Vadász- és Versenylap 8. évfolyam, 1864
1864-06-30 / 18. szám
— Vagy kétszáz lépésnyire. — Melly irányban ? — Mindig jobbra. — Azt hiszem, mondom, jobb volna eloszolnunk , én jobbra tartanék, ön balra és W. úr közöttünk haladhatna. Így lassan eltávozva egymástól, nagyobb vonalat foglalnánk el és kettőznék esélyeinket. Indítványom ellen fogadva és én előre bocsátva társaimat, bemélyedtem az erdőbe. Ismét egyszer magam voltam e nagyszerű norvég erdőségben, mellyeknek néma csendje és díszes méltósága leirhatlan érzést keltenek az ember lelkében. Gondolataimba elmélyedve lassan s mintegy csak ösztönszerűleg haladtam, midőn egy kis fenyőág, melly szemembe ötlött, felkölte álmaimból, huszonöt lépésnyiről fejem fölött egy kis evetbe szegté rám fényes fekete szemét nagy kíváncsian. Czélba vettem és megsem mozdult, én pedig ismét leeresztem fegyveremet s folytattam utamat. Eszembe jutottak Buffon szavai: „Az evetke kedves, csak félig vad kisállat, mellyet mozgékonysága, tanulékonysága sőt ártatlan szokásai miatt is kár bántani." Bizony alig is van kecsesebb, mint ez állatkák könnyed mozdulatai, midőn ágról ágra szöknek. Magok a norvégiak is kimélik; bár ez nehezen volna igy, ha bőre többet érne. Végre az állásokhoz értem; megbotlottam s jobb lábam egy kivájt gödörbe sülyedt, mellyet, bősége után ítélve, derék termetű róka lakhatott. Az üreg csak könnyű kis fakereszttel volt elzárva, mellyet botlásomkor félrelöktem, de csakhamar visszahelyeztem. Megvizsgáltam a környéket s nem kevesebb, mint tizenkét kijárást találtam, de mindegyik be volt fedve ronggyal, bőrrel, vagy egy nyalábka szalma, vagy egy darab kötél volt rajta keresztül fektetve. Kari jól érti mesterségét! Befejezve vizsgálatomat, egy fenyőhöz támaszkodtam és vártam. A kutyák végre nyomot leltek s általános hangverseny kezdődött, a vadászat pedig, fájdalom éjszaknak vonult. A csaholást már csak hosszabb időközben lehetett hallani, mig végre hosszú, állandó csend állt be. Egyszerre gyönyörű solo hangzott, ezt quartett s végre teljes orchestrum követé. Bizonyos voltam benne, hogy a hajtott vad, nagyot kerülve, jobbra tartott és épen mellettem készül elvonulni. A fa mögé vonultam, s készen álltam a tüzelésre. Kevéssel későbben valamit láttam mozogni a magas fűben de lőtávolon kivül s a mit rókának tartottam, ez valami különben lassan haladt s a 150 lépés, melly tőle elválasztott, nem engedé tisztán látnom: kutyával vagy rókával vagy egyéb állattal van-e dolgom; mindamellett megemlékeztem a bölcs mondatról, hogy „kétség esetében, tartózkodjál", s én tartózkodtam a lövéstől. Az alatt a falka közeledett s e pillanatban, valami repülve rohant el mellettem a magas fűben, melylyet néhány másodperczig inogni láttam: ez róka volt! Ah, hiszen vissza fog jőni ez oldalon, ha W., min nagyon kételkedem, el találja szalasztani. Ha a „testes polgártárs" jön, e kételyt épen nem táplálom. Fél órával később a vadászat távol volt s én épen szivarra készültem gyújtani; de valami zörgés a harasztban figyelmeztetett oktalanságomra. Megint nem tudhattam meg mi, róka-e vagy nyúl! Arczomhoz kapom a fegyvert s lőni készülök, midőn csodálkozó szemem nem rókakomát, hanem a híres Ralpht pillantá meg, melly a rókalyukhoz érve, kissé belebújt, élénken csóválva piczi kis farkát s úgy látszott, nem 18*