Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1941 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1941-01-15 / 1. szám
A VADÁSZAT—HALÁSZAT tó fa sem rokonszenves szerszám, de nem is gentlemennek szoktak kivirágozni rajta. Következett a rossz tavasz, vele a csalódások. Vártuk ■a községi területek bérösszegének komoly csökkentését, hiába. Jöttek a tilalmi rendeletek, pedig csak egyet, — egy jól átgondoltat vártunk. Nem tatarozást, módosítást, melyet a rádió akkor mond be, mikor már húztuk a bakancsunkat. Fájdalmas, kegyetlen év volt s rosszul esnek szomorú csalódásaink. A miniszterelnök úr alkotmánymódosítást helyezett kilátásba, elég érthetően érintette, hogy ha nem is teljesen érdekképviseleti alapon, de a módosítás azok bevonásával fog történni. Vérmes reményeink szétfoszlottak. A földművelésügyi kormányzat illetékesei nem kérdeztek meg minket vadászokat, legalább a Hubertust nem. De úgy tudom a többit sem. Pedig nem lett volna hiba, ha ezekhez még az erdészek véleményét is kikérjük. Nem tudom hol hibáztunk, mindenesetre érdekel, hisz mindég a köz javát akartuk s a múltban ha kérdeztek és főleg hallgattak is reánk, nemhogy baj nem lett belőle, hanem ellenkezőleg mindenki megnyugodott. Miért a mellőzés?! Az országos egyesületekbe azért tömörítjük a vadászokat, hogy kívánságaikat elmondhassák, hogy helyzetüket feltárhassák. Ennek egyetlen lehetősége: a kérdésre megfontoltan adott válasz, mely jó lélekből, önzetlenül kerül, mint felterjesztés az illetékes kormányszervhez. A szaksajtó nem ezeka kérdések feszegetésére való! Itt különben is veszélyes tárgyalni, mert még a lapbetiltás is megeshet. Mi pedig, emelni, tanítani akarjuk tagjainkat, — sőt azon túl is, minden vadászt akivel bárhol a sors összehoz. Mi valamennyien érezzük azt a kötelezettséget, amit egyesületünk tagsága reánk ró. Mi komoly célként kezeljük a vadászatot s azt minden erőnkkel meg kívánjuk menteni a magyar úrivadászoknak — vagyoni különbség nélkül! Igen sok lapos-erszényű urat ismerek és még több gazdagot, aki ennek az ellenkezője. A szomorú lucskos, csúszkálás időben is itt jön velem, kísér a gondolat! Uraim, vadásztársak, magyarok! Hát nem bírunk összefogni, lehetséges, hogy erdész, vadász, úr és hivatásos, intéző és irányító körök s azok vezetői ne lennének képesek együttműködni a haza érdekében? — Nem bírom elhinni, nem is óhajtom elképzelni, hogy ne lehessen egymás mellé az asztalhoz leülni. Hogy ne tudnák támogatni egymást. Segíteni kell mindenkinek, adja oda gondolatát, tapasztalatát mindegyikünk hisz ép a vadászat rendkívüli sokoldalúsága, melyben nincs két egyforma eset, egyenesen reákényszerít, hogyminél többször, minél nyíltabban hallgassuk meg egymás véleményét. Ne higgye senki se, hogy ő mindent tud, hogy nálánál jobb vadász nincs s ő már nem tanulhat csak taníthat. Szakítsunk végre már avval a tarthatatlan felfogással, hogy az a jó vadász, aki sok vadat hoz a terítékre. Természetesen ez is kell, de a fő, a fontos: várjon egyáltalán van-e vad. Egyéni tapasztalataim szerint sajnos, éppen azok, akik jó sőt kitűnő puskások s rengeteg vadat, gyönyörű agancsokat zsákmányolnak, a tilalmi idővel teljesen megszűnnek a vadászat, a terület és a vad részére. Vártuk és méltányosnak találtuk az amúgy is rendkívül magas vadászjegy árának csökkentését. Kértük is, hasztalan. Mi a vége? Egy jó csomó ,vadász“ ki sem váltotta. Még lehet segíteni, csak akarni kell. Nem kell egyéb, mint az idei vadászjegy érvényét egy évvel meghosszabbítani. Vártuk a fogyasztási adó elengedését, hisz foglyot egyáltalán nem, — nyulat 3 hétig, — fácánt 3 hónapig volt szabad lőni. Tudom, velem együtt igen sokan vannak, akik a fővárosi fogyasztási általányt ez évre le sem fizették. Vártuk az árvíz sújtotta nagyvadas területek érdekében az ijesztően megtizedelt állományra való tekintettel az ép oly erős tilalmat, mint az őzre, vagy nyúlra, hadd maradjon ideje visszahúzódni eredeti tenyészhelyére onnan, ahová csak a víz elől menekült. Vártuk a rendeletet, amely a nyulat csak előre állított puskásokra engedi hajtani. Óh Istenem, s most, hogy fájó gondolataim ide elkísértek, bájos kis vadászszobámban várom én magam, valamennyi magyar vadásztársam nevében a megértést, a baráti jobbot, az eddig anynyira nélkülözött, de oly sokszor hangoztatott együttes munkát, a tél, a zimankó végét, a tavaszt, a napsütést. Boldogabb, békességes új esztendőt adjon Isten minden jó magyarnak! II. KNÉBL FERENC puskaműves SP“ JUTÁNYOSÁN Budapest, VIII., Baross utca 17. Tel.: 134-475. Kérjen árjegyzéket NAGY VÁLASZTÉKBAN SZARVASJÁRÁS Irta: Dr. Magyary Géza. — Menjünk kérem a felső határba — indítványozta Kis János vadőr — az éjjel ott voltam, nagy a szarvasjárás, a tuvári oldalon két bikát is láttam öt tehénnel és az egyik bika nagyon szép volt. Ott bőgtek jóideig, de a széleshegyi oldalban is nyöszörgött a bika. Ismerve az olykor csapongó fantáziával rendelkező Kist, ki egyébként a legegyszerűbb kérdések megtárgyalásánál is a megtestesült megnemértés volt, némi kételyekkel fogadtam a „nagy szarvasjárást"- de ő tovább erősködött, én pedig hirtelenében nem tudván okosabbat, belementem a dologba. Felszedelőzködtünk és búcsút mondva a nagyon is marasztaló kalibának, nekivágtunk a közel kétórás útnak és éppen alkonyodni kezdett, mire elfoglaltuk helyünket a szálerdő szélében, mely mellett hereföld terült el. Állítólag erre jártak a tehenek, ezek után pedig a bikák.