Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-05-30 / 15. szám
Tavasz beálltával, midőn aprilban olvadni kezdenek a hótömegek, újra vállalatom foganatosítására gondoltam: lebeszéltek, ijeszgettek a hógörgetegekkel stb. Végre máj. 6-án következő rövid levelkét vettem C. úrtól : „Iramgímeket láttak Sorknaesben; akarja-e, hogy oda kisérjem." Május 8-án C. és én 18 mértföldet postakocsin haladva a sorknnesi fogadóba értünk , rendkívüli eseményképen két üres" szobájuk vola, mellyeket azonnal rendelkezésünkre adtak. Másnap virradóra már a vadásztéren voltunk; láttam két vadkacsát, de nem lőttem. Fltamgímvadász, hogy is lőne vadkacsára! (Igaz, hogy 150 lépésre keltek). Visszatértünk a hogy kiindultunk, néhány fajdot és szalonkát láttunk, de fegyvereink golyóra valának töltve. Harmadnap a két előbbi ismétlődött, és C. kit rheumája újra megrohant, — csakhogy a mit ő rheumának nevezett valóságos köszvény volt — elhagyott, jó szerencsét kívánva, egyúttal kifejezve óhaját, hogy számára tartsak fel vagy egy tucat bőrt az én karaszarvasaimból. Miután társam elhagyott, indítványoztam Kundsen, kalauzomnak, hogy hoszszabbra szabjuk a vadásznapokat. Tudja kiki, hogy a vadászkalauzok aranyhegyeket, csodákat ígérnek; az enyém inkább lehangolt. — Máskép kell megteremve lenni — úgymond — mint önnek, hogy az ember kiállhassa az iramgím vadászat sanyarúságait .... az iramgímet nehezebb lőni, mint megenni — Kerüljön a mibe kerül, kell hogy iramgímet mutass nekem Kundsen. — Jól van uram, holnap 4 órakor majd eljövök önért. De napjára egy speciest (5 frt 65 cent.) kívánok. Hideg és sötét volt, midőn másnap indultunk. Társalgásunk nem volt nagyon élénk . Kundsen iparkodott engem arról meggyőzni, hogy midőn egy speciest kért egy napra, ritka önzéstelenségnek adta tanúbizonyságát. — Rendszerint csak felét fizetik. — Látván, hogy hiába vesztegeti érveit s hogy rá sem hallgatva szivarra gyújtok, nagy komolyan bele nyúlt tarisznyámba, kivette pipámat s dohányomat s egész lelki nyugalommal elkezd pipázni. Sokkal inkább szoktam volt már a norvég sans-génet, semhogy ez arczátlanságon meghökkentem volna, csak miután elvégzé s gondosan vissza akará helyezni dohányzó szereimet a tarisznyámba, csak akkor érzem magam indíttatva, hogy a pipát neki ajándékozzam. Mennél tovább haladtunk a Fieldben, a növényzet annál silányabb jön. Kiinduláskor pompás fenyvesen haladtunk át, mig lassan-lassan a fák mind ritkábbá lettek, még tovább alighogy megkapaszkodhattak gyökereikkel a sziklákban s többé alig haladták még néhány lábbal fejünk magasságát. Öt órai út után végre nem találtunk többé egyebet néhány törpe nyírnél és avarfűnél; fáradságot érzek; de küzdöttem ellene. Kissé magasabban, körülbelől egy órányira — mond Kundsen — nagy fensík terül el, örökös hóval fedve, mellyben iramgímek lábnyomára fogunk akadni. Csúszvamászva felhágtunk a hóolvadástól sikamlós sziklákon, míg végre a hóba értünk. Hosszú húsz percz alatt kalauzom minden jóakarata mellett sem bírt felfedezni