhetnek kedves sportjuknak. A hajóskapitány jóslata legnagyobb örömünkre beteljesedett s harmadikán délután már népes volt a derecskei tó keménnyé vált színe. A korcsolya-egylet tisztjei örültek, hogy most már valahára ünnepélyesen megnyithatják a korcsolya-pályát és az újonnan épült csarnokot. Az ünnepélyes megnyitás 1. hó 6-án, azaz vasárnap meg is történt. Délután 2 órára oda volt rendelve Tóni czigány bandája s ez húzta öt óráig szép számú korcsolyázó, de még több néző közönség jelenlétében. Szép asszonyainkat és leányainkat mind ott láttuk, a kor