Váczi Közlöny, 1893 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-26 / 13. szám
13. szám. XV. évfolyam. ELŐFIZETÉSI Ált 4 . negyed évre tárt So kr. Egyes számára: 1O kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Káptalan-utcza 20. sz. alatt, (hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők). Kiadóhivatal: Gasparik-utcza 12. sz. alatt, (hová az előfizetési pénzek, hirdetések, reklamácziók küldendők). Vácz, 1893. márczius 26. HIRDETÉSEK: jutányosan eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt I.év sora.........................................................SO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Évi jelentés. (d) A szervezési szabályrendelet 67. §-ának eleget teendő, Gajáry Géza Vácz város közigazgatási életéről és haladásáról 80 oldalra terjedő évi jelentését a múlt héten adta ki. A városi adó- és pénzkezelési szabályrendeletének idézett paragrafusa kötelességévé teszi a polgármesternek, hogy minden év első hónapjában kimerítő jelentést tegyen le a közgyűlés asztalára a városi tisztviselők előző évi munkásságáról, az adók, közterhek, követelések, valamint a városi bevételek és kiadások nagyságáról, a város vagyonáról és adóságáról, a foganatba vett és veendő nagyobb szabású munkákról. És Gajáry Géza polgármester nagy buzgalommal lát hozzá, hogy mindezeket feltárja a képviselőtestület előtt, hogy megmutassa, mennyire törekszik a várost kiemelni az elmaradottságból s erre nézve mily összegeket fordítottak. Rendkívüli udvarias hangon tartott jelentés ez, mely minden oldalról körültekintést nyújt: vajjon megfeleltek-e a követelményeknek és az előre adott munkaprogramnak ? Az évi jelentésnek egyes pontjaiból kitűnik az, hogy legfőkép a város csinosítására hozták meg az áldozatot s ezért az utczák kövezése lázasan folyt, háttérbe szorítva a más munkálatokat. Jelenleg nem beszélünk arról, vájjon a múlt évben adott munkaprogrammot beváltották és ha nem teljesítették, miért nem tehették ; nem írunk arról, mert azt hisszük, a jelentésben eléggé okadatolta ezt polgármesterünk. Ennél sokkal érdekesebb és fontosabb azon munkaprogramm, melyet Gajáry Géza erre az évre adott. A csatornázást, de még inkább a kövezést folytatni fogják, úgyszintén a fásítást is. Érdekes Gajárynak azon indítványa, hogy a mostani vásárteret fásitja s azt áruba bocsájtanák a nyaralóhelyek építésére. Habár ezek most vérmes remények, midőn a vásárterünk ugyancsak elhanyagolt állapotban van, s a fásítás és a nyaralóépítés kivitele évek kérdése, mégis örömmel üdvözöljük. Az egészségügy rossz lábon állott városunkban, ennek egyik oka a levegő volt, melyet fertőztetett az a posványos kigőzölgés, melynek eredőhelye a vásárterünk volt. Ha most ez rendezve lesz, vagy mondjuk, sűrűn fásiiva, akkor a város egyrészt nagyon közel eső sétányt nyer, másrészt pedig jó levegőnk lesz. Sokszor hangoztatott kívánságok ezek s most, hogy már a kezdet kezdetéhez érünk el, mindenki csak örömmel fogadhatja az indítványt. A másik indítványa polgármesterünknek már nem újabb keletű: ez arról szól, hogy jó volna lépéseket tenni az iránt, hogy a budapesti Károly-kaszárnyá s Újépület lebontása folytán Budapesten el nem helyezhető katonaság Váczon egy alkalmas helyen építendő kaszárnyában helyeztetnék el. Ez az eszme nem uj — mint mondtuk — s ha jól emlékezünk, Kaiser Béla városi képviselő pendítette meg először a múlt évben, azonban még erre nézve mit sem tettek az intéző körök. Pedig, hogy ezáltal mily nagymértékben emelkednék a város kereskedelme, forgalma s végül a társasélete, talán nem is szükséges fejtegetnünk. Elvárjuk, hogy azon képviselőtestület, mely elnökével a város érdekeit s jólétét tartja szem előtt, ezen nagyfontosságú indítvány elől nem zárkózik el s minden lehetőt el fog követni megvalósítására. Az évi jelentés, mint említénk, terjedelmesen foglalkozik a város szellemi és anyagi állapotáról, azonban egyről nem szól egy hangot sem és ez a világítás kérdése. Ebben az ügyben nagyon hátra vagyunk s városunkban nem egyszer egyptomi sötétség van a szerint, a mint a lámpagyujtogatóknak kedvük tartja azt a kevés lámpát, melyek egymásután nagy távolban következnek, meggyujtani. Sajnos, hogy nem tudjuk kiaknázni azt a kedvező helyzetet, melyben Vácz van. Délről, keletről és a központról villamvilágitással berendezett gyárak állanak s a város és közönség csekély áldozatával oly világítást kapnánk, mely nem csak mindenkit kielégítene, de egy csapással az elsőrangú városok sorában foglalna helyet Vácz. Ehhez járul még az is, hogy a fegyház építésének befejezése után a nagyépület is villamvilágitást kap s talán az állam is megtenné azt, amit a többi gyár annak idején és a város egy kis részét is ellátná villamos világítással. Nem mondtunk ezzel sokat, mert nem gondoljuk, hogy a városnak minden kis utczája fényben ússzék, de az mégis lehetséges lenne, hogy az úgynevezett központ (vagy tovább is) villamos világítást kapjon. Ez az, mely nagyon is kivihető, mely sürgős elintézésre vár s nem is tudjuk, vájjon miért nem ad valami világosságot polgármesterünk a »világítás kérdésében.« Ez az, mit az évi jelentés kiadásakor röviden akartuk előadni s látjuk a munkát és a munkásságot most, midőn a kimeritő jelentés előttünk fekszik. Egykor, talán még nem rég, rossz hírben állott a város, jelenleg pedig már a haladás útján állunk. S mi a haladás útján is megemeljük kalapunkat a haladás előkészítői, a munka bajnokai előtt. A „Váczi Közlöny“ tárczája. Vonások a boszniai népéletből. — Buddens essaye után magyariá ... a, ... — Csak a körvonalakat akarjuk kijelölni, melyekből a bosznia-herczegovinai népélet nemzeti, vallási, társadalmi elemekből összefont állapota kialakul, mely állapotnak humánusabb viszonyok közé terelése az osztrák-magyar monarchia ügykörébe tartozik. Társadalmi viszonyaikból hiányzik az alap t. i. a családias, vagy konkrét szavakkal: a nőies elem, mely egyrészt erősitő, másrészt szeliditő, hatású. A mohamedánoknál ez magától érthető, de a boszniai Rahajnál (így nevezték a mohamedánok a benlakó nép azt a részét, mely a török hódoltság alatt is keresztény maradt és jogaitól megfosztva urasan élt) nehezen lett volna a családias befolyás teljesen idegen a külső élettel szemben, ha a korábbi századok műveletlen szlávsága nem tekinti a nőt csak a legközönségesebb háziszolgálatokra s a nem tovább plántálására rendeltnek, kinek egyébiránt semmi köze az általánosabb érdekekhez. A török uralom erőszakoskodó zsarnoksága alatt természetesen semmi esetre sem lehet rossz néven venni a jogaiktól teljesen megfosztott boszniai keresztényektől, hogy a fiatal nőket és leányokat elrejtették uraik buja szemei elől. De ez a háremszerű elzárás azért megtermé gyümölcsét, mert a női műveltségnek fokrólfokra le kellett szállnia a születéshez kötött magaslatról. A fiatalok között a viszonyokhoz mért társas érintkezésről alig lehet beszélnünk és a Rahajban a házasság csaknem az, ami a muzulmánoknál t. i. üzletkötés a két fél atyja között, melybe az anyák bele nem avatkozhatnak s a melyhez a gyermekeknek gyszerűen hozzá kell járulniuk. A flahij lealacsonyodása és eltörpülése folytán a család alapelemeinek árubabocsájtása mindinkább szokásba jött, mi annál feltűnőbb, mert épen a mohamedán vallású boszniaiak szívéből nem haltak ki egészen a keresztény házassági fogalom erkölcsi reminiszciencziái. Ezeknél néhány ünnepnapon (asiklik) bizonyos, magától érthetőleg nagyon korlátolt érintkezés szolgál alkalmut, hogy megismerkedjék a férfi és a nő. Praktikus szempontból még nevezetesebb az, hogy a boszniai mohamedán sohasem él többnejűségben. Ez a mintegy dogma gyanánt tisztelt szokás közelebb hozza őket az európai államrendhez és a családról alkotóit, keresztény forgalomhoz anélkül, hogy az izlámtól elpártoltatná. De nem hagyhatunk érintetlenül néhány néprészt, mely régóta befolyást gyakorol a boszniai közéletre, bár sem nemzetisége, sem vallása nem fűzi az országhoz, értve itt a zsidókat és a czigányokat. Az előbbiek száma 4—5 ezer, az utóbbiaké 10—12 ezer, jóllehet valószínűleg a török statisztika a zsidóknál kevesebbet s a czigányoknál többet mond talán azért, hogy az összes czigányokkal egyszerűen növelje a mohamedán lakosság számát. Azonban ez a hazátlanul bolyongó, mohamedán sokaság ép olyan költött, mint a városok szélén, tanyázó pusztákon, falukon, nyomorult kunyhókban kereszténység kicsisége. Mindkettő a testi typusra nézve megegyezik. A kasztfalat köztük egyrészt a hazai nyelvnek valami elfajult szanszkrittal való csodálatos keveredése, másrészt a nemzeti sajátságok teszik. Mindkettőt mindenütt csak páriának tekintik. A nomád czigányok, — mint más félig művelt országokban — örökös hadilábon állanak a közbiztosság és rend ellen ; az a részük pedig, mely állandóan letelepült ínséges mestersége mellett sem felejti otthonában áldozni a nemzeti szokásoknak. Legjobban szeretik a kovácsmesterséget, de hálás is ez, mert a bosnyákok háziipara a kovácsságra nem terjeszkedik ki. És fájdalommal kell említenünk, hogy jövedelmük legnagyobb része leányaik útján jövő, kik közönségesen a városokban, az élvvágyó férfivilág kívánságait elégítik ki mint bajaderek és hetaerek. Valóban csodálnunk kell, hogy a zsidók, bár házatlanok mint a czigányok s bár a mozlimok és a keresztények részéről mostohább bánásmódba részesülnek mint azok, bizonyos társas magatartást tudtak megőrizni. Nemzeti erényeik: a takarékos józanság, bensőség a családi életben természetesen nem kis mértékben hatottak ennek elérésére és semmi esetre sem a munkától irtózó keresetmódjuk eredménye. Nem szeretik, ha a napvilágánál kell üzletet kötniük, mert ennek folyamata és nyeresége felett a nyilvánosság ítélhet és öreg igazságtalanságok alkalmával nagyon jó volt a török uralom alatt az alap, hogy kikapják a részüket mint dsaurok (kikkel rosszul bánni úgyis mintegy vallásos kötelessége a mozifilmek.) Ezért a zsidók lehetőleg csak a szegényebbek földjén aratnak: a városokon kívül, a paraszti népség között, melynek urai és szolgái, mely őket, mint bérlőket nélkülözni nem tudja. A városi izraelita nagykereskedők pedig a szegényes külső alá rejtik hatalmas üzleteiket és mohamedán kereskedőtársaiknak a Dunán és a Feketetengeren gyakran jelentékeny összeget fizetnek, hogy magukat azok szolgáinak és ügynökeinek nevezzék. Mindennek ellenére különös nagyratartással „spanyoloknak“ vagyis a spanyol zsidók maradékainak nevezgetik egymást a boszniai zsidók és bár teljesen jól beszélik a szerbet egymással valamiféle korcs spanyol nyelven érintkeznek. Régente csak Szerajevo —, Tavernik — és Novibazárban lakhattak és itt is csak elkülönített helyen ; ma azonban politikailag emanczipálva élnek, mint a dsaurok. A főrabbinátus Szerajevóban van, mely középpontja egyházi kormányzásuknak. Fölösleges lenne ezen az egész országot elárasztó néprészek után, a minden nyáron ide- és télen vissza-