Izraelita főreáliskola, Vágújhely, 1890

. A tanulók számának ily rohamos emelkedése és alá­­szállása nem az iskola belső viszonyaiban leli okát, hanem a város és vidék közgazdasági változásaiban. Az iskola fő jövedelmi forrását a tanulóktól szedett tandíj képezi, ezen tandíj pedig oly nagy összegű, hogy csakis jobbmódú szülők képesek fiaikat iskolánkba küldeni. Jótermésű esztendő iskolánknak is jó aratást ígér, silány és szűk termésű év pedig az iskola pénzügyi helyzetével is érez­teti hatását. Már évek óta tépelődünk azon gondolaton, hogyan lehetne az iskolát ily gazdasági válságok ellen védeni, (biztosító intézetek ilynemű üzletággal még nem foglal­koznak,) és hogyan lehetne az iskolát üzleti jellegéből kivetkőztetve, jégesőtől és szárazságtól független, biztos alapra fektetni. Szegényekben gazdag, de gazdagokban szegény hitközségünk széles kiterjedésű kultus intézményei a hitközség egész erejét emésztik fel,­­így hogy minden ál­dozatkészsége és jó akarata mellett sem képes modern igényű középiskolát fenntartani és minden eshetőség ellen biztosítani. Az állam sem igen hajlandó, zsidó iskolát oly mérvű segélyben részesíteni, hogy a többi iskolával egy színvonalon állhasson. Már többször kértük az évi Iskolai év Osztályok száma Tanulók száma 1889 — 904 97 1890 - 914 112 1862163 - 1890;­ I - IV 1771

Next