Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1941 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1941-01-15 / 1. szám

A VADÁSZAT—HALÁSZAT tó fa sem rokonszenves szerszám, de nem is gentle­­mennek szoktak kivirágozni rajta. Következett a rossz tavasz, vele a csalódások. Vártuk ■a községi területek bérösszegének komoly csökkentését, hiába. Jöttek a tilalmi rendeletek, pedig csak egyet, — egy jól átgondoltat vártunk. Nem tatarozást, módosítást, melyet a rádió akkor mond be, mikor már húztuk a bakancsunkat. Fáj­dalmas, kegyetlen év volt s rosszul esnek szomorú csalódásaink. A miniszterelnök úr alkotmány­módo­sítást helyezett kilátásba, elég érthetően érintette, hogy ha nem is teljesen érdekképviseleti alapon, de a módosítás azok bevonásával fog történni. Vér­mes reményeink szétfoszlottak. A földművelésügyi kormányzat illetékesei nem kérdeztek meg minket vadászokat,­­ legalább a Hubertust nem. De úgy tudom a többit sem. Pedig nem lett volna hiba, ha ezekhez még az erdészek véleményét is kikérjük. Nem tudom hol hibáztunk, mindenesetre érdekel,­­ hisz mindég a köz javát akartuk s a múltban ha kérdeztek és főleg hallgattak is reánk, nemhogy baj nem lett belőle, hanem ellenkezőleg mindenki meg­nyugodott. Miért a mellőzés?! Az országos egyesü­letekbe azért tömörítjük a vadászokat, hogy kívánsá­gaikat elmondhassák, hogy helyzetüket feltárhassák. Ennek egyetlen lehetősége: a kérdésre megfontol­tan adott válasz, mely jó lélekből, önzetlenül kerül, mint felterjesztés az illetékes kormányszervhez. A szak­sajtó nem ezek­­a kérdések feszegetésére való! Itt különben is veszélyes tárgyalni, mert még a lap­betiltás is megeshet. Mi pedig, emelni, tanítani akar­juk tagjainkat, — sőt azon túl is, minden vadászt akivel bárhol a sors összehoz. Mi valamennyien érezzük azt a kötelezettséget, amit egyesületünk tagsága reánk ró. Mi komoly célként kezeljük a va­dászatot s azt minden erőnkkel meg kívánjuk mente­ni a magyar úri­vadászoknak — vagyoni különb­ség nélkül! Igen sok lapos-erszényű urat ismerek és még több gazdagot, aki ennek az ellenkezője. A szomorú lucskos, csúszkálás időben is itt jön velem, kísér a gondolat! Uraim, vadásztársak, magyarok! Hát nem bírunk összefogni, lehetséges, hogy erdész, vadász, úr és hivatásos, intéző és irá­nyító körök s azok vezetői ne lennének képesek együtt­működni a haza érdekében? — Nem bírom elhinni, nem is óhajtom elképzelni, hogy ne lehessen egymás mellé az asztalhoz leülni. Hogy ne tudnák támogatni egymást. Segíteni kell mindenkinek, adja oda gondolatát, tapasztalatát mindegyikünk hisz ép a vadászat rendkívüli sokoldalúsága, melyben nincs két egyforma eset, egyenesen reákényszerít, hogy­­minél többször, minél nyíltabban hallgassuk meg egymás véleményét. Ne higgye senki se, hogy ő min­dent tud, hogy nálánál jobb vadász nincs s ő már nem tanulhat csak taníthat. Szakítsunk végre már avval a tarthatatlan fel­fogással, hogy az a jó vadász, aki sok vadat hoz a terítékre. Természetesen ez is kell, de a fő, a fontos: várjon egyáltalán van-e vad. Egyéni tapasz­talataim szerint sajnos, éppen azok, akik jó sőt ki­tűnő puskások s rengeteg vadat, gyönyörű agan­csokat zsákmányolnak, a tilalmi idővel teljesen megszűnnek a vadászat, a terület és a vad részére. Vártuk és méltányosnak találtuk az amúgy is rendkívül magas vadászjegy árának csökkentését. Kértük is,­­ hasztalan. Mi a vége? Egy jó csomó ,vadász“ ki sem váltotta. Még lehet segíteni, csak akarni kell. Nem kell egyéb, mint az idei vadász­jegy érvényét egy évvel meghosszabbítani. Vártuk a fogyasztási­ adó elengedését, hisz foglyot egyáltalán nem, — nyulat 3 hétig, — fá­cánt 3 hónapig volt szabad lőni. Tudom, velem együtt igen sokan vannak, akik a fővárosi fo­gyasztási általányt ez évre le sem fizették. Vártuk az árvíz sújtotta nagyvadas területek érdekében az ijesztően megtizedelt állományra való tekintettel az ép oly erős tilalmat, mint az őzre, vagy nyúlra,­­ hadd maradjon ideje vissza­húzódni eredeti tenyészhelyére onnan, ahová csak a víz elől menekült. Vártuk a rendeletet, amely a nyulat csak elő­re állított puskásokra engedi hajtani. Óh Istenem, s most, hogy fájó gondolataim ide elkísértek, bájos kis vadász­szobámban várom én magam, valamennyi magyar vadásztársam ne­vében a megértést, a baráti jobbot, az eddig any­­nyira nélkülözött, de oly sokszor hangoztatott együttes munkát, a tél, a zimankó végét,­­ a ta­vaszt, a napsütést. Boldogabb, békességes új esztendőt adjon Is­ten minden jó magyarnak! II. KNÉBL FERENC puskaműves SP­“ JUTÁNYOSÁN Budapest, VIII., Baross­ utca 17. Tel.: 134-475. Kérjen árjegyzéket NAGY VÁLASZTÉKBAN SZARVASJÁRÁS Irta: Dr. Magyary Géza. — Menjünk kérem a felső határba — indítvá­nyozta Kis János vadőr — az éjjel ott voltam, nagy a szarvasjárás, a tuvári oldalon két bikát is láttam öt tehénnel és az egyik bika nagyon szép volt. Ott bőgtek jóideig, de a széleshegyi oldalban is nyöszörgött a bika. Ismerve az olykor csapongó fantáziával ren­delkező Kist, ki egyébként a legegyszerűbb kérdé­sek megtárgyalásánál is a megtestesült megnem­­értés volt, némi kételyekkel fogadtam a „nagy szarvasjárást"- de ő tovább erősködött, én pedig hirtelenében nem tudván okosabbat, belementem a dologba. Felszedelőzködtünk és búcsút mondva a nagyon is marasztaló kalibának, nekivágtunk a kö­zel kétórás útnak és éppen alkonyodni kezdett, mire elfoglaltuk helyünket a szálerdő szélében, mely mellett hereföld terült el. Állítólag erre jár­tak a tehenek, ezek után pedig a bikák.

Next