Vadász- és Versenylap 23. évfolyam, 1879

1879-10-09 / 41. szám

I ! Г L. Néhány megjegyzés Kozma Ferencz mfp. tanácsos ur „Nyilt levelére telivér tenyésztésünk és versenyügyünk érdekében." E szellemesen irt nyilt levél által ismételt bizonyságát szereztem annak,­­ mennyire érdeklődik kormányunk leghivatottabb embere telivértenyész­tésünk iránt; én ki a kormánynak a lótenyésztés emelésére tett intézkedéseit — általában is Kozma Ferencz mint tan­­ur törekvéseit, úgy az általa felmutatott eredményeket a minisztériumba lépése óta — különösen kisérem figyelemmel : csakis leg­nagyobb elismeréssel lehetek önzetlen szorgalma és fáradhatlan munkássági iránt. De megvallom, nem vagyok egy nézeten vele, a telivértenyésztés eme­lésére ajánlott, sőt felb­írt­am az eszközzel és úttal, melyet lelkes hangon írt levelében következő sza­vakba foglalt: »hazai telivértenyésztésünk csak akkor juthat és jutand megállapodottságra, ha an­nak felkarolására az országnak ugy vagyonra mint, befolyásra leghatalmasabb férfiai — hazánk fő­urai készek lesznek vállalkozni;« és alább: »ne hagyjátok el az ügyet ti hazánk főurai, kik azt megmenteni hivatottak és képesek vagytok. Ne hagyjátok el, mert ez bűn volna, karoljátok fel, s ápoljátok azt, mert megmenteni hazafiúi köte­lességtek.« Neki lehetek pedig egy nézeten a követ­kező okok miatt : 1. Fájdalom oly democraticus világot élünk, hogy foglalkozzanak »főuraink« bármivel is, külö­nösen telivértenyésztés és versenyzéssel, a közön­ség nem lát benne mást, mint »uri passiót,« s mint ilyet elitéli vagy ha épen jóakaratú , idegenke­dik tőle. »Drága, urnak való, nincs pénzem uri passióra« s több ilyféle »csickét« használ; úgy­annyira, hogy országszerte »kasztszerű« kedv­töltésnek tekintik a versenyzést és annyival in­kább fogják annak tekinteni, amennyivel több »főurunk« foglalkozik vele. 2. »Főuraink« erszénye már­is nagy ostromok­nak van kitéve. Megható összhanggal és egyenlő­séggel adóztatják meg őket minden képzelhető ürügy alatt az élősdiek, mindenféle testületileg ku­nyerálok, úgyannyira, hogy önkénytelenül eszembe jut az egyszeri fuvaros története, ki nehéz, saras útban lovai közül addig nógatta az egyetlen jól húzót, mig ez kiállt; a többi nem inditástól az­után terhével együtt ott rekedt. Kozma Ferencz mint tan­­ár által kifejezett aggályok többször merültek fel előttem is; gon­dolkoztam eloszlatásukról is, és azt találtam , hogy telivértenyésztésünk jövőjének legbiztosabb tám­pontjai volnának a legújabb polgárok : »a zsidók.« Mily hatalmas, életerős, eszes faj ez ! Mily kitar­tással dolgoznak ! Mily bámulatos eredményeket érnek el rövid idő alatt ! Lónevelésre legalkalmasb földeink, uradalmaink igen igen nagy része kezeik­ben van , ezenkívül a versenyzéshez szükséges tő­kék kiapadhatlan forrása szintén náluk található. Ha közülök egyik-másik rászánná fejét , és a sze­rencse mindjárt kezdetben (miről nem kétkedem) egy kis »profitban« részesítené: meg vagyok győ­ződve, hogy egynek 1000°/o követője akadna. Így válnék aztán a telivértenyésztés és versenyzés országszerte népszerűvé, mert nem vettetnék többé szemére, hogy kizárólag »uri passió.« — Továbbá »főuraink« nagy százalékja, ama kevesek kivéte­lével, kik hitbizományi javakat birnak, vagy elpusz­tult vagy pusztulófélben van ; mig a zsidók, kivé­vén a »börze-speculansokat«, nemhogy pusztulná­nak, hanem folyton gyarapodnak, uradalmakat vesznek. »Gschäftele« természetük is amellett szól, hogy hamar megszeretnék a versenyzést, mikor így is — bár nem telivéreken, de verse­nyeznek egymás között. Mily gyorsan szaporodnék meetingjeink száma ! Teremne, mint eső után a gomba, a zsidó bookmaker, a versenyek e­lőéltető eleme. Aztán egyre megy : akár »főuraink«, akár a zsidók versenyeznének ; mert az utóbbiak által e célra fordítandott pénzt n­emezek amazoktól sze­rezték; és igy, bár indirecte, ismét »főuraink« tá­mogatnák a telivértenyésztést. Nem a »romlásnak indult hajdan erős­ elemeket, hanem új életképeseket kell tevékenységre szólí­tani, hogy a versenypályáról letűnt Károlyi, And­rássy, Wenckheim etc. etc. szinek helyett: egy okányi Schwarz, hatvani Deutsch, turai Schossberger VADÁSZ-ÉS VERSENY-LAP EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A PESTI ÉS VIDÉKI LOVAK-EGYLETEK S AZ ÖSSZES MEGYEI LÓTENYÉSZ-BIZOTTMÁNYOK HIVATALOS KÖZLÖNYE. 41. SZ. Budapest, 1879. oktober 9. XXIII. évfolyam. A I­ő fi­z­e­t­é­s Egész évre ... . 12 frt. Félévre 6 » „Vadász- és Verseny-lap" kiadóhivatalához PESTEN, Barátok-tere Athenaeum épület intézendő. Megjelenik a lap minden csütörtökön. Szerkesztőség iroda: Izereteti Nemz. Casino II. em. hatvani-u. Ide küldendők kéziratok. M I y ® t . С . s. A Festi Lovaregylet I. évi október 20-kán rend­kívüli közgyűlést tart Elnök­választás végett, melyre a t. cz. Egylet tagjai minél számosabban megje­lenni kéretnek. Az ülés a Nemzeti Casino egyik termében d. u. 3 órakor fog tartatni. Budapest, 1879. sept. 8. Megbízásból Az Egylet titkársága Sárkány Ján. Fer. Ugyanaz nap, okt. 20-kán a fentebbi közgyű­lés után, a »Magyarországi lótenyésztési alap jöve­delmeit kezelő IX-e­s bizottmány« is ülést fog tar­tan­i. Elnök és egy választás végett« Budapest 1879. sept. 8. Megbízásból Sárkány, titkár. Lapunk mai száma 10 oldalból áll.

Next