Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-06-30 / 18. szám

kutyák eszeveszettként húzzák a póráz zsinegét s az elbocsátót majdnem lerántják lábairól; de ez hátrafeszülve tartja őket, míg a nyúl vagy száz ölnyi térelőnyt nyert s ekkor a biró parancsára felcsattantja a pórázt. Az agarak nyílvesszőkként pattan­nak ki, utánuk a lovasok. A nyúl ösztönszerűleg a nyílt tér közepén lévő rejtnek tart, hol két három holdnyi e czélra készült s alacsony élősövénnyel kerített bozót­ba menekülhet. Ha egyszer ide bejuthatott s az agarak csak egy pillanatra is elvesz­ték őt szem elől, meg van mentve, mert az agárnak orra nincs s csak látva hajt. De ha meg is menekült, azért a kutyák egyike nyerhetett—és az, melly legtovább szorította és legtöbbet fordított, a győztes ; habár talán fordítás következtében ve­télytársának adta volna is át a nyulat s habár így azt a másik kapta is el. Minden fordítás tehát egy rovást számít az illető agár javára s a nyertes az, mellynek több illy rovása van. E forgatások képezik az agarászat hevélyeit; s gyakran, midőn már-már úgy látszik, hogy az agár azonnal vágást ejt a nyúlon , ez egy éles szög­letet képezve hirtelen elfordúl s több ölnyi térelőnyt nyer, mert­­ lábainak rövid­sége miatt térvesztés nélkül rögtön más irányt vehet, míg az erre nem képes hosszú lábú és testű agár egy darabig még egyenes vonalban futni kénytelen s így elhají­tódik tőle. A megriadt állatnak néha sikerülnek e cselek, de gyorsaságát a kime­rülés olly hamar csökkenti, hogy rendesen a második (ang.) mértföld közepén már e fordulások sem segítnek rajta. Midőn az első nyúl ugrott, én fél (ang.) mértföldnyire valók tőle , azonban jól láthattam, mint futott egy szántóföldre, hova a két agár­t két sötét vonalként követte. Két vagy három fordítás után mind a két agár egyszerre rohant zsákmá­nyára s a biró levette sapkáját, annak jeléül, h­ogy a verseny nincs eldöntve s ítéle­tet hozni nem lehet. Az egész olly gyorsan ment végbe, mintha elhintett lőpor vonala gyuladna fel s egy robbanással végződnék. A következett futamot jobban láttam. A kelt nyúl erős üczkó volt s a domb­nak tartott, hol én állottam. Láttam mint közelednek fokonkint hozzá az agarak s mint iparkodik szegény tejfejér szemekkel és hegyezett fülekkel a dombtetőre. A gyönge és üldözött iránti természetes rokonszenv felébredt bennem iránta s vágyva olajtam menekülését. Felért a dombra s néhány másodperczig ő és üldözői egyenes vonalban futottak a láthatár felé; a nyúl mint kis repülő foltocska, az agarak pedig elnyúlva s mindig közelebb hozzá. Úgy tetszett, mintha hallanám makogását és gyön­ge csontjai ropogását. De nem sokáig maradt e vonalon s kétségbeesetten keresvén valamelly bokrot vagy menhelyet a gondosan kiirtott tiszta sikon, meglátta a csen­derest s olly hirtelen fordult arra, h­ogy az agarak elhajítódtak tőle. Egyenesen a rejtnek futott ekkor, de mintegy három (ang.) mértföldnyi távolság után kimerülni kezdett. Az agarak gyorsan mentek fel reá, ő még két három fordulással menekült, de fordulásai egyre gyöngébbekké és bádgyadtabbakká váltak. Már-már alig volt háromszáz ölnyi tér közte és a vágyott menhely között, de ereje már végkép ha­nyatlott, szíve elcsüggedett, ingadozott s Lord Affington Trip the Daisy nevü tarka szukája elkapta őt. Az agarászok mindnyájan mint ritka derék nyulat tapsolták meg s annál inkább örültek halálának. Én megvallom sajnálatomat nyilvánítani.

Next