Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
Tizenharmadik évfolyam. 1. szám. Vác, 1900. évi január 7. Előfizetési árak : Egész évre............................6 írt — kr. Félévre................................3 írt — kr. Negyedévre............................1 írt 50 kr. EGYES SZÁMÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Nyiit-ter sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ , _ „ r . Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. XVOvácit JL1’t1Ö. Hercsényi 1167SŐ. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. HIRDETÉSEK j-u.tá,za.yc>sa.n. felvételnek. Kéziratok vissza nem adatnak. A közgyűlések előtt. Vác, jan. 5. Egy év múlt el, ismét közgyűlések előtt állunk. Körök, kaszinók, egyesületek számot adnak működésükről s új választásokat tartanak. Az eddigi hírek szerint sablonosan fog lefolyni mindegyik közgyűlés és nem fog eszébe jutni a tagoknak, hogy az apróbb ügyek iránt is érdeklődjenek. Pedig van a mi iránt érdeklődéssel viseltethetnek. Íme például a kaszinók, körök, egyletek könyvtárai telve idegen szerzők műveivel, német regényekkel, mellőzve a magyar írók nagy része. Nincs az az abszurdum, amelynek létjogot nem adhatna a szokás és a megszokás. Ilyen és nem is a legújabb abszurdumunk az is, hogy mindenben és mindenütt a külföldre hivatkozunk. Ahelyett, hogy örülnénk annak, amink van, szinte második természetünkké vált, hogy ha a saját iparunk, kereskedelmünk, vagy kultúránkról van szó, lemondóan sóhajtunk fel. Pedig hát épen semmi okunk sincs magunkon sajnálkozni. Valljuk be, hogy az a rezignált sóhajtás képmutatásnál, alakoskodásnál nem egyéb. Ismerjük be végre valahára, hogy az utolsó 15—20 esztendő alatt ép eleget haladtunk arra, hogy a többi művelt államok között felemelt fővel megjelenhessünk. Hála Istennek, ma már nem tévesztenek össze bennünket Ausztriával s ebben nagy része van a magyar irodalomnak. Nincs ország, ahol aránylag annyi hírlap szolgálná a társadalmat, mint nálunk. Nincs az az irodalmi, politikai, társadalmi, közgazdasági árnyalat, amelynek külön orgánuma ne lenne. Az ország legfélreesőbb zugába is eljut a nyomtatás, hogy magasztos hivatásának, a kultúra fejlesztésének eleget tegyen.Ezer és ezer agy foglalkozik napjában a tudományos és szépirodalmi kérdésekkel s hogy a lázas tevékenység nem meddő, a mellett a könyvkereskedőink tanúskodhatnak legjobban. Egész nagy gárdáját a költőknek, szépíróknak és tudósoknak vallhatjuk magunkénak. És hogy nem hiába vagyunk nagyra velők : eléggé bizonyítja az a körülmény, hogy Jókai Mór gyönyörű regényei német, angol és francia nyelven is megjelentek. A nagy regényíró nemrégiben kötött szerződést egy amerikai kiadóval. Mikszáth Kálmán bájos apróságaiból még II. Oszkár svéd király sem átallott lefordítani két kötetre valót. A mindig elegáns Herczeg Ferencet, az ötletes Sipuluszt is ösmerik a külföldiek. Bródy Sándor erős realizmussal megírt elbeszéléseit majdnem az összes szláv nyelvekre lefordították. De menjünk tovább. Vámbéry Árminnak, a nagy orientalistának a nevét az egész tudós világ ösmeri. Fraknói Vilmosnak, Hegedűs Sándornak, Fáik Miksának, György Endrének, Földes Bélának a neve sem ösmeretlen a külföldek előtt. Úgy két évvel ezelőtt Hercka Tivadar tíz, a jeles -szódai közgazdasági írónk Das Freiland címen egy olyan könyvet írt, hogy egy fél esztendeig egyébről sem beszéltek a nyugati szociológiával foglalkozó tudósok. Ezeket a neveket csak példaképen soroltuk fel, illusztrálni akarván, hogy minden téren megvan a magunk kiválósága. Anyámhoz. Megéltem hát a legszebb percet végre, Valóra vált az ábránd és remény. Ah ! újra látom mosolyogni arcod S e mosolyodban ott a régi fény. Nem virraszt’ többé gondtól terhes aggyal Lemondás közt oly késő éjszakán. Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Hű gyermekeid, édes jó anyám. Rég volt, midőn utószor láttuk ötöt Szegény apánk köztünk vigadott. Ki hitte volna, meghitt játék közben Még könybeszállhat minden öröm ott. Tavasz volt akkor, mintha most is látnám Négy árva sírt egy csöndes nyoszolyán. Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Ha gyermekeid, édes jó anyám ! És évek jöttek, évek múltak messze, Bár hegyedben a régi sebed, Felsír a lelked olykor mégis s könnyed Nem bánatot sír, édes örömet. Reményed, mit a sírba tettek egykor, Nem veszhetett el örökre talán ? Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Ha gyermekeid, édes jó anyám Ne aggódj többé öreg napjaidra, Itt kicsiny fészkünk majdan enyhet ád, jó körül eredzünk gyermek szeretettel ! Mint zöldelő repkény az indaszdlt. És boldogságod hidd meg édesebb lész Mint minden egyéb itt a földön ám, Te asszonyok közt legnemesbik asszony Te felejthetlen, édes jó anyám. Stanbert Elemér. Levél egy menyasszonyhoz. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — írta : Ecsödi Antal. Kedves rokon ! Még ott állsz a küszöbön — mely két világot választ el egymástól, hevesen dobogó szívvel még ott állsz az első, de egyszersmind az utolsó lépés előtt, melynek megtétele után nincs többé visszatér és öntudatlanul kell előre menned, vakon bízva — egy talán csak félig ismert — emberrel. Már elfödi arcodat a mesteri finomsággal szőtt selyem fátyol, homlokodat már felékesítették a frissen tört myrthus ággal, lányálmaid szerte foszlottak s most talán már a valót is úgy látod, mint azt valaha megálmodtad. Állj meg egy percre. Nézz vissza fátyolod vécéin világodba, miből ki fogsz lépni s ha lányemlékeidtől csak egy pillantással, egy sóhajjal is elbúcsúztál, akkor — oltsd karodat vőlegényed karjába s lépd át a küszöböt. Meglásd, könnyebb szívvel állsz majd az oltár lépcsőjén, nem fogsz remegni, ha esküvel kell ígérned a hűséget. Mondom, állj meg egy percre s nézz vissza fátyolod vécéin múltadba. Mitől távolodól s mihez közeledsz? Mit veszítsz el s mit fogsz megtalálni ? íme a kérdések, melyekre a feleletet én akarom adni, a kérdések, melyek soraim megírására ösztönöztek. Majd ha egykor eszedbe jutnak e sorok, talán nem fogod sajnálni, hogy elolvastad levelemet, hogy gondolkoztál néhány pillanatig tartalma fölött. Talán halkan, hogy férjed ne hallja — elrebeged — igazam volt, talán boldogságod mámoros percében is megrezdül lelkednek egy húrra s te újra hallani véled mindazt, mit én már akkor elmondottam, midőn* X még hevesen dobogó szívvel életed legnagyobb é^ív lépése előtt állottál. Ismered az életet ? Ismered az élet harcát,.. _ küzdelmét? Nem. A gyermek évek gondatlanságát, a lányálmok és ábrándok örökös egymásutánját, a remények és vágyak szeszélyes kergetőzését jól ismered, — oh, de az élet gondja még nem homályositotta be lelked fehérségét, homlokodon sötét felleg még nem szánta barázdáját, gyermek voltál s most a myrthasággal kilépsz az életbe, a bizonytalanságba. Hány köny pergett már végig a sápadt arco-