Izraelita főreáliskola, Vágújhely, 1889
Az egyesülésnek és központosulásnak leggyőzhetlen , erejét mi zsidók nem ismerjük. Elfecséreljük időnket, tehetségünket, sőt drága pénzünket is kicsinyes féltékenykedések miatt, a legcsekélyebb ok elég arra, hogy a zsidó hitközség pártokra szakadjon, hogy barát barát ellen, testvér testvér ellen forduljon. Ugyan vegyültünk a többi vallásfelekezet közé, sokat el is tanultunk tőlük; evés, ivás, kártyázás, zongorázás, fényűzés, szórakozás utáni futkosás dolgában egy cseppet sem maradtunk el mögöttük, sőt a különféle versenyeken, még a szépségén is, küzdünk a díjért, és gyakran el is nyerjük azt; csak egyet nem akarunk magunknak elsajátítani: a megbocsátás erényét; csak egyet nem akarunk magunkévá tenni: a békés egymás melletti megtérés és egyesülés varázserejét. Két évtized óta dühöng már a viszály ördöge hazai hitsorsosaink között, az egyik nem akarja a másikat igaz hivő zsidónak elismerni, négy külön zsidó sectára ősztünk, mig nem jön a béke angyala, ő excellencziája gróf Csáky vallásügyi minister, és ki nem jelenti, mit viaskodtok zsidó elnevezésiekért, hiszen egyiktek se zsidó, hanem az egyik olyan izraelita mint a másik. E magas, döntő kijelentésre több tekintélyes hang emelkedik az izraeliták országos szervezetének és autonómiájának érdekében, de az elhangzik eredménytelenül és minden nyom nélkül. A közérzület és együvé tartozás gondolata teljesen hiányzik bennünk. Ki ápolná is ezen közszellemét? Felekezetünk zöme még éretlen ily magasztos eszme felfogására, értelmiségünk pedig, ügyvédeink, orvosaink, tanáraink, mérnökeink, nemes és nem nemes nagybirtokosaink nagy része teljesen érzéketlen felekezetünk fejlődése iránt, ők nem akarják ezen eszme felkarolásával elárulni, hogy ők is Jákob ivadékai, ők inkább avval takargatják származásukat, hogy ellenségeink táborához szegődnek. Mutasson nekem valaki hazánkban még egy vallásfelekezetet, melynek értelmisége oly közömbösen viselked