Vadász- és Versenylap 10. évfolyam, 1866
1866-06-30 / 18. szám
275 boldogan ballag haza felé. Esteledik már, de azért még eltekint a tavacskához, mellyet félig nád, sás, káka fed. Szélén szárnycsattogás hangzik az esti csendben. Quack ! quack! két vadkacsa szállt fel. Paff! Paff! Jobbra és balra egy lövés s jobbra és balra egy egy vadkacsa hull le. Ennyi elég is mára. A sport eleme, egy jó kedélyű barát társaságában, minden hajtó- és körvadászatot háttérbe szorít. Ez egy hétre való jó kedvet szerez, nem úgy mint az agarászat, mi valóban száraz és unalmas időtöltés, ha csak jó sok nyúl nincsen s még akkor sem eléggé izgalmas és élénk. Ha nyúl ugrik hosszú keresés után, akkor hajrá! hajrá ! (angolul: eleu ! eleu !) s utána, összevissza, tiz húsz perczen át. A vér lázas fokra hevül, hogy aztán a semmpontra essék le s a fogak a didergető hideg időben összevaczogjanak. Mennyire különbözik ettől a rókavadászat! Itt minden élénk, izgalmas, hevélyes. A kopók nyifogása, midőn a rókát a testben hajhásszák, az ütér verését s a szív dobogását felfokozza. Feszült a várakozás. „Tally ho ! kiugrott! hangzik a kiáltás, a szivarok eldobatnak, a kantárszárak gyorsan összeszedetnek , s százötven lovas lova robog. Milly élet, milly tarkaság! Milly törekvés jókor és elől indulhatni! Mint egy lovassági roham, tör előre a csapat. Mindenki szorítja lovát, mindenki a mezőny élére óhajt jutni. Izgalomtól hevítve, semmi akadály sem gátolja a haladást. A lovak osztoznak lovasaik hevélyében — s árkon, bokron, sövényen, csatornán, patakon át ugorva, szökve, úszva, gázolva, előre száguld valamennyi, mintha élethalál kérdése volna függőben. Nincs idő más egyébre csak gondolni is. A kutyák teli hangja mindenkit átvillanyoz. Zenéjük a hallérzéket megragadja. Ellenállhatlan vágyat szül: nyomukban lehelni. A lelkesedés tetőfokra hágy még a szántóvető embert is, ki mellett a vadászat elhalad, meghódítja. Szemei ragyogása s mohó tekintete tanúsítja, hogy ő is szeretne részt venni a hajhászatban. A futam megszakad, a kopók szimatot vesztettek, talán mert gondatlan lovasok nagyon is szorították a falkát, vagy talán birkanyáj rontotta el a szimatot, vagy hogy valamelly mezei munkásra bukkant a róka s elriadt. Most van pár percznyi idő pihentetni a lihegő lovat s figyelni a falka működésére, a kopók ösztönszerű keresésére és a falkár ügyességére. Alkalom nyílik a rókavadászat tudományos részét tanulmányozni. Az iram emberére, ki a rókavadászatot csak a lovaglásért kedveli, a szünet úntató, boszantó időköz. Elvesztette a jó indulással nyert előnyét, pedig szerette volna helyét megtartani, ki tudja tehet e szert ilyenre ismét, mert inkább csak a szerencsés esély, mint stélő tehetség, helyezte őt a mezőny élére. Ez a gyors lovas, ki a kopók működésével , akár a restben, akár a nyílt síkon, nem törődik. Ő csak a vágtatás kedvéért vadászik s egy hering utáni vonzalékvadászat ép úgy kielégítené, mint a legszebb futam rókakopókkal. És sok ilyen van, nagyon is sok, a „Noble science” hívei közt, kiket a rókatalálástól a rókafogásig semmi egyéb nem érdekel, mint saját lovaglásuk. Ámde ezek, bár követik a falkát, nem valódi rókavadászok. Inkább az akadályverseny az erős oldaluk. Beszélj nekik a falka zenéjéről, midőn ez teli hanggal hajt é s azt fogják kérdeni: „Hol, merre van a zene? nem hallhatom e bomlott kutyák lármája miatt." A valódi rókavadászra nézve a rókatalálás képezi a vadászat drámájának leg-