Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1882-03-26 / 13. szám

i kénytelen a kevert italok él­vezetét megszokni, holott mód­jában volna tiszta igazi jó bort fogyasztani, minélfogva a regalejog a közegézségügy szempontjából is megszüntetendő ; másodszor a kevert italok terjedése árt a tiszta bor keretének, árt a magyar bor jó hírnevének, kö­vetkezménye, a magyar bor kelendőségének apadása és a szőlőbirtokos közönség elsze­gényedése; minélfogva a regalejog megszün­tetését a nemzet vagyonosodásának érdeke is hangosan parancsolja; harmadszor a szőlőbirtokos közönség el­szegényedésével kapcsolat­ban áll az ad­ó­a­lap apadása, (a­mi, hogy tény, szomorúan igazolja azon körülmény, hogy a szőlőmiveléssel sok vi­déken a nép felhagyni kezd, vagy azt leg­alább elhanyagolja), minélfogva a regalejog eltörlését, az állam financziális érdekei­ is követelik. Az itt felsorolt közvetlen következmé­nyeknél azonban fontosabb azon átalán is­mert közvetett következmény, hogy a fo­gyasztó közönség vidékenkint a bor f­o­gyasztásával felhagyni és az erkölcs és az egészség tekin­tetéből egyformán ártalmas p­á­l­i­n­k­a-f­ogyasztással megis­­merkedni kezd. — A pálinka-fogyasz­­tás terjesztése szintén a regale-birtokos ér­deke, mert készítési módjánál és minőségé­nél fogva a pálinka legalkalmasabb arra, hogy azt legtöbb anyagi hasznot hajtó italként produkálhassa.— Átalánosabban ismert azon­ban már a regalejog megszüntetésének szük­sége, mint sem, hogy azt mi hivatatlanok bő­vebben indokolni is szükségesnek találnók. Czélunk sem az, hogy a törvényhozás elé a regalejog megszüntetésének keresztül­vitele szempontjából kész elvekkel, prog­rammal álljunk elő; erősebb a meggyőződés bennünk, hogy a törvényhozás, az igazság és méltányosság határai között mindnyájunk megelégedésére fogja e kérdést rendezni, de mert szent meggyőződésünk az, hogy ezen állapot sokáig így nem maradhat, és mert tudjuk, látjuk, érezzük, hogy a rega­lejog eltörlésének késleltetése mindnyájunk tönkre jutását és ezzel a nemzeti adó­alap nagy mérvű apadását sietteti, határo­zottan kijelentjük, hogy el­érkezettnek látjuk az időt, a regalejog megszüntetésé­nek keresztül­vitelére; vala­mint határoz­ottan kijelent­jük azt is, hogy szerény néze­tünk szerint, a megváltásnak országos közvetítése felelne meg a nép vitális érdekeinek; — alázatosan esedezvén, hogy a regalejog megszüntetését az alkotmány­ adta eszközök­kel mihamarább rendezni kegyeskedjék.“ Vácz, 1882. márczius 21-én. Több váczi szőlőbirtokos.­ ­ Nőegyleti közgyűlés. A váczi jótékony nőegylet múlt vasár­nap tartotta 15-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlésről többen hiányoztak a régi gárda tagjai közül, míg az egylet újonnan toborzott tagjai annál nagyobb számmal , voltak képviselve. Be­n­kár Dénesné úrhölgy, az egylet­nek kezdettől fogva elnöke délután 4 órai­kor nyitotta meg a gyűlést melynek első tárgya az elnöki jelentés felolvasása volt. Az elnöki jelentés ezúttal nemcsak a múlt évi viselt dolgaival foglalkozott, hanem ki­­j terjeszkedett az egylet kezdetére is, mi­után az egylet a jelen közgyűlésen adóssá­­­­gai teljes kifizetésével, mint nagyutczai sa­­­­ját háztulajdonosa ünnepelte működésének­­ 15-ik évfordulóját. És ez nagy eredmény, s melyet méltán irigyelhet nem egy ház nél­kül szűkölködő és adósságokkal bővelkedő egyletünk. Hjah, mert az asszonyok értik csak a gazdálkodást , illetve gazdasszony­­kodást. Új jövedelem­források nyitását, új egyleti adóknak tánczvigalmak vagy alá­írási ívek képében adókivető bizottság se­gélye nélkül való kivetését és adóvégre­hajtó nélküli beszedését. Az ilyen 14 évi j gazdasszonyságnak azután egy főutczai ház­­­a vége s az adósságtól szabadulás boldo­­­­gitó mámorában ringatódzó elnöki jelentés. Igaza van Danténak, hogy nincs na­­­­gyobb kín mint rossz napokban emlékezni a régi boldogságra, miből önként következik, s hogy jobb dolog meg nincs, annál, mint jó­­ időkben visszagondolni az elmúlt szűk na­pokra. És az adósságtalanság tudatában a nőegylet múlt vasárnapi gyűlése bőven ki­vette részét e boldogságból. Az elnöki je­lentés apróra elmondotta, hogy mint kez­dődött 14 évvel ezelőtt egy Frőbel kert lobogója alatt az egylet, mint zsellérkedett 5 éven át, s mint lett fennállása ötödik évében egy hitelbe vett házzal házi úrrá, mint fizetődött ki az adósság utolsó rész­lete taval, s mint fog ezentúl az egylet a szegényekért s óvodájáért még többet te­hetni, mint az előtt. Elannyira, hogy e boldogító öntudat hatása alatt mindamaz asszonyságok, kik ama Religióból külön ki­nyomatott nőegyletes füzetke jámborságai­hoz a múlt héten még haragos képet öl­töttek, s ma már felette csak sajnálkozó­­lag mosolyognak. No de hagyjuk el ama füzetke naiv észjárását és hagyjuk meg szerzőjét ama kellemes tudatban, hogy „n­a­g­y“ dolgot végzett megírásával s térjünk helyette a nőegylet múlt évi gazdálkodásának szám­szerű eredményére. A nőegylet tagjainak száma ez idősze­rint 173. Ebből 8 alapító, 29 pártoló és 136 rendes tag. Az egyletbe belépett a múlt év folyamán 23 tag. A nőegylet múlt évi bevétele volt 1545 frt 62 kr., kiadása 978 frt 57 kr kr., — s igy maradt 567 frt 5 kr. A nőegylet a múlt évben szegé­nyek segélyezésére fordított 151 frt 60 krt, óvodájára 438 frt 56 krt. — A számadások rendben találtatván Firé Pál egyleti pénz­tárnoknak a felmentvén­y megadatott. A nőegylet részére a múlt év folyamán nagyobb adományokat tettek: id. gróf Ká­rolyi Istvánná Fóthról 100 frtot, a váczi takarékpénztár 100 frtot s a vácz-vidéki népbank 10 frtot, mely adakozók nagylelkű adományaiért a közgyűlés külön köszönetet szavazott. Érdekes, hogy az egyleti kisded­óvó kiadási és bevételi mérlege az azt ke­zelő Vincze szerzett testvérek vezetése alatt­­ kedvezőre fordult — a­miért az elnöki je­lentés a derék szerzet irányában a közgyűlés színe előtt igen melegen fejezé ki elisme­rését. Az elnöki jelentés tudomásul vétele után a tisztválasztás tartatott meg. — Az egylet titkára és választmánya továbbra is meghagyatott tisztségében, azzal a kivétel­lel, hogy alelnöknévé Gosztonyi Já­­nosné választatott meg, kinek megválasztá­sához az egyletnek csak gratulálhatunk, a választmányba pedig az újabban belépett tagok sorából F­ekete Károlyné, Gr­y­ü­z­­k­y Károlyné, Epstein Józsefné, K. Csereklye Istvánná, B­ó­n­i­s Jánosné, Korpás Jánosné és Kocsis Sándorné választattak be. Ezzel a közgyűlés még néhány kisebb folyó ügy elintézése után véget ért s a ta­gok buzgó elnöknéje B­e­n­k­á­r Dénesné iránti elismerése kifejezésével oszoltak el. Vidéki tudósítás: Aszód, 1882. márcz. 13. Tek. szerkesztő úr! Elmúltak, lezajlottak a farsang vng, kedélyes napjai és estélyei. — Megérkez­tek az unalmas böjti napok, — s velők a süvöltő nagy böjti szelek is. — Azonban a böjt is meghozta legalább nekünk aszódi­aknak az ő kellemeit egy-egy barátságos estély alakjában, melyek elsejét f. hó 12-én este élveztük, ugyanis a helybeli vendéglő nagy termében a derék „m­ű­k­e­d­v­e­l­ő színtársulat“ az aszódi „önkén­y­­tes tűzoltó egylet“ javára. Ber­­csik Árpádtól adta elő a „h­ázasít­ók“ czímű vígjátékot három felvonásban Csen­­g­e­y Gusztáv vezetése mellett és pedig igen sikerülten, mely előadás dicséretére válik mind a rendező Csengey Gusztáv urnak, mind pedig mind ai egyes műkedvelő urhölgyek és uraknak. A műkedvelő szintársulat tagjai ez idő szerint a következők: Nádudvary Istvánná, Klein Ilonka, Handler Mária, Deutsch Te­réz, Faska Mariska urhölgyek. Továbbá: Klein Lajos, Leber Gyula, Handler József, Straub Vilmos, Paraszkay János, Egry La­jos, Egry János urak. A tiszta bevétel mintegy 100 frt volt. Az előadást táncz követte, melyben részt­­vettek : V­i­lá­g­h­y Iza (Sörögről), Vi­l­á­g­hy Ilka (Magyarosról), Rolf Lenke (Túráról), Vladár Vilma, Világhy Juliska, Tol­nai Ilka, Moravcsik Emilia, Cserná­­t­o­n­y­i Ilona, P­e­k­á­r­e­k Laura, Handler Margit, Lövés­zy Kornélia, Bencsik Jó­zsefné, Dér Józsefné, Világhy Jánosné, Haj­nik Endréné, Dózsa Pálné, Magasi Gyuláné, Pekarek Károlyné, Moravcsik Mihályné, özv. Korniczky Miksáné, özv. Tolnay Károlyné, Sramko Mihályné, Kaufmann Mihályné, Kö­­vesi Lajosné, Rolff Kamillné, Kovalcsik Mihályné, Sárkány Jánosné, Egri Gyuláné, Nádudvary Istvánná stb. Aszódi. Apróságok. Munkácsytól való elbuzd­úás alkalmával történt, hogy egy városunkban tartózkodó nagy frankóid, ki Sárah-érti rajongásában talphólyagokat is szerzett, egy beszédet dol­gozott ki s verejtékes órákat töltött el be­tanulásánál; díszes öltözetében több rend­beli jelvén­nyel feldíszítve (egy rész ember Skobelev színeket fedezett rajta fel) csú­nya orosz sapkával fején, többszöri tükör­­betekintés után kilépett a perronra, vár­ván nagy művészünket s párját ; — a sap­ka boszantván őt — fürge szemei egy czi­­lindert vesznek észre oda rohan s elcseréli sapkájával, — keresztbe font karokkal te­­kintget jobbra-balra s várja az érkezőket. Az intéző körök tagjai látván őt viasz­sárga tréfás arczával, megijedtek, s hogy beszédjének elmondásában el ne akadjon s azt hogy el is mondhassa 1 percznyi idő alatt, a következőket ajánlották neki : kezdje el beszédét szavaiba a vörös ház­nál, midőn a vonat Budapest felől jőve, fütty­ént — siessen a pályaudvarhoz, mire oda ér, és a complimentet teheti meg, vagy vegyen jegyet s utazzék a művés­szel Nánáig — vagy fusson a vonat mellett Ve­­rőczéig — a sok plánum elmondása közt füttyent a vonat — s a művész kedves ne­jével előttünk állt — nagy francziánk ro­han — de elakad lélekzete, a mint hallja, hogy már magyar beszéddel üdvözlik, mér­gében sáppad, kékül, hogy szép franczia beszéde kárba veszett, de örömre válik búja, midőn a magyar beszéd bevégeztével néhány szót rebeghet a nagy művész nejének, ki­nek kezére olyan czuppanós csókot ejtett, hogy a vörös házi viszhang is tudtul adta az egész külső sor lakóinak. * Munkácsy neje az üdvözlő franczia sza­vakra azt válaszolta többszörösen: „trés touché“ („nagyon meg vagyok hatva, meg vagyok indulva.“) Franczia barátunk ellen­­ségei ezt úgy akarják értelmezni, hogy Mun­­kácsyné azt érte alatta, miszerint gyors vonaton utazván Párisig, Budapesttől kezd­­ve nagyon megindult. Mások ismét úgy vé­lekednek, hogy nem azt monda: „je suis trés touché“ — hanem „vous êtes trés touché“ azaz, hogy a szónok úr volt na­gyon meg­­ indulva, — a mi igaz is! * * * A „zöldfa“ vendéglő falán egy furcsa „étlap“ olvasható. Azok kedvéért, kiknek nem volt még szerencséjük olvashatni, kö­zöljük : Jó étvágyat kívánunk az oda betérő vendégeknek ehez az étlaphoz ! * * * A kik nincsenek megelégedve a trafi­kok m. kir. dohányával szíveskedjenek el­fáradni S­z­ő­d­r­e, ott — mint egy trafi­­kos bolton felírva láttuk — még „c­s. kir.“ lelkén, csak mosolygott a jó emberek na­­­­ívságán, kik őt falusi rectorrá akarták tenni. Vajha azzá lett volna! Nem nyugodnék most ott lenn a hideg sírban, hová eszmé­­ményei magas régióiból alábukva jutott. Élne most is itt ezen a poros földön, ott abban a sáros faluban, szegényen, de tán boldogan . . . Nem semmisült volna meg oly korán lelkének csupa ideáloktól bené­pesült világa az embereknek általa annyi­szor panaszolt anyagiságán. És a sors nem engedte őt ábrándjai nyűgéből — akkor még elég jókor — ki­szabadulni, akkor már nem volt képes a feledés lejtőjén alászállva lassankint a kö­zönségesség porába visszasülyedni. Nevetett amaz emberek jó­indulatán és ott hagyta kis faluját — örökre. Meg­­gyülölte azon embereket kik talán egyedül voltak jó akarói ezen a széles világon. Nem is volt aztán az a született em­ber ki lebirta volna törni Orgoványi bete­ges képzelődésének szárnyait. Ábrándozó, idealista jön ! A létező világról fogalma sem volt; ő Gabet „I­car­iáját“ tanulmá­nyozta. Mindig a társadalommal, illetőleg annak ferdeségeivel, előítéleteivel küzködött és nem bírt meg­győződni arról, hogy Fou­rier vagy Saint-Simon társadalma nem e világra való. Ehhez járult agyának lázas tevékenysége; folyvást üldözé a tudás dae­­mona, égette lelkét a teremtéstől belé oltott tökélyesedni vágyás ösztöne . . . Az őt folyton környező nyomor és nél­külözés prózaisága nem hogy kiábrándítani de még ellensúlyozni sem volt képes ide­ális gondolkozását. A sors mostohasága mi­att ha zúgolódék is néha, de soha sem pa­naszkodott. Sokkal fiatalabb volt, hogysem ne tudott volna remélni egy szebb jövőben amely jövő ránézve,eszmény képei valósu­­lásából állott. Tele volt lelke szép reményekkel és százszor szebb ideálokkal .... Mikor én megismertem­, még igen fiatal volt, még nem csalódott, még nagyon sok oka volt remélni, de ő nem csak remélt, ő bízott is, rajongva csüggött eszmény képein. Tudtam, hogy első csalódása kegyetlen lesz, tudtam, hogy szárnyszegetten fog re­­ményeivel együtt púrba hullani, ámde nagyon, de nagyon rosszul tanultam megismerni Or­goványi Pistát, midőn azt hittem, hogy egy­két csalódás ki fogja őt gyógyítani. Orgoványinak, mint fentebb is említem­, a létező társadalomról fogalma nem volt. Ő önmagában a társadalomnak kicsinyben egye­­ztetett képviseletét vélte. Valamint azon em­berekben is egyenként kik ismeretségének szűk körét alkoták. S mig az ő kis világá­ban öszhangzat uralkodott, mig legközelebbi környezetében sem csalódok, a­míg rajon­gással tudott csüggni kedvesein, addig lát­szólag elégült volt önmagával és a rajta kívül eső emberekkel is, mert híve, hogy az ő kis világa hű képe a nagynak. De a sors, vagy­is inkább az élet realizmusa nem engedé, hogy az ő kis világa sokéiig fen álljon, elzüllött lassankint romba dőlt az a megújulás reménye nélkül és elzüllött ő is.­­Meg­tört szívvel, megtört remények­kel bolyongottt még egy ideig a nagy vi­lágban, hová kis világának elvesztése után száműzve lett, de elfáradt csakhamar, le­roskadt és meghalt............ Balzac azt mondja: „Eszményekben élni és azok valósításához törekedni nem nevetséges, de tiszteletreméltó sőt magasz­tos felfogása az emberi nem rendeltetésé­nek. Keressétek az élet eszményét a társa­dalomban s feltaláljátok, de keservesen fogtok csalódni, ha egyes emberekben ipar­kodtok eszményt föllelni.“ Orgoványi az élet eszményét nem a társadalomban, hanem egyéb emberekben iparkodott föllelni. Ő ideált alkotott ma­gának a barátról, ideált alkotott a­­ nő­ről. Természetesen mindkettőben nagyon csalódott. Legjobb barátja kijátszá bizalmát. Ez volt első nagyobb csalódása és a fatum oly kegyetlen játékot űzött a szegény em­berrel, hogy mintegy vigaszul megtestesíté és útjába hozta ideálját egy Jeanne d’Arc arczú nő személyében (mindig erről ábrán­dozott.) E nő aztán ideig-óráig megvigasz­talta, de meg is bűvölte Orgoványit úgy, hogy egy ízben a megcsalatásnak puszta gondolatára is oly heves izgalomba jött, hogy őrüléstől lehetett félteni .... És ez a nő megcsalta őt! . . . (Folyt, köv.)

Next