Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-05-28 / 22. szám
IV. évfolyam. 22. szám. Vácz, május 28. 1882. VÁCZI KÖZLÖNY HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP./ Megjelen minden vasárnap. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Nyilttér sora.............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőségi és kiadóhivatal czimzete: Nérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 frt B.kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára 12 kr. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Vácz , Gasparik utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Kossuth írói jubileuma. A minap, hogy Munkácsy itthon járt, olyan lelkesültséggel fogadtuk, olyan kitüntetésekben részesítettük, a minek egy fejedelemnek is ritkán jutnak részül. Megérdemelte.Egy művész, aki világra szólót alkot, számot tarthat nemzete ünneplésére. E tekintetben megegyezett minden magyar ember, az egész magyar sajtó; elismerte az érdemet és a kitűnőséget, s kötelességének tartotta meghajolni előtte. Ez egyértelmű igazságosság után annál feltűnőbb az a megoszlás, mely egy más nagy férfiú érdemeinek elismerése tekintetében köztünk mutatkozik. Kossuth Lajost értem, aki 86-ik évét töltötte be, s akinek nagy munkája, a befejező harmadik kötet megjelenésével ép most került a közönség keze közé. Nem lehet az, hogy valaki Kossuth egyéni és államf érfiúi nagyságát tagadni merné. Naptól a fényt,Kossuthtól a nagyságot elvitatni nem lehet. Kossuth szerepe történelmünkben sokkal nagyobb és sokkal ösmertebb, semhogy az ő nagyságát bizonyítani kellene. A negyvenes évek ifjú Magyarországának élére állva, legelső tényező volt amaz átalakulásban, mely alkotmányunkat demokratikus alapokra fektette, s midőn békés fejlődésünkben megzavarva, a nemzet magát védeni kényszerült, szabadságharczunknak volt intéző szelleme. És jött a száműzetés, és jött a hontalanság. S amit Kossuth mint a magyar emigráczió feje tett, az politikai és társadalmi hatásában fölér talán minden előbbi szolgálatival. Hogy a magyar nemzetet ma az európai népcsalád testvértagjának tekintik, hogy a magyar állam fentartása a civilizátió és hatalmi egyensúly tekintetéből szükségesnek felismertetett, az főleg Kossuth érdeme, ki nemzete ügyében bejárta a két világ részt és elragadó ékes szólásával nemcsak érdeket, hanem valósággal lelkesedést tudott előidézni Magyarország iránt. Most megjelent emlékiratai az emigráció történetét adják elő. Történetét annak a küzdelemnek, melyet a kibujdosott hazafiak a nemzet eltiport jogainak visszaszerzése érdekében kifejtettek. Ma már más idő jár, s nagyon sokan nem úgy gondokoznak, mint húsz évvel ezelőtt. De egyet minden méltányos embernek el kell ismernie. Azt, hogy az elnyomatás napjaiban hitünk, reményünk fenmaradását egyrészről, s Magyarország mint külön állam fogalmának fentartását másrészről, az emigrációnak s elsősorban Kossuthnak köszönhetjük, s hogy ennek működése nélkül aligha örvendhetnénk a mai alkotmányos állapotnak. Egy bilincselt nemzetben fentartani a szabadulás reményét és egy világrészben fentartani a meggyőződést, hogy az a nemzet a bilincselteket jogtalanul viseli: ez volt az emigráció működése. E működés története van megírva az iratban. Nagy, ma megbecsülhetlen értékű, tudományos, de főleg nemzeti szempontból. S midőn Kossuth e nagy művét befejezte s tollát nyolcvan éves korában leteszi, aggódva, hogy vájjon odahaza megértik-e még az ő szavát, szabad-e nekünk e hallgatólag föltett kérdésre némáknak maradnunk? Vájjon még azok is kik nem osztoznak Kossuth politikai nézeteiben, még azok is vallhatják-e szívük szerint, hogy amit Kossuth megírt, az tőlük idegen, azt ők nem értették meg? Vájjon ha mást nem, a lángeszű írót, a századok fölé emelkedő historikust nem csodálják-e benne? kérdezze meg kiki a maga lelkiismeretét, s úgy határozza el magát a teendőkre. Azt hiszem nem akad magyar ember, aki kétségbe vonná, hogy kötelességünk volna az élte alkonyán levő 86 éves nagy férfiút elismerésünk valamely látható jelével kitüntetni. Az académia e részben kezdeményezőleg lépett föl. Thaly Kálmán megtette az ajánlatot, hogy első tudományos intézetünk válassza Kossuthot, tiszteleti tagjává. Azonban Kossuth, mihelyt értesült a dologról, megkérte Thalyt, a hogy ajánlatát vonja vissza, így hát nagy közönség, az egész nemzet az melynek az elismerést ki kell fejezni. Több helyt meg is indult már ez irányban a mozgalom, igy p. o. — ha jól emlékszem — N.-Váradon és Szombathelyen. Aranytoll átnyujtásával akarják Kossuthnak az elismerés adóját leróni, — s e szerint, a mint látszik — az ováció főleg az irót illeti. Politikai meggyőződése tehát senkit sem akadályozhat, hogy e mozgalomban részt vegyen. De szégyen volna ránk nézve, ha a mozgalom ilyen igen nagyon is részleges maradna. Az országnak sok oly városa van, mely központja lehet ily mozgalomnak. Budapesten talán az írók és művészek köre fogja az ügyet kezébe venni, ez azonban nem akadályozhatja a vidék egyetlen pontját sem hogy a maga részéről külön is ki ne fejezze a lángész iránti hódolatát. A hol telik gyűjtsenek aranytollra vagy babérkoszorúra, ahol kevesebbet áldozhatnak, egy album is megteszi a szolgálatot, ahol ez sem menne, feliratra kell gyűjteni aláírásokat, a kaszinók, körök, egyesületek, társaságok dísztagsági diplomáikkal járulhatnak a a nemzeti elösmeréshez. Nem az elösmerés jelének pénzbeli értéke a fő, hanem az, hogy alkalmas legyen az elösmerés kifejezésére. A nemzetnek régi tartozása van Kossuth irányában, s mennél többen, s mennél igazabb szívvel járulunk e tartozás törlesztéséhez, annál többet törlesztünk belőle. Inczédy László: A veres kereszt egylet hangversenye. (Kis kritika nagy hangversenyről.) A veres kereszt egylet váczi vidéki egyesülete tánczvigalommal összekötött hangversenyt rendezett f. hó 21-én saját pénztára javára a lövőház helyiségeiben, mely igen fényesen és jó sikerrel folyt le. Legyen szabad e hangversenyről, ha nem is magasabb művészeti szempontból, de mindenesetre tárgyilagosan véleményt mondanunk. Az érdekesen összeállított műsor Váczról és vidékéről oly nagy számú közönséget vonzott össze, kivált a főrangú világból, minőt ritkán volt alkalmunk együtt látni városunkban. A hangverseny legérdekesebb pontját Siposs Antal elsőrendű zongoraművészünk s által mesterileg előadott „Faust“ keringő magyar dalok után, B. Bodmaniczky Aranka hárfa játéka képezte, mely kitűnő technikai ügyessége s érzéssel teljes előadása által kiváló ritka műélvezetet nyujtott a hallgatóknak, melyért a lelkesült közönség zajos tapsokkal fejezé ki elismerését s az * Éjtőhangok“ czimű hárfára irt mű szerzőjét Almássy Vinczét, is megtapsolta. — Latinovics Albinné franczia és magyar dalaival aratott tapsokat, melyeket igen szép csengő hangon érzéssel adott elő. A magyar dalok szerzőjét Helvey Bélát szintén megéljenzé a közönség. Kiváló érdekű volt még Rudnay Ilona korrekt zongorajátéka, Schnierer József hegedűjátéka s Komócsy József jeles költőnk által felolvasott „Divatképek“ czimű hatásos satyra. Krenedits Erzsike, Tompa „Három gólya” költeményét szavallta jól átgondolva, érzéssel s kellő hanghordozással. A harmonium s zongora verseny, melyet Kratochwill József sződi segédlelkész s Igák Lajos helybeli tanítónk adtak elő szintén tapsokat aratott. — Végül megemlitendőnek tartjuk még a „váczi zeneklubb“ által előadott, „Delila“ czimű nyitányt, mivel Siposs, Schnierer, Dubez, Helvey több jeles zene kapacitás oly elismerőleg s nyilatkozott összevágó s korrekt játékukról, hogy teljes megnyugvásul szolgálhatnak e nyilatkozatok a működőknek, a városban a zeneklubbról elterjesztett roszakaratú rágalmakkal szemben, s ösztönzésül, buzdításul szolgálhatnak a jövőre. A hangverseny 11 óra felé végződött mely után a közönség a Latinovics Albinné által felállított thea asztal köré csoportosult s fogyasztá a vacsora mellett az illatos theát, melyet Latinovicsné ő méltósága ajánlott fel díjtalanul az összes vendégeknek s csupán két persely volt felállítva, melybe a theát élvezők tetszés szerinti öszszeget tettek a veres kereszt egylet javára. Ez életre való eszme szép eredménynyel végződött a mennyiben vacsora után a perselyek 28 frtot jövedelmeztek az egyletnek. ^ Vacsora után mintegy 12 óra fele kezdődött meg vig kedvvel a táncz s folyt lankadatlan hévvel a hajnali órákig. A négyeseket mintegy 50—60 pár tánczolta. A tánczosnők közt voltak: Andrássy Jolán, Cseke Róza, Fedor Juliska, Gosztonyi Gabriella és Polyxena (Hartyán), Görgey nővérek (Visegrád), Ivánka Leona (Szemeréd), Krenedics Erzsi, Marossy Ilka (Hartyán), Majthényi Bella, Ilka és Julia, Majthényi Anna (Versegh), Blanka Vilma, b. Bodmaniczky Aranka (Heréd), Reiter Panka, Reismann nővérek, Rudnay Ilona (Hartyán), Schütz Margitka, Tragor Emma, Vadkerty Etelka és Erzsi, Váczi Hermin, gr. Wickenburg Margit (Bpest). — Továbbá: Almássyné Bartha Rita, Benkár Dénesné, Dr. Bolgár Lajosné, Bernáth Gyuláné (Domony), Cserhalmay Ferenczné (Bpest), Dede Görgyné, b. Dewitzné (Göd) Fekete Károlyné, Fedor Imréné, Gaád M. Pálné, Gosztonyi Jánosné (Hartyán),Görgey Istvánná(Visegrád),Gyürky Károlyné, Hufnagel Imréné és Józsefné, Jakabffy Károlyné, Kemény Gusztávné, Kreutzerné Serédy Ilka, Küry Oszkárné, (Bpest), Krezsák Ferenczné, Krenedics Ferenczné, Latinovics Albinné (Duka), Latinovics Frigyesné (Visegrád) Meiszner Ferdinandné, Muzslayné (Rád), Majtényiné (Versegh) Nemesszeghy Lászlóné, Dr. Bauer Béláné, b. Bodmaniczky Lászlóné (Heréd), Rudnay Józseféé, (Hartyán), Dr. Rákosy Béláné, Reiter Istvánná, Serédy Gézáné, Sibrik Antalné és nővére, Schréter Pistáné (Domony) Schützné Tarcsay Jánosné (Budapest), Tomka Miklósné, Török Kálmánná, Tdvardy Jánosné, Vadkerty Mihályné, Várföldy Elekné, Varázséji Gusztávné, Velzer Kálmánná, Vörös Pálné (Vanyarcz), — s még számosan, kiknek neveit nem tudhattuk meg. — A vidéki férfi notabilitások közül ott voltak: B. Brónay Gábor képviselőnk, Gr. Korniss, Gr. Bethlen, Latinovics Albin, Gosztonyi János, Cserhalmay Ferencz (vezérhadbiztos) Bánó, Szentiványi Zoltán, Almássy Vincze (a máltai rend lovagja) Sibrik ezredes, Muzslayak, Majthényiak, Rudnay, Sporzon képviselő, Madáchok, b. Vécsey, b. Bodmaniczky Horácz, Helvey Béla, stb. Az est fényes sikere kiválólag Almássy Albertné egyleti elnök úrnő érdeme, ki fáradhatlan buzgalmas fáradozásaival tette lehetővé a rendezőség ügybuzgó támogatása mellett, hogy ily szép sikert aratott e hangverseny. De legyen szabad a hangversenyről a fővárosból lapunk részére küldött referádából is közölnünk egy részt, hogy lássák olvasóink mikép ítéltek a hangverseny felől a fővárosiak. „A főegylet tágas, kényelmes terméke, hol már zsúfolásig telt közönség várt a műsor egyes pontjaira, áhítattal hallgattuk mi is Latinovics Albinné urhölgyet ki a „Si tu m'aimais“ czimű románezőt oly műértőleg énekelte hogy valóban, ha Gaetaniui Frigyesné, az olasz grófnő, ki nemrég fővárosunkban hangversenyezett, így énekelte volna el, viharos tapsot aratott volna. Bámész laikus szemekkel hallgattuk b. Podmaniczky Aranka hárfajátékát. Azok a kedves piczi kis rózsa ujjak igazi virtuozitással pengették végig a nagy, feszes húrokat. Milyen csicsergő dalt tudott belőlük kicsalni! Azután kedves meglepetéssel hallgattuk Krenedics Erzsi urhölgy szavallatát. Mily természetesen, keresetlenül szólt kedves ajkairól Tompa költeménye. Mily mesterül használta a szüneteket, mily jól alkalmazta a hangszínezést, a párbeszédnél mily ügyesen változott kedves üde hangja. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez úrhölgy, mint műkedvelő ily szavaló tehetséggel a nemzeti színház női trilógiájával Fáy Szeréna, Csillag Teréz és Márkus Emíliával bátran versenyezhet. Hallgattuk az öreg erkölcsprédikáló Komócsy költeményét, hallgattuk a mi Siposs bácsinkat, ki megmutatta, primitív népdalokat hogy lehet a legmagasabb technikával és a legfinomabb mance-okkal eljátszani, hallgattuk a budai bácsit, a jó öreg Schnierer urat, ki Paganinit utánozta hegedűjén, hallgattuk még Kratochwill és Izák