Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-03-26 / 13. szám
i kénytelen a kevert italok élvezetét megszokni, holott módjában volna tiszta igazi jó bort fogyasztani, minélfogva a regalejog a közegézségügy szempontjából is megszüntetendő ; másodszor a kevert italok terjedése árt a tiszta bor keretének, árt a magyar bor jó hírnevének, következménye, a magyar bor kelendőségének apadása és a szőlőbirtokos közönség elszegényedése; minélfogva a regalejog megszüntetését a nemzet vagyonosodásának érdeke is hangosan parancsolja; harmadszor a szőlőbirtokos közönség elszegényedésével kapcsolatban áll az adóalap apadása, (ami, hogy tény, szomorúan igazolja azon körülmény, hogy a szőlőmiveléssel sok vidéken a nép felhagyni kezd, vagy azt legalább elhanyagolja), minélfogva a regalejog eltörlését, az állam financziális érdekei is követelik. Az itt felsorolt közvetlen következményeknél azonban fontosabb azon átalán ismert közvetett következmény, hogy a fogyasztó közönség vidékenkint a bor fogyasztásával felhagyni és az erkölcs és az egészség tekintetéből egyformán ártalmas pálinka-fogyasztással megismerkedni kezd. — A pálinka-fogyasztás terjesztése szintén a regale-birtokos érdeke, mert készítési módjánál és minőségénél fogva a pálinka legalkalmasabb arra, hogy azt legtöbb anyagi hasznot hajtó italként produkálhassa.— Átalánosabban ismert azonban már a regalejog megszüntetésének szüksége, mint sem, hogy azt mi hivatatlanok bővebben indokolni is szükségesnek találnók. Czélunk sem az, hogy a törvényhozás elé a regalejog megszüntetésének keresztülvitele szempontjából kész elvekkel, programmal álljunk elő; erősebb a meggyőződés bennünk, hogy a törvényhozás, az igazság és méltányosság határai között mindnyájunk megelégedésére fogja e kérdést rendezni, de mert szent meggyőződésünk az, hogy ezen állapot sokáig így nem maradhat, és mert tudjuk, látjuk, érezzük, hogy a regalejog eltörlésének késleltetése mindnyájunk tönkre jutását és ezzel a nemzeti adóalap nagy mérvű apadását sietteti, határozottan kijelentjük, hogy elérkezettnek látjuk az időt, a regalejog megszüntetésének keresztülvitelére; valamint határozottan kijelentjük azt is, hogy szerény nézetünk szerint, a megváltásnak országos közvetítése felelne meg a nép vitális érdekeinek; — alázatosan esedezvén, hogy a regalejog megszüntetését az alkotmány adta eszközökkel mihamarább rendezni kegyeskedjék.“ Vácz, 1882. márczius 21-én. Több váczi szőlőbirtokos. Nőegyleti közgyűlés. A váczi jótékony nőegylet múlt vasárnap tartotta 15-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlésről többen hiányoztak a régi gárda tagjai közül, míg az egylet újonnan toborzott tagjai annál nagyobb számmal , voltak képviselve. Benkár Dénesné úrhölgy, az egyletnek kezdettől fogva elnöke délután 4 óraikor nyitotta meg a gyűlést melynek első tárgya az elnöki jelentés felolvasása volt. Az elnöki jelentés ezúttal nemcsak a múlt évi viselt dolgaival foglalkozott, hanem kij terjeszkedett az egylet kezdetére is, miután az egylet a jelen közgyűlésen adósságai teljes kifizetésével, mint nagyutczai saját háztulajdonosa ünnepelte működésének 15-ik évfordulóját. És ez nagy eredmény, s melyet méltán irigyelhet nem egy ház nélkül szűkölködő és adósságokkal bővelkedő egyletünk. Hjah, mert az asszonyok értik csak a gazdálkodást , illetve gazdasszonykodást. Új jövedelemforrások nyitását, új egyleti adóknak tánczvigalmak vagy aláírási ívek képében adókivető bizottság segélye nélkül való kivetését és adóvégrehajtó nélküli beszedését. Az ilyen 14 évi j gazdasszonyságnak azután egy főutczai háza vége s az adósságtól szabadulás boldogitó mámorában ringatódzó elnöki jelentés. Igaza van Danténak, hogy nincs nagyobb kín mint rossz napokban emlékezni a régi boldogságra, miből önként következik, s hogy jobb dolog meg nincs, annál, mint jó időkben visszagondolni az elmúlt szűk napokra. És az adósságtalanság tudatában a nőegylet múlt vasárnapi gyűlése bőven kivette részét e boldogságból. Az elnöki jelentés apróra elmondotta, hogy mint kezdődött 14 évvel ezelőtt egy Frőbel kert lobogója alatt az egylet, mint zsellérkedett 5 éven át, s mint lett fennállása ötödik évében egy hitelbe vett házzal házi úrrá, mint fizetődött ki az adósság utolsó részlete taval, s mint fog ezentúl az egylet a szegényekért s óvodájáért még többet tehetni, mint az előtt. Elannyira, hogy e boldogító öntudat hatása alatt mindamaz asszonyságok, kik ama Religióból külön kinyomatott nőegyletes füzetke jámborságaihoz a múlt héten még haragos képet öltöttek, s ma már felette csak sajnálkozólag mosolyognak. No de hagyjuk el ama füzetke naiv észjárását és hagyjuk meg szerzőjét ama kellemes tudatban, hogy „nagy“ dolgot végzett megírásával s térjünk helyette a nőegylet múlt évi gazdálkodásának számszerű eredményére. A nőegylet tagjainak száma ez időszerint 173. Ebből 8 alapító, 29 pártoló és 136 rendes tag. Az egyletbe belépett a múlt év folyamán 23 tag. A nőegylet múlt évi bevétele volt 1545 frt 62 kr., kiadása 978 frt 57 kr kr., — s igy maradt 567 frt 5 kr. A nőegylet a múlt évben szegények segélyezésére fordított 151 frt 60 krt, óvodájára 438 frt 56 krt. — A számadások rendben találtatván Firé Pál egyleti pénztárnoknak a felmentvény megadatott. A nőegylet részére a múlt év folyamán nagyobb adományokat tettek: id. gróf Károlyi Istvánná Fóthról 100 frtot, a váczi takarékpénztár 100 frtot s a vácz-vidéki népbank 10 frtot, mely adakozók nagylelkű adományaiért a közgyűlés külön köszönetet szavazott. Érdekes, hogy az egyleti kisdedóvó kiadási és bevételi mérlege az azt kezelő Vincze szerzett testvérek vezetése alatt kedvezőre fordult — amiért az elnöki jelentés a derék szerzet irányában a közgyűlés színe előtt igen melegen fejezé ki elismerését. Az elnöki jelentés tudomásul vétele után a tisztválasztás tartatott meg. — Az egylet titkára és választmánya továbbra is meghagyatott tisztségében, azzal a kivétellel, hogy alelnöknévé Gosztonyi Jánosné választatott meg, kinek megválasztásához az egyletnek csak gratulálhatunk, a választmányba pedig az újabban belépett tagok sorából Fekete Károlyné, Gryüzky Károlyné, Epstein Józsefné, K. Csereklye Istvánná, Bónis Jánosné, Korpás Jánosné és Kocsis Sándorné választattak be. Ezzel a közgyűlés még néhány kisebb folyó ügy elintézése után véget ért s a tagok buzgó elnöknéje Benkár Dénesné iránti elismerése kifejezésével oszoltak el. Vidéki tudósítás: Aszód, 1882. márcz. 13. Tek. szerkesztő úr! Elmúltak, lezajlottak a farsang vng, kedélyes napjai és estélyei. — Megérkeztek az unalmas böjti napok, — s velők a süvöltő nagy böjti szelek is. — Azonban a böjt is meghozta legalább nekünk aszódiaknak az ő kellemeit egy-egy barátságos estély alakjában, melyek elsejét f. hó 12-én este élveztük, ugyanis a helybeli vendéglő nagy termében a derék „műkedvelő színtársulat“ az aszódi „önkénytes tűzoltó egylet“ javára. Bercsik Árpádtól adta elő a „házasítók“ czímű vígjátékot három felvonásban Csengey Gusztáv vezetése mellett és pedig igen sikerülten, mely előadás dicséretére válik mind a rendező Csengey Gusztáv urnak, mind pedig mind ai egyes műkedvelő urhölgyek és uraknak. A műkedvelő szintársulat tagjai ez idő szerint a következők: Nádudvary Istvánná, Klein Ilonka, Handler Mária, Deutsch Teréz, Faska Mariska urhölgyek. Továbbá: Klein Lajos, Leber Gyula, Handler József, Straub Vilmos, Paraszkay János, Egry Lajos, Egry János urak. A tiszta bevétel mintegy 100 frt volt. Az előadást táncz követte, melyben résztvettek : Világhy Iza (Sörögről), Világhy Ilka (Magyarosról), Rolf Lenke (Túráról), Vladár Vilma, Világhy Juliska, Tolnai Ilka, Moravcsik Emilia, Csernátonyi Ilona, Pekárek Laura, Handler Margit, Lövészy Kornélia, Bencsik Józsefné, Dér Józsefné, Világhy Jánosné, Hajnik Endréné, Dózsa Pálné, Magasi Gyuláné, Pekarek Károlyné, Moravcsik Mihályné, özv. Korniczky Miksáné, özv. Tolnay Károlyné, Sramko Mihályné, Kaufmann Mihályné, Kövesi Lajosné, Rolff Kamillné, Kovalcsik Mihályné, Sárkány Jánosné, Egri Gyuláné, Nádudvary Istvánná stb. Aszódi. Apróságok. Munkácsytól való elbuzdúás alkalmával történt, hogy egy városunkban tartózkodó nagy frankóid, ki Sárah-érti rajongásában talphólyagokat is szerzett, egy beszédet dolgozott ki s verejtékes órákat töltött el betanulásánál; díszes öltözetében több rendbeli jelvénnyel feldíszítve (egy rész ember Skobelev színeket fedezett rajta fel) csúnya orosz sapkával fején, többszöri tükörbetekintés után kilépett a perronra, várván nagy művészünket s párját ; — a sapka boszantván őt — fürge szemei egy czilindert vesznek észre oda rohan s elcseréli sapkájával, — keresztbe font karokkal tekintget jobbra-balra s várja az érkezőket. Az intéző körök tagjai látván őt viaszsárga tréfás arczával, megijedtek, s hogy beszédjének elmondásában el ne akadjon s azt hogy el is mondhassa 1 percznyi idő alatt, a következőket ajánlották neki : kezdje el beszédét szavaiba a vörös háznál, midőn a vonat Budapest felől jőve, füttyént — siessen a pályaudvarhoz, mire oda ér, és a complimentet teheti meg, vagy vegyen jegyet s utazzék a művésszel Nánáig — vagy fusson a vonat mellett Verőczéig — a sok plánum elmondása közt füttyent a vonat — s a művész kedves nejével előttünk állt — nagy francziánk rohan — de elakad lélekzete, a mint hallja, hogy már magyar beszéddel üdvözlik, mérgében sáppad, kékül, hogy szép franczia beszéde kárba veszett, de örömre válik búja, midőn a magyar beszéd bevégeztével néhány szót rebeghet a nagy művész nejének, kinek kezére olyan czuppanós csókot ejtett, hogy a vörös házi viszhang is tudtul adta az egész külső sor lakóinak. * Munkácsy neje az üdvözlő franczia szavakra azt válaszolta többszörösen: „trés touché“ („nagyon meg vagyok hatva, meg vagyok indulva.“) Franczia barátunk ellenségei ezt úgy akarják értelmezni, hogy Munkácsyné azt érte alatta, miszerint gyors vonaton utazván Párisig, Budapesttől kezdve nagyon megindult. Mások ismét úgy vélekednek, hogy nem azt monda: „je suis trés touché“ — hanem „vous êtes trés touché“ azaz, hogy a szónok úr volt nagyon meg indulva, — a mi igaz is! * * * A „zöldfa“ vendéglő falán egy furcsa „étlap“ olvasható. Azok kedvéért, kiknek nem volt még szerencséjük olvashatni, közöljük : Jó étvágyat kívánunk az oda betérő vendégeknek ehez az étlaphoz ! * * * A kik nincsenek megelégedve a trafikok m. kir. dohányával szíveskedjenek elfáradni Sződre, ott — mint egy trafikos bolton felírva láttuk — még „cs. kir.“ lelkén, csak mosolygott a jó emberek naívságán, kik őt falusi rectorrá akarták tenni. Vajha azzá lett volna! Nem nyugodnék most ott lenn a hideg sírban, hová eszméményei magas régióiból alábukva jutott. Élne most is itt ezen a poros földön, ott abban a sáros faluban, szegényen, de tán boldogan . . . Nem semmisült volna meg oly korán lelkének csupa ideáloktól benépesült világa az embereknek általa annyiszor panaszolt anyagiságán. És a sors nem engedte őt ábrándjai nyűgéből — akkor még elég jókor — kiszabadulni, akkor már nem volt képes a feledés lejtőjén alászállva lassankint a közönségesség porába visszasülyedni. Nevetett amaz emberek jóindulatán és ott hagyta kis faluját — örökre. Meggyülölte azon embereket kik talán egyedül voltak jó akarói ezen a széles világon. Nem is volt aztán az a született ember ki lebirta volna törni Orgoványi beteges képzelődésének szárnyait. Ábrándozó, idealista jön ! A létező világról fogalma sem volt; ő Gabet „Icariáját“ tanulmányozta. Mindig a társadalommal, illetőleg annak ferdeségeivel, előítéleteivel küzködött és nem bírt meggyőződni arról, hogy Fourier vagy Saint-Simon társadalma nem e világra való. Ehhez járult agyának lázas tevékenysége; folyvást üldözé a tudás daemona, égette lelkét a teremtéstől belé oltott tökélyesedni vágyás ösztöne . . . Az őt folyton környező nyomor és nélkülözés prózaisága nem hogy kiábrándítani de még ellensúlyozni sem volt képes ideális gondolkozását. A sors mostohasága miatt ha zúgolódék is néha, de soha sem panaszkodott. Sokkal fiatalabb volt, hogysem ne tudott volna remélni egy szebb jövőben amely jövő ránézve,eszmény képei valósulásából állott. Tele volt lelke szép reményekkel és százszor szebb ideálokkal .... Mikor én megismertem, még igen fiatal volt, még nem csalódott, még nagyon sok oka volt remélni, de ő nem csak remélt, ő bízott is, rajongva csüggött eszmény képein. Tudtam, hogy első csalódása kegyetlen lesz, tudtam, hogy szárnyszegetten fog reményeivel együtt púrba hullani, ámde nagyon, de nagyon rosszul tanultam megismerni Orgoványi Pistát, midőn azt hittem, hogy egykét csalódás ki fogja őt gyógyítani. Orgoványinak, mint fentebb is említem, a létező társadalomról fogalma nem volt. Ő önmagában a társadalomnak kicsinyben egyeztetett képviseletét vélte. Valamint azon emberekben is egyenként kik ismeretségének szűk körét alkoták. S mig az ő kis világában öszhangzat uralkodott, mig legközelebbi környezetében sem csalódok, amíg rajongással tudott csüggni kedvesein, addig látszólag elégült volt önmagával és a rajta kívül eső emberekkel is, mert híve, hogy az ő kis világa hű képe a nagynak. De a sors, vagyis inkább az élet realizmusa nem engedé, hogy az ő kis világa sokéiig fen álljon, elzüllött lassankint romba dőlt az a megújulás reménye nélkül és elzüllött ő is.Megtört szívvel, megtört reményekkel bolyongottt még egy ideig a nagy világban, hová kis világának elvesztése után száműzve lett, de elfáradt csakhamar, leroskadt és meghalt............ Balzac azt mondja: „Eszményekben élni és azok valósításához törekedni nem nevetséges, de tiszteletreméltó sőt magasztos felfogása az emberi nem rendeltetésének. Keressétek az élet eszményét a társadalomban s feltaláljátok, de keservesen fogtok csalódni, ha egyes emberekben iparkodtok eszményt föllelni.“ Orgoványi az élet eszményét nem a társadalomban, hanem egyéb emberekben iparkodott föllelni. Ő ideált alkotott magának a barátról, ideált alkotott a nőről. Természetesen mindkettőben nagyon csalódott. Legjobb barátja kijátszá bizalmát. Ez volt első nagyobb csalódása és a fatum oly kegyetlen játékot űzött a szegény emberrel, hogy mintegy vigaszul megtestesíté és útjába hozta ideálját egy Jeanne d’Arc arczú nő személyében (mindig erről ábrándozott.) E nő aztán ideig-óráig megvigasztalta, de meg is bűvölte Orgoványit úgy, hogy egy ízben a megcsalatásnak puszta gondolatára is oly heves izgalomba jött, hogy őrüléstől lehetett félteni .... És ez a nő megcsalta őt! . . . (Folyt, köv.)