Vadász- és Versenylap 11. évfolyam, 1867
1867-06-30 / 18. szám
1285 „Mindenesetre, — és pedig olly helyen fogom barátunkat elállítani, hol — ha csak lőni tud — mindenesetre jön reá szarvas, sőt ha kegyed, — folytatá Hartington felém fordulva — helyén csendesen megáll, a szarvast akár hegyibe is hajtom." „Ez mind igen szép — teve hozzá Ash — de azért csak hozassa elő lovainkat, mert ha veled itt egész éjjel elmulatunk, reggelre a vadászaton nem sokra fogunk mehetni." Másnap kilencz órára ismét sportkedvelő barátunk házánál valánk. Paripája felkantározva készen állott, a verandákban és a bermudai füvel benőtt gyepen tizenkét jó külsejű kopó hevert. Hatalmas fegyvere 36 hüvelynyi hosszú csőveivel, mellyhez képest az enyim inkább csak pisztolynak mondható, a falhoz volt támasztva. Ezt közönségesen csak szarvashajtó vadászaton használta, lesjáraton mindig egy csővű golyópuskával lőtt. Minden csőbe húsz darab szatymát tett, holott fegyverembe csak kilencz fér. Miután Texasban valakinek ajtóküszöbét anélkül átlépni nem lehet, hogy valami enni vagy inni valót beléd ne szorítanának, ezen itt is keresztül kellett esnünk aztán pedig lóra ülve azon erdőrész felé ügettünk, mellyet Hartington először akart meghajtatni. „Merre lesz az első hajtás," kérdése. „Hogy barátodat jó helyen elállíthassam — felesé Hartington — a nagy sarkot akarom meghajtatni, itt nem csak hogy egész falka is jöhet reája, de eltévednie sem lehet, mert bármerre forduljon, mindig csak a prairiekre jön, mellyek birtokommal határosak." „Jó lesz, én pedig régi helyemre állok" — viszonzá Ash. A kitűzött helyre érvén, Hartington utasítása szerint lovamat illő távolságban egy vörös gyűrű sűrűségben megkötöttem. — Állásomhoz közel marhacsapást mutatott és — „e csapáson körülbelől egy óra múlva — monda Hartington — a szarvasok meg fognak jönni; mihelyt észre veszi őket, tüstént feküdjék le, mig csak egészen közel nem lesznek; ha ezzel a kis puskával akar valamire menni, nem kell a dolgot elhamarkodni; a gimrad nem régen lett meghajtva s azért válogatásra nehezen kerül idő ; — egyébiránt azt hiszem, hogy ön mindenre, még tulajdon öregapjára is fog lőni ha puskája elé kerül." A „nagy sarok" egy patkó alakú erdőrész volt, melyet az Oyster patak vett körül; állásom annak felső vagyis keleti részén Hartington ültetményéhez közel lehetett, Ash pedig a nyugati részén — hol az utat a víz elvágta — volt elhelyezve; ő szabadon fel és alá járhatott, nekem pedig az adott utasítás szerint még mozdulni sem volt szabad. Köztem és Ash között, még tíz puskának is lett volna elegendő helye. Hartington a kutyákkal Ash állásától délfelé a folyó mentében lovagolt, s csak az utolsó kanyarulatnál bocsátotta neki a falkát. A vadászat eredményére minden körülmény eddigelé kedvezőnek mutatkozott. A széllel hajtott gimrad bennünket észre nem vehetett, holott mi a kopók legkisebb csiholását is figyelemmel kísérhettük. Néhány perc múlva a kutyák nyomra leltek, nekem pedig úgy tetszett