Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1943 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1943-01-15 / 1. szám
Gondolkodnak-e a kutyák?_. IGEN vagy NEM? A november 1-i számban megjelent szpkscsemre, mely a Vadász Kutya című lap ,,szerkesztői üzenetek" rovatában megjelent, azt az alapjában téves véleményt, hogy az állatok, illetve a kutya nem gondolkozik, egy-két megfigyelésem leírásával igyekeztem megcáfolni. E cáfolatomra Félix Endre főszerkesztő úr válaszolt. Válaszának sorain keresztül megismerve őt, mint öreg harcost, ki a negyvennyolcból nem enged, igaz magyaros testvéri szeretettel üdvözlöm. Miután én is úgy vagyok, különösen akkor, mikor szent hitem és meggyőződésem az állításom, mint ebben az esetben is, akkor kényszert érzek oly vitán felüli döntő érveket felhozni, hogy úgy a Főszeresztő úr, mint a hivatkozott tudósok és szakértők ne csak gondolkodóba essenek, hanem kényszert érezve, tegyék újból megfontolás tárgyává véleményüket. Hogy úgy fejezzem ki magam, ezt a kontrát ne vegye zokon sem az igen tisztelt Főszerkesztő úr, sem a hivatkozott tudósok, sem pedig a szakértő kollégáim, mert ezt nem a vita kedvéért teszem, hanem csupáncsak rá akarok mutatni véleményük egyoldalúságára. Igen sok tudósnak, még több szakértőnek és a legtöbb — jól megfigyelni tudó — állattal foglalkozóknak véleménye ellentétes. Vagyis, az állatok igenis gondolkoznak! Ez alatt nem kell mindjárt azt érteni, hogy vannak köztük olyanok, melyek Zoroaster vallási dogmáiban jártasak, vagy Freund álomelméletébe mélyrehatóan bele tudnak kapcsolódni, vagy egyeseik jogászainknál ciffrább fogalmazással ki tudják tekerni a paragrafusokat. Ezektől igen messze állnak. E távolságot talán úgy lehetne érthetővé tenni, ha egy egyetemi professzor és egy teljesen primitív ember tudása közti távolságot megdupláznánk, ezt a távolságot a primitív ember és a leginteligensebb állat közé tennénk. Lehet, hogy ezzel sokat, de lehet, hogy keveset mondtam. Miután Félix Endre főszerkesztő úr következetesen, általuk felállított emlékkép-elméletnél marad, így én is kénytelen vagyok megmaradni a koponya és agy elméletével foglalkozó tudománynál és ismétlésekbe bocsátkozni. De előbb kicsit kitérek arra a bizonyos emlékképre. Megvallom őszintén, nem tudom megérteni, hogy ebben mit ért Főszerkesztő úr emlékkép alatt. Részemről emlékkép alatt értem egy tárgynak, vagy eseménynek az agyban való elraktározódását, mely adandó alkalomkor visszaemlékezést idéz elő. Tehát egy agyműködés! Itt nem tudom a gondolatmenetet követni. Mi alapon döntötték el, hogy ez az agyműködés nem jár-e gondolattal? Szerintem az agyműködés cselekvő állapotot jelent és pedig gondolattermelést. Nem akarok az egész emberi — és állati szervezet közt párhuzamot vonni, mert feleslegesnek tartom bizonyítani, hogy lényegesen (kisebb-nagyobb eltéréssel) megegyezik,— hanem megmaradok ebben a kérdésben igenis a legdöntőbbnél és legfontosabbnál, a koponyánál és abban fészkelő agynál. Ha a koponyát figyeljük, rajta, illetve belső felületén dudorokat, mélyedéseket látunk. Ezek az agy fejlődését befolyásolják, lehet ezt úgyis mondani, hogy embrionális korban a fejlődő agy következtében származnak ezek a dudorok. A koponyának két része van. Elülső, u. n. arckoponya és hátsó agykoponya. A magasabbrendű állatok koponyáját összehasonlítva az emberével, látjuk, hogy az állatokénál inkább csak az arckoponya van meg és az agykoponya alig számbavehető. Az embernél az agykoponya erősen túlszárnyalja az arckoponyát. Ezért írtam határozottan az előbbi cikkemben: nekünk embereknek kell leszállni arra az alacsony nívóra, melyben az állatok élnek. És, ha Főszerkesztő úr erre gondolt volna, nem kísérletezett volna a felemelésükkel és beszédre való tanításukkal, nem csalódott volna, nem esett volna az ellenkező végletbe. Érdekes volna összehasonlítani még az emberi koponya űrtartalmát az állatokéval, de azt hiszem, ezt körülbelül mindenki tudja, legalábbis sejti, így ezt nem teszem, hanem rátérek ennek tartalmára, az agyvelőre. Nemcsak a tudósok, hanem mindenki által tudott tény, hogy az agyvelőben foglaltatik az ész. Az ész adja a gondolatot. Ha ezt a sorrendet megfordítom vagyis ahol nincs gondolat, ott nincs ész, ahol nincs ész, ott nincs agyvelő, eszerint akkor szegény állatok koponyája vagy üres, vagy pesti savanyított káposztával van tele. Ezt pedig azt hiszem nemcsak én tagadom, hanem a döntést hozók is, mert úgy vélem, velem együtt szeretik a vesét velővel (nem kutyavelőt értek alatta). Vagy tán az Úr Isten csak azért adott az állatoknak agyvelőt, hogy ne legyen üres a koponyájuk? Tévedés nélkül nincs senki. Mind valamenynyien tévedhetünk. Nem hozom föl példák tömkelegét nagy tudósok tévedéseiről, de ha a Főszerkesztő úr és a hivatkozott tudósok és szakértők a koponya és az agyvelő alapján indulnak el, akkor nem lesz titok a lelkiség sem. Mert a lelkiségbe is az agyvelő működik közre. Érdekesnek tartom feltenni a következő kérdést: mondjuk a kutyánál nem találjuk-e meg ugyanazokat a lelki tulajdonságokat, mint az embernél? Szerintem meg! Vagy tán nem lelki tulajdonság az öröm, bánat, szomorúság, vigság, hűség, alattomosság, szeretet, rettegés, félelem, harag, bátorság, gyávaság, ravaszság? Vagy tán ezek csupán az embernél lelki tulajdonságok, az állatnál ezeket ne annak tartsam? Miért tagadjam? Emberi gyarlóságból, beképzeltségből? Ne tagadjuk! Vagy azért tagadjuk, mert minket embereket a nagy természet megáldott szerencsésebb koponyával, agyvelővel és mindent fogni tudó kezekkel és ujjakkal? JavitsCI KNEBL FERENC puskaműves csapda elÍrjuk JUTÁNYOSAN Budapest, VIII., Baross utca 17 Tel: 134-475. Kérjen jegyzéket VÁLASZTÉKBAN VADÁSZAT,HALÁSZAT