Vadászat, 1921 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1921-01-01 / 1. szám
ö vetségi tagdíjat nem lehet beküldeni ; ez kizárólag csak előfizetési díj küldésére használható. A tagdíj befizetésére február 1-ji számunkban 39.484. sz. befizetési lapot (csekket) küldünk.«Vadászat» szerkesztősége és kiadóhivatala. A lőfegyverek és lőszerek tartását, viselését, vásárlását és árusítását szabályozó 9862/1920. M. EC. sz. kormányrendelet. Legutolsó számunkban röviden már foglalkoztunk a rendelettel, lényegesebb pontjait le is közöltük és ígéretet tettünk, hogy a szokatlanul hosszú teljes szöveget a legközelebbi számban közreadjuk. Azóta sokszor át kellett olvasnunk s arra a meggyőződésre jutottunk, hogy kár a papirosért. Ha nem tudnánk, hogy a belügyminisztériumban készült, bizony Isten azt kellene hinnünk, hogy valami teljesen laikus, vadászati antitalentum csinálta ; olyan hosszú, nehezen érthető, ellentmondó és részben sérelmes az egész fércmunka. Eltekintve attól, hogy a 3. §. második kikezdése a vadorzás meggátlását illetőleg, az egész rendelet értékét lerontja , igen sérelmes a többek között a 4■ §■ b) pontja és a 14. §. utolsó kikezdése is. A 4. §. azzal foglalkozik, hogy ki kaphat fegyvertartási, viselési vagy vásárlási engedélyt. Az a) pont szerint: aki legalább 10 év óta magyar állampolgár , a b) pont szerint: aki teljeskorú, vagy 18. életévét betöltött olyan kiskorú, akinek atyja az e §-ban felsorolt kellékeknek megfelel stb. Azt kérdjük most már az igen tisztelt rendeletszövegezőtől, hogy a 18 éven aluli kiskorúakkal mi lesz ? Azoknak egyáltalán nem lehet a jövőben vadászni ? A fiúk ezentúl 18 éves korukig babával kötelesek játszani, nehogy valamiképen a lőfegyverek kezelésében jártasságot sajátíthassanak el és így ügyes, jó katona váljon belőlük ? E sorok írója fiait már 6 éves korban vontcsövű Mauserleinnal tanította, igen szép eredménnyel, célba lőni s 8 éves korukban már nagyvadvadásszá avatta őket. Most elvegye tőlük a fegyvert, mikor sokkal elővigyázóbb, képzettebb vadászok, mint talán a rendelet szövegezője ? . .. A lőszervásárlást tárgyazó 14. §. utolsó kikezdése így szól: «A vásárlást az engedélyes csak személyesen végezheti». Feltéve azt, hogy az engedélyes, fényképes igazolvánnyal köteles személyazonosságát bizonyítani (fényképes vadászjegy), az idézett pontnak az intenciója nagyon hasznos és üdvös, de ilyen szövegezésben és a mai viszonyok között, mikor a vidéki üzletekben se lőpor, se sörét nem kapható, nem állhat meg ! Mi voltunk azok, akik már évek óta sürgettük, hogy a vadászjegyek fényképpel láttassanak el, nehogy a kézről-kézre adott egyetlen vadászjeggyel az egész falu vadorzója beszerezhesse lőszerszükségletét. De eszünkbe sem jutott megakadályozni azt, hogy valaki a fényképes vadászjegy beküldése mellett rendelhessen a saját címére postán küldendő lőszert. Hiszen a m. kir. posta elég biztosíték arra, hogy a lőszert — valamiképen a pénzt is — csak a címzettnek szolgáltatja ki . A 14. §. utolsó, idézett pontja a személyes vásárlást köti ki a vidéken lakóktól is , ami nemcsak hogy a költséges és fáradságos utazás terheit rója a vásárlóra, de a lőszerárusítással foglalkozó kereskedőket megfosztja legnagyobb bevételeitől, miután a legélénkebb forgalmat a vidéki megrendelőkkel postán bonyolították le. Ez a pont is tehát sürgősen megváltoztatandó olyformán, hogy lőszervásárlási engedély és fényképes vadászjegy beküldése ellenében vidéken lakóknak postán is megküldhető a lőszer. Sokat fog kelleni foltozni még ezen a rendeleten, míg jó lesz ! De hát