Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)

1881-10-09 / 41. szám

örökre elég lett téve. Tessék azt ma megnézni, még csak egy éves, mily mélyek már rajta a kerékvágások? Ily rendszabály mellett nem lehet ám Darvis kincseivel sem jó úttal ellátni városunkat. Valamikor a szóri út hosszában a ligakét oldalt körülbelül három láb >n áll krok volt húzva, az útról lecsorgó viz elvetélésére, manapság szívesebben az átok,, helyén jár egy kerékkel az utas, rakja'a rendes utón. . . Áfának, viz levezetésnek nyoma sincs. Minek is az ? Ha rendes árkok volnának, akkor nem vándorolna a felső tábla ültetvénye, veteménye fundamentumostól az utón keresztül az alsó tábla ültetvényeinek tetejére. Volt idő, midőn az ut szélén ültetett fák közül a kitört vagy kiveszett helyére másokat ültettek, ma már ez a szép és jó szokás is elmaradt. Kinek — hogy tetszik, kitöri, kivágja a fiatal cserjéket, csak a nyomuk látszik és nincs ki megfogja, nincs ki megbüntesse. Ha beáll az ősz, majd megint a szántóföldeken járunk ki saját határunkból és járnak be hozzánk, amíg járhatnak a vidékiek gyönyörűségére útrendészetünknek. Összefüggnek ezen kérdésekkel a kosdi és szóri vámsorompóknak tiszta bevételei, ezen bevételeknek az alsó és felső vámokhoz való arányai, az ezen vámokhoz vezető és az alsó meg a felső vámokhoz vezető utak közötti különbség, összeállítása annak, hogy melyik vámon, melyik időszakban, milyen a tiszta bevétel, mi az egyes vámok forgalma országos, hetivásárok alkalmával, mibe kerülne a szóri útvonalnak a rádi útig való teljes kiépítése stb. Összefügg továbbá ezzel egy útrendszabály kidolgozása és az útrendészeti ügynek a szomszédos községek utain is nagyobb figyelembe vétele. Addig is azonban, míg mindezekhez röviden hozzászólhatunk, még elég korán figyelmeztetjük az illetékes közigazgatási közegeket, hogy: „Proximus ardet IT calegon!“ Levél a szerkesztőhöz. A torna érdekében.*) T. szerkesztő úr! Becses lapjának legutóbbi számában közzétett s a tornázás ügyét érintő levelet örömmel olvastam és noha nem vagyok S. S. úrral egy nézeten, mégis egész készséggel beismerem, hogy nyilatkozatára gróf Széchényi ezen szavai illenek: „Én azt szeretem hinni : minden jobb lelkű ember bizonyos vágyat hordoz szivében — habár sejtetlen is — magán, felebarátin s mindenen, mi őt környezi, szüntelen javítni. Ezen a tökéleteshez ellenállhatlan vonzódás legszebb tulajdona az emberi léleknek.“ A nézeteltérés S. S. úr és közöttem először szerkesztő úr által közölt hangzatos vezérczikkek vádjánál merül fel, mert azon czikkek czélja — az én véleményem szerint — az volt, hogy Vácz érdemes közönségét az életre való eszme — kivitelében pedig szükséges intézmény — felkarolására előkészítse és a „miért“ fejtegetésére buzdítsa. Vajjon ez az utolsó vagy első lépés-e? a helyi érdekű közlönynek ez képezi-e feladatát vagy nem, ennek vitatásába annál kevésbbé bocsátkozom, mert a kérdésben rejlik a válasz. De mit tehet szerkesztő úr, ha az ügy a felhívás után is gazdátlan marad ? az iniciatíva szerkesztő urat illette, a szellemi támogatást nem és érzéke soha meg nem fogja tagadni. Az intézmény megteremtéséhez nem a pénz hiányzik elsősorban, de a közszellem, (természetesen ez sem arra ható okok nélkül) De itt ismét legsajnosabb az, hogy ezzel már mint ősi erénnyel bánunk a helyett, hogy legalább a felmerült vádra határozott visszautasítással felelnénk s igy *) Midőn e sorokat közöljük a legnagyobb örömünknek engedünk kifejezést, mert látjuk, hogy a tornázás eszméje mégis csak közelít lassú lépésekkel a megvalósulás felé, de nem mulaszthatjuk el meg sem a tornázás ügye iránt érdeklődőket felkérni, miszerint szíveskedjenek a tornázás ügyének híveket toborzani, hogy a legközelebb összehívandó értekezleten, minél nagyobb számú közönséget üdvözölhessünk A gyűjtés eszméjét azonban addig se hagyjuk foganat nélkül, s adakozzunk az üdvös czélra. A szerkesztők csak ennyi tápot is adnánk a közszellemnek. Megvan az a pénz Váczon, de nincs a közszellem által összehordva. A polémiában sohasem ismertem fel az ügy támogatását, de ettől óvakodva is sajnálattal vagyok kénytelen bevallani, hogy a czélt is felfoghatjuk máskép. Az egyedüli czél nem lehet „a várva, várt tornaszerek“ beszerzése, mert ekkor a bátor és vállalkozó tornázik első nap annyit, hogy tagjait egy hétig nem fogja szabadon használhatni; a több bátorsággal, mint ügyességgel bíró véres fejjel megy haza, a félénk pedig (és ezeknél mutatkozik leginkább a torna becse) egy év múlva sem mászik a nyújtóra s el lehetünk rá készülve, hogy azon szerek az üres teremből csakhamar a tűzbe jutnak. Ezek után legyen szabad a főbb vonásokban a módozatokról szólani. Az első lépés, hogy az érdeklődök összejönnek (ha első alkalommal csak 10—12 is) s felkérik a szakértő urakat: hajlandók volnának-e a tanítás vezetésére hetenként két órát a nevelés és közügy érdekében áldozni pl. 3 szakértő hetenként 6 órában. Én nem gondolhatok tagadó válaszra. És csak most ez urak tanácsával jelenti ki magát az egyesület megalakult alak, bocsát ki gyűjtő iveket oly kijelentéssel, hogy az adomány pl 50 krt. meg nem haladhat. E feltétel elejét veszi azon hiúságnak, hogy sokan visszavonulnak csekélynek hitt adományukkal; másrészről, hogy ebből ne formáljon senki igényeket, csak mint a nemes czélra adott segélyt tekintse azt. Ily gyűjtők körözésére felkéretnék a tanodákra egy egy, úgyszintén a testületekben és a polgárok között. Itt már az ügy nem lesz többé gazdátlan s ekkor már hozzájárul minden nemesszívü emberbarát. Jegyzőkönyvbe vezethető volna szakértő urak hálát érdemlő ünnepélyes ígéretük és esetleg az egyesület részéről kedvezőbb viszonyok beálltával tiszteletdíj biztosíttatnék azon felhatalmazással kapcsolatban, hogy addig is a külön órákért szedhető díj őket illeti. Ez első lépést, mert szakértőnek vezetése nélkül nagyobb kárral jár a torna, mint haszonnal, minthogy ha valahol, úgy itt nagy figyelem fordítandó a gyakorlatok egymásutánjára, mértékére és az okos segítségre ; ellenkező esetben a szülő is félne gyermekét oda küldeni! A megalakult választmány kidolgozza az alapszabályokat, mert fegyelem és rend nélkül nincs haladás. Megszabja a rendes órák tagdíját. Bármennyire fájjon is, azt hiszem, hogy 10 kr. havi fizetés aligha lesz eszközölhető, miután a jelentkezők száma oly nagy volna, hogy a szívességből nyert tanerők nem teljesíthetnék feladatukat sikerrel, de mindenesetre a tanulók külön dolyozásba jöhetnének. A helyiség kiszemlélésére a szaké, urak illetékesek. Kétségtelen, hogy a és nyári torna külön szempontok alá e: A fegyházban dicséretre méltó kirívással készítik a tornaszereket s bizony a legmérsékeltebb áron teljesítenék, alig terjedő felszerelés igen megfelelne első szükség igényeinek. Az már fájdalom volna, ha a gyi ivekre jegyzett összeg a tornaszerek k ségeit sem fedezné. Ily közönnyel szem nem jósolhat jövőt senki az ügynek. A két fő feltét tehát, hogy erős, a szakértő urak legyenek megnyerve üdvös mozgalomnak, másodszor, hog kibocsájtott gyűjtőíveken jegyzett adó, nyolc elérjék a 200 frtot. Nem lényegre a hely megszerzése sem, de élelmesség kérelem itt is sokat segíthet. Idáig jutva a kezdet nehézségei le ’ nának győzve, de tartós életet csak rndelkezésre kész kis tőke nyújthat, különt nem volna fentartható. E tartalék a szerzésére pénzforrásokról kell gondoskod Ezeket képeznék. a) a rendes tagdíjak, a pártoló va , alapitó tagok évi vagy egyszer mindenkor befizetett illetéke. b) Talán nem maradna eredmény a leül egy-egy mulatság rendezése sem (tmészetesen a fiatalság tömegesen biztosvan a hölgyeket a tánczkedvről.) c) Sokszor jó kedvben ejtett fogadás által tanúsított könnyelműségünket is ügynek tehetnék gyümölcsözővé. d) Nem kisértettük meg, tehát nemhetetlen, hogy kerülnének ügybuzgó kezelől kisorsolásra érdemes tárgyak. e) A múltból ítélve a budapesti torna egylet sem utasítaná vissza a szép kére hogy a jövedelem szaporítására egys közre ne működjék lélekemelő gyakorlatával stb. A fentartásra pénz kell. Nem várhat senki, hogy éveken át ingyen tanítson laki, szép az önzetlenség és nem is hiányzik, ha vissza nem élünk vele. Rövid h után kerülnének előtornázók, mi által skát nyerne a tanítás vezetése. Szóltam, hogy szóljon más, ki jobba tud s használhat az ügynek. Csak fél munkától kell őrizkedni, me arra, hogy jövő évben már ne legyen, senkinek sincs kivetni való garasa ma. Vázlatos észrevételeim szives közlését kérve szerkesztő urat állandó tiszteletű vagyok és maradok. Az ügy barátja, te a közelben, mely szebbnél szebb nyaralókkal van szegélyezve. Mindenütt csend, semmi zaj. Itt amott a nyaraló czikornyás diszitménye a tél zord hidege elől már most van óvatosan beburkolva ; egyik másik teljesen laktalan, míg néhányban már csak a cselédség látszik időzni. Különösen lepi meg az embert hogy az egyik svájci ház verendáján szép nőt lát lassú léptekkel fel és alá sétálni. Deli testét csipkékkel dúsan ékített pongyola födi, melynek ránczai méltóságteljes termetének kontúrjait sejtetik; dús szőke fürtjei csipkefőkötő alá vannak szoritva. Magatartása, mélabús tekintete, fátyolozott kék szemei harmóniába helyezik őt a környező természet bús képével . . . Vendég vendég után hagyta el a fürdőhelyet, melybe a vén Europa minden részéből jött beteg, hogy megrongált egészségét végre is a természettől nyerje vissza. A sárga Lady a savószemű missekkel tegnap utazott el, a bőbeszédű kommerzialrathné Kasselből rég otthon van ; báró Domahidyné is a szép Magyarország levegőjét szívja már, csak Bélteleki Bélteleky Adorjánná — mert ez volt a szép asszony — nem kívánt még mindig megválni az immár szomorú vidéktől. Mélabús tekintete beszéli hogy nem a gyöngélkedő test kereste fel benne a fürdőhelyet. A szem a léleknek tükre, mondja a bölcs. És a bölcsnek igaza van . . . Az emberi élet olyan mint a természet; ennek üde szépségét az elemi csapások egész sora képes pillanat alatt tönkre tenni, amannak elemi csapása a balsors, melynek már juvalma is egy egész más irányba tereli a földi halandó sajkáját. Béltelekiné két év előtt még Darvasy Jolán volt, Somogyban a legszebb leány. Minden szépségével megáldotta őt a természet, de mintha kárpótlást kívánt volna eme bőkezűségéért megfosztatotta őt már gyermekkorában a legkedvesebb, legszebbtől — szüleitől. Atyja huszárkapitány volt, Königrätz mellett vérzett el; tizenhat éves volt, midőn jó anyját a tüdővész ragadta ki szerető karjaiból, így maradt önmagára hagyatva ; egyedüli reményt csupán nagybátyjánál vélt találni. Ehhez ment le, Somogy megye egyik kis falujába. Itt töltötte ifjú éveit, de olykor keserű bánat lepte el kedélyét, mintha egész súlyával érezte volna azon boldogítva melegítő befolyás hiányát, melyet csak az a gyermek érez, ki oly szerencsétlen, hogy nem ismerhette az atya tanításait, nem élvezhette az anya örömét. Az anya a gyermek nemzője. Kétszeresen érzi a leány, ha e földi nemzőjétől lett megfosztva. Az ő belvilága legváltozatosabb, leginkább sóvárog egy lény után, kinek bizalmasan elmondhatja legkülönbözőbb vágyait, bajait; ő legfogékonyabb a világ benyomásait iránt, leginkább kívánja a szerető anya jóakaró tanácsait, lélekemelő tanításait.? Jolán atyai nagybátyja házánál békésen gondtalanul élhetett, de nem egyszer érezte, hogy a testi jó állapotot csupán anyjától öröklött meglepetés vagyonának köszönheti. Darvasy Kálmán, nagybátyja, a vidék társadalmának azon osztályához tartozott, mely önmaga alatt ássa az aknát és mindig másban keresi romjainak előidézőjét melynek gyermeke ambitójának netovábbját abban leli, ha ő „földesur„ lesz és ennek magasztos tudatában a betűvel annál kevesebbet törődik. A szükség a Darvasyéknál épen akkor volt legnagyobb, midőn Jolán és nagy vagyona köszöntött be. Már a főispánnál is járt az egykori földbirtokos, hogy pártfogását kérje egy a vármegyénél üresedésbe jött állomás betöltésénél — mi természetebb, mint az, hogy nagy szivélyességgel fogadta Jolán, ki őt most a hivataloskodás járma alól oly váratlanul mentette meg. Jolán felnőtt; szépségét ünnepelték a megyében; ifjak vetekedtek, hogy kegyét megnyerhessék, de ő kongó ürességet talált mindebben. Gyermekkori fájdalmas csapásainak kínos érzete végighúzódott ifjú életének minden mozzanatán............ Történt egy időben, hogy Bobory , a kinek nejével Darvasyné már hónapok óta nem a legjobb viszonyban élt, a somogymegyei állami birtokok igazgatójává neveztetett ki. Ez Darvasynénak sehogysem tetszett. Nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy Boboryné, az orvos leánya, ki alig öt éve ment férjhez az akkor még magyaróvári gazdászati tanárhoz, most már nagyságos uradalmi igazgatóim legyen és ő—ő semmi. Egész valóját a nagyzás hóbortja lepte el mely annál inkább fokozódott minnél jobban láthatta, mint lesznek az utolsók elsőkké. Férjében is táplálta a nagyravágyást , de ez sokkal jobban érezte magát az éd(semmitevés lanyha levegőjében, mintsemi képes lett volna minden önmegtagadás nélkül hivataloskodni. Hiába mondta neki Darvasyn , hogy hát minél magasabb hivatalnok les, annál kevesebbet kell dolgoznia, mint nagyobb lesz a fizetése, annál nagyobb lesz a tisztelete. Kőt a kövön nem hagy az asszony a éjt is nappallá teszi, ha szenvedélyek dúlja a keblét; — nem fárad el terveket szőni munkaereje ernyedetlen, ha magasra tör ö; gondolatokat akar valósítani. Darvasyné is egész nap azon tölöttenkedett, mint teheti, hogy az ő férje töb legyen Boborynál. Lásd kedvesem í gy szólt egy nap férjéhez — az a Bobory még iskolás fi volt, midőn te már úr , és most ő itt legnagyobb úr és te semmi. Ez igy nem maradhat, így nem élhetek, soká. Hanem néző a főispán nagy úr, de nincs valami nagy vagyona ; tudom édes örömest fogadnák; fiának adnék nőül a mi Jolánunkat így készen volna az atyafiság, azzal meg nagy protectio, belőled aztán nem tudon még mi lehetne. Darvasy angol flegmával fújta füst bodrokat a levegőbe s halgatott. Darvasynénak ez is felelet volt, mert nem volt nyugta, mig a világ egy szép napon meg nem tudta hogy Darvasy Jolán és Bélteleky Adorján jegyesekA budapesti „Vadászkürt“ szálloda egyik „chambre separéejában“ vig férfi társaság ül együtt. Vidor kedvet éleszt a rüdesheimi, pattogó szót a Goutto d’or, mely magas sorsé-