Vadászujság, 1943 (3. évfolyam, 1-36. szám)

1943-01-05 / 1. szám

VADÁSZUJSÁG­ ­októl és furfangos székely favágóktól hallottam. Irogatni kezdtem és ott fenn a havasokban volt időm feldolgozni az agyamban elraktározódott sok érdekes esetet és történetet. Barátom azonban sokat szenvedett az egyedül­léttől és úgy segített magán, ahogy itt, az adott kö­rülmények között lehetett. Volt a mi kis tanyánktól úgy három óra járás­nyira egy kisebb bányatelep. A rossz közlekedési vi­szonyok miatt a bánya néhány tisztviselője és a mű­vezető benn szorult a hegyek között és ugyanúgy unatkozott is, mint mi. Nap mint nap együtt ültek tehát valamelyikük lakásán, kártyáztak és ittak, ittak és kártyáztak, mint a gyarmati katonatisztek, akiknek hónapokig nincs semmi dolguk. Barátom és társam beállt közéjük. Ettől kezdve hetenként többször is leballagott a havasról a bánya­telepre, hogy kielégíthesse szenvedélyét az italozást és a társaséletet illetően. Nem sajnálta a nehéz vándorutat a fárasztó, nyaktörő hegyi ösvényeken, nem sokalta a három órai oda és három órai vissza való bandukolást, amit hazafelé jövet mindig koromsötétségben kellett meg­tennie, hacsak nem akarta bevárni a hajnali pirka­­datot. De néhányszor megvárta a reggelt is, állítása szerint a világossága miatt, de járása, beszédmodora és tartása elárulták, hogy a késedelemben a jóízű szeszek és a gyenge emberi akaraterő voltak a tet­tesek . .. Ilyenkor mint a hulla zuhant az ágyba a koma és egyvégtében, szünet nélkül aludt napestig, mi­közben töméntelen rókával viaskodott álmában. Ha éjjel botorkált haza, a nappal is félelmetes ősfenyvesben, kis viharlámpával világította be az utat. Gyakran vártam reá lefekvés előtt és ilyenkor különös, bizarr jelenség volt, amint a szurokfekete éjszakában, a jajgató fenyőzúgásban egyszerre meg­csillant valahol kis lámpásának imbolygó sárga fénye ... Mintha apró csillag szállt volna le az ég­boltról és tétovázó vándorlással járna a hűvös feny­vesekben. Egy kicsit mindig reszkettem az ilyen éjszakai kimaradások esetén, hogy jó cimborámat sohasem látom többé viszont. Leüti irtózatos mancsával egy bocsait féltő anyamedve, esetleg megtámadja és szét­marcangolja valami kivert ordas... Éjjelenként, ha nyugtalan álmomból hirtelen felébredtem a való­ságra, mindig nyomban kiszállott szememből az álom. Sötét aggodalmak közepette siettem át a cim­bora szobájába. Meg kellett néznem, idehaza van-e a mulatós pajtás, megtért-e már a nagy kirándulás örömeiből? És ha nyugodtan, békességesen láttam szunnyadni — csak úgy ruhástól, bakancsosan — a rideg legényágyban, én is egyszerre megnyugod­tam, megkönnyebü­lt lélekkel ballagtam vissza a ma­Vadásztestvéri szeretettel kérjük kedves olvasóinkat, hogy legyenek szívesek a VADÁSZÚJSÁGOT ismerőseik között terjeszteni. Mutat­ványszámokkal készségesen szolgálunk.­gam szobájába, hogy tovább folytassam a békessé­­ges alvást. Hanem egyszer olyan alaposan elaludtam, hogy az egész hosszú éjszaka alatt egyetlen percre sem ébredtem fel. Már egészen világos volt, amikor ráté­­vedtem a valóságos világra és ekkor egyetlen szem­­pillantás alatt színjózanná tisztult az agyam az éj­szaka bódító színes álomképei után. Ösztönös kellemetlen előérzet nyugtalanított. Ijesztő érzés, nyugtalanító félelem fészkelődött bennem. Kiugrottam az ágyból. Futottam át a má­sik szobába. Meghökkentem a küszöbön. A barátom ágyán érintetlenül, gyűrődés nélkül nyúlt el a szürke gyapjútakaró. Vánkosain sem lát­szott a használat semmi nyoma, ő maga pedig nem volt a szobájában .. . Megdöbbent rémülettel néztem-bámultam az üres ágyat. És egyszerre mindenféle rémkép kezdett felrémleni bennem. Farkasokra, medvékre, bosszú­álló oláh favágókra gondoltam és kigyulladt fantá­ziám már „látta“, amint a cimbora bezúzott kopo­nyával, rubinvörös vérrel szennyezetten, viaszsárga halottként fekszik valahol az őserdő valamely rej­tett zugában ... Mint az ittas ember támolyogtam ki az üres szobából. Kifordultam az udvarra, onnan meg a léc­kerítés kapuján a tisztásra, és ekkor megtorpantam a váratlan meglepetéstől. A cimbora, akit lélekben már kezdtem eltemetni és megsiratni, ott feküdt a kiskapu előtt, hason és jóízűen szuszogott. Hullamódra aludt! .. . Látszott, hogy egész testét megbénító, nehéz és mérges alkoholmámor verte le a lábáról és tartja halálos, öntudatlanságban. Körülötte valósággal orr­facsaró, gyomrot felkavaró bűz terjengett — ami még jobban kihangsúlyozódott a harmattiszta, finom illatú hajnali levegőben — nehéz pálinkák undorító, erős szaga. így történhetett: a cimbora holtrészegen ért haza. Még át tudott jönni a széles tisztáson és elérte a léckerítés kiskapuját. Ezt azonban már nem tudta Ha felesszámú teheneidet apasztod, jól vigyázz, hogy se borjút, se borjastehenet ne lőj, csak a nőket és meddőn­­maradt teheneket, kü­lönben több kárt csinálsz mint hasznot. Hacsak teheted, a tehénlövést ne bízd másra, mert ezek ki­válogatása sokkal több intelligenciát igényel, mint a bikalövés. LOTTIMOAT LEGMAGASABB napi áron átveszek. Cím: Varju GYULA Budapest, IX., Ráday­ u. a. (8—13) Vasúton: Ferencváros pályaudvar Te­lfon: főüzlet: 188-798, fiók: 380-023, lakás: 180-543. Lapok kbdélyszí­m : 6665/1941. M. E. III. 3 1943 január 5.

Next