Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1939 (7. évfolyam, 1-24. szám)
1939-01-15 / 1. szám
302 VADÁSZAT—HALÁSZAT lyukból van és sárral betapasztva. Az ősszel három oldalt egész az ereszig felrakott friss lótrágya, benn a vastagon terített ,szalma meleg istállót biztosit a lovaknak, jó szobáé Síkát a behúzódó embernek. Előtte aszabad téren vígan ég a száraz rozsé. Kedves kolbász ésszalonnasütés, áldott fekete kenyér. Nem kell kényes, törékeny hőpalack. Jó a fehér bádog. Benne kellemesen melegszik a jó vörösborocska. Pogácsa, a magyar gazdaasszonyok vándoreledele. Micsoda ebéd, igy csendes magányban, —• a fatuskó széken. Süt a nap. Csepeg az eresz! Selyemfényben Csillog a lassan összeeső hó. Vizes, kellemetlen, sőt veszélyt rejt, mint a báltermeik muzsikájára táncosához simuló lenge, bőkivágott ruhájú nő. Csillog, ragyog, gyönyört igér, de bajt, nélkülözést, szenvedést ad. Már fakul a téli hideg- ködbesülyedő fénygolyó. Egyre jobban csikorog, zörög a fagyott jegeskérgű havon a hóeke. Dagadó izmokkal, fújtatva fekszenek a lovak hámba. Riadt, tétova tekintetű őzikék lesik, nézik. Kis fiatal gidák még nem láttak havat, a vezérsuta figyel, neszel. Neki valami rémlik. Mintha már látott volna valaha ilyet. Az ostorpattintás furcsa, a lába megremeg, — de nem menekül. Ez más, ez nem kegyetlen halált osztó, mint a fegyver dörrenése. — Kilép. Furcsa ez a kis barna gömb. Ehető? S mily jól esik az elcsigázott, fájó gyomornak a keserű vadgesztenye. Élelem és orvosság is egyben. Rábólint a hosszszokásfejű leendő nyúlmama is. Nagyot harap ,meg is ijed, a zörgő borsó-szalmától. Száraz, száraz, meg az íze is más, mint a tavaszi lédús fiatalnak, de azért melegít, éhséget csillapít. Olyan neki, mint a szárított hús a hajósnak a végtelen tengeren! Kakasok, tyúkok vígan szedegetik a szép, aprószemű piros tengerit, a jól melegítő törkölymagot. Élveznek, mint világfiak a déli tenger divatos üdülőhelyein, ha osztrigát szürcsölnek. Kis fogolycsalád, felényire csökkent, — a többit elvitte a nyár fegyverropogása, — dideregve összebújnak Tengődnek, reménykednek, melegítik egymást. Nem olyan jól ugyan, mint az a teljes létszámú falka a szomszédban, — de megy. Kicsi szívükben nagy a remény! Nem félnek, bíznak a másik állatban. Ismerik ők a fújtatva, lassan lépő lovat, csak akkor fekete, csillogó zsíros hant fordul az eke nyomán. Ma, hideg, halálos ölelésű havat hasit! Kis gázcsomót, bokrocskát szabadít, éjjeli szélmentes tangját tár fel. Vadászok! Ha tudnátok, milyen szép, mikor végig fut a dermesztő esti szél, jégkristályokat verve a kipirult arcba. Mikor a gyeplőszárat fogó kéz nem tud megdermedni, mert fűti a mleget égedetten dolgozó szív érzése. Könyörület, segítség, mindenkinek, mindenütt. Ledobálni a vizes, átázott ruhát, cipőt. Belenevetni a semmibe, a mindenbe, szemébe mosolyogni a jókedvű, víg kis manóknak. Élvezni a meleg vadászszoba kolostori csendes magányát. Az előszobán át csendesen behallatszik a vadőrcsalád szilveszteri zsongása. S mintha messziről, igen messziről a rádió áldást hozó hullámain megkondulna a kassai székesegyház ősi harangja. Vadászok! Ha tudnátok, milyen szép felállni a magányban, megemelni a telt poharat, ősi magyar szokást szerint kiloccsantani a földre. Ősanya Tápió, a termékenység anyja, igyál, koccints! Magyar vadászok! Szenvedést oszlató, dermedt kezű, hidegtől könynyező szemű, cserzett arcú vadászok ,meleg szivei, jókedvű cimborák! Ti, kik tudjátok, hogy a legszebb öröm fájdalmat letörölni, adni, élvezzétek a magány? imádság-és csendjét. Sötét szobában, jó ágyban elnyúlva, nevetve, derűsen szórják jóságos pici manók parányi sapkájukból szemeitekre a legédesebb Sálom porát. A nyúl M-1-t írta: Zay Imre gróf. Az őstörténelem tudományának mai állása mellett biztosra vehető, hogy a földet már évezredekkel korábban lakják különféle, már népiségbe fejlett emberek, mint amikorra az emberi nem keletkezésének idejét hagyományok alapján meghatározták. A föld különféle tájain talált leletek egybehangzósága pedig azt tanúsítja, hogy a történelem előtti időkben élt népeknél a kultúra ugyanegy időben keletkezett és indult fejlődésnek, amiből mi vadászok joggal következtetünk arra, hogy a vadászat is, mint az ember legrégibb ősfoglalkozása, a világ minden tájánszintén ugyanegy időben keletkezett. Minthogy pedig azt is tudjuk, hogy Észa-Amerikában és Ausztráliában vannak emberfajok, amelyek most, a mi korunkban élik azt a kőkorszakot, amit Európa népei 3000 esztendővel a keresztény időszámítás kezdete előtt éltek, világos, hogy a kultúra fejlődésének iránya és üteme a világon szétszórt különféle emberfajoknál igen egyenlőtlenül és eltérően alakult, minélfogva a vadászati kultúra is más és más alakban képződött ki a különféle világtájakon. Ez okon a vadászatnak egységes történelme nincs és nem is lehet, ami történelme pedig a vadászatnak egyáltalán van, az egészben Európa nyugati részének történelméhez tartozik. Amikor az emberi kultúrában általában, már csak a történelmi időben képződtek fejlettségi fokozatok, és úgy áll ez sajátosan a vadászatra, nézve is. Sajnos, az európai Nyugat történelmének vadászati része annyira iájt van szőve legendákkal, hogy bizony, bajos megmondani azt, hogy ebben a részben 1926. évben aranyéremmel kitüntetve (ß&kctJHyi Vence£& fia BUDAPEST, VII., DOHÁNY UTCA 54. SZ. FEGYVER JA VITA SOK BELÖVÉSEK TÁVCSŐSZERELÉSEK LEGJUTÁNYOSABB ÁRBAN. LEGNAGYOBB VILLANYERŐRE LEQENC)G£ETT M 0 H E LY