Vadász- és Versenylap 2. évfolyam, 1858
1858-06-30 / 18. szám
azután a kender magos vagy hamvasnak (anas ferina, Tafelente) végre a kercze ruczának (anas strepera, Schmatter Ente, Ratscherl) melly legkisebb fajú s húsa majdnem olly ízletes mint a sárszalonkáé A feketelábú két ruczák (A. nigra) valamint a jegesek (A. glacialis) többé kevésbé haliznek. A fütyülő, csörgő, ka 11 - 10s, pézsma, tarka, felerge, bikafejű, erdei, fejér, törpe, fecskefarkú, krik, tükrös, fácsány, kontyos, örvös (Anas penelope, clangula, clypeata, moschata, spectabilis, querquedula, bucephala, arborea, albeola, minuta, acuta, crecca, nobilis, caudata stb.) számtalan s tán a természetbúvárok által is alig ismert mellék és keresztfajokkal, mind itt lelhető föl. Miután pedig ennyi sok egynemű faj közt, ezeknek különféle vegyülete is áll elő, képzelhetni, hogy a vadruczának minden válfaját csak kevés és ollyan ember ismerheti, ki folytonosan a rét körül lakik s gyakran van alkalma vadászni. Már maga ezen roppant változatosság is nagy élheletet nyújt; éveken át lehet itt vadászni s mindig uj meg új fajokkal ismerkedik meg az ember. Még ekkor is a leggyakorlottabb vadász sem képes a ruczafajt röptében megismerni, csak mikor az elejtett vadat fölvette, látja hogy valami újat lőtt. Néha öten, vagy hatan sem tudtuk, hogy egy egy ruczának mi a neve, mígnem a pák ász útba igazított bennünket a mint tőle telt. Igen érdekes látmány, midőn öt vagy hat jó lövész, kiki másfelé indúlva, egy egy füzér vizivadat hoz este a tanyára, s ezeket egymás mellé sorba rakva, az összes társaság szemle alá veheti. Illyenkor tanulja az ember legkönnyebben a fajokat megkülönböztetni s az ujakat megismerni; minél többfélét lát maga előtt, annál nagyobb ingert kap a vadászat e nemére. Úszóvadak közül többet nem is említek, mert a majd mindig egy helyben úszkáló renyhe szárcsát (Fulica atra) nem tartom vadnak s nem szerettem lőni soha. A hamvas és fejér gödényt, (Pelicanus onverotallus) a fejér, és fekete hattyút (cyenus albus, niger) csupán a legnagyobb árvizek alkalmával, millyen 1855-ks év tavaszán volt, — vagy ellenkezőleg nagy szárazság után, midőn másutt a viz kiapadt, mint például jelenleg, látja az ember úszkálni maga előtt s ekkor nem nagy bajba kerül egyet kettőt nevezetesség kedvéért elejteni. Itt vannak végre a vízi és sár szalonkák különböző fajai, a vizivadaknak legnemesbjei. Közöttük legnagyobb s legbecsebb a székiákó, vagy porondlakó szalonka (Tringa arenaria, Sandläufer,