Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-14 / 7. szám
Színház, művészet. Szombaton február 6-án Jókai Mór koszorús költőnk 5 felvonásos színműve a „Feketegyémántok“ került színre felelemeit helyárakkal és teljesen zsúfolt ház előtt. Maga a darab olyan, hogy annál sokkal jobbakat láttunk Jókaitól és másoktól is s különösen kis színpadon, ahol nem lehet oly fényesen és szemkápráztató látványossággal kiállítani, mint nagyobb színpadokon, nagy hatást nem érhet el. De csakis azért, mert a szereplők mindenike megjátszotta szerepét úgy, hogy az előadás bármely nagyobb vidéki színpadon is megállja a kritikát. A főbb szereplők közül elsősorban és érdem szerint Rajzné Amália asszonyt említjük meg, ki Dirmák Éva szerepében annyi művészettel játszott, hogy feledtetni tudta a közönséggel, miszerint olyan alakok és olyan jellemek mint Dirmák Éva az életben — nem léteznek. A nagy számú közönség több ízben megtapsolta játékáért. Andrássy Berend Iván szerepében szép, férfias alakjával s különösen az 5-ik felvonás végén, midőn a Salista herczeg által halottnak kiresztelt Dirmák Évát viszont látja, hév teljes szavalatával és játékával nagyobb hatást ért el, mint a minőt szerepétől várni lehetett volna. Salista herczeget Szentes igen jó maszkban, előkelő modorral és kitűnő hanghordozással, sikerülten játszotta. Aranyossy (Szatírán Péter) megint egy szereppel szaporította kitűnő alakításainak számát. Ha orgánuma más lenne, t. i. ha hangjában nagyobb skála és több éret volna, e szerepével is bármelyik első rendű színpadra felléphetne. Calamidest Abafy, Kauflmann Félixet Boross játszta s mindketten csináltak szerepükből annyit, a mennyit lehetett. Borossné kedves Angéla volt s a közönség sajnálta, hogy miért nem inkább Bondaváry grófnő halt meg helyette — mindjárt az első felvonásban. Dobocsányi Claude kis szerepében valódi typikus alakja volt a jó orrú, mindent kiszagláló komornyikoknak. Réthyné kedves kis szoba-cziczus volt. Említés érdemelnek még a szép Szepesi Paula, ki elhagyta csúfittatni magát Kuntyorka szerepéért és Makay Zoltán, ki Taraczot a bányamunkások felügyelőjét értelmesen és jól játszotta. A közönség azzal a megelégedéssel távozott a színházból, hogy volt szerencséje tehát ezt a darabot is látni. Vasárnap február 7-én „Csókon szerzett vőlegényt énekes bohozac 3 felvonásban, írta Szigethy József. Az előadás tik ház előtt és sikerülten folyt le. Nagy Linda j.ssz-my mint színésznő, mint szamóczás leány, tót fiú, zsidó fiú és czigány leány, pajzán jókedvvel er dgo c Kvlansággal játszott és szépen énekelt. Játékával és dalaival nem egyszer ragadta tapsra a kölmséget. Aranyossy (Csontai Lőrincz) Szentes (Bola) ndrássy (Barnyai) Boi ös és Barin >ss (Trauer) Dobosy (kóbor színészek) egyaránt iparkodtak az előadás sikeréhez járulni. A közönség mindvégig jól mulatott az előadáson s különösen az ügyesen előadott „aik-vak“ szerecsen táncz rendkívül tetszett. Az afrikai nyelven „vik-vak czimet viselő „kókusz dió“ tánczot négy átutazó valódi szerecsen (tökéletes schwarz) lejtette és járta, de mind a négy megjárta, mert a nemzeti és táji külső jelleg surrogatuma előadás alatt annyira rászáradt a képükre, hogy a legfinomabb és legfényesebb honi subiczkot előadás után alig tudták egymás képéről lekaparni. Trebla Csaba főfőtánczmester úr és a vendégtánczművészek főigazgatója pedig máig is szopogatja a körmeit, annyira összeverte tánczközben valódi kókuszdióval — a többi schwarz. Kedden február 9-én Lorándy Tivadar újonan szerződtetett tag első felléptéül, „Kornevili harangok“ került színre, rövid idő alatt másodszor és épen ezért nem nagy számú közönség előtt. Lorándy Henri márki szerepében mutatta be magát igen előnyösen. Nem nagy terjedelmű, de jól iskolázott és szépen csengő tenor-bariton hanggal rendelkezik ; hangvételei biztosak, nüanszírozni tud és könnyedén énekel. Hangjával nem harsog, nem kiabál, hanem szavallja a szenét. — Játékáról is csak elismeréssel nyilatkozhatunk. A közönség több ének számát igazán megérdemelt tapssal jutalmazta. — A társulat Lorándy úrban egy szükséges és kiváló énekes taggal szaporodott. —Nagy Linda Serpolettet ragyogó jókedvvel, élénken, tűzzel játszta és mint minden szerepében szépen, erős zenei érzékre és jó iskolára valló művészettel énekelt. Énekét és játékát egyaránt és gyakran tapsolták. A többi szereplő is a régi jó volt, de különösen Aranyossy (Gáspár apó) az őrülési jelenetben oly művészettel játszott, hogy az idegeket megrázkódtatta. — A karszemélyzet is elismerést érdemel. Szerdán február 10-én Raizné Amália asszony jutalomjátékául Csiky Gergely nagy hatású színműve „Bozóti Márta“ adatott. Tisztelettel és elismeréssel adózunk Raizné Amália asszonynak. Tiszteletre és elismerésre kötelez művészetén felül az is, hogy a társulatnál egyedül ő az, kinek köszönhetjük, hogy Csiky Gergely bűbájos költészettel írott darabjainak egész sorozatát láthattuk, ami valódi élvezetet nyújtott annak a közönségnek, mely többre becsüli a sziveket és erkölcsöket nemesítő darabok előadását, az operetteket jellemző szellemi lumpolásnál. Rajzné asszony (a Czeczil, Lydia stb. személyesitője) Bozóti Mártában is megmutatta, hogy valódi hivatással ambiczióval és értelemmel rendelkezik arra nézve, hogy minden szerepét művészi magaslatra emelje. Bár szavalatában néha több páthosz van, mint kellene s néha az egyszerű társalgásba is páthoszt vegyit, de mindig tud a mélyen érző szívnek olyan igaz hangján beszélni, hogy a közönséget egészen magával ragadja s a közönség együtt érez, együtt sir vele. Ez az igazi művészi hatás, amit csak a művészetre valójában hivatottak érhetnek el s amit csinálni, erőltetni nem lehet. A szép számmal megjelent előkelő közönség többszöri tapssal s egy szép virágcsokorral fejezte ki művészete iránti elismerését. — Aranyossy Villányi Adolf szerepében egy gyönge nő neve alá rejtőző szívtelen számító uzsorást, ki a világ előtt a közbecsülés glóriáját hordja fején, jól találó karakterisztikus vonásokkal alakította és játszotta. A ba fy (Dávidházi Andor) drámai szerepekre jó orgánummal bír s ha igyekszik játékában, mozdulataiban simább és fesztelenebb lenni, könnyebb hanghordozást elsajátítani, akkor első rendű szerepekben is sikert arathat. Andrássy (Édes Lőrincz) a becsületére féltékeny, nemes szivü nyugalmazott katonatisztet, ki egész életében egy nő iránti szerelmet hordoz szivében — kitünően személyesítette s azon jelenete, midőn a hírhedt uzsorásban szerelmének ideálját ismeri meg, de a valót meg tudván, meg bocsát neki — kiválóan sikerült. Drámai hév és drámai ere tfc oi nd ws«.v.á valójában. Pagonyi Kálmánt Szentes, Eleket, a könnyelmű fiút Konez játszották. Ez utóbbi sokat tanulhatna kedves barátjától, hogy miként kell egy előkelő, gavallér fiatal embernek öltözködni, állani és társalogni. Különben Szentes játékáért is dicséretet érdemel. Fiatal színész még, de amint látszik határozott tehetség. Borossné olyan kedvesen, bájosan és természetesen játszotta Vilma szerepét, hogy a közönségnek az ötlött eszébe, hátha csak mostohatestvére Eleknek. Boross Erszényi Miskája pompásan sikerült alakítás. Egészen meglepett vele. A „Borsszem Jankó“ Sanyarú Vendelje elevenedett meg benne, telve a legpatentebb galgen-humorral. A közönségnek rendkívül derült pillanatokat, magának pedig elismerő tapsokat szerzett alakításával és játékával. Makai Dereglyés ügyvéd kis szerepében szintén jól játszott. A közönség pedig élvezettel emlékezik az előadásra vissza és várja, hogy „Rhea grófnőnek“ is tapsolhasson. Csütörtökön február 11-én ismét a „Fekete gyémántok“ kerültek színre, jó előadásban, de kis számú közönség előtt. A szereplők játéka minden esetre nagyobb közönséget érdemelt volna. S.—S. A jelmez estély. Fényes csillagos ég ragyogott tegnap este, az egész föld fölött, de nemcsak a föld fölött, hanem a siketnémák intézetének falain belül a vizsgaterem sik-porral kifényezett parkettje fölött is. Több csillag volt ott és ragyogott, mint fenn az égen. Több, ragyogóbb, és melegebb mint az ég csillagai, mert azok hidegen, távolról ragyognak felénk, mig ezek itt közelben oly melegitőleg és ész hóditólag ragyogtak felénk, hogy egyik tüzes tánczosunk alig ölelte karjai közé a „csillagos eget“ s alig érezte maga felé sugározni az ég két szép csillagának bűvös bájos melegét eleresztő karjai közül a „csillagos eget“ s akaratlanul ugyan de letérdelt előtte, imádni a természet gyönyörűségében az úristen legremekebb alkotását. * * Az a sok csillag ragyogott még akkor is, mikor a nap szétboritá sugár sátorát a föld felett s ragyog soknak még most is, s lehet, hogy lesz olyan is a kinek egész életén keresztül ezekből a csillagokból fog ragyogni egynek a fénye örökké. * * De térjünk a csillagok közül vissza a prózai életbe s referáljunk a tegnapi estélyről hitelesen. Tehát a jelmez estély sikerült, s azon tapasztalatot merítettük, hogy hölgyeink nagy érdeklődést tanúsítottak ezen az újdonság ingerével bíró jelmez estély iránt. A férfiak nagy része báli öltönyben jelent meg, minek oka valószínűleg az idő rövidsége volt, de hisszük, hogy ha a hosszú farsang alatt még egy hasonló és jobban szervezett estély rendeztetnék, úgy a hölgyek, mint a férfiak részéről a legnagyobb érdeklődés és siker koronázná a siker létrejöttén fáradozók működését.x * A siketnémák intézetének vizsga és rajz terme, szőnyegekkel tropeumokkal s emelvényekkel díszítve oly meglepő hatást tett a belépőkre, hogy méltán megérdemlik a rendezők elismerésünket. A hölgyek batyuja pedig ugyancsak fényes vacsorát nyújtott szünórakor a tánczban kifáradtaknak. * ** Az estélyen résztvevők közt voltak: Pencz Laura (csillagos ég), Inczédy Irma (vizi nimfa), Vadkerty Katicza (nefelejts), Kiss Velzer Anna (regatta), Ádám Miczike (hangjegy), Serédy Ilona (szultána), Vaskovics Erzsi (galambposta), Kovács Elvira (ámor), Kovács Margit (tél), Dászkál Emma (siczíliai nő), Dászkál Henriette (postás), Kilián Lujza (magyar lány), Lázár Ilona (magyar hölgy), Nindorfsi iermmn (rokokó), Pauer Bella (báli jelmez), Rákóczy Jlnika („Lidiké“), Rákóczy Mariska (Rothkappchen), Kiss Ella (pillangó), Pertik Paulin (paraszt lány), Schwoy Matild, Palkovics alezredesné (honvéd huszár markotányosné), Dr. Pauerné, Dr. Kissné, Ádám Rezsőné, Özv. Penczné, Inczédyné, Pertik Gyuláné, Kilián Arminné, Krenedics Ferenczné, Kovács Ernőné, Dedéné, Sprengné, Dászkálné, Vadkerty Mihályné, Krenedic Matild, Krakker Kálmánná, Özv. Laukóné, stb.— A jelmezbe öltözött férfiak közt voltak Pécs Ferencz (diplomata), Krenedics Ödön (Bokácsió), Tragor János (Don Juan), Scherer István (spanyol), Rákosy Géza (orosz tábornok), Bakk Domonkos (Napoleon), Ruby (pubi), Dobó Laczi (spanyol lovag) Gajáry Géza (nápolyi halász), Kaán János (török), Berinza (szerb), Gerzselyi Artúr (német szabó), Tragor Ernő (rokoko), Partos Béla (rokoko), Szák Lajos (spanyol), Ursziny Arnold (VII. századbeli lovag) stben jelmez nélkül diskrét frakkban és egyenruhában.* x X „Ugye Tündeffy ur!“ Ezt a szomszédjának mondá, aki nem csak arról nevezetes, hogy a színházban a 3-ik számú zártszék által szomszédja volt a 4-ik számot bérlő Irénnek, hanem arról is, hogy okos szellemdús és a nőkre nagyon veszedelmes férfiú hírében állott. A férj hallotta neje fölhívását, és hagyta a veszedelmes urat felelni. „Gyémántos nagysád, kegyednek mindig igaza van !“ „Még a színházban is ! . . .“ Ezt a férj mondá, aki ismerte gyakorlati értékét a fogadatlan prókátorok fizetésének és nem szívesen árult zsákban macskát. Egy Berend Iván Szafrán Péter — nyerseségével ! — „Ne hallgasson rá. Már az én férjem olyan, hogy ha valamely vállalkozó szellemű színigazgató nem kétszer, de tízszer adná ezt az unalmas darabot, mindannyiszor képes lenne haricska-puliczkát enni , egy fazékból fakanállal avval a . . . — „Gyémántos Évával, akinek én vagyok az Ádámja.“ Ez világosan volt mondva, de a mérges asszony nehéz felfogású. — „Hjaha látja, Tündeffy barátom! Egy gyönyörűséges férj, aki olyan ideálokat teremt magának!“ — „Ha, maga szép feleség, azt ott érti, akkor csalódik . . . Az a gyémánt ott nem az én ideálom, hanem azé a nagynevű íróé, aki gyémántjait egy téves ötlet folytán mutogatni kezdi. Hogy e gyémántok foglalatja, így mozaik- alakban (mert ez a színmű csak tökéletlen vásári kirakata a regényben szereplő tökéletességek kristály-darabjainak) sokaknak lelkét hidegen hagyják, az is csak a mester nagysága mellett tanúskodik. Ő egy varázs-csillagász, aki tömérdek csillagait egy dióhéjba úgy szorítja bele, hogy azok kápráztassanak s elmúljanak, mint a meteor fény. Ezért érthetlenek előttünk , mert alig tudjuk, mikor keletkeztek s hogyan tűntek el . . . Vagy ha jobban tetszik egy közelebb fekvő hasonlat feleségemben a nőnek: Jókay egy kertész, kinek művészetét és alkotásai pompáját csak a kertben vagyunk képesek csodálni, hol a csillogó színgazdagság őszhangjától szemünk lelkünk ittasul. Tegyetek ki e virágokat sorban pl. Linné rendsorában egymás mellé, a nagy tarkaság és illatvegyülék csak kápráztat, és kábít, de a szomjú lélek akaratlanul kutat a kerti gyep és zöld virány után . . . Szép a szép virágcsokor, de kicsiny ahoz, hogy a csalogány dala elférjen benne . . .“ Irén úrhölgy eleinte bizonyos csodálattal nézett férjére, de megföstelve szellemi fölénye iránt önkénytelen tanúsított hódolatát, váll votva széli oda szomszédjához. „Lássa, minő ravasz ! Az ember azt hinné, hogy ez unalmas darab kimentése végett tart védbeszédet, pedig . . . ne találja el . . .“ „Legújabb tárcza-tölteléken jár az esze!“ . . • Szegény Irén! Szegény, mert nem más akadt útjában a lejtőn. Csalódottan fordult a színpad felé: — „Hogy lehet egy férfi-koponya igy bedeszkázva!“ Hanem csak vesztére fordult oda. A szép Evelin Lucretia jelmezben állt ottan. Szemében gyémántokkal és kezében tőrrel. Ez nem illett be az ő hangulata keretébe. Férjére nézett, aki elragadtatását zajosan kifejezni épen nem röstelli, s a mellett jó izüen ropogtat valami czukor félét . . . A nő egy örök talány ! Ha nem láttam volna, én sem hinném. — De láttam. —■ [UNK] Szédület lógta el . . . „Az a taps, az a czukorka!“ Elájult, úgy vitték haza fél holtan . . . A rossz világ úgy vélekedett, hogy a szomszédja kedvéért túlságosan találta magát betűzni . . Ez a magyarázata a mai perpatvarnak. Hiába erősködik a férj, hogy ő csak a művészetért lelkesült, s a bonbonokkal csak szóraját csillapitá, s az Éva szemeit nem is látta . . . mindhiába ! „Oh csak tettesd magad ! Mintha át nem látnék rajtad! . . . Mindig bolondja voltál a fekete...“ „Kávénak, édesem, s ha te itten alaptalan féltékenységi könyzáporoddal akarsz engem fehérre mosni, úgy én menekülök — tető alá, a klubba. Pá. Ha majd elvonul a förgeteg, s családi egünkön derűt sejtek, repülök vissza jó reggelt, mondani.“ És e borzasztó példánya a hidegvérű férjeknek csakugyan elment. Irénnek elálltak könnyei, éh a bosszúvágy siroccója hamar szárit. Sértett hiúsága egyenesen a tükörhűz kergett s a mint szemeinek gyöngyöt harmatozó véletlen kékjét megpillantó, olyat dobbantott kis lábacskájával, hogy a megingott tükörből egyszerre legalább száz kékszem hunyorgott feléje. A haragvó galamb bizony beüti csapkodó szárnyával a czudar kristályt, ha e perezben nem kopog valaki. E valaki TündefFy volt. Mégsem volt olyan ostoba, mint aminőnek látszott. A tér szabad, se