Vadászat-Halászat Weekend-Turisztika, 1943 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1943-01-15 / 1. szám

Gondolkodnak-e a kutyák?_. IGEN vagy NEM? A november 1-i számban megjelent szpk­s­­csemre, mely a Vadász Kutya című lap ,,szer­kesztői üzenetek" rovatában megjelent, azt az alapjában téves véleményt, hogy az állatok, illet­ve a kutya nem gondolkozik, egy-két megfigye­lésem leírásával igyekeztem megcáfolni. E cáfolatomra Félix Endre főszerkesztő úr válaszolt. Válaszának sorain keresztül megismer­ve őt, mint öreg harcost, ki a negyvennyolcból nem enged, igaz magyaros testvéri szeretettel üd­vözlöm. Miután én is úgy vagyok, különösen akkor, mikor szent hitem és meggyőződésem az állítá­som, mint ebben az esetben is, akkor kényszert érzek oly vitán felüli döntő érveket felhozni, hogy úgy a Főszeresztő úr, mint a hivatkozott tudósok és szakértők ne csak gondolkodóba essenek, ha­nem kényszert érezve, tegyék újból megfontolás tárgyává véleményüket. Hogy úgy fejezzem ki magam, ezt a kontrát ne vegye zokon sem az igen tisztelt Főszerkesztő úr, sem a hivatkozott tudósok, sem pedig a szak­értő kollégáim, mert ezt nem a vita kedvéért te­szem, hanem csupáncsak rá akarok mutatni véle­ményük egyoldalúságára. Igen sok tudósnak, még több szakértőnek és a legtöbb — jól megfigyelni tudó — állattal fog­lalkozóknak véleménye ellentétes. Vagyis, az ál­latok igenis gondolkoznak! Ez alatt nem kell mindjárt azt érteni, hogy vannak köztük olyanok, melyek Zoroaster vallási dogmáiban jártasak, vagy Freund álom­elméleté­be mélyrehatóan bele tudnak kapcsolódni, vagy egyeseik jogászainknál ciffrább fogalmazással ki tudják tekerni a paragrafusokat. Ezektől igen messze állnak. E távolságot talán úgy lehetne ért­hetővé tenni, ha egy egyetemi professzor és egy teljesen primitív ember tudása közti távolságot megdupláznánk, ezt a távolságot a primitív em­ber és a leginteligensebb állat közé tennénk. Le­het, hogy ezzel sokat, de lehet, hogy keveset mondtam.­­ Miután Félix Endre főszerkesztő úr követke­zetesen,­ általuk felállított emlék­kép-elméletnél marad, így én is kénytelen vagyok megmaradni a koponya és agy elméletével foglalkozó tudo­mánynál és ismétlésekbe bocsátkozni. De előbb kicsit kitérek arra a bizonyos emlékképre. Meg­vallom őszintén, nem tudom megérteni, hogy eb­ben mit ért Főszerkesztő úr emlékkép alatt. Ré­szemről emlékkép alatt értem egy tárgynak, vagy eseménynek az agyban való elraktározódását, mely adandó alkalomkor visszaemlékezést idéz elő. Tehát egy agyműködés! Itt nem tudom a gondolatmenetet követni. Mi alapon döntötték el, hogy ez az agyműködés nem jár-e gondolattal? Szerintem az agyműködés cselekvő­ állapotot je­lent és pedig gondolattermelést. Nem akarok az egész emberi — és állati szer­vezet közt párhuzamot vonni, mert feleslegesnek tartom bizonyítani, hogy lényegesen (kisebb-na­­gyobb eltéréssel) megegyezik,­­— hanem megma­radok ebben a kérdésben igenis a legdöntőbbnél és legfontosabbnál, a koponyánál és abban fész­kelő agynál. Ha a koponyát figyeljük, rajta, illet­ve belső felületén dudorokat, mélyedéseket lá­tunk. Ezek az agy fejlődését befolyásolják, lehet ezt úgyis mondani, hogy embrionális korban a fejlődő agy következtében származnak ezek a du­­dorok. A koponyának két része van. Elülső, u. n. arckoponya és hátsó agykoponya. A magasabb­­rendű állatok koponyáját összehasonlítva az em­berével, látjuk, hogy az állatokénál inkább csak az arckoponya van meg és az agykoponya alig számbavehető. Az embernél az agykoponya erő­sen túlszárnyalja az arckoponyát. Ezért írtam ha­tározottan az előbbi cikkemben: nekünk embe­reknek kell leszállni arra az alacsony nívóra, melyben az állatok élnek. És, ha Főszerkesztő úr erre gondolt volna, nem kísérletezett volna a fel­emelésükkel és beszédre való tanításukkal, nem csalódott volna, nem esett volna az ellenkező végletbe. Érdekes volna összehasonlítani még az em­beri koponya űrtartalmát az állatokéval, de azt hiszem, ezt körülbelül mindenki tudja, legalábbis sejti, így ezt nem teszem, hanem rátérek ennek tartalmára, az agyvelőre. Nemcsak a tudósok, hanem mindenki által tudott tény, hogy az agy­velőben foglaltatik az ész. Az ész adja a gondo­latot. Ha ezt a sorrendet megfordítom vagyis ahol nincs gondolat, ott nincs ész, ahol nincs ész, ott nincs agyvelő, eszerint akkor szegény állatok koponyája vagy üres, vagy pesti savanyított ká­posztával van tele. Ezt pedig azt hiszem nemcsak én tagadom, hanem a döntést hozók is, mert úgy vélem, velem együtt szeretik a vesét velővel (nem kutyavelőt értek alatta). Vagy tán az Úr Isten csak azért adott az állatoknak agyvelőt, hogy ne legyen üres a koponyájuk? Tévedés nélkül nincs senki. Mind valameny­­nyien tévedhetünk. Nem hozom föl példák töm­kelegét nagy tudósok tévedéseiről, de ha a Fő­­szerkesztő úr és a hivatkozott tudósok és szak­értők a koponya és az agy­velő alapján indulnak el, akkor nem lesz titok a lelkiség sem. Mert a lelkiségbe is az agyvelő működik közre. Érde­kesnek tartom feltenni a következő kérdést: mondjuk a kutyánál nem találjuk-e meg ugyan­azokat a lelki tulajdonságokat, mint az embernél? Szerintem meg! Vagy tán nem lelki tulajdonság az öröm, bánat, szomorúság, vigság, hűség, alat­tomosság, szeretet, rettegés, félelem, harag, bá­torság, gyávaság, ravaszság? Vagy tán ezek csu­pán az embernél lelki tulajdonságok, az állatnál ezeket ne annak tartsam? Miért tagadjam? Emberi gyarlóságból, beképzeltségből? Ne tagadjuk! Vagy azért tagadjuk, mert minket embereket a nagy természet megáldott szerencsésebb kopo­nyával, agyvelővel és mindent fogni tudó kezek­kel és ujjakkal? Javit­sCI KNEBL FERENC puskaműves csapda elÍr­juk JUTÁNYOSAN Budapest, VIII., Baross­ utca 17 Tel: 134-475. Kérjen jegyzéket VÁLASZTÉKBAN VADÁSZAT,HALÁSZAT

Next