Váczi Hirlap, 1889 (3. évfolyam, 1-77. szám)
1889-06-30 / 51. szám
Vácz ^89. III. évfolyam. 51. sz. szerkesztőség [UNK] HELYI f| VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP: küldendők a lap szellemi részét illető közlemények.) Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI ARA: Helyben házhoz hordással, vagy a vidékre postán való küldéssel, egész évre <5 frt, fél évre 15 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Vasárnapi szám ára : 10 kr, csütörtöki 5 kr. Kapható: a kiadók zalaiban ; Deutsch Mórnál (városház épület) és Neumann Manó sáros utczai vegyes kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Bérmentetten levelek el nem fogadtatnak. Vasárnap, junius 30. HIRDETÉSEK : Jutányosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. — > iltlér: sora 30 kr. Itéljel-illeték: minden beiktatásnál 50 kr. A nyugtabélyeg külön fizetendő. Városunk szépítése. Nem uj tárgya a vezérczikkezőnek s azt hisszük, hogy jelen alkalommal sem fogjuk annyira kimenteni, hogy többé vissza ne térnénk reá. De felemlíteni kötelességünknek ismerjük s hangoztatását nem tartjuk meddőnek, mert az a sok jóakarat, mely ma városunk egyes nemes gondolkozásu férfiaiban meg van, követeli, hogy nekik elismerésünkkel adózzunk s tovább működésre kérjük őket. Nem sokára más arczot mutat a város. Közeledik az az idő, a melyet nem ugyan e lapok hasábjain, de másutt már nyilvánosan hangoztattam, «hogy a város gyárvárossá vagy nyaralóvá fejlődjék. Ma azt konstatáljuk, hogy mind a két irány felé hajlik, mert gyára is épülni kezd s a Dunapartján a nyaralók is egymás után emelkednek fel. A Tarcsay-féle villától egész a füzesig kiépült már a Dunapart s kellemes partorámát mutat a viz felől. A városban több ház épül, részint renováltatik s utczáink tisztességes képet mutatnak. De tereink . . ., azok még nagyon elhagyatottak. A városháztér, mely nagyságával mindenütt csábitana arra, hogy parkiroztassék, még most is csak a kofák fészke. A másik oldalán a pincze éktelenkedik s többek között gátolja a csatornázást. A székesegyház téren ma is ott diszlenek az ott a kezdetleges pincze ajtók, amiknek eltávolítása végett egyszer már a városi közgyűlésen is folyt a vita. A „Váczi Hírlap“ tárczája. Turista induló.*) Egy mértföldet sétálni Nem csekélység, nem bizony Aki kétszer is megbotlik Minden lépten és nyomon. Ámde mi, győzős turisták Húsz mértföldet is kibírnánk, Mert edzettek tagjaink, Vaskemények izmaink. Mint a macska, mint a zerge Felszökellünk a hegyekre a hófedte sziklákon, Hol nincs út, nincs lábnyom, Jelszavunk: előre! Milyen szép idyll az Eprészlány kökény szeme, Hamisan mosolyog A turista elibe. Ám az erdők, bérezek ős szelleme Intés hívogat: Jó turista! csak előre! Másra bízd a csókokat, Mily becses S érdekes A hegytető flórája, Mily bűbáj, Lent a táj Mesés nagy panoráma: A magasban mily aczélos, tiszta Ózonos a lég, Fel, fel! a turista-élet Mily dicső, mi szép! Várföldi Elek. *) A kárpát egyesület bpesti osztályának tagjai számára irt indulót Taritzky Ferencz’fogja megzenésíteni s reméljük, hogy nem sokára a Naszál hegyen is visszhangozni fog. Ezek olyan noir me tangere helyek s nagyon emlékeztetnek arra, hogy Magyarországban vagyunk, ahol még nincsenek élelmes emberek, akik a hagyományos szokásokat is megbolygatják, ha azok a kor követelményeihez mérten már nagyon is elavultak. A vásártérről nem szólok. Annak a rendezésére megadott viségkölcsön talán még most is érintetlenül hever. A tulajdonjogi csökönyös huzavona már egy életrevaló eszmét temetett el, mely e térre vitte volna a közforgalmat s onnan el a sertés túrásokat s ha a regálé megváltás nem fogja a várva-várt javulást meghozni, akkor szép álmainkat aranyos bölcsőben aludhatjuk ugyan, de azok megvalósítását még az aranyos bölcső sem fogja elősegíteni Magyar épül eten a téren. A szép épület meg lesz s körülötte a sártenger elragadó egyszerűségében fog gyünyörködtetni. A délibáb kedves játékot itz majd velünk s a levegőben aszfaltnak mutatja a hig . . . nem tudom micsodát. A szegélyző távirda oszlopok arról a boldog korról regélnek, a mikor a legegyszerűbb szerszámokkal kiki maga faragta bútorait, kocsiját stb. A csínnak csak hírét ismerték meg, de hát őseink egyszerű emberek voltak s bizonyos tekintetben mi unokáik vagyunk. A városon kívül már határozott javulás van. Mintha a bürokratikus lassúság már nem nehezednék ólomsulyu kezével idáig. Tevékeny élet, pezsgés s egy jobb kornak hajnala dereng ottan elénk. Talán ez a gyenge hajnali fény be fogja egykor derengeni a város többi részeit is. Talán az a kéz, mely itt teremtett, teremteni fog tovább is ? ! A korcsolya csarnok szerényen, de csinosan emelkedik fel azon a helyen, hol még kevéssel előbb kopár térség volt. Egy gondolat s merész elhatározás teremtette s ma dicséri azokat, a kik nem sajnálták a fáradságot s nem sajnálták a néhány krajczárt. A hely szerencsésen volt választva s az az eszme, melynek kivételét ma már szintén némi büszkeséggel látjuk, hogy t. i. e pompás helyet, mulató és sétáló helylyé kell átváltoztatni, dicséretére válik az intézetnek. Csávolszky József kanonok munkája ez s örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a munka sikeréért elismerésünkkel adózzunk neki Mintegy varázsütésre alakult át a régi legelő s a kezdet biztat avval, hogy néhány év múlva látogatott s üdülésre kiválóan alkalmas séta helyünk lesz ez. Ma még nem kínálkozik árnyas hely s nincs pad, melyen pihenhetnénk, de meg van az alapos remény, hogy lesz. Lassan, lassan, de meg is haladunk. A taligás fészek, mint a hernyó, már bábbá kezd í.t.alakulni"jp. ha az idő kedvező lesz, még megérhetjük, hogy szép színű lepke alakjában fog csábítani. Adja Isten, hogy úgy legyen. Tanítói gyűlés. A székesegyház-kerületi tanítók köre f. hó 25-én Mácsán ülést tartott. Megszűnt dobogni . . „ Megszűnt, dobogni az a szív, Mely érted ver csupán Nem szólhat kinek szüntelen Neved volt ajakán. Meghalt! milyen rövidke szó S mégis óh ! mit jelent; Utat, melyről viszontlátás Nincs többé ide lenn. Nem lánykám ! többé nem látod Szerető jó anyád ! Ki érted vitt halál ellen Olyan kemény tusát. De szelleme, mely körülleng, Ha jót s nemeset lát: Úgy fáradt teste oda lenn Meglelte nyugalmát. Szárítsd fel tehát könnyűid S legyen vigaszod ez. Változ, múlik, mit hord e föld S a mindenség övez. Egy kis történet. Volt egyszer egy szép leány, aki nagyon forrón tudott szeretni. Sokszor elmerengett a holdvilágos estéken s a mikor anyja az a gondos jó teremtés — kérdezgette, hogy miért oly halovány? miért nincs meg az a régi vidám kedve? csak egy néma fejbólintással s kényekkel felelt. — Miért is oly zord, oly kihalt most minden? — sóhajtott; — hiszem, alig nyílt meg szivem a szerelemnek, már is élveznem kell, hogy a boldogságot mily szűken mérik az emberek számára; éreznem kell, hogy a kemény sors feledtetni akarja velem azt, ki életének minden perczét nekem ígérte! Rideg itt minden. A szél süvolt, a varjú krákog, zuhog az eső. Istenem mi lesz velem!? Elvitték szegény gyermeket s azt gondolták, hogy igy majd kitörlik az emléket s mi mint a szárnyaszegett madár csak várjuk, mit hoz a jövendő. Sors! állj meg egy perezre ! hadd kérdezzem meg tőled, mit mivelsz velem? hova vitték szivem vigaszát? de várjatok csak ti jó czimborák, majd kinőnek az elmetszett szárnyak, majd föllobban még a hamvadni készülő tűz s kaczaghattok, ha újra ott leltek bennünket egymás karjaiban? Ő megtanított szeretni, ti tőletek gyűlöletet lestem el s gondoljátok-e, hogy e kettő győz fölöttetek? . . . X . . . város egy utczájában ballag egy mélabús ifjú. Gondolatai nagyon mélyen elfoglalhatják, mert minden lépésnél megbotlik s ha olykor-olykor egy-egy emberi alakkal találkozik csak mormog valamit fogai között s mintha mi sem történt volna, fűzi gondolatait egymás után. Végre megáll egy csinosabb külsejű ház előtt s mint az utas, kinek sietős dolga van, rá mereszti szemeit a kapufélfára s gondoskodik, hogy vájjon bemenjen-e, vagy pedig addig folytassa útját, mígnem lelke kimerül a hosszú küzdelmek alatt s ő pihenőre szállhat a nélkül, hogy csak valaki is kérdezné, ki volt ez a boldogtalan ember? Asztala mellett ül s visszagondol a múltra, mely annyi reménnyel kecsegtette s melyben annyi keserű tapasztalatot kellett szereznie! Fölnyitja nagy üveges szemeit s mikor az asztalnál nyugvó képre tekint, könnyek tolulnak szemeibe s zokogva nyögi e keserű szavakat: — miért is jöttem én ide? miért is zaklattok ti kegyetlen szivüek? hiszen én szerettem s ti éppen ezért meggyűlöltetek? Oh az az atyai szigor! az a keserű szemrehányás, hogy én dúsgazdag